Borászati Lapok – 2. évfolyam – 1875.

1875-06-10 / 11. sz

mot találjon, azt talán csak abból lehet megma­gyarázni, hogy az illető a tudomány ez irány­bani előmeneteleit vagy nem ismeri, vagy mellék­tekinteteknél fogva ismerni nem akarja. Megengedem, sőt tudom, hogy a bor kivé­telesen s némelykor tökélye egész fényében egye­nesen a természet kezéből kerül ki, s ily kivé­teles esetben gazdája részéről egyébre rá nem szorul, mint egy kis megdajkálásra. Azt mondtam, kivételesen, mert tapaszta­lásunk azt mutatja, hogy azon valóban kivételes esztendők évtizedenként csak egyszer szoktak előfordulni, a példát pedig adja erre 1811, 1822, 1834 stb., melyek állitásomnak szint annyi bi­zonyítékai. Az ily kivételes években maga az anyater­mészet szolgáltatja ki a nyers­anyagot alkatré­szeinek olyan remek arányában, hogy rajta vál­toztatni nemcsak felesleges, hanem minden tekin­­­­tetben káros is volna. De mivé kell lennie a boros gazdának, ki­­ egy szerencsés szüret után már most legalább­­ 9-szer oly nyers anyagot szűr, mely alkatrészei hibás szerkezeténél fogva savanyu, fanyar, az egészség követelményeinek meg nem felelő s ér­téktelen nyers­anyagot ad; a ki már most 9 éven át van kárhoztatva, hogy szőlejét haszon­­ nélkül, sőt többnyire egyenes kárral munkáltassa stb., mivé lesz, kérdik? Hát koldussá, tönkre mentté! de tönkre is ment országszerte. S azért bátran kérdezem bárkitől, hogy mutassanak ne­kem embert Magyarországon, ki eddig szőleje után meg tudott volna élni! A szegény ember izzadságával fizette meg a szőlőbirtoklási szerencsét, a gazda fölöslegével fizette meg azt, vagy tönkre ment És kicsoda, ily argumentumok ad homi­nem után, találkozik még most is, a­ki a régi­­ szőlészeti és borászati tanokhoz ragaszkodik ?! Ámde, hála az égnek! az értelmetlenség átka,­­ mely eddig Magyarország szőlős gazdáit hálát-­­­lan munkára kárhoztatta, ez átok kezd széledni,­­ de csak azóta, mióta a gyakorlati tudományok­­ áldásos megvilágításai a szőlészetet s borászatot s a mezei gazdaság e sisiphusi munkával járó ágát­­ jövedelmezési forrásokká megnyitották. És nagyon vigasztaló, hogy nincs hatalom, mely a tudománynak egyszer kiküzdött felfede­­­zéseit s vivmányait a feledékenység sötét zsák­jába visszaszoríthatná. S ha a szőlőtőkének terménye, hála Isten! csakugyan nyers­anyag, melyből avatott kezek minden körülmények között jó, egészséges és ér­tékesebb árut képesek előállítani, akkor Ma­gyarország bortermelői is valahára fel fognak a nyomasztó helyzetből szabadulni, s velök együtt az ország oly pénzforráshoz jutni, mely a bol­dogabb franczia, s ildomos németekre nézve ma­gát már régóta majdnem kiapadhatlannak bizo­nyította be; mert ismerve az alkatrészeket, és a kívánt helyes arányokat, melyek arra szüksé­gesek, miszerint a nyers­anyagból exportképes bor készülhessen, és meggyőződve lévén arról, hogy a borképző anyagok nem egyedül csak a szőlőfürt levében, hanem annak minden egyes részeiben s hulladékaiban is foglaltatnak, egyéb sem kívántatik arra, miszerint pénztelen hazánk­ban a legvirágzóbb boripar lábra kaphasson, mint egyfelől az, hogy azon tudomány­ szülte szakismeretek, melyek még ma csak egyesek bir­tokai, az egész bortermelő osztály birtokába szi­várogjanak át. Nem ignorálom ugyan, hogy felvilágosodott kormányunk hasonló meggyőződésből indulván ki, márig is sokat tett e téren, mert kiképeztetett már több fiatal erőt az okszerű borászat gya­korlatában s életbe léptetett már néhány borá­szati tanintézetet, miszerint a szaktudomány nagy tőkéjét az összes nemzet javára kamatoztassa, de mind­ezekben nem üdvözölhetünk egyebet, mint okszerű, nemes törekvést, mely egyébiránt eddigi kiterjedésében másnak sem tekinthető, mint jótékony, de elégtelen cseppnek ebbeli pri­mitivitásunk roppant tengerében. Ha egyszer az ország bortermő intelligenci­ája tisztán be fogja látni, miszerint összes szőlő­hegyeink termése nem egyéb, mint kisebb-nagyobb mértékben jól qualifikált nyers­anyag, melyből a kellő szakismeretek segítségével felséges bort le­het előállítani , akkor ki fognak fejlődni országszerte azon szerencsés állapotok és viszonyok, melyek Francziaországban már régóta meghonosultak, s melyek a szakértelmes borkezelőt szintúgy, mint az egyszerű kisebb szőlős gazdát, s utóbb még az egész állam jogosult igényeit is egyaránt ki­elégítik ; a kis termelő t. i. akkor nálunk is szint úgy mint Francziaországban, termését kosár vagy mázsa számra fogja mint nyers­anyagot a szak­képzettséggel felruházott intelligens borásznak jó pénzért eladni, s az fog azután abból nemessége mérgében cabinet-, vagy legalább jóféle asztali, de minden esetre export-képes bort készíteni. Felvilágosodott napjainkban szintén csodá-

Next