Borászati Lapok – 2. évfolyam – 1875.
1875-06-10 / 11. sz
mot találjon, azt talán csak abból lehet megmagyarázni, hogy az illető a tudomány ez iránybani előmeneteleit vagy nem ismeri, vagy melléktekinteteknél fogva ismerni nem akarja. Megengedem, sőt tudom, hogy a bor kivételesen s némelykor tökélye egész fényében egyenesen a természet kezéből kerül ki, s ily kivételes esetben gazdája részéről egyébre rá nem szorul, mint egy kis megdajkálásra. Azt mondtam, kivételesen, mert tapasztalásunk azt mutatja, hogy azon valóban kivételes esztendők évtizedenként csak egyszer szoktak előfordulni, a példát pedig adja erre 1811, 1822, 1834 stb., melyek állitásomnak szint annyi bizonyítékai. Az ily kivételes években maga az anyatermészet szolgáltatja ki a nyersanyagot alkatrészeinek olyan remek arányában, hogy rajta változtatni nemcsak felesleges, hanem minden tekintetben káros is volna. De mivé kell lennie a boros gazdának, ki egy szerencsés szüret után már most legalább 9-szer oly nyers anyagot szűr, mely alkatrészei hibás szerkezeténél fogva savanyu, fanyar, az egészség követelményeinek meg nem felelő s értéktelen nyersanyagot ad; a ki már most 9 éven át van kárhoztatva, hogy szőlejét haszon nélkül, sőt többnyire egyenes kárral munkáltassa stb., mivé lesz, kérdik? Hát koldussá, tönkre mentté! de tönkre is ment országszerte. S azért bátran kérdezem bárkitől, hogy mutassanak nekem embert Magyarországon, ki eddig szőleje után meg tudott volna élni! A szegény ember izzadságával fizette meg a szőlőbirtoklási szerencsét, a gazda fölöslegével fizette meg azt, vagy tönkre ment És kicsoda, ily argumentumok ad hominem után, találkozik még most is, aki a régi szőlészeti és borászati tanokhoz ragaszkodik ?! Ámde, hála az égnek! az értelmetlenség átka, mely eddig Magyarország szőlős gazdáit hálát-lan munkára kárhoztatta, ez átok kezd széledni, de csak azóta, mióta a gyakorlati tudományok áldásos megvilágításai a szőlészetet s borászatot s a mezei gazdaság e sisiphusi munkával járó ágát jövedelmezési forrásokká megnyitották. És nagyon vigasztaló, hogy nincs hatalom, mely a tudománynak egyszer kiküzdött felfedezéseit s vivmányait a feledékenység sötét zsákjába visszaszoríthatná. S ha a szőlőtőkének terménye, hála Isten! csakugyan nyersanyag, melyből avatott kezek minden körülmények között jó, egészséges és értékesebb árut képesek előállítani, akkor Magyarország bortermelői is valahára fel fognak a nyomasztó helyzetből szabadulni, s velök együtt az ország oly pénzforráshoz jutni, mely a boldogabb franczia, s ildomos németekre nézve magát már régóta majdnem kiapadhatlannak bizonyította be; mert ismerve az alkatrészeket, és a kívánt helyes arányokat, melyek arra szükségesek, miszerint a nyersanyagból exportképes bor készülhessen, és meggyőződve lévén arról, hogy a borképző anyagok nem egyedül csak a szőlőfürt levében, hanem annak minden egyes részeiben s hulladékaiban is foglaltatnak, egyéb sem kívántatik arra, miszerint pénztelen hazánkban a legvirágzóbb boripar lábra kaphasson, mint egyfelől az, hogy azon tudomány szülte szakismeretek, melyek még ma csak egyesek birtokai, az egész bortermelő osztály birtokába szivárogjanak át. Nem ignorálom ugyan, hogy felvilágosodott kormányunk hasonló meggyőződésből indulván ki, márig is sokat tett e téren, mert kiképeztetett már több fiatal erőt az okszerű borászat gyakorlatában s életbe léptetett már néhány borászati tanintézetet, miszerint a szaktudomány nagy tőkéjét az összes nemzet javára kamatoztassa, de mindezekben nem üdvözölhetünk egyebet, mint okszerű, nemes törekvést, mely egyébiránt eddigi kiterjedésében másnak sem tekinthető, mint jótékony, de elégtelen cseppnek ebbeli primitivitásunk roppant tengerében. Ha egyszer az ország bortermő intelligenciája tisztán be fogja látni, miszerint összes szőlőhegyeink termése nem egyéb, mint kisebb-nagyobb mértékben jól qualifikált nyersanyag, melyből a kellő szakismeretek segítségével felséges bort lehet előállítani , akkor ki fognak fejlődni országszerte azon szerencsés állapotok és viszonyok, melyek Francziaországban már régóta meghonosultak, s melyek a szakértelmes borkezelőt szintúgy, mint az egyszerű kisebb szőlős gazdát, s utóbb még az egész állam jogosult igényeit is egyaránt kielégítik ; a kis termelő t. i. akkor nálunk is szint úgy mint Francziaországban, termését kosár vagy mázsa számra fogja mint nyersanyagot a szakképzettséggel felruházott intelligens borásznak jó pénzért eladni, s az fog azután abból nemessége mérgében cabinet-, vagy legalább jóféle asztali, de minden esetre export-képes bort készíteni. Felvilágosodott napjainkban szintén csodá-