Borsod - Miskolci Értesítő, 1874 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1874-06-11 / 24. szám

24-ik szám. Miskolcz, junius 11. 1874. Nyolczadik évfolyam. BORSOD ÜZSE:€L€1I ÉRTESÍTŐ. Társadalmi érdekeket képviselő és vegyes tartalmú heti közlöny. ELŐFIZET­ÉSI IRAK : Helyben és vidékre : Fél évre . . . 2 frt — kr. Egész évre . . 4 „ — „ Rendkivülileg: Negyed évre . . 1 frt 20 kr. Nyílt tér sorsa. . 20 kr. BEIGTATÁSI DÍJ: Előlegeim fizetendő: 50 szóig....................50 kr. 50-től 100-in . 1 frt. — „ Bélyegdij minden hirdetéstől 30kr,melyek a kiadó-hivatalhoz intézendők Kisdednevelés. (Vége..) Az izraeliták dicséretes buzgalmuk mellett elszomorító ellenképül áll a nevelés ügyében a reformált hitvallású egyház al­sóbb osztályú közönsége. Nincs itt áldozat­­készség uj népiskola alapítására, mely egy 16000 lélekből álló egyházi község szelle­mi szükségét legalább némi részben pótol­ná; sőt a már fennállók javítására, szélesbí­­tésére s jó karba helyezésére sincs meg az akarat. Szomorú bizonyítványa ennek az egyházi közgyűléseken nyilatkozni szokott vonakodás. Ha az egyházi gondnok az isko­lák jobb karba helyezésének szükségéről szól, s áldozattételre szítja fel a közönsé­get, az hallgatással fogadtatik; de ha egy szónok azt mondja, hogy: „nem kell a né­pet terhelni,* a templomi karzat közönsé­ge viharos éljenekben fejezi ki tetszését. — így a nyers nagy tömeg leszavazza a kis­­sebb számú értelmiséget. Nem csuda ha ily közönség oly csekély számmal járul az óvoda létszámához, mely csak előcsarnokául szolgál az elemi isko­láknak. Nincs is városunk felső részéből a sárga fürdőtől kezdve alig 4—­5 gyermek az óvodában, azok is csak a kiváló jobb há­zaktól. Kelletlen portéka ez az ott lakó szü­lők előtt, ingyen sem kell, pedig az a sze­gényebb sorsúak részére diíj nélkül nyitva áll. A város többi részeiből azonban még a legtávolabb helyekről is tömegesen küldik a gyermekeket, még­pedig, télben nyárban egész napra, az ebédet is az óvodába kül­dözvén. A városi képviselő­gyűlésben ez­előtt másfél évvel egy érdemes képviselő úr az óvoda segélyezése tárgyalása alkalmával azon vádat emelt az óvoda ellen, hogy az „nem felel meg a czélnak, mert szegény sorsúak nem részesülnek annak jótékonysá­gában.* A megszavazott 495 frt. évi se­gély­diíj további kiadása ezen vád alapossá­gától tétetett függővé. Küldöttség nevezte­tett ki tehát az óvoda megvizsgálására. A küldöttség teljes megelégedéssel távozott az óvodából, megnyugtatva lévén a névsor felmutatásával arról is, hogy 25 szegény sorsú gyermek részesült óvodai nevelésben, részint ingyen, részint 30 kr. évnegyedi díjért. De ezen szegény sorsúak nem a vá­ros felső részéből valók voltak. Azok felől valóban elveszítheti az óvoda a subventiót, ha annak megszavazása ezen feltételtől fog függővé tétetni. Az óvodai igazgatóság nem válogathat a gyermekekben, hanem a jóaka­ratú szülők igényeit minden rangkülönbség nélkül tartozik kielégíteni. A vád azon té­ves eszméből volt felállítva, hogy az óvodai nevelés csupán csak földhöz ragadt szegény sorsunknak, dolog nélkül csavargó koldus gyermekeknek való, miként ezen fogalom­­zavar mindjárt az óvoda megnyitása után lábra kapott, s azóta folyvást fentartotta magát. Miután az elhagyatott szegény gyer­mekek sorsáról is megyénk és városunk nemes lelkű úrnői egy árvaház felállításával gondoskodtak, ne zavarjuk össze a két em­berbaráti jótékony intézetet egymással az egyiknek oly kárára, mely miatt még a vá­rosi segély megadása is kérdés alá vonatik. Hogy az óvodai nevelés nem csupán a sze­gény osztályra nézve bír értékkel, mutatja az, hogy az úri osztály is szükségesnek ta­lálja azt gyermekére nézve, mert alapul szolgál az átalános nevelésre. Sajnos, hogy ezen intézet 33 évi felállása óta, mely a­­latt életéért sok küzdelmet kelle kiállani, most a midőn helyét diadalmasan megtar­totta, azon kérdéssel kelle még egyszer megküzdenie, hogy megfelel-e czéljának? s ennél fogva megérdemli-e a városi ható­ság segélyét ? Vegyük fel tehát értekezésem utolsó pontjául e kérdés megfejtését. —­ Ha az óvodai intézmény kizárólag a társadalom egy bizonyos osztálya számára volna ren­delve, akkor az óvoda nem felelne meg a czélnak, sem nemzeti, sem társadalmi szem­pontból, hanem maradna az mindig fél­szeg és kü­lönczködő. —­ A nevelés ha önző és igazságtalan nem akar lenni, nem tekint­het rangkülönbségre, hanem szegényt és gazdagot magához tartozik ölelni, hogy ezen különböző ranguakból erkölcsi tekin­tetben egyöntetű,­­ hazai szempontból pe­dig egyforma érzelmű embereket idomítson. A gazdag szülő gyermekének legyen alkal­ma a szegény gyermeket nem megvetni, ha­nem hozzá barátsággal közeledni és szeret­ni, a szegény pedig a gazdag gyermekek társaságában nyerje meg azon önérzetet, hogy szegény sorsa miatt ő sincs megvetve, sőt jó magaviseletével azok szeretteiében is részesül, így a válaszfal itt is, mint a val­lás felekezetek közt leomlik s a zsenge keb­lekben egymás iránt keletkezett rokonszen­­vek utat törnek a kis honpolgárok között az egyenlőségre és tes­tv­é­ris­é­gre, mely szilárd alapul fog szolgálni férfi ko­rukban az oly szükséges egyetértésre és ha­zaszeretetre. — A ki a gyermek keblében felébredett rokonszenvet egymás iránt oly múlékonynak hiszi, gondoljon vissza gyer­mek­korára, felfogja találni szivében azon édes emléket, mely tanulótársait s gyer­mekkori barátjait soha el nem hagyja fe­lejtetni. Bezárom soraimat koszorús költőnk Vörösmartynak azon jeles hazafiúi óhajával, mely az óvodai nevelés czéljával tökéletesen öszhangzik: Minden ember legyen ember és magyar, A kit e föld hord s egével bétakar ! Tóth István, óvó-nevelő. Miskolcz, junius 7. 1874. Tekintetes szerkesztő úr! Becses lapja hasábjain gyakran érdekes czikkek látnak napvilágot, a­melyekből társa­dalmi életünk fény és árnyoldalairól némi tájé­kozottságot nyerhetünk, s amennyiben azokban a szereplők többször nyilvánosan említtetnek fel, egynémelyek a közvélemény ítélő széke általi el­­itéltetéstőli félelem miatt, a míg mások köteles­ség­érzetük nemes öntudatában cselekedvén jót, helyest, a polgári társaságra háruló ezen kiszá­­mithatlan haszon a sajtó helyes irányban veze­tett működésének lévén sok tekintetben tulajdo­nítható , azért én is alólirott felbátorítva a ta­pasztaltak folytán, ösztönöztetve a siker remé­nye által, kérem fel t. sz. urat az itt közlöttek­nek, melylyel a nagy közönségnek némi hasznot hiszek eszközölni, becses lapjában helyt adni. Kezdhetném hosszúra szándékosan nem nyújtható czikkemet azon interpellációval a köz­vélemény nevében a miskolczi kir. törvény­székhez , hogy, valljon mi az oka annak misze­rint Eördögh István s nép boldogító társai a miskolczi 1-fő általános kiházasító egylet élén állítólag elkövetett visszaéléseikért, a megér­demlett törvényes megtorlást mai napig sem nyerték meg ? hiszen . . Íme két éve, hogy a világ ismert részein lakó, a civilisatió egyik jótékonyságában, a nyomtatás és írás olvasás­ban részesülő emberiség előtt ismeretessé lett Miskolcz várossában csekély kezdetből óriásivá nőtt kiházasító egylet, Jeruzsálem és Lengyelhon geschäftelő fiainak eget verő harsonái között dicstelen megbukott és még­is ezen ügy­intéző férfiainak gyanúsított cselekményei — legombo­lyítva , tisztára hozva nincsenek! hiszen ezen egylet bukásával azon egy időben felmerült Spitz­­eder müncheni kisasszony s bámuló társai ne­hogy a rászedett tömeg részéről martyr koszo­rúval tiszteltessenek meg — régen állami gond­viselésben részesülnek­­, s a világ okulására tör­ténetük minden nyelven hirdettetik, nem csak, de bámulat tárgyául szolgálnak, az elpazarolt roppant összegek felszámításával, a reá szedet­tek kihallgatásával a bonyodalmas ügy minden vékony szállainak rendbe szedésével, végre a bűnösök homályba nem maradt intenzióinak kivilágításával megbízott törvény embereinek gyors munkálatai .. . Valóban! ha ezen most érintett egyetlen bűnügy felemlítésével igazság­szolgáltatásuk lassú haladására gondolok, el­kellene hinnem, ha az ellenkezőt nem tudnám , azon sokak által emlegetett hírt, miszerint a hú-

Next