Borászati Lapok – 55. évfolyam – 1923.

1923-03-22 / 12. sz.

közül a zöldoltás használatban van. Ajánlom ezt az eljárási módot különösen az állami szőlőtelepek figyelmébe azon czélból, hogy ennek gyakorlati hasznavehetőségét minden vonatkozásban kiderítsék és ennek mérvéhez képest, ha megfelel a várako­zásnak, minél szélesebb körű alkalmazásba vételét nyugodt lélekkel propagálni lehessen, jelenlegi vi­szonyaink között kívánatosnak tartanám az ügy felkarolását azért is, hogy amennyiben ezen eljárási mód minden tekintetben megfelelőnek találtatnék, kisegítőképpen, ideiglenesen, telepítési czélokra való felhasználása is nagyobb mérvű alkalmaztatást nyer­hessen addig, míg az országunk megcsonkítása következtében előállott azon helyzet hátrányait ki­korrigálni tudjuk, hogy oltványtermelő-telepeink zöme tőlünk elzáratván, az oltványok kínálatában ennek következtében beállott csökkenés miatt leg­szebb hegyoldalaink jórészét értéktelen direkttermő fajtákkal ültetik be és „magyar bor" elnevezés alatt ezen selejtes termelvények kerülvén forgalomba, régi jóhírnevü borgazdaságunk fokozatos leromlá­sának folyamatát feltartóztathassuk. A h­azai rézgálicztermelés és a belföldi rézgáliczszükséglet ellátása. Előadta: Halmi Gyula, a M. Vegy. Gyárosok 0. Egyesü­lete ügyv. igazgatója. A rézgáliczgyártás alapanyagát, a rezet, a hadvezetőség a világháború kitörésekor nyomban lefoglalta és attól­kezdve az 1920. év végéig a rézgálicz termelése és elosz­tása, valamint ára szigorú állami ellenőrzés alatt állott. A szabadforgalom a múlt évben állott helyre és a belföldi rézgáliczellátásban az első évben semmi fennakadás nem mutatkozott, ellenben a folyó év tavaszán különféle nehéz­ségek merültek fel. A sűrűn panaszolt rézgáliczhiány és a rézgálicz árának emelkedése a földmivelésügyi minisz­tériumot ismét bizonyos korlátozó intézkedések elrende­lésére késztette. A hazai szőlőgazdaságoknak rézgálicczal való rendszeres ellátásához elsőrendű érdekek fűződnek és ez érthetővé teszi, hogy a rézgáliczhiány és az áremelkedés nagy érdeklődést keltett, a kérdéssel ugy a napi, mint a szaksajtó sűrűn foglalkozott és a bajokat a legkülönfélébb okokra igyekeztek visszavezetni. Míg a szaksajtó tárgyilagosan és tájékozottsággal vizsgálta a kérdést, addig a napisajtó, amelynek úgy látszik eredendő betegsége a legélesebb iparellenes hang, anélkül, hogy a bajok okát tüzetesebb vizsgálattal igyekezett volna kide­ríteni, bűnbaknak egyszerűen megtette az ipart, amelyet megvádolt azzal, hogy nagyarányú rézgáliczkivitellel szán­dékosan idézte elő a rézgáliczhiányt és az árak felhajtását. A rézgáliczellátás m. évi zavarai szükségessé teszik, hogy a kérdéssel kissé közelebbről foglalkozzunk. Nem­csak a rézgáliczellátás fontossága, hanem a belföldi réz­gálicztermelés egészséges fejlődése érdekében is minden­képpen indokolt, hogy a kérdés alapos megvizsgálásával igyekezzünk a jövőre hasznosítható becses tanulságokat levonni. Ez okból a következőkben a rézgálicz jelentőségének rövid vázolása után a hazai rézgáliczipar termelőképes­ségét és a rézgálicz átalakulásának vizsgálata útján azo­kat a terheket igyekszem megvilágítani, amelyek a szőlő­gazdálkodásra a rézgálicz fogyasztása révén hárulnak. Alig néhány évvel a filloxera rettenetes pusztításai után a peronospora fellépésével az alig helyreállított szőlőterületeket újabb súlyos és veszedelmes szőlőbeteg­ségek fenyegették. A világ mintegy 13 millió kat. holdra tehető szőlőterületekből közel 80% (10 és fél millió kat. hold) esik Európára és mivel e szőlőterületek a legtöbb európai állam nemzeti jövedelmének rendkivül értékes . Újdonság ! Sülést jelent meg ! Dr. BAROSS ENDRE első munkája: „GÖRÖNGYÖK A MAGYAR FÖLDÖN" * ízléses, csinos kivitel ! E munkát egyelőre a nyomdai előállítási áron ajánljuk­­. Előfizetőinknek Lapunk könyvosztályánál átvéve­­ 150*— K 1 Pontán küldve 180 —­3R­­ forrásai, érthető, hogy a kormányok mindenütt fokozott figyelemmel karolták fel e kérdést. A peronospora veszedelmére Maxim Cornu franczia múzeumi tanár már 1873 ban felhívta a franczia szőlős­gazdák figyelmét és óva intette őket a peronosporával fertőzött amerikai szőlővesszők behozatalától. Figyelmez­tetése azonban nem használt és 1878-ban megjelent a peronospora a franczia szőlőkön. Rövid három év alatt egész Európát bejárta, végigpusztítva az olasz, az oszt­rák (főképpen a déltiroli) szőlőket, míg végül 1882-ben már hazánkban is hatalmas pusztítást végzett. Európa szőlősgazdái kétségbeesett tehetetlenséggel néz­ték e második csapást. A szőlészeti intézetek és szakem­berek európaszerte lázasan kutattak hatásos ellenszer után. Végigpróbáltak sokféle baktériumölő szert (kénpor, vasgalicz, gipsz, szóda, mészpor, karbólsav stb.), de mivel mindezeket poralakban hintették a levelekre, nem annyira a növénysejtek között élősködő peronospóra, mint inkább maga a levél pusztult el. Majd kénfáklyák elégetésekor keletkező kén gőzökkel kísérleteztek, de ez is meddő volt. Már ott tartottak, hogy újra kicserélik a szőlőtőkéket, azonban csakhamar arra a szomorú tapasztalatra jutot­tak, hogy a peronosporával szemben ez az eljárás sem vezet czélra. Megváltásként hatott 1885-ben az a hír, hogy Coneg­liano-ban és a közelében lévő Tezze helységben sikerült az ottani Olasz Királyi Szőlészeti Iskola vezetőjének mész­tejjel való permetezés útján a perenospóra pusztításait megakadályozni. Ezzel egyidőben Millardet neves párisi botanikus szerencsés véletlen folytán megindított kísér­letezései alapján minden kétséget kizárólag bebizonyította a réz peronosporaölő hatását. Már 1884-ben több franczia szakember beszámolt arról az érdekes megfigyeléséről, hogy az utak mellett könnyen elérhető ama szőlőtőkék, amelyeket gazdáik rézgáliczoldattal frecskeltek be, hogy így az állati és emberi élvezetre alkalmatlanokká tegyék őket, mentek maradtak a peronospora pusztításaitól. Millardet, aki a peronospora fejlődésének tanulmányo­zására saját otthonában több telepet állított fel, azt az érdekes megfigyelést tette, hogy ha a saját kútvizéből vett vízbe tette a peronospórákat, azok elpusztultak és csak desztillált, vagy esővízben fejlődtek kellő módon. Meg­elemezvén saját kútvizét, azt találta, hogy abban literenkint öt milligramm réz van feloldva, ami a kútnak régi szerkezetű, rézből készült szivattyújából került a vízbe. Most már tovább folytatta kísérleteit, és rájött arra, hogy en­nél sokkal kisebb mennyiségű rézoldat is pusztítólag hat a peronoszpórára. Kísérleteinek gyakorlati eredménye volt a még ma is használatos, u. n. bordói lé. Néhány évig megoszlott a gazdatársadalom véleménye az ú. n. olasz (mésztejes) és a franczia (rezes) perme­tezés között, de csakhamar ez utóbbi kerekedett felül, mint a "legbiztosabb, legolcsóbb és legkevésbbé fárad­ságos eljárás. A peronosporaellenes védekező szerek között leg­jobbnak bizonyult a rézgalicz, amely leghatásosabb és a legkönnyebben kezelhető volt. A rézgaliczot már az alchimisták is ismerték; rézből és kénsavból 1648-ban Glauber állította elő először. Baktériumölő és fertőtlenítő­szer gyanánt már régebben használják, így pl. a szőlő­gazdaságokban a karókat, kötözőanyagot, háncsot, szal­mát rendszerint rézgáliczoldatba mártották, hogy a rot­hadástól megvédjék. Ez a felhasználásmód azonban nagyon jelentéktelen volt és a rézgálicz gy­ári úton való előállítása csak a szőlőpermetezés rohamos fejlődésével kezdődött meg. A rézgáliczot saválló edényekben tiszta vörösrézből és kénsavból oly módon gyártják, hogy a réztörmelékre vagy töménykénsavat öntenek, vagy a levegő bevezetése mellett hig, de forró kénsavval kezelik a rezet. A keletkező rézszulfátoldatból a rézgalicz sötét­kék kristályokban válik ki. Az első nagyobbszabású réz­gáliczgyárak Francziaországban és Ausztriában a 90-es évek elején alakultak; a nagy arányokban fokozódó kereslet az egész föld kerekségén igen gyorsan fölvirá­goztatta a rézgálicz gyártását úgy, hogy ma már évenként mintegy 250,000 tonna rézgáliczot termel a vegyészeti ipar. Hazánkban 1882-ben lépett föl először a peronospora. A száraz években a peronospora pusztítása sokkal csekélyebb és minthogy az 1882. évet követő néhány szárazabb év során nagyobb pusztítások nem voltak, nálunk sem az olasz, sem a franczia módszerrel való védekezés nem terjedt el. Midőn azonban 1889-ben má­sodszor is végigpusztította a peronospora az országot, a kormány és a szőlősgazdák is fokozott figyelemmel kezdték a védekezést rendszeressé tenni. A földmivelés­ügyi minisztérium állami propaganda útján a rézgalicz­fogyasztást fokozatosan annyira kifejlesztette, hogy végre a 90-es évek végefelé hazánkban is megalakulhatott az első rézgáliczgyár. Rézgálicziparunk fejlődése azonban korántsem tarthatott lépést a belföldi rézgáliczfogyasz­tással, mert a közös vámterületen a sokkal hatalmasabb osztrák és különösen cseh rézgáliczipar a­ magyar réz­gálicztermelést lehetetlenné tette. Ennek meggyőző bi­zonysága, hogy míg a régi Magyarországon a rézgálicz­fogyasztás az utolsó békeévekben már évenként 13.0­00 tonnára szökött fel, e szükségletnek csak alig egyharma­dát termelte a magyar ipar és közel kétharmadát cseh és osztrák gyárakból hoztuk be. A szerencsétlen véget ért háborút követő területi megcsonkítás ezt a helyzetet egyszeriben gyökeresen megváltoztatta. Míg eddigelé csak két nagyobb és egy kisebb rézgáliczgyárunk volt, addig ma már négy rézgáliczgyár termeli e fontos védekező­szert, amelyek közül három elsőrendű, nagyszabású ipar­vállalat. A mai országterületen működő rézgáliczgyárak (Hungária műtrágya-, kénsav- és vegyiipar r.-t., Weiss Manfréd vegyészeti ipartelepei, Magyar ólomárugyár r.-t. és Polgárdi kő- és mészipartelepek r.-t.) rézgálicztermelő képessége meghaladja a 14.000 tonnát évenként. Ezzel szemben, ha a fogyasztást elméletileg számítjuk és megálla­pítjuk, hogy a békében holdankint 25 kg. rézgálicz volt a fo­gyasztás (jobb termések esetén a gazda a következő eszten­dőben bőségesebben permetezett) és feltételezzük, hogy nedves időjárás vagy más okok folytán a fogyasztás ugyan­ilyen arányú volna, ha számítjuk továbbá, hogy a régi ország szőlőterületeiből kb. 70°/o maradt meg, akkor az eddigi maximális 13.000 tonna fogyasztással szemben legfeljebb 8000 tonna rézgáliczszükségletet számíthatnánk. Azonban az ipar tapasztalása szerint a szőlősgazdák nagy része ma csak félszázalékos rézgálicoldattal és legfeljebb há­romszor permetez, ami holdankint alig 15 kg. rézgálicz­fogyasztást, vagyis az egész 373,678 hold szőlő után 5600 tonna évi fogyasztást jelent. Ha pedig az utóbbi évekhez hasonló száraz nyári időjárás állandósulna, akkor még további csökkenés is valószínű a rézgálicz­fogyasztásban, hiszen az idén is sok helyütt már csak egyszer permeteztek. Kétségtelenül megállapítható tehát, hogy rézgálicziparunk a belföldi szükségletet jelenleg többszörösen fedezni képes, a rézgálicz időszaki hiányát tehát egyáltalán nem az a körülmény okozta, amit a tények teljes nem ismerése folytán a sajtóban sűrűn hangoztattak, mintha vegyészeti iparunk a belföldi réz­gal­örszükségletet nem tudná ellátni, sőt ellenkezőleg, azt kell megállapítanunk, hogy a változott helyzet folytán iparunk üzemeinek nagyobb arányú kihasználhatása érde­kében kénytelen volna nagyarányú kivitelre törekedni, hogy termelőfeleslegeit értékesíthesse. Azonban a réz­gáliczki­vitelben az ipar számára egyáltalán nem terem­nek könnyű babérok. Nemcsak az a körülmény, hogy a külföldi ipar e c­ikkben rendkívül éles versenyt folytat, hanem a rézgálicz áralakulásának körülményei is okozói annak, hogy iparunk a rézgáliczkivitelben csak rendkívül nehezen tud teret hódítani és a mai lehetetlen áreltoló­dások között minden kiviteli kísérletezés rendkívüli koc­­kázatot rejt magában. (Vége köv.:) Így­kevert bordós-lével n­ero "­dl tisztán 72-es oldattal AisaEtharmat­osix»«» ellen •r Biztos védekezés, rézgálicz-, költség- és munkamegtakarítás Nemzeti Közgazdasági Budapest, IV., Váczi-tarcza 31—33. r.-L Telefon: 13—36.

Next