Borászati Lapok – 32. évfolyam – 1900. 27-52. sz.
1900-07-01 / 27. sz
27. SZÁM. sí-IK ÉVFOLYAM." A gyakorlati tudomány , az elmélettel karöltve, már oly nyomokon halad, hogy megleli a fásojtványok oly előállításának módját, melynél a forradások a zöldojtványokkal egyenrangúak lesznek. És ekkor odajutunk, hogy ojtványainkat elkészítjük február hóban, olcsó munkabér mellett s a június-júliusi drága s gondterhes időszakban reáérünk majd sok oly munka végzésére, melyre most se időnk, se munkásunk nem jut. Az ojtás kérdésével kapcsolatban a ,Szőlőművelés politikája* írójának figyelmét egy igen fontos kérdés elkerülte. Tudniillik az ottványtermelési ipar helyzete. Engedje meg, hogy erről az ő szókimondó modorában szólhassak. Ezen a téren az állami politika — szerény nézetem szerint — rossz nyomokon halad. Előrebocsátom, hogy igazságtalannak tartom az olyan kritikát, amely a múltakban érvényesített állami intézkedéseket nem az akkori viszonyok, de a jelen eredmények és ismeretek súlyával billenti le. Hiszen a szőlészet egészen új tudomány, folyton fejlődik, halad s ami tegnap vivmány volt, az ma túlhaladott dolgot képez. És bizonyára a felújítási mozgalom első fázisában kényszerült tapogatódzásokra elköltött százezrek nem minden haszon nélkül kallódtak el. Az olcsó állami ojtványok révén az intelligenczia belezökkentetett a telepítésbe. Tanult, haladt — igaz ön korán mindig — de most már meg tudja bírálni s külömböztetni a jót a rossztól. Az emberi szellem sajátsága, hogy főleg az akadályokkal való harczában termékenyül meg. Ez a küzdelem nevelt nekünk folyton figyelő, kísérletező fanatikus amateuröket és tanférfiakat. A viszonyok kedvezőbbé alakulásával azonban már változni kell az állam szőlészeti politikájának is. Lám a szőlővesszőre kimondott határzár meghozta gyümölcseit. Megóvtuk hazánkat a francziaországi veszedelmes ragályoktól és a szerencsésen bevált importált alanyfajok szaporítása folytán tetemes bel-és külforgalmat biztosítottunk. Százezerek maradtak így zsebeinkben, melyek Francziaországba vándoroltak volna. És az egészséges alapon mozgó verseny jogos mértékére szállította le már is az amerikai vessző árát. E határzárnak továbbá egy másik nagy előnye az, hogy megóvtuk általa telepítőinket a franczia élelmesség által üzleti érdekből agyondicsért ut meg uj hybridek pénzáldozataitól s nyugodtan bevárhatjuk az időpontot, mikor a tudomány haladásához képest ezeknek valódi értékét állami kísérleti telepeinken megállapíthatjuk. Az ojtandó alany dolgában tehát a szabad verseny elve fényesen bevált. Nézzük most már az ojtványtermelési ipar vajúdását. A tapasztalat arra tanított, hogy vannak abszolút és relatíve jó ojtványok. A feltétlenül jók azok, amelyek köröskörül összeforradt eleven sejtszövettel vannak együvé kapcsolódva. A viszonylagosan jók, melyeknél az összeforradás mindkét átellenes oldalon ugyan, de itt ott hiányosan ment végbe. Ez utóbbiak helyes kezeléssel egy-két év múltán átforradnak. Erről a kezelésről kísérleteim alapján más alkalommal szólok. Az állam a telepítők jogos érdekeit megvédendő — megállapította az ojtványok szokványminőségét. Csak a tökéletesen körülforradt árut minősítette jónak. És ez helyesen van eddig. De az nincs helyesen, hogy e tökéletes ojtványok árának képződését nemcsak, hogy nem irányította, de egyenesen áthághatatlan akadályt vetett annak. Az állam önköltségen aluli árban ezrenként 100 forintért bocsátja piaczra fásojtványait. És mégis szokványminőségre kényszeríti az ojtványtermelési ipart. Kényszeríti tehát arra, hogy önköltségen alul veszteséggel dolgozzék. Ez a kényszer ugyan nem parancsoló, de az állami ojtványtelepek versenyéből alakul. Azokon a telepeken több millió ojtványt készítenek. Erre bizakodva a telepítő közönség az előnyös árak után rohan és csak akkor szorul a magániparra, ha előjegyeztetése daczára semmi, vagy csak kis hányadban részesül. Igy a magánvállalatok csak későn jutnak megrendelésekhez s a kereslet ilyen bizonytalan ingadozása között az államilag kreált árakon is hajlandók áruikon túladni, hogy kiadásaik legalább visszatérüljenek. Ez az állapot hatásában immorális s az ojtványtermelés megszűnésére vezet. Mert aki tetemes költséggel esetleg anyagi exisztenciája árán berendezkedett az iparra, az bizony kelletlen is kényszerülve van befektetésének kiszerzéséig ügyeskedni, hogy hibás oítványain is túladjon. De az a módszer hitele aláásását vonja maga után, sokáig nem űzhető s előbbutóbb a termelés beszüntetésére vezet. Igy megszűnik az ipar, megszűnik a verseny, amely szabadjára eresztve a folytonos tanulmányok és leleményeség segélyével, egymás ellen harczolva rövid évek múlva feldolgozná a mai 150—200 frtos jogos árakat, mely árakon már a nagyipar is termelhet. Verseny nélkül, ipar nélkül pedig maga az álladalom nem elégítheti ki még a privilegizált szükségleteket sem. S így oda jutunk, hogy a piacon maradt egyes kitartó s tőkegazdag vállalkozóknak még sokáig fogjuk fizetni a magas árakat. De tovább megyek és kérdem, hogy szőlészetünk mai fejlődési szakában igazságos-e, czélszerű-e és fentartható-e ez az államilag egyeseknek osztogatott privilégium. Lehet-e állami szubvencióben részesíteni a jelentkezőket csak azért, mert a megrendelést egy nappal vagy órával előbb eszközölték, mint mások. Ha ez a szubvenció a vagyonilag tönkrement szőlőkárosultakat, a kisbirtokosokat karba helyezni volna hivatva, ezt nevezhetnők még mezőgazdasági politikának. De kik részesülnek a jutányos árak kedvezményében? Jobbára módban levő, befolyásos emberek! Oszszuk ki inkább ingyen, buzdításul a szegény nép között azt a néhány százezer ojtványt és a kellő állami ellenőrzés gyakorlása mellett rohamos fejlődését érnék meg a telepítésnek a megmozdulni nem akaró földmíves nép körében. De ne befolyásoljuk a kínálat és kereslet szabad fejlődését és az eladási árnak a termelés viszonyaihoz alkalmazott jogos képződését. A telepítő közönségnek azzal a jogával szemben, hogy jót kapjon, az a kötelessége áll elő, hogy jogos nyereséget biztosító árt fizessen. Így még fel lehetne támasztani halottaiból ezt a zsenge iparágat és szőlészetünknek a francziák után sorakozó fejlettsége mellett sok külföldi tőke vándorolna be egy megizmosodot ojtványtermelő ipar révén. Sok telepítőnek sejtelme sincs arról a gigási közdelemről, melyet a nagyüzem a tökéletes ojtványok előállítása körül folytat. A szakértelem, munka és tőke válvezett együttműködése daczára az évi siker mégis az időjárás viszonyaitól van függővé téve. És minden száz darab beojtott vesszőkből csak 10—20 darab marad a lelkiismeretlen válogató kezében. A többi vagy be sem fogant, vagy kezelés közben sérült, vagy hibás forradás miatt válik értéktelenné. Pedig mily kertészeti gondossággal történt a vesszők szedése, téli elvermelése, kiszáradástól, penésztől, korai fakadástól való megóvása s majd beojtása, a nemes galyák kezelése. Mennyi gondosságot, figyelmet s költséget kíván a talaj helyes elkészítése, a szakszerű ültetés, minden eső után a porbanyitás, gyomlálás, majd vadnövések tördelése, legyökereztetés s többszöri kis betakarás, férgek fogdosása, többszörös permetezés, gondos kiásatás, osztályozás, csomagolás, téli vermelés stb., stb. Ha tehát egy ojtvány nyerése érdekében a termelőnek tízszeres erőt kell kifejteni és tízszeres költséget kell kiadni, bizony arra az egyre hárul mind a tíz hasznavehetlen ojtvány teherviselésének súlya. Nem annyira romlott erkölcsi érzék, mint inkább a viszony kényszerítő hatására vezethető vissza tehát az ojtványkereskedés megbizhatlan irányú fejlődése, amely a befolyásolatlan szabad belföldi verseny esetében kikövetelhetné jogos árait s a helyes mederbe terelve mihamar meghozná a fokozatos értékelést a telepítők javára. Íme látjuk, hogy Francziaország fás ojtványokkal állította helyre szőlészetét. Pedig ott a szabad verseny egymást közt birokra bocsátva, rontott és épített. Aki jót akart venni, fizette drágán, aki az esélyekkel megalkudni volt kénytelen, az pótolta a minőséget gondossággal, a hiányokat foldozta lassúbb tempóban. Aki gyorsan czélt akar érni, okosan cselekszik, ha a szakiparnak nyereséget ad oly végből, hogy jó árut adhasson. Igen jól mondta Kosinszky Viktor a lapok egyik előző számában, hogy a jó anyag, a jó munka, soha sem drága, mert végeredményében még is ez a legolcsóbb telepítés. 556 1900. julius hó 1. A rekonstrukczió amerikai fajokkal. (A Francziaországban 1897—99-ben utazásain szerzett tapasztalatok alapján.) Irta : Kövessy Ferencz. VII. Rupestris X Berlandieri hybridek. A Rupestris és Berlandieri fajok keresztezése folytán származott hybridek közül Francziaországban több természetes és mesterséges van elterjedve. A legrégibb egyedek 1888-ból származnak. A természetes hybridek mindnyájan Amerikából származnak, de úgy látszik, hogy egyik sem tiszta Berlandieritől ered, mert mindannyiuk erős Candicans jelleget mutat s filloxeraellenálló képességük sem kielégítő, már pedig ha tiszták volnának, ellenállási képességük annyival is inkább megfelelő lenne, mert mind a két szőlő magasfokú ellenállási képességgel bír. Ezek szerint tehát a természetes hybridek nem érdemelnek nagy érdeklődést. A mesterségesek között már több említésre méltó van, különösen ilyenek a Milliárdét és a de Grasset collectióiból származók, valamint a Couderctől eredők, melyek igen jól tenyésznek a köves, meszes, igen száraz és meleg helyeken. Legtöbbet ígérők a Milliardet et de Grasset 219 A (1. 116. ábra) és 218 valamint 301 B (1. 117. ábra) számmal jelzett hybridek. Az ehybridekkel szerzett tapasztalatok a melegebb vidékekre nézve igen biztatóknak mutatkoznak, míg az északi vidékekre vonatkozólag róluk tapasztalatokkal, amelyek számbavehetők volnának, eddig nem rendelkezünk. Északon valószínűleg nem is válnak be olyan jól, mert a szőlőfajok sem kifogástalanok ott, hol a hőszükségletük kielégítve nincs. Hazánkban e hybrideknek nem nagy jövőjük van, miért is tüzetesebb leírásuk szükségtelen. Riparia X Monticola hybridek. A V. Riparia és V. Monticola keresztezéséből előállott természetes hybridek között a Colorado érdemel említést. A mesterségesek között a No. 554—5 Couderc hybridje, melyek elég magas mésztürő képességükről ismeretesek, bár a gyakorlatban ma még kevéssé vannak elterjedve s csak most kezdenek velük kísérleteket tenni. Filloxeraellenálló képességük a Ripariákéval egy fokra tehető, mésztürő képességük valamivel nagyobb a Riparia X Rupestris hybridekénél. A franczia szakemberek sokat várnak az 554 5 számú Couderc-féle hybridtől, különösen pedig azt, hogy a középmeszes talajok alanyaként jól be fog válni.