Borászati Lapok – 52. évfolyam – 1920.
1920-09-16 / 38. sz.
39. SZÁM. 52-IK ÉVFOLYAM, sokat — 50 ezer hektoliterre ezen az agyoncsonkitott Magyarországon. Ebből az 500 vagon borból, melyből mire két évig kezelik és amiből a termelők maguk is csak elkóstolgatnak, visszatartanak, legjobb esetben — egy vagon kerülhet naponkint forgalomba. Lehetséges erre a napi egy vagon borra egy nagyobb arányú külföldi exportot alapítani, még ha az a bor mind a külföldnek állhatna is rendelkezésére ? Ez egy olyan elenyésző mennyiség a svájczi, hollandi, vagy pláne angol piac komoly meghódítására, hogy jóformán beszélni sem érdemes róla. Hisz — hogy csak Francziaországról beszéljünk — Bordeaux vidékén legalább egy félmillió, Bourgogne-ban ismét egy negyed millió olyan elsőrendű klasszifikált vörös bort meríthet a külföld, hogy mennyiségileg bizony szóba sem jöhetünk mellette. Nem kívánhatjuk, hogy a külföldi izlés alkalmazkodjék a mi borainkhoz, hanem nekünk kell a külföld szája izének konveniáló italokat előteremtenünk. Ha nekik a kecskeméti vagy budaörsi vörös bortypus megfelel, úgy nekünk súlyt kell helyeznünk, hogy ebből a minőségből — kívánatra — akár egész borvonatokat küldhessünk ki Hollandiába. Magyarország szőlőgazdasága új rekonstrukczió küszöbén áll. Ötvenezer hold szőlőt kiölt öt év alatt a filloxéra, ugyanannyi, vagy még több, homoki és oltványszőlő is kivonült, felújításra szorul 2—3 év alatt. Anyatelepek, nagyarányú oltvány és gyökereztető iskolák telepítése elsőrendű életfeltétel, hogy pótlásokat, új ültetéseket szükség szerint eszközölhessünk. Legyünk tehát ezeknél figyelemmel arra, hogy kék fajtákat is telepítsenek gazdáink. Legyen elég dugvány és kapacitálni kell a gazdákat, hogy a vörösbortermelést el ne hanyagolják. Tizenöt, vagy több év előtt, a földművelésügyi minisztériumban egy nagyon látogatott ankét volt. Ezen az értekezleten én a vörösbor felkarolása érdekében szólaltam fel. Az ankét végén két nagy exporttal foglalkozó cég főnöke, akiket akkor láttam először, külön megköszönte, hogy végre valaki szót emelt azoknak a pompás magyar vörös boroknak érdekében, melyek valamikor a világot meghódították. Szavaim a pusztában hangoztak el. Hej, háború idején azután de sokan megbánták, hogy ezt a tanácsot meg nem fogadták! Ma új éra küszöbén állunk. Azért a tanácsot megszívlelni ma sem késő. * * * A múlt hó második felében „Cseh-Szlovákország" bortermelői és borkereskedői Lundenburgban megtartották első kongresszusukat. Ha erről az egyébként harmadrendű jelentőségű eseményről nem valahol hátul, a hírek közt, hanem itt a lap élén, emlékezünk meg, úgy ez nemcsak azért történik, mert annak az új országnak a borgazdasági téren tapasztalt eme első nagyobb életnyilvánulását politikai vagy ökonómiai szempontból oly jelenségnek tartjuk, mely hazánk integritásának elvét súlyosan érinti, hanem azért is, mert sok olyan szimptóma merült fel ezen egynapos kongresszuson, mely elmélkedésre indíthat. A nagygyűlést a morvaországi bortermelők egyesülete hívta egybe. Ez az egylet a régi osztrák császárságban igen jelentéktelen szerepet játszhatott, mert hisz Morvaország egész szőlőterülete Ausztria szőlővel beültetett földjének alig 720. évi bortermésének alig 125 részét képviselte. Persze Csehország szőlőkultúrájához képest ez a 12 ezer hektár szőlő és 180 ezer hl. bor még mindig igen nagy tényező, mert a cseh -anyaországi 800 ha-n átlagban csak 8000 hl. bort produkált. Csakhogy a jelenlegi politikai konstrukció mellett a világhatalommá megdagadt Csehország egy magyar borvidéket (a szerednyeungvárit) egészen és négy borvidéket kisebb-nagyobb részben számít magához tartozónak. Vajjon ezek a borvidékek Lundenburgban miképpen voltak képviselve, azt a jelentésből nem tudjuk meg. Csak azt említi fel, hogy a kongresszuson Pozsony, Bazin és Beregszász szőlőtermelő egyesületei képviseltették magukat. Ez annál különösebben hangzik, mert a két utóbbi városban ily egyesületek létezéséről eddig nem tudtunk. Lehet, hogy ezek az új regime óta alakultak. De hogy ezek az egyleti kiküldöttek, ha ilyenek nagyobb számmal voltak jelen, kikből állottak, arról a jegyzőkönyv kivonata nem emlékezik meg. Itt csak arról értesülünk, hogy a kongresszus elnökségébe egy Fábry T. nevű beregszászi és egy Lázár I. nevű tótországi egyént választottak meg. Ezek azonban alkalmasint borkereskedők vagy korcsmárosok voltak. A régi Magyarország megszállott területéről egyetlen egy ismert szőlőtermelő, borkereskedő, vagy korcsmáros nevével sem találkozunk a sok kellemes hangzású Kladecz, Opotiny, Drbal, Skolak és Hrabanek közt. Feltűnő, hogy a közeli Pozsony ismert borgazdái közt ezen a rájuk nézve mindenesetre nagyjelentőségű kongreszszuson egy sem jelent meg, vagy legalább is sem a honoradorok, sem a felszólalók közt nevük nem szerepel. Ez kétségtelenül azt a hitet kelti, hogy az új nagy birodalom első borászati kongresszusa nagyon is házias jellegű volt, kivéve a hivatalos személyeket, mert a pozsonyi szőlészeti főfelügyelő, valami dr. Srba F. és az ungvári szőlészeti felügyelő Rubes nemcsak hogy megjelentek, de fel is szólaltak. Ezek a felszólalók egyrészt a borkereskedelem fojtogatását panaszolták fel a kormány részéről, másrészt pedig sürgették a szőlőmivelés állami támogatását, vinczellériskolák, állami telepek létesítését, pinczeszövetkezetek mielőbbi szervezését. Legélesebben valami Malik nevű cseh országgyűlési képviselő beszélt, aki szemébe vágta a kormánynak, hogy a Cseh-Tótország termelői rossz törvények és hibás rendeletek alatt súlyosan szenvednek és nyíltan beismerte, hogy az egykori bécsi kormány, mely iránt rokonszenvvel sohasem viseltetett, a szőlőtermelésért sokat tett, amiért ma is a lakosság háláját érdemli ki! A bécsi parlamentben fennállott gazdasági bizottság nagy megértéssel volt Cseh- és Morvaország bortermelése iránt, segélyt nyújtott, védekező eszközökről gondoskodott, míg a jelenlegi cseh kormány a szőlőmivelés iránt semmi érzéket sem tanúsít . . . Ezután ostorozta a házi (törköly-) és gyümölcsborral űzött visszaéléseket és követeli mielőbb egy bortörvény alkotását, melynek az volna az alapelve, hogy bor név alatt csakis olyan szeszes folyadék volna értendő, mely kizárólag szőlőből készült. Ugy látszik, a mézesheteknek végük van odaát és meghonosodik a házi perpatvar. » 54 Hordók minden nagyságban, ujak és használtak, úgyszintén lüsktartánfok (barrelek) eladás. Kádárműhely: Strautwuraft Károly Wien, XIX., Heiligenstadter-Strasse 35. Telefonszám 93017. 620 11 A „F R U CT U S" kötelékébe tartozó §1| Gyümölcsértékesítő és Szeszfőző Szövetkezetek ess/b 1 NYOMTATVÁNYAI és KÖNYVEI Unk T D 1 A'' nyomda r.-t. nyomtatványkezelői osz__ a 1 ft 1 U 1 A tályában szerezhetők be. Budapest, __ §8 IX., Üllői ut 35. (Köztelek). Árjegyzék ingyen. H 1920. szeptember 23. Szüreti emlékeztető. Irta: Bernátsky Jenő. II. Budapest, szept. 21. Kisgazdaságokban többnyire minden válogatás nélkül szoktak szüretelni. Ha azonban súlyt helyezünk arra, hogy jobb minőségű fehér bort nyerjünk, a szüretelést rendszerint némi válogatással komplikálni kénytelenek vagyunk. Nevezetesen, ha szőlőnkben kék szőlőfajták is vannak, de lehetőleg sok világos szinűi fehér bort kívánunk szűrni, akkor a kékfajtákat külön kell szüretelni. A kék szőlőfürtöket előbb zúzás nélkül sajtoljuk ki, minek révén egészen színtelen bort nyerünk. Kivétel az Othello és Jacquez, amelyeknek nemcsak héja, hanem húsa is piros festőanyagot tartalmaz, tehát ezekből csak sillervagy vörösbor, vagy igen színes fehér bor készíthető. De a hazai fajtáink (nevezetesen a Kadarka és Oporto) bogyóinak zúzás nélkül kisajtolt leve elég színtelen, mert csak a bogyó héja tartalmaz piros festőanyagot. Második sajtolás előtt azonban ezeket is össze kell zúznunk, hogy jól kisajtolhatók legyenek s akkor már filler bort nyerünk. Tehát a hazai kékfajták termésének zúzás nélkül való első sajtolása fehér bort ad, melyet akár külön kezelhetünk akár pedig — leghelyesebben — a többi fehér borral összeházasítunk s vele együtt kezelünk, de a zúzás után való második és harmadik sajtolás már filler bort ad, amelylyel a fehér bor szinét kár volna elrontani. Azonkívül egyszerűbb borgazdaságokban is érdemes és tanácsos a rothadt fürtöket az ép, egészséges fürtöktől elválasztani és külön feldolgozni. Ugyanis a rothadt fürtök a bor minőségét rontják. A fakórothadásban és korai szürke, rothadásban szenvedő, még duzzadt vagy félig duzzadt bogyók leve nem édes, hanem savanyú és kellemetlen ízű; úgyszintén a peronospórás és lisztharmatos bogyók is igen rosszízűek. Tehát ezeknek a leve, akár kevés, akár sok, sem czukrot, sem alkoholt, sem zamatanyagot nem igen szolgáltat, csak rontja az egészséges szemekből nyert bor izét. Azonkívül a fakórothadásban és korai szürkerothadásban szenvedő fürtökön sokszor eczetes erjedés indul meg, minél fogva a belőlük nyert bor eczetesedésre hajlandó. Tudjuk azt is, hogy rothadt fürtök nem ritkán törésre hajlandó vagy nehezen tisztuló bort szolgáltatnak. Kivételt teszünk a kései szürkerothadásban vagyis nemes rothadásban szenvedő fürtökkel, amelyeknek töppedt, asszusodó bogyói koncentrált czukoroldatot tartalmaznak, tehát édes mustot és erős bort szolgáltatnak. Nagyon ajánlatos ennélfogva szüret előtt és közben többször meggyőződést szereznünk arról, hogy tulajdonképpen milyennemű rothadással van dolgunk, ha túlnyomóan fakórothadást, korai (savanyú) szürkerothadást, peronosporát vagy lisztharmatot állapítottunk meg, akkor a rothadt fürtöket okvetlenül külön kell választanunk, feltéve, hogy jobb minőségű fehér bor nyerésére súlyt helyezünk. A válogatás többféleképpen történhetik. Vagy úgy, hogy a rothadt fürtöket a rendes szüret előtt keressük ki és sajtoljuk ki (másodrendű bor készítésére), vagy úgy, hogy a szedők szedés közben azonnal külön edénybe helyezik a rothadt fürtöket és külön az egészségeseket; vagy végül úgy, hogy az egyszerre megszedett fürtöket nagy asztalra helyezzük s az asztalon végezzük a válogatást. Megjegyzendő, hogy a rothadt fürtökhöz csapjuk a hiányosabban éretteket is. Az összes üres szüretelőedényeket, gépeket és eszközöket nemcsak szüret előtt és szüret után, hanem szüret közben is mindennap, a napi munka befejezése után, alaposan ki kell mosnunk, ha előbb a rothadt fürtöket dolgozzuk fel s csak azután az egészségeseket, a kitisztogatást és kimosást fokozott gonddal kell végeznünk, mielőtt a jobb minőségű must és bor készítéséhez hozzáfognánk.