Borsod - Miskolci Értesítő, 1878 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1878-05-16 / 20. szám

Ezen figyelemmel kisért felolvasás után Buday Sándor egyleti tag lépett az elnöki székre és onnan szavalta el Csepregi Ferencznek „A munkásokhoz“ czímű lelkesítő költeményét, s szavalását a közönség — és méltán — taps és éljenzéssel jutalmazá. A szavalat után Gelléri Mórnak az alföldi iparlap szerkesztőjének kellett volna buzdító beszédet tartani az egylet tagjaihoz, kik vagy harminczan mind ott áltak az elnöki szék s az asztalfő mögött; miután azonban elháríthatlan akadályok gátolták meg idejövetelét, csakis e tárgyban írott levele olvastatott fel az egylet egyik tagja által. És újra megszólalt daláraink nyakán az ének, ezúttal egy lelkesítő dalban, melyet daczára annak, hogy igen nehéz menetű, oly művészileg adtak elő, hogy az egész közönség taps és éljenzésben tört ki. Végül az egylet alelnöke Leszih Miksa intézett néhány szót a közönséghez megköszönve ennek az ügy iránti meleg érdeklődését, s ezzel az ünnepély véget ért. R. Kulcsár Károly beszéde: Mélyen tisztelt nagyérdemű közönség! Ha az iparügy körül csoportosulni, az iparügyek iránt érdeklődni más osztálybeli polgártársainkat is látjuk, azt hisszük pillanatra, hogy véleményünkben csalódtunk, elhallgatott ítéleteinkben igazságtalanok valünk, ilyenkor fel-fel villan bennünk a már csüggedésig fogyott remény nyúlt lelkesedéssel, kétszerezett erővel, s fokozott jó kedvvel folytatjuk a már rég megkezdett szemérdek áldozatot igénylő ez ideig sikertelen munkát. Sajnos, de tény, hogy ez így van, nekünk meg kell elégedni azzal is, ha fáradozásainkat, törekvéseinket figyelemre érdemesítik, vagy legjobb esetben ahhoz jó kívánataikkal járulnak, addig mi saját kézzel fogható pusztulásunkkal szemben, egy jobb jövő alapját készítsük elő, addig mi határozottan s öntudatosan munkálódunk a jövő érdekében, mi jelenlegiek a legroszszabbat a válság korát az átmeneti kort éljük, velünk , illetve rajtunk próbálja a törvényhozás egyik, vagy másik törvény forma alkalmazását, s mert minden változás, minden ujjítás kárral jár, az természetesen a mi terhünkre esik, különben is mi vagyunk ez áldott hazának mostoha gyermekei, s kevés tiszteletreméltó kivétellel bennünket ma is tekintélyes számunk daczára alig számba vehetőknek, értünk a legcsekélyebb áldozatot hozni is feleslegesnek, sárba dobott, kárbaveszettnek tartják; ellenünk van maga a közvélemény, ellenünk a politikai helyzet, százával lesz a jobb sorsra érdemes iparosokból, alig használható silány napszámos, százával fogy az adófizető polgárok száma, százával fogy a nemzeti élő tőke, egész ipartársulatok pusztulnak el menthetlenül, nincs aki segítsen, magunkra vagyunk hagyatva, s ha magunk akarunk tenni, hányszor értetünk félre, hányszor kiséri legjobb, legszentebb szándékainkat gúnymosoly, pedig a történelem minden lapja igazolja, hogy egy nemzet sem, egy állam sem lett boldog, gazdag, önálló, független, úgy a mi hazánk sem lehet azzá virágzó ipar nélkül, igazolja a történelem, hogy állam segély, nemzeti támogatás által nőtte ki magát a kis ipar nagy iparrá. Mi azért daczára kellemetlen helyzetünknek teljesítjük kötelességünket. Ezen mai ünnepélyünkkel is egy haladási lépést hisszünk tenni a jövő ipar érdekében, midőn iparos ifjainknak egy mivelődési intézetet nyitunk meg, miáltal őket nem csak a rész társaságtól, s ennek folytán a csaknem bizonyos korai elromolhatástól óhajtjuk megóvni, hanem ezenfelül meg akarjuk őket tanítani, saját magukért gondolkozni, saját magukért cselekedni saját erejökre, a legbiztosabb önsegélyre támaszkodva, saját lábukon járni. El akarjuk velük éretni a műveltség legalább azon fokát, hogy bennünket e részben meghaladva a mindinkább betolakodó külföldi, s különösen osztrák iparral szemben a versenyt bátran kiásják. Meg akarjuk őket tanítani, hogy tisztességes ipar által maguknak s leendő családjuknak nem csak kenyeret de jólétet is, nemzetünknek becsületet s jövőt biztosítsanak ; arra akarjuk őket buzdítani, hogy ne csak képzett iparosok, hanem tevékeny polgárok s ha hazafiak legyenek, meg akarjuk velök értetni, hogy a különösen külföldön már mély gyökeret vert, de a szabadipar bal felfogása roszul magyarázása következtében hazánkban is terjedő, nem csak téves, hanem bűnös socialisticus és communisticus rajongó eszmék, ha egyes államokat idővel megrázkódtatni képesek lennének is, de végeredményig soha ki nem vihetők. s A török fővárost tehát csak a középtengeri vonalok és az odessai hajók kötik össze a többi európai városokkal. Én ezen utóbbi alkalmatosságot választottam, a mai komor zultáni város elhagyására. Miután azonban egy kis dolgom volt Bukarestben, tehát Odessából nem Lembergen át tartottam Bécsnek, hanem a román fővárost érintve, a magyar határszélen. Vircsiorova indóházban szállottam ki a vagonból. A Bukarestből reggel elinduló vonat késő estre érkezik meg a román határszélre. Az indóház előtt kocsik várnak az utasokra, hogy őket Orsovára szállítsák. Vircsiorova egy nyomorult falu, melyben mégis — mióta pályaházzal bír — két vendéglőben lehet éjiszállást kapni, persze már olyant, a minőt. Az érkezett utasok azonban azonnal Orsovára szoktak hajtatni. Az estre hideg, de nyugodt volt. A már magasan úszó hold ezüst sugarai ezerszeres viszfényben lettek visszaverve, a hatalmas folyam tükörsima felülete által. A mi szép Dunánk középmagas hegyek közt tör magának utat; mindkét partját kocsi út követi. A kocsisok negyven percz alatt hajtanak Orsovára, a feleúton hosszú, keskeny sziget emelkedik ki a habokból, melynek rozzant erődítményei tökéletesen képtelenek még csak a legkisebb ellentállásra is. A szigetecske Uj-Orsóvá, o der vorlorene Posten Ada-Kaleh. Tovább hajtva, a jó karban tartott szekérút magas jegenyefasort metsz át. Ezen két sor jegenye a Dunától indulva a „korona-kápolnáig“ vezet. A bozóttal benőtt, egészen elvadult térség, az országút és a folyam közt már a román határtól kezdve semleges, más szavakkal nincsen ura, gazdátlan, bitang, még ha kivihetők lennének is, mint a józan ésszel, s magával a természettel ellenkezők, a legrövidebb idő alatt ismét összeesnének. Mint méltóztattak hallani, nagy feladatot tűztünk magunk elé, oly nagyot mely csekély erőnket okvetlen felülmúlja, de él bennünk a hit, a remény, hogy megkezdett munkánkban minden oldalról támogatva leszünk. Ajánlom egyletünket a nagyérdemű közönség nagybecsű pártfogásába. TÁRCZ A. :Nándorfehérvár. (Harctéri naplómból. Martius vége.) Két közlemény. Hány dicső emlék csatol hozzánk? Hány csöpp legtisztább magyar vér áztatta falaidat ? A Hunyadiak fénykora bástyáidhoz van fűzve; itt vivta ki utolsó diadalát a kereszténység középkori legnagyobb hőse és itt támadta meg orozva annak vitéz fiát egyike azon gonosz szellemeknek, melyek nem egyszer átkos befolyást gyakoroltak hazaira sorsára. A múlt sok, igen sok fényes fegyverténye falaidon vívatott ki ! De nem csak a múlt, hanem a jelen is szemeink elé varázsolja hajdani erős várkapuidat és gazdagon ékített termeidet, mert hiszen alig-alig lesz hazánkban valaki, a Kárpátoktól az Adriáig, aki ne ismerné legnagyobb dalműszerzőnk legkedveltebb és legnépszerűbb dalművét, melynek eleje pedig Nándorfervárott játszik. A béke ugyan már alá van írva, de azért a közlekedés Konstantinápoly és Nyugat-Európa közt még mindig nincsen a rendes kerékvágásban, mert a legrövidebb út, Várnán, Ruscsukon és Orsován keresztül, még mindig nincsen a forgalomnak átadva. A másod rövidségű út, Galatzon át szintén nem használható még, mert a Szulina-torkolatban elsülyesztett, kővel telt kompok és hajók annyira elzátonyosították a királyi folyam ezen hajózható torkolatát, hogy a jelenlegi nagy víz dacára a hajók ki- és befutása igen bajos és nagy nehézségekkel jár, minek következtében a „Konstantinápoly-Galatzi“ vonal még mindeddig nem lett újból megnyitva. A miskolczi helv. hitv. ref. gymnasiumnál tervben levő építésre és szervezésre, az e czélra kibocsátott gyűjtő iveken Magyar Károly iskolai pénztárnok úrhoz, újabban következő kegyes adományok érkeztek be: 87. Sassy István, Kun Kálmán és Szeremley Lajos urak egyenként 50—50 ft, összesen 150 ft. 88. Farkas István úr bead egy darab 154 ftról szóló, 4746. számú miskolczi hitelintézeti betét könyvecskét, mely kegyes adományhoz járultak a következők: Farkas István úr mint gyűjtő 100 ft, Nagy József úr Abaujmegyéből Buzitáról és Borsos András orvos úr Szántóról 5—5 ft, Szepessy Józsefné Áfra Zsuzsánna úrhölgy 20 ft, Szélig Antal úr 3 ft, Friedmann Károly, Fekete Imre, Tóth Vincze és Főzy Ábrahám urak 2—2 ft, Kerékgyártó Csakhamar hosszú fahidra érünk, melyen döbörögve halad keresztül székelünk. A Cserma pár száz lépésnyire a híd alatt önti átlátszó vizét a Duna habjaiba, ha a folyam vízállásr a rendes, de ha Budapest életére meg van áradva, úgy annak hullámai még a hídon túl is visszanyomják a mehádiai folyócska jegediszta víztömegét. Miután nemcsak a román vámon fizettük meg a követelt fél kívnyi (fél frank) vámtételt, hanem a magyar hídvámosnak is kezébe nyomtuk huszonnégy krajcárnyi hídpénzét, végre megérkezünk Orsovára. A szállodák számosak, az ágyak elég jók, mi tehát csakhamar elbúcsúzunk az ébrenléttől, hogy magunkat a holnapi, habár kényelmes átázásra egy nyolc órai tartamú álom által erősítsük. Hajónk kora reggel indul és későn estve — a magas vízállás miatt — érkezik Nádorfehérvárra, hogy onnan Zimonyba gőzölve, ezen soknyelvű városocska alatt töltse az éjt. A gőzsíp éles, sivító füttye és mind a parton, mind a hajó orrán meghúzott apró harangok érces kongása arra figyelmeztetnek, hogy azon ősrégi magyar város előtt vagyunk, mely a jelenlegi szerb fejedelemség mai fő- és székvárosát képezi. Nándorfehérvárt már mesziről lehet látni; a halomlánc, a melyre épült a Duna partjától egy kissé hátra lép, hogy a Száva beömlésénel meredek végcsúcsát egészen a habokba mártsa. Ezen, mind a Duna, mind a Száva felé meredeken leeső sziklaélre van azon vár építve, a mely az egész világ összes várai között legtöbbször volt ostrom alá vetve. A holdsugarak egy széles, avult házat, egy hosszúkás fehér épületet, egy négy szögű, magas dzeamilt torony nélkül és egy nyolcszögletű ka- (Köz- és egyleti élet. U18. ~ Hivatalos hirdetés. Miskolcz város I. és II-ik szakaszát illető 1878. évi III-ad oszt. kereseti adó kiszámítási javaslatok az 1876. évi XV. t. sz. 17. §-a értelmében, a borsodmegyei kir. adófelügyelő úr által elkészíttetvén, azok folyó hó 16-tól 23-ig bezárólag, Miskolcz város pénztári hivatala helyiségében, 8 napi közszemlére a törvény értelmében kitétetni fognak. Miről a város t. közönsége azzal értesíttetik, hogy azok a hivatalos órák alatt mindenkor megtekinthetők, és az ott javaslatba hozott öszszegek ellen a fent idézett törvény,18. §-hoz képest, az észrevételek a kir. adófelügyelőnél, utóbb a kivető bizottságnál terjeszthetők elő. Miskolcz, 1878. május hó 15-én. Farkas Károly, Magyar Károly, polgármester, pénztárnok. Nyilvános nyugtázás.