Borászati Lapok – 3. évfolyam – 1876.
1876-09-10 / 17. sz
- 198 - Legtöbb bor azonban megfelelt a termelők nevének s annyi szép és jó bort lehetett látni, mennyi a kis teremben csak elfért. A borvásár után a kiállított borok elárvereztettek a rendező bizottság által a költségek fedezésére. Aránylag — a kiállítási mennyiséghez — legdrágábban keltek el Szalay Imre és grf. Zichy kitűnő zákányi borai. Anyagi eredményére nézve, ami a napnak egyedüli feltétele — úgy a gazda, mint a kereskedelem embereit illetőleg, a gabnavásárt illetőleg, tekintve a kezdet nehézségeit, meg lehetünk elégedve , a borvásárra azonban nem. Stájer vevők lettek volna olcsó borra, p. o. 3—4 frtig a kóját számitva, — ilyen azonban nem volt, de nem is lehet a magyar termelőnek, ki vinczellért tart s a napszámot méregdrágán kell fizetnie. Az itt kiállított borok 6 frtnál kezdődtek s mentek 20 — 30 frtig. Erre csak külföldi vevőt lehet várni, az pedig — ily árra — nem jelentkezett. Legjobb vásárt csinált a borban Nedeczky Jenő, ki — körülbelül — 1000 frt áru bort adott el. Mi a rendet illeti, tökéletesen meg lehetnek vele elégedve; a rendezőség fáradhatatlan volt. Bortermelésünk és kereskedésünk , vol s a borok hamisításáról. I. (Pozsony.) Mióta Noe apánk a biblia szerint a szőlő levét történetesen erjedni hagyta s ekkér a bortermelést megalapította, azóta a Kaukázustól a Kárpátokig, a jóreménység fokától Ausztráliáig, mindenütt, ahol csak az égalj félig-meddig engedi, művelik a szőlőtőkét és termelik a bort. Hogy a szőlő isteni nedve mily fontos szerepet játszik az emberi társadalomban, azt nem kell bizonyítani; minden idő költői megénekelték a bort s tudjuk, hogy a köznapi életben, különösen Amerikában alig fordul elő esemény, alig kezdenek meg valamely üzletet vagy vállalatot, melynél az ünnepélyes pohárürítés hiányoznék s tudjuk, hogy nálunk is minden nevezetesebb ünnepélyt poharak csöngése s vig felköszöntések követik. De nem is szólva arról, hogy ekként a bor majdnem minden nevezetesebb eseménynél szerepelve, alig nélkülözhető : különös fontosságú az oly országokban, hol nagy mennyiségben termelik, s ennélfogva mint nevezetes kereskedelmi czikk, a közvagyonosodásnak is egyik alapját képezi. Hazánkat a bőség szaruja dúsan árasztá el nyers termény czikkekkel s ezeknek a bor már annyiból is legjelentékenyebbike, mert Francziaországon kivül széles e világon sehol sem terem annyi, mint nálunk; oly sok kitűnő bora pedig egy országnak sincs, mint honunknak. A magyar bor kitűnősége és hite már régi időkben is ismeretes volt. Az utóbbi századok fejedelmeinek asztalán diszes serlegekben mindenütt ott tündöklött a borok királya, a ,,tokaji", s midőn az 1562-ik benti zsinat alkalmával IV. Pius pápa egy pohár tokajit ülite ki, lelkesülten kiálta fel: „Summum pontificem talia vina decent" valóban a lehető legnagyobb elismerésben és kitüntetésben részesítő hazai borunkat és örök időkre megalapítá annak jó hirét. Midőn tehát tudjuk, hogy boraink kitűnősége mellett már régibb időben is ily bizonyítékok szóltak, midőn tudjuk, hogy égaljunk és talajunk lehetővé teszik a legkitűnőbb borok termelését, akkor vajmi sajnos, ha be kell ismernünk, hogy bortermelésünk nem olyan, mint aminő lehetne, sőt bizonyos tekintetben hanyatlásnak is kezd indulni, be kell vallanunk, hogy borkereskedésünk jelenleg a lehető legrosszabb kezekben nyugszik, s hogy valóságos, jó, természetes bort maholnap már drága pénzért is alig kaphatni. Bortermelésünk és kereskedésünk ily sajnos állapotában nem tartottam fölöslegesnek jelen czikksorozatban a bortermelő és fogyasztó közönséget egy kissé felrázni azon aléltságból, melybe a jelenleg össze-vissza „captalizált" és „petrotizált" boraink élvezete által merülni látszik s ha valahol, ugy e lapok hasábjain van helyén e tárgyat illetőleg szót emelni, tudva, hogy a Pozsonyraegyében elterülő Kis-Kárpátok mentében több száz és százezer akó bor terem, de mindannak daczára épen Pozsony városában természetes, jó bort inni alig lehet. Akinek alkalma volt a solobergi, dubovai, bazini, diósi, szuhai és a többi borokból valamely nagyobb szőlőbirtokos, vagy az illető község lelkészének asztalánál egy pár poharat üríteni, az csakugyan undorral fordul el mindazon boroktól, melyeket a fentebbi czimek alatt a kereskedőknél drága pénzen vásárol. S igy van ez széles e hazában mindenütt. Ha a legdrágább árt akarnók is 20—25 akó jó diósi, vagy dubovai borért megadni, még a helyszínen sem lehetne azt megkapnunk, és ha kérdjük, hogy miért? felelet, mert az egyes termelők boraikat vagy azonnal a szüret után eladják a kereskedőknek, vagy ha maguk megtartják, ki-t básan és tisztátlanul kezelik. Átalában véve bo-