Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)
28 JUSTH ZSIGMOND egy történeti compositióba merültem — de itt van minden, majd meglátod. Mert itt maradok most veled, az ám . . . na, ölelj meg hát. Ugye okos gondolat volt visszajönnöm? Olyan szépen beosztjuk majd az időt. Reggeltől délután négyig munka. Aztán hangulatos séták mindig másfelé. Czinkota, Rákos, Péczel, Svábhegy, Promontor. Majd meglásd, addig míg ... Te, én most valami igen-igen érdekes dolgot mondok el neked . . . ! — Érdekes dolgot ?.. És mi az ? — Házasodom. — Te! És az első pillanatban arra gondolt, hogy még ezt is el fogja veszíteni. Csak másod sorban jutott eszébe, hogy barátja így tán eléri azt a boldogságot, amely után ő, úgy látszik, hiába rohan. — Én, én. Mit bámulsz hát úgy magad elé ? — s eszébe jutott : hát ha arra gondol, akit csak pár napja vesztett el ? ! — Igen, fiam — folytatta — megházasodunk, én ma, tán holnap meg te. Ne keseregj olyan nagyon, csak azért, mert szép Helenad elhagyott. Tán csak nem akartál Páris helyett Menelaus lenni Annácska oldalán ? De elég a tréfából. Egy művész-estélyen... tudod a télen, Münchenben, láttam meg legelőbb. A terem egyik sarkában állva a bál egész közön