Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)
o6 JUSTH ZSIGMOND szemei elől, de nem sikerült. Szerencsére még Elza képe tolult melléjük. Aztán eszébe jutott az a tegnapi jelenet. Úgy érezte, hogy a vér megint ellepi arczát. Hogy megszégyenült tegnap ! És egy benső szózat azt súgta neki, hogy Elzának igaza volt. De hiszen akkor így valóban örökre le kell mondania Pauláról! Kötelességérzete parancsolja, tehát meg kell lenni. A tudat, hogy helyes útra tért, megvigasztalta s büszkeséggel töltötte el lelkét. Aztán meg dolgozni is fog . . .