Borsod - Miskolci Értesítő, 1874 (8. évfolyam, 1-53. szám)
1874-06-11 / 24. szám
24-ik szám. Miskolcz, junius 11. 1874. Nyolczadik évfolyam. BORSOD ÜZSE:€L€1I ÉRTESÍTŐ. Társadalmi érdekeket képviselő és vegyes tartalmú heti közlöny. ELŐFIZETÉSI IRAK : Helyben és vidékre : Fél évre . . . 2 frt — kr. Egész évre . . 4 „ — „ Rendkivülileg: Negyed évre . . 1 frt 20 kr. Nyílt tér sorsa. . 20 kr. BEIGTATÁSI DÍJ: Előlegeim fizetendő: 50 szóig....................50 kr. 50-től 100-in . 1 frt. — „ Bélyegdij minden hirdetéstől 30kr,melyek a kiadó-hivatalhoz intézendők Kisdednevelés. (Vége..) Az izraeliták dicséretes buzgalmuk mellett elszomorító ellenképül áll a nevelés ügyében a reformált hitvallású egyház alsóbb osztályú közönsége. Nincs itt áldozatkészség uj népiskola alapítására, mely egy 16000 lélekből álló egyházi község szellemi szükségét legalább némi részben pótolná; sőt a már fennállók javítására, szélesbítésére s jó karba helyezésére sincs meg az akarat. Szomorú bizonyítványa ennek az egyházi közgyűléseken nyilatkozni szokott vonakodás. Ha az egyházi gondnok az iskolák jobb karba helyezésének szükségéről szól, s áldozattételre szítja fel a közönséget, az hallgatással fogadtatik; de ha egy szónok azt mondja, hogy: „nem kell a népet terhelni,* a templomi karzat közönsége viharos éljenekben fejezi ki tetszését. — így a nyers nagy tömeg leszavazza a kissebb számú értelmiséget. Nem csuda ha ily közönség oly csekély számmal járul az óvoda létszámához, mely csak előcsarnokául szolgál az elemi iskoláknak. Nincs is városunk felső részéből a sárga fürdőtől kezdve alig 4—5 gyermek az óvodában, azok is csak a kiváló jobb házaktól. Kelletlen portéka ez az ott lakó szülők előtt, ingyen sem kell, pedig az a szegényebb sorsúak részére diíj nélkül nyitva áll. A város többi részeiből azonban még a legtávolabb helyekről is tömegesen küldik a gyermekeket, mégpedig, télben nyárban egész napra, az ebédet is az óvodába küldözvén. A városi képviselőgyűlésben ezelőtt másfél évvel egy érdemes képviselő úr az óvoda segélyezése tárgyalása alkalmával azon vádat emelt az óvoda ellen, hogy az „nem felel meg a czélnak, mert szegény sorsúak nem részesülnek annak jótékonyságában.* A megszavazott 495 frt. évi segélydiíj további kiadása ezen vád alaposságától tétetett függővé. Küldöttség neveztetett ki tehát az óvoda megvizsgálására. A küldöttség teljes megelégedéssel távozott az óvodából, megnyugtatva lévén a névsor felmutatásával arról is, hogy 25 szegény sorsú gyermek részesült óvodai nevelésben, részint ingyen, részint 30 kr. évnegyedi díjért. De ezen szegény sorsúak nem a város felső részéből valók voltak. Azok felől valóban elveszítheti az óvoda a subventiót, ha annak megszavazása ezen feltételtől fog függővé tétetni. Az óvodai igazgatóság nem válogathat a gyermekekben, hanem a jóakaratú szülők igényeit minden rangkülönbség nélkül tartozik kielégíteni. A vád azon téves eszméből volt felállítva, hogy az óvodai nevelés csupán csak földhöz ragadt szegény sorsunknak, dolog nélkül csavargó koldus gyermekeknek való, miként ezen fogalomzavar mindjárt az óvoda megnyitása után lábra kapott, s azóta folyvást fentartotta magát. Miután az elhagyatott szegény gyermekek sorsáról is megyénk és városunk nemes lelkű úrnői egy árvaház felállításával gondoskodtak, ne zavarjuk össze a két emberbaráti jótékony intézetet egymással az egyiknek oly kárára, mely miatt még a városi segély megadása is kérdés alá vonatik. Hogy az óvodai nevelés nem csupán a szegény osztályra nézve bír értékkel, mutatja az, hogy az úri osztály is szükségesnek találja azt gyermekére nézve, mert alapul szolgál az átalános nevelésre. Sajnos, hogy ezen intézet 33 évi felállása óta, mely alatt életéért sok küzdelmet kelle kiállani, most a midőn helyét diadalmasan megtartotta, azon kérdéssel kelle még egyszer megküzdenie, hogy megfelel-e czéljának? s ennél fogva megérdemli-e a városi hatóság segélyét ? Vegyük fel tehát értekezésem utolsó pontjául e kérdés megfejtését. — Ha az óvodai intézmény kizárólag a társadalom egy bizonyos osztálya számára volna rendelve, akkor az óvoda nem felelne meg a czélnak, sem nemzeti, sem társadalmi szempontból, hanem maradna az mindig félszeg és különczködő. — A nevelés ha önző és igazságtalan nem akar lenni, nem tekinthet rangkülönbségre, hanem szegényt és gazdagot magához tartozik ölelni, hogy ezen különböző ranguakból erkölcsi tekintetben egyöntetű, hazai szempontból pedig egyforma érzelmű embereket idomítson. A gazdag szülő gyermekének legyen alkalma a szegény gyermeket nem megvetni, hanem hozzá barátsággal közeledni és szeretni, a szegény pedig a gazdag gyermekek társaságában nyerje meg azon önérzetet, hogy szegény sorsa miatt ő sincs megvetve, sőt jó magaviseletével azok szeretteiében is részesül, így a válaszfal itt is, mint a vallás felekezetek közt leomlik s a zsenge keblekben egymás iránt keletkezett rokonszenvek utat törnek a kis honpolgárok között az egyenlőségre és testvériségre, mely szilárd alapul fog szolgálni férfi korukban az oly szükséges egyetértésre és hazaszeretetre. — A ki a gyermek keblében felébredett rokonszenvet egymás iránt oly múlékonynak hiszi, gondoljon vissza gyermekkorára, felfogja találni szivében azon édes emléket, mely tanulótársait s gyermekkori barátjait soha el nem hagyja felejtetni. Bezárom soraimat koszorús költőnk Vörösmartynak azon jeles hazafiúi óhajával, mely az óvodai nevelés czéljával tökéletesen öszhangzik: Minden ember legyen ember és magyar, A kit e föld hord s egével bétakar ! Tóth István, óvó-nevelő. Miskolcz, junius 7. 1874. Tekintetes szerkesztő úr! Becses lapja hasábjain gyakran érdekes czikkek látnak napvilágot, amelyekből társadalmi életünk fény és árnyoldalairól némi tájékozottságot nyerhetünk, s amennyiben azokban a szereplők többször nyilvánosan említtetnek fel, egynémelyek a közvélemény ítélő széke általi elitéltetéstőli félelem miatt, a míg mások kötelességérzetük nemes öntudatában cselekedvén jót, helyest, a polgári társaságra háruló ezen kiszámithatlan haszon a sajtó helyes irányban vezetett működésének lévén sok tekintetben tulajdonítható , azért én is alólirott felbátorítva a tapasztaltak folytán, ösztönöztetve a siker reménye által, kérem fel t. sz. urat az itt közlötteknek, melylyel a nagy közönségnek némi hasznot hiszek eszközölni, becses lapjában helyt adni. Kezdhetném hosszúra szándékosan nem nyújtható czikkemet azon interpellációval a közvélemény nevében a miskolczi kir. törvényszékhez , hogy, valljon mi az oka annak miszerint Eördögh István s nép boldogító társai a miskolczi 1-fő általános kiházasító egylet élén állítólag elkövetett visszaéléseikért, a megérdemlett törvényes megtorlást mai napig sem nyerték meg ? hiszen . . Íme két éve, hogy a világ ismert részein lakó, a civilisatió egyik jótékonyságában, a nyomtatás és írás olvasásban részesülő emberiség előtt ismeretessé lett Miskolcz várossában csekély kezdetből óriásivá nőtt kiházasító egylet, Jeruzsálem és Lengyelhon geschäftelő fiainak eget verő harsonái között dicstelen megbukott és mégis ezen ügyintéző férfiainak gyanúsított cselekményei — legombolyítva , tisztára hozva nincsenek! hiszen ezen egylet bukásával azon egy időben felmerült Spitzeder müncheni kisasszony s bámuló társai nehogy a rászedett tömeg részéről martyr koszorúval tiszteltessenek meg — régen állami gondviselésben részesülnek, s a világ okulására történetük minden nyelven hirdettetik, nem csak, de bámulat tárgyául szolgálnak, az elpazarolt roppant összegek felszámításával, a reá szedettek kihallgatásával a bonyodalmas ügy minden vékony szállainak rendbe szedésével, végre a bűnösök homályba nem maradt intenzióinak kivilágításával megbízott törvény embereinek gyors munkálatai .. . Valóban! ha ezen most érintett egyetlen bűnügy felemlítésével igazságszolgáltatásuk lassú haladására gondolok, elkellene hinnem, ha az ellenkezőt nem tudnám , azon sokak által emlegetett hírt, miszerint a hú-