Borászati Lapok – 32. évfolyam – 1900. 27-52. sz.

1900-11-04 / 45. sz

43. SZÁM. 32-IK. SÍVFOLYAM. arányszáma még folyvást emelkedik, 1894-ben a teljes termésben levő immúnis talajú szőlők 1­50,882 hektárt tettek, az összes szőlőterület­nek 45 2°/o-át, 1899-ben pedig 53,806 hektárt, a területnek már 56,1%-át. Mindezek az ada­tok csak a magyar anyaországra vonatkoznak, az immúnis talajú szőlőkre vonatkozólag Horvát-Szlavónországra adataink nincsenek is, de a többi kategóriákról, az elvénült szőlők kivételével a társországokról is beszámolha­tunk. Az átültetésű szőlők területe itt is örvendetesen emelkedik, 1894-ben még csak 2241 hektárt tett, az összes szőlőterületnek 40°/o át, 1899 ben ellenben 7580 hektárt, az összes szőlőterületnek már 18­ 7%-át. Emelke­dett a termésben lévő, elvénült szőlők, mert a horvát adatgyűjtés az utóbbi csoportot is idefoglalja, területe 26,781 hektárral (58 8%), 27,413 hektárra (67 8%). Igen nagy arányban fogyott azonban a filloxeralepett szőlők terü­lete, mely 1894-ben 16,543 hektárra rúgott, az összes terület 36*3°/o-ára, 1899-ben ellen­ben már csak 5445 hektárt tett, az összes szőlőterület 13­ 5%-át. Úgy látszik a filloxera­vész itt rohamosan befejezi munkáját és a meglepett szőlőterületek mihamar teljesen el is pusztulnak. A magyar anyaországban 1898 ban a szénkéneggel fentartott szőlők területe a meg­előző évi 3443 hektárról 5075 hektárra emel­kedett. 1899-ben e tekintetben még erősebb volt az emelkedés, mert a szénkéneggel gyé­rített szőlők területe ez évben m­ár csak 9361 hektárt tett. Horvát-Szlavónországokban a sző­lőknek szénkéneggel való védelmezése ebben az évben sem volt alkalmazásban. Hatalmasabb volt az amerikai szőlővesz­szökkel való védekezés. A magyar anyaország­ban 1899-ben 46 állami amerikai szőlővessző­telep állott fenn, 1012 hektár területtel, mely­ből 660 hektár tényleg már be volt ültetve. Egyéb közérdekű telep még 500 működött s állított elő részint vesszőket, részint oltványo­kat, 460 hektár területen. Az 1899—1900. évi időszakban az állami telepeken rendelkezésre állott több mint 18 millió amerikai vessző és több mint 1 millió ojtvány. Horvát-Szlavon­országokban 8 országos és 46 egyéb közér­dekű amerikai szőlővesszőtelep működött, előbbi 63*3, utóbbi 18*4 hektár területtel, az állami szőlőtelepeken 4—5 millió vessző állott rendelkezésre. Az állami szőlőtelepek amerikai vesszőtermelésének 62 67%-a ripária portalisra esett, mi eléggé mutatja, hogy ez az amerikai alany az, amely az igényeknek legáltalánosab­ban megfelel. A vesszőtermelésből 13'56°/o ripária monticolára, 9 95% vitis solenisra, 13*82% egyéb fajtára esik. Az állam a szakképzettség előmozdításá­val is igyekszik szolgálni hazai szőlőmivelé­sünk érdekeit, különféle tanfolyamokat tart, melyek száma 1899-ben a Magyar birodalom­ban 753-ra rúgott, mely tanfolyamokon nem kevesebb mint 31,119 egyén vett részt. Óriási is a haladás, mely a szőlőnek okszerű míve­lése és különböző szőlőbetegségek ellen való meg­védelmezése tekintetében mutatkozik, ez már magában véve egy jobb jövő záloga, úgy hogy teljes bizalommal tekinthetünk szőlő­mivelésünk jövője elé. Nemcsak a szőlőterület növekedett ör­vendetesen 1899-ben, hanem a szüret is elég kedvezően ütött ki. Az egész magyar biroda­lomban 2.041.000 hektoliter új bor termett, jó hétszázezer hektoliterrel több, mint a meg­előző évben. Nem lehet azonban azt mon­dani, hogy ezen eredmény is kielégítő volna, nemcsak a régibb évek termése mögött marad el messze, mielőtt a filloxerának a perono­sporával karöltve történt pusztítása egyszerre oly rohamosan megapasztotta Magyarország bortermését, hanem a 90-es években is volt év, mely valamivel kedvezőbb termést mutat fel az 1899-ik évinél, 1895 ben ugyanis már 2.191,000 hl. borunk termett. A termett uj borból 1899 ben 1.726,000 a magyar anya­országra, 315,000 hl. pedig Horvát-Szlavon­országokra esett. Hektáronkint átlagos bor­termésünk az egész magyar birodalomban 8­01 hektolitert tett. A magyar anyaországban valamivel magasabb volt az átlag, 8­05, mint Horvát- Szlavónországokban, hol csak 7*80 hektoliter újbort szűrtek átlagosan egy hektár­ról. Az ország egyes részeinek termése között­­ igen nagy eltérést látunk, a Tisza jobb part­­­­ján mindössze csak 4­79 hl. termett hektáron-­­ csak az adó ügyében, honnan veszi tehát magá­nak az ennél is nagyobb hatalmat a bizottság, mely csakis a helytartótanács kegyelméből mű­ködhetett. Az útlevelek kiadása ugyan ingye­nesnek terveztetik, de jól sejtik a szabolcsi urak, hogy a taksaszedés nem fog soká késni s a révészek és vámosok sem fogják elengedni a borravalót se úrtól se paraszt­tól. Az emberek eszejárása mindjárt kész azzal a következtetéssel, hogy a tiszántúli borokat rettenetes silányságukért kellett hát­térbe szorítani, holott csak a múlt esztendőben is a Hegyalján járt ro­s­z i­d­ő és nagy s­z­á­razság miatt, azok mind mennyiségre mind minőségre vetekedtek a hegyaljai borokkal. És ha — mint a bizottság állítja — a tiszán­túli borok jóval hátrább állanak a hegyaljainál, savanyúságuknál fogva pedig amazokkal össze nem téveszthetők, mire jó az a mindenáron való elkülönítés ? Az, hogy a tiszántúli bort csak bizo­nyos megszabott időben legyen szabad szállí­tani s akkor is a gönczinél nagyobb hor­dóban s útlevéllel teljesen gyakorlatiatlan intéz­kedés, mert a bornak is, mint minden áru­czikknek a maga idejében, a bornak éppen szüretkor van meg az ára s aki azt korlátozza, az a kereskedelmet teszi tönkre. Ki akadá­lyozhatja a nemes embert, ezt a törvény által kiváltságolt személyt, abban, hogy a borát akár gazdasági szükségletére, akár keres­kedés czéljából a tiszánineni vidékre, vagy ahová tetszik, ne szállíthassa, vagy akár szőlőt akár bort onnan vegyen, ahonnan akar. De a nemtelen embert se lehet a bor ide-oda szállításában korlátozni, mert a nyomorult kint, a Tisza-Maros szögében ellenben 14*37 hl., kedvező volt még Erdélyben is, 10­59 hl. A Duna két partján és a Tisza balpartján többé­kevésbé meghaladta a 6 hl.-t, a Duna-Tisza közén a 8 hl.-t is. Még nagyobb eltéréseket látunk az egyes törvényhatóságok között. Ugocsa vármegyében még az 1 hektolitert sem érte el. Szeben megyében ellenben a 33 hekto­litert is meghaladta. A városi törvényhatósá­goknál szintén látjuk ezeket az éles ellenté­téteket, Hódmező-Vásárhelyt csak 0­ 76 hl. az átlagos mennyiség, Sopronban ellenben 30*23 hl. A vármegyék között a következők mutat­nak fel kedvezőbb termést: a már említett Szeben megyén kívül Arad megye (20*16 hl.), Szerém (14*93), Verőcze (11 86), Bács (10*89), Torontál (10 86),­­Sopron (10 78), Moson (10 76), Pozsega (10*74) és Alsó-Fehér (10 05), a többi vármegye termése 10 hektolitert nem éri el. Vannak különben és pedig elég saj­nos, a bortermelés szempontjából fontos vár­megyék is, hol a termés rendkivül csekély volt, igy Baranya vármegyében hektáronkint nem termett több 3*97, Borsodban 4*51, Zemplénben 4*34 hektoliternél. Bor forgalom. TARCZA. A tokaji bor védelme 1737-ben. Irta : dr. Illéssy János. (Folytatás és vége.) Az érdekeiket sértve érző vármegyék is sorompóba léptek." Borsod vármegye csak rö­viden ír 1737. jan. 21-én a helytartótanácshoz, kérve, hogy a nemesség jogait sértő, az orszá­gos törvényszékbe ütköző s a közkereskedelmet veszélyeztető bizottsági határozatokat mellőzze. Szabolcs vármegye már sokkal hevesebben szállt síkra igazai mellett. A jelentés, melyet a vármegye képviselője Szunyoghy Ferencz a bizottság tanácskozmányairól 1737. jan. 26-án a vármegye közgyűlése elé terjesztett, nagy kedvetlenséget támasztott a szabolcsi urakban. Nincs kifogásuk a borpancsolók megrendszabá­lyozása ellen, de amit a bizottság a tiszán­túli boroknak a tiszáninneni részekbe szállításáról az időhöz kötöttségről, a hordók szabályozásáról és hitelesítéséről, az útleve­lekről, a szőlőhegyek osztályozásáról, az asszu­szőlőnek a Hegyaljára bevitele s a hegyaljai asszuszőlők vásárlása és eladása ellen szó­többséggel határozott, az ellen tiltakozni kény­telenek. Maga Ő Felsége is éppen a nemesi jogok oltalmát czélozta a borpancsolók ellen, mikor a bizottságot kinevezte; a mikor a nemesség jogait sértő határozatot hozott (!). Az 1715. 8. t.-cz. értelmében maga az országgyűlés — pedig ez az ország egyeteme — sem határozhat az ország egyéb ügyeiben. Adataink szerint szőlő gyanánt 71,006 mm. adatott el, csaknem teljesen ugyannyi, mint a megelőző évben. A szőlő- és borter­més értéke megfelelőleg a jelentékeny nagyobb termésnek, értékben is nagyobb volt, 1898 ban 53 08 millió, 1899-ben pedig 73*51 millió ko­ronát tett. Az érték kiszámításánál természe­tesen az uj bornak a mult őszszel volt ára vétetett alapul, de ha tekintjük, hogy az 1898 iki termés a következő év elején és fo­lyamán hasonlíthatlanul jobb áron értékesült, mint az 1899 iki termés a folyó évben, kétség­telen, hogy az előny, amelyet a jobb termés nyújtott szőlősgazdáinknak, nem érvényesül­hetett teljes mértékben és így a magyar borter­melők szempontjából az 1899 iki év sem mondható kielégítőnek. Ismeretesek az okok, melyek szőlő- és­­ bortermésünk kedvező értékesítésének akadályául­­ szolgálnak, s itt elég, ha a legfontosabbakra­­ futólag rámutatunk. Csemegeszőlő termelő nép részben a borkereskedésből segíthet adó­terhén, de még különben sincs hatályon kívül helyezve az 1681. 79. t.-cz., mely a szabad kereskedelmet biztosítja. A szőlők tervbe vett osztályozásával sin­csen megelégedve Szabolcs vármegye. Tagad­hatatlan, hogy a hely fekvése sokat határoz. De az még nem minden. A jó fekvésű helyen is rossz vesszővel beültetett, rosszul művelt szőlő, rosszabb bort adhat, mint a hitványnak kikiáltott borvidék gondozott szőleje. A bor­kezelés is lényeges dolog. Rossz pinczében, rossz kezelés mellett a hegyaljai bor sem ér­demli meg azt a nagy hírnevet. A borok osztályozása szülte a hordók hitelesítésének eszméjét. Ebbe se nyu­godhatik bele a vármegye. Először is ez a csalást nem fogja megakadályozni, mert a bor kiönthető és mással cserélhető fel, aztán még a kereskedő sem tartozik teljes bizalommal lenni iránta. A hitelesítők a szegényebb és gyöngébb szőlősgazdákat aprólékos bosszantásokkal meg­vesztegetésre fogják kaparni s ezen a réven aztán a hitvány bor előtt is szemet fognak hunyni, annál is inkább, mert szüretkor nem ehetnek mindenütt jelen, a hordóba szűrt bort pedig vagy nem értik, vagy nem akarják megbírálni. Attól is lehet tartani, hogy akadnak rossz lelkűek, akik bélyegzőt hamisítnak nem törődvén a bírsággal, csak jó vásárt csinálhas­sanak. Végig­olvasva Szabolcs vármegye kifogá­sait és neheztelését a gálszécsi határozatok ellen, önkénytelenül is az a kérdés tolul előnkbe, hogy mikép gondolja hát a nemes vármegye a borhamisítás égető baját orvosol­­hatni ? A bizottság javaslatából csupán azt ?90 1900. október hó 21.

Next