Bőripari Dolgozó, 1988 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1988-01-01 / 1. szám

2 (Folytatás az 1. oldalról) - az új szakszervezeti tagdíjrendszerre törté­nő átállással kapcsolatos tapasztalatok. * Az előterjesztéshez a központi vezetőség tag­jai közül többen mondtak véleményt. Zsiday Mihályné (Tisza) elsősorban a készpénzfizetés kapcsán esetleg jelentkező számviteli problé­mákra hívta fel a figyelmet, és előzetesen ezek megoldásához kért segítséget. Tóth Miklósné (Palota) a készpénzfizetés fenntartásának fon­tosságára hívta fel a figyelmet. Az elnöklő Turzó László türelemre szólította fel a jelenlévőket, hangsúlyozva, hogy a legfontosabb: a tagdíjfize­tés formájának megváltozása miatt lehetőleg egyetlen tagot se veszítsünk el. A központi vezetőség az elnökség előzetes ál­lásfoglalását határozati szintre emelte és döntött abban, hogy a végrehajtás tapasztalatait az el­nökség 1988. második félévében értékelje, a szükséges módosításokra pedig tegyen javasla­tot a központi vezetőségnek. Ugyanakkor a köz­ponti vezetőség határozatában felkéri a szak­­szervezeti tisztségviselőket, hogy lelkiismeretes munkájukkal, széles körű agitációs tevékenysé­gükkel segítsék a szakszervezeti tagdíjfizetés új rendszerének zökkenőmentes bevezetését.­­ Második napirendi pontként a testület javas­latot hallgatott meg a szakszervezet 1988. évi költségvetési irányelveire. Az írásos anyag utalt arra, hogy a SZOT elnöksége az általános költ­ségvetési irányelveket 1985. augusztus 30-án jó­váhagyta és azóta évenként csak a szükséges normatívák módosítására kerül sor. Szakszerve­zetünk elnöksége 1986. július 29-i ülésén hagyta jóvá pénzügyi és gazdasági munkánk középtávú irányelveit. Ez a korábban kiadott anyag a mai viszonyoknak is megfelelő követelményeket tar­talmaz, melyet az 1988. évi költségvetés készíté­se során is érvényesíteni kell. Megállapítja, hogy az 1988. évben bevezetésre kerülő adó- és árreform befolyásolja a szakszervezetek gazdál­kodását, kihat a bevételek és felhasználások ala­kulására. Változatlanul kiemelt követelmény, hogy az anyagi eszközök felhasználása hatékonyan segítse elő a politikai célok megvalósítását. A rendelkezésre álló eszközök ésszerű és ha­tékony felhasználásával biztosítani kell a tagság igényeinek fokozottabb mértékű kielégítését, a nevelő és felvilágosító munka hatékonyságának növelését. A költségvetési egyensúly érdekében ugyanakkor rangsorolni kell a feladatokat, tevé­­kenységet, az esetleges távlati célkitűzéseket. A gazdálkodásban meglévő belső tartalékok fel­­használásával, a munkaidő jobb kihasználásá­val, megfelelő szervezéssel, a pénzügyi munka terén is anyagi és létszám-megtakarítást kell el­érni, ezzel is növelve a gazdálkodás hatékonysá­gát. A bevételek számbavételekor 1988-ban külö­nös hangsúlyt kap a bruttó tagdíjbevétel reális tervezése. Az alapszervezetek a vállalat, intéz­mény január havi bruttósított alapbérét, a hoz­zákapcsolódó dolgozói létszámot, illetve az egy főre eső átlagbért vegyék figyelembe. Ezt a munkáltatótól írásban kell kérni. Felmérést kell végezni arról, hányan esnek az 5050 forintos ke­resethatár alá, illetve fölé, tekintettel az új tagdíj­­rendszerre, azaz a 0,8-1 százalékos tagdíj mérté­kére. Fontos ugyanakkor a szervezettség, a tag­­díjfizetési készség pontos felmérése. A felhasználásoknál világosan kell látni, hogy a szakszervezetek kiadásait is jelentős mérték­ben befolyásolja a bérbruttósítás és a fogyasztói árak változása. Az ebből adódó növekmények ellenére, körültekintő rangsorolással a felhasz­nálásoknak tükrözniük kell a tagság reális igé­nyeit és biztosítaniuk a segélyezési munkát. Összességében elmondható, hogy a bevételek­nek fedezniük kell a kiadásokat. A szóbeli ki­egészítő után a központi vezetőség határozott szakszervezetünk 1988. évi költségvetési irány­elveiről. A határozat szerint az alapszervezetek tagdíjból történő alaprészesedése válto­zatlan marad azzal a kiegészítéssel, hogy a részesedési arányokat az új tagdíjrend­szer stabilizálódását követően felül kell vizsgálni. A központi vezetőség - szól a határozat - szükségesnek tartja, különösen az új tagdíjrend­szer bevezetésével párhuzamosan, hogy bővül­jön a szakszervezetek gazdálkodásának, ezen belül a tagdíjak felhasználásának nyilvánossá­ga. A testület ismét felkéri a számvizsgálókat, a számvizsgáló bizottságokat, hogy kísérjék figye­lemmel a kiemelt mozgalmi, illetve pénzügyi feladatok végrehajtását és a korábbinál hatéko­nyabban ellenőrizzék azokat pénzügyileg. A határozat elfogadását követően javaslat hangzott el a központi vezetőség 1988. évi mun­kaprogramjára és a vezető testületek üléstervé­re. Végül Tréber Tibor főtitkár tartott tájékozta­tót a két ülés között végzett munkáról. BORIPARI DOLGOZO 1988. JANUAR

Next