Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)
3° JUSTH ZSIGMOND rekekkel ... De hát hogy jutott ez a leány Münchenbe, hiszen nem ott tanult ? —■ Persze, hogy nem, különben nem festene deszkakerítéseket piszkos utczagyerekekkel, nem volna olyan átkozottul impressionista, mikor másra is volna tehetsége. Rómából, hol a spanyoloktól tanult, jött Münchenbe pár hétre, nagynénjét látogatni, ki ott ment férjhez. — És te ? .. hogy ismerkedtél meg vele ? — Én? Bemutattam neki magamat. Azzal kezdte ismeretségünket, hogy kinevetett — akár csak te — régieskedő irányomért, bár mondott pár hízelgő dolgot is a vásznaimról. — Én nem nevettelek ki soha. . . nem... de folytasd. — Aztán vele ültem végig a cotillont — hiszen tudod, hogy soha sem tánczolok, — beszéltünk rólad is, szóval nagyon bizalmasak lettünk, meghitt magához . . . másnap elmentem hozzá, harmadnap is, s aztán mindennap . . . mint félig— meddig jegyesek váltunk el. — És mit beszéltél vele rólam ? — Könyveidről beszélt. Hűséges olvasód. De hisz eleget beszélhetsz majd vele a «modernismusról», sokat fogunk majd hármasban vitatkozni. Tudom, meggyűlik a bajotok velem, ki titeket, mint Isten teremtményeit annyira kedvelték, hogy még mint az ördög teremtményeit.