Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)
18. JUSTH ZSIGMOND kart. Alulról czigányzene szakgatott akkordjai hallatszottak fel. Egr darabig az ablaknál álldogáltak, hallgatva, amint a járókelők kopogó léptei, elhangzanak a félig kihalt utczában. Egyszerre fékevesztett gyorsasággal robogó kocsi riasztotta fel őket merengésekből. — Üljön le, ide mellém, Arzén. Beszélgessünk egy kicsit. Akar egy csésze teát? Nem? Tehát regényt ír. Beszéljen erről. Nagyon érdekel. Mit akar ezzel a könyvvel? Arzén bámulva nézett reá. — A könyvemmel? szólalt meg aztán kissé zavartan. — Hisz mondtam már. Egy modern szerelem története az egész. Meg szeretném mutatni, hogyan engedelmeskedünk ma annak az örök törvénynek, amely fentartja a világot. Ki akarom mutatni a tudás, az intellectuális fejlődés hatását a szerelemre. Ki akarom mutatni, hogyan gyöngíti a szerelmet a szellemi előrehaladás. Maga a regény formája megfelel a század követelményeinek; rövid és szorosan tárgyához ragaszkodik: kitérések nincsenek benne. Arzén mind jobban belemelegedett. Nem gondolt arra, hogy Paula egyebet is tud erről a regényről. Nem a nőt, a jövendőbeli hitvest, hanem a művésztársat érezte maga mellett. Csak a művésztársnak beszélt arról a tárgyról, amely