Borsodi Bányász, 1954. január-április (3. évfolyam, 1-14. szám)

1954-01-06 / 1. szám

1954 Január 6. TERMELJ MA TÖBBET, MINT TEGNAP A borsodi foástyák versenyéről Az új évben különösen szép eredményeket értek el az ózdi bányászok. A tröszt havi teljesítménye január 1-től 4-ig 101,2 százalék. A Borsodi Szénbányászati Tröszt bányavállalatainál még mindig igen ünnepel mi a hangulat. Legtöbb helyütt a terv ndmteljesítésének oka a hiányzás, a laza munkafegyelem. A 11 Pereces tröszt átlagteljesítménye mindössze 813 százalék. A megye legjobb bányavállalatai jelenleg Rudolftelep, Farkaslyuk, Bíráld és Somsály. A megye legrosszabb bányaüzemei: Sajókaza, Sajószentpéter és lelkesen csatlakozott a tatabányai versenykihíváshoz a sajókazai bányaüzemben típisező Krancza Gyula frontbrigádja A tatabányai szénmedence kiváló bányászainak tanácskozásáról Handler János sztahanovista frontmester versenyfelhívásának Ilire eljutott a Borsodi Szénbányászati Tröszt sajókazai üzemében dolgozó Mancza Gyula frontbrigádjához is. Mancza Gyula frontbrigádja tavaly kiváló eredménnyel harcolt a terv teljesítéséért. A versenyfelhívást olvasva brigádja tagjaival elhatározták, hogy csatlakoznak a versenyhez. Mancza Gyula brigádja vállalta: megszüntetik az igazolatlan műszaki mulasztást. A velük dolgozó hat új hányását tovább növelik, hogy teljes tudású vájárokká, a legkiválóbbak pedig még az első negyedévben sztahanovistákká váljanak. Vállalták: a munkahelyet melegcsákánnyal veszik át és a műszak mind a ISO percét kidolgozzák. Havi tervüket állandóan 130 százalék felett teljesítik. Mancza Gyula brigádja az új év első műszakján, vasárnap este úgy kezdte a munkát, hogy már a csatlakozás napján is valóra váltja ígéretét. KONDÓI ŐRJÁRAI Bánfalváról a múlt heti számban írtunk s akkor megvilágítottuk a hiányosságokat, aminek az új évben nem szabad előfordulnia. A kendői bányaüzem sem érdemel azonban dicséretet, mert a múlt év második felében nagyot hanyatlott a versenymozgalom. December második felében jártam az üremnél. A dolgozók véleménye alapján sok hiányosságot jegyeztem fel: a frontfejtésen dolgozók azért nem tudják teljesíteni napi tervüket, mert gyakori a gépmeghibásodás. Ahogy a nyilatkozatból kitűnik, ezeket a hibákat már megszokták úgy a lakatosok, mint a műszaki vezetők, pedig sokszor a dolgozókban keresik a hibát, csak éppen azt nem teszik, ami szükséges volna. Ahogy a frontfejtésen vagyok, Sulyok László fiatal vájár így beszél: — Elvtárs! Mi dolgozni szeretnénk, szenet akarunk adni az iparnak, az iskoláknak, hiszen téli időszakban vagyunk, egyre több szénre van szükség és mi mégsem termelhetünk úgy, ahogy szeretnénk. Ez azonban nem a mi hibánk. Ha biztosítanák részünkre a termelési feltételeket, akkor meg lehetne nézni a frontfejtés teljesítményét, így nyilatkozik a front minden dolgozója. Beszélnek az üres csiilehiányról, a hiányos anyagellátásról. Az aknászok így vélekednek a sorozatos hibákról: »nekünk is nagy gondot okoz a kiesés, mert nem tudunk munkát átvenni«. A tervfelbontásnál is nagy a lazaság, ami szintén a műszakiak lelkiismeretlen munkáját tükrözi. A versenytáblán december hónapban is csak egy ?Ar csapat neve díszelgett. December 20-án például még a dolgozók nem tudták, hogy mennyi az élőirányzatuk. így nem is tudtak vállalást tenni. A versenyfelelős nem tudja a versenyt értékelni, mert nem adják tudomására, hogy mennyi a csapatok előirányzata. A napi munkát is kél nap múlva adják át a verseny felelősnek. A dolgozók nap mint nap nagy érdeklődést tanúsítanak eredményeik iránt. Sem a Versenyesnél, sem pedig a versenytáblán nem jut tudomásukra, hogy hány százalékot teljesítették, így nem is tudják, hogy mennyi a 100 százalék. A szocialista munkaverseny kiszélesítését senki nem tekinti feladatának, ezt mindenki harmadrangú kérdésként kezeli, pedig az hozná meg az eredményt a termelésben. Emberi bánásmódot az új dolgozóknak Az üzemnél szép számmal vannak új dolgozók, ezekkel sem foglalkoznak rendszeresen. Úgy látszik, hogy nem ismerik fel a »Nevelj új bányászt« jelsző jelentőségét. Például Sztaraszta István új dolgozó ezzel kapcsolatban így vélekedik: »én magam is többször elmegyek az irodára, hogy egyes dolgokat megérdeklődjek, illetve tanácsot kérjek, így legutóbb az illetmény, szénnel kapcsolatban szerettem volna tanácsot kérni, vagy a bérezéssel kapcsolatban, mert egy hónapja szállításnál dolgozom. őszinte tanácsot még ezidáig nem kaptam, csupán annyi feleleet a vezetőség részéről, hogy várja meg a végét, majd negtudja. Tehát legtöbbször tanácstalanul maradok. Mi ezen keresztül úgy látjuk, hogy nem szívesen látnak bennünket, új dolgozókat. Pedig mi is megtesszük a magunkét, megálljuk helyünket bálból a termelésben. Sztaraszta elvtársnak igaza van. A vezetőség feladata az is, hogy mindenkor meghallgassa a dolgozók problémáját, ezzel is mint vezetők gondoskodnának a dolgozókról. A munkafegyelem terén is sok a tennivaló úgy a műszakiaknál, mint a fizikai dolgozóknál. Számos esetben tapasztaltuk, hogy a dolgozók nyolc órai munkaidő helyett csak 6—7 órát dolgoznak. Egy pár csapat kivételével úgy műszak elején, mint műszak végén viaskodással, szórakozással töltenek el egy-két órát. Ez száz termelőnél legkevesebb ISO óra, ami majd 20 műszaknak felel meg. Ezalatt az idő alatt sok szénnel telt csillét lehetne a napszintre küldeni- Szólni kell még a faanyagaid való takarékosnál? Jól is, mert ez sincs rendjén. A fővonalakon, a szállióvágatokban szanaszét több fa hever, mint kint a fatelepen A szállítók bedobálják azokat a Vizárokba, így a dolgozók sárosan, vize, se... nem szívesen viszik el onfiét, de nem se kellemes. Hát még amit elhagyatott vágatokba raknak le. Itt rászakad a fete. Az ilyen elpazarolt fákat vászonszámra lehetne összeszedni. Leért úgy a dolgozók, mint a műszakiak egyaránt felelősek, hiszen a faanyaggal való takarékoskodás mindannyiuk kötelessége, mert az is a nép vagyona. Nem gondolnak arra sem a dolgozók, sem a vezetők, hogy a fával való pazarlással elsősorban saját maguknak és a népgazdaságnak súlyos károkat okoznak. Lapunk már több esetben bírálta a kendei üzemet. A fennálló hiányosságokat meg lehet szüntetni, csak a párt, a szakszervezet, a műszaki te fizikai dolgozók közös, megőrző munkájára van szükség. Már 1954-ben élünk, dolgozunk, ötéves tervünk utolsó, döntő időszakában vagyunk. Pártunk és kormányunk ebben az évben még több szenet vár a bányászoktól, mint az elmúlt évben. A több szénért folyó harc minden dolgozótól megköveteli, hogy fegyelmezett, takarékos legyen. Ezt megköveteli tőlük Borsod megye többi bányászai is. (Bállá) „Úgy érzem, a széncsatában még szükség van az én munkámra...44 T. Kakszi István nyugdíjas bányász. Jól megtermett, magas, őszhajú bácsi. Beesett arca arról tanúskodik, hogy nem mai bányász már. Már 1912-től fejti a szenet a föld gyomrából. A Terv-táró megnyitásánál is itt dolgozott, mint fiatal csillés, de más körülmények között, mint ma. Élete csupa tengődés, nyomorúság volt, a mindennapi kenyérért kemény harcot kellett megvívnia, mivel egy üzemnél esetleg csak egy-két hónapig kapott munkát. Ha egy-két hétig napsütéses volt az idő, már előre tudták, hogy ennek szanálás lesz a vége. Legtöbbször így is történt. Harminc évig télen-nyáron, esőben, hóban, hidegben egyaránt 15—20 km-es utat kellett megtennie a munkahelyig. Az urak országában nem jutott munkásaidéra pénz, csak saját részükre. — Harminc év hosszú idő — mondja Kakszi bácsi — de bármilyen nehézségek is gyötörtek bennünket, éreztük, hogy jönni fog egy új élet, egy jobb kor, ahol még nagyra fogják becsülni a mi munkánkat is.A múltban is szerettem bányászkodni, illetve csak szerettem volna, de legtöbbször nem volt rá lehetőség. Legtöbbször az keserített el, hogy munkánkat sem vi i be. Vették az urak. A sok szenvedés után az én életemben is nagy változást hozott a felszabadulás. Megvalósult régi vágyam. Ekkor még nagyobb igyekezettel mentem a bányába, tudtam, hogy kinek dolgozom. Tudtam, hogy nehéz munkámat értékelni tudják a munkásból lett vezetők. 1950-ben minden kérés nélkül megkaptam a nyugdíjat. Lelkiismeretes és becsületes munkám gyümölcsét most élvezem, s arra a múltban gondolni sem mertem. A csákányt még most sem tettem le, úgy érzem, hogy a széncsatában az én munkámra is szükség van. Már nem a szénfal mellett dolgozom, hanem fenntartási munkára vagyok beosztva. Ez is nagyon fontos, hiszen a széntermelés előfeltétele elsősorban a bánya biztosítása. Nagyon szeretem a bányát, hisz ott nőttem fel. Még ma is szívesen állnók a szénfal mellé, hisz ma már a munka nehezebb részét a gépek végzik, nem kell 6-800 méteres partokon csillét tolni, kézzel fúrni, réselni, mint a múltban. Ma a bányászmesterség egyik legszebb szakma. Én magam is büszke vagyok rá, de büszke lehet erre ma minden fiatal. Nem kell gondolkozni máról-holnapra, hogy hol lehet munkát kapni, mint a múltban. Ha a bányász az öregek sorába kerül, a népi demokrácia gondtalan életet biztosít számára, úgy, ahogy nekem ma. Bizony, Kakszi bácsi már 40 éve bányász, de még ilyen megbecsülésben nem volt része, mint ma. Munka után nem kell gyalogolni, hisz a bányától egész a faluba kisvasúton, jó meleg kocsiban szállítják haza családi otthonába. Érzi, hogy mindezt jó munkával tudja meghálálni, hisz olyan sok intézkedés tette már szebbé, jobbá az ő életét is öreg napjaira. P .... , Állandóan fejlődik a kereskedelmi hálózat a Kuznieck-medencébeni Az idén a Kuznyeck-medence bányászvárosaiban és lakótelepein a „Kuzbasszugol” kombinát munkásellátási osztálya több mint 70 kereskedelmi vállalatot helyezett üzembe. A közelmúltban Prokopjevszk város Jasznaja Poljana lakótelepén nyílt meg hatalmas áruház. Ugyancsak nemrégiben helyeztek üzembe egy nagy csemegeüzletet Lenyinszk- Kuznyeckijban. Az ötödik ötéves terv éveiben a Kuznyeck-medencében háromszorosára növekedett a kereskedelmi hálózat. Hogyan öltözködünk 1954-ben A Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat kiállítást rendezett Budapesten. A gazdag választékban kiállított ruhák és ruházati cikkek 1954 ben kerülnek a ruházati babákba. A gyermekek részére újfajta napozók, fürdőruhák kerülnek majd forgalomba. Abból a kockás anyagból (alpéri), amelyből eddig csak férfiinget készítettek, most bakfis fürdőruhát is előállítanak. Újdonság lesz a rágóm halható felsőrészes short, valamint női fürdőruha saját anyagú kulikabáttal. Megjelenik az üzletekben a kis blúzsál selyemből 40 forintért, selyem vállkendő a hűvösebb nyári estékre 100 forintért, masni-sál la ft anyagból és forgalomba hoznak taft gallér- és manzsettagarnitúrákat Budapest nevezetességeit — Lánchíd, Halászbástya, Vajdahunyad tára, stb. — ábrázoló sálakat és kendőket is árusítanak majd 30—60 forintos áron. Jövőre divat lesz a női nyakkendő is és újra divatba jönnek az olcsó gyapjú férfinyakkendők. A dolgozók kívánságára jövőre már ‘•gész könnyű. 90 grammos nyúlszőr férfikalapot is készítenek. Érdekes újdonság lesz nyárra a maffiából készült férfisapka. A dolgozókról való fokozottabb gondoskodást visszatükröző értékes kiállítás anyagát elvisik minden megyeszkhelyre, az ottani kiállításokon meghallgatják a vidéki dolgozók véleményét is és ezek alapján adják ki a megrendelést az iparnak. 3 A kollektív szerződés nyomában A kollektív szerződés az üzem alkotmánya. Most, az új év elején, számot vethetünk, hogy a kollektív szerződésben vállaltakat hogyan teljesítették a vállalatok igazgatói és a szakszervezet. Csupán azzal a részével foglalkozunk, amelyben a dolgozókról való állandó gondoskodásra tettek ígéretet, vagyis azt szeretnénk megírni, hogyan mutatkozik meg a dolgozókról való gondoskodás a kollektív szerződés tükrében. Kezdjük mindjárt a 96. pontnál, amelyben az igazgató vállalja, hogy az igazgatói alap jóléti, beruházási rés szóból az alábbi létesítményeket valósítja meg, illetve azok megvalósításához anyagi támogatást nyújt: Kurtyánban klub, Budösfelepen klub, Sajószenpéteren strand, Berenten kulturhelyiség, Lyukóbányán orvosi rendelő. A befejezési határidők felsorolása felesleges, mert valamennyit az év első felében át kellett volna adni rendeltetésének. Sajnos, ezek csak részben készültek el s nagy részük ígéret maradt. Pedig milyen szükség lenne például Korityánban a klubhelyiségre, vagy Sajószentpéteren a strandra, mennyire várják bányászaink. Ie talán van ennél fontosabb része is a kollektív szerződésnek, amivel még fontosabb foglalkozni, mondjuk az étkezés. A 100.as pontban az igazgató vállalja, hogy az üzemélelmezési vállalattal való tárgyalás alapján kétfajta men fine jf a bevezetését rendszeresifi 1993. áprilisétől kezdve úgy, hogy havonta három üzemi konyhánál kerül bevezetésre folyamatosab. Vállalja továbbá az igazgató, hogy az üzemi konyhákon diétás koszt kiszolgálását is bevezeti, egyelőre Perecesen, Sajószentpéteren, Ormosbányán és Kurilyánban. A 104-es pontban vállalja, hogy az üzemélelmezési vállalatot hivatalból és társadalmi úan is ellenőrizteti, hogy a kiszolgált ételek mennyiségileg és minőségileg is megfeleljenek a dolgozók igényeinek. Hát ez a vállalás csak vállalás maradt. Az üzemi konyhák működését s a kiszolgált ételek mennyiségét és minőségét nem nagyon ellenőrizte senki a dolgozókon kívül, így aztán érthető, hogy több bányatelepen a dolgozók panaszt emeltek az étkezésre. Az üzemi konyhák legtöbbje szűk helyen szorong és a konyha kapacitásánál sokkal nagyobb létszámnak főznek. Ennek is tulajdonítható a minőség romlása. Nem kielégítő, pontosan a helyszűke miatt, a konyhák tisztasága sem. Különösen a legényszállók konyháinál tapasztalható ez. A tröszt területén valamennyi konyha bővítésre szorulna a dolgozók jobb ellátása érdekében, de az ilyen irányú kérelmeket úgy a vállalási igazgatók, mint a tröszt azzal utasítja el, hogy nincs pénz rá. A vízellátásról Az étkezésnél még nagyobb probléma a bányatelepek vízellátása. Ezt is vállalta az igazgató a kollektív szerződés 101.es pontjában, mely szó szerint így hangzik: »Az igazgató vállalja, hogy a tröszthoz tartozó aknáknál dolgozó munkavállalók vízellátásának megoldását Továbbá azt, hogy az összes fizikai dolgozóknak térítés ellenében ivókulacsot biztosít.« A víz nemcsak helyenkint, hanem kivétel nélkül mindenütt probléma. Felsőnyárádon, Kurilyánban lajtokban hordják a vizet a bányához. A kutak fúrása vontatottan halad. .Az alberne_lepi bányánál és Rudolftelepen és már jó ideje megkezdték a kút mélyítését, dle víznek még nyoma sincs. Az ivókulacsok biztosítása is elmaradt, pedig szívesen megtérítenék az árát bányászaink. A víz hiányának következményeképpen a fürdők nagy része hasul állhatatlan. A rudalltelepi fürdő már jó ideje elkészült, de nem használják azt a dolgozók, mert nincs víz. Hasonló a helyzet Kurilyánban és Felsőnyárádon, ahol a fürdők rövidesen átadásra kerülnek, de vizet a tervezők és beruházók jóvoltából nem tudni, hogy mikor kapnak. A dolgozók hiányos tisztálkodási lehetőségéből adódik a legényszállókban uralkodó rendetlenség, mert tagadhatalan, hogy a szállók rendbentartása nagyon nehéz egyrészt helyszűke, másrészt a hiányos berendezések miatt. Egyes helyeken a dolgozók izzadt, vizes munkaruhájukat és csizmájukat kénytelenek ott tartani, ahol alszanak, mert a szállókban nemcsak, hogy külön öltözőhelyiség nincs, hanem még külön szekrény sincs a munkaruha elhelyezésére. Bár az öltözőhelyiségek hiánya az épület észszerűtlen tervezéséből adódik, egy kis jóakarattal már segíthettek volna rajta. A kulturális fejlődés és bányászaink kulturális nevelésére tett ígéretek is ígéretek maradtak. Az igazgatói alap hiányában a kultúrcsoportokat nem támogatták, a kulturmunkában résztvevő dolgozók száma nem emelkedett, hanem csökkent az 1953-as évben. A tervezett ismeretterjesztő előadásokból sem sokat tartottak meg. A kulturszobák bővitése és fejlesztése még sok kívánnivalót hagy maga után. Ebből következik aztán az, hogy a bányászok szórakozása, művelődése egyoldalú s esetenkint az italboltok látogatásában s a kártyázásban merül ki. A sport és testnevelésre vonatkozó vállalásokkal részletesen, nem foglalkozunk, de ott is hasonló a helyzet. A futballon kívül más szakosztályok nem alakultak s az ígért támogatást, sportlétesítményeket, nem kapták meg a bányászok. Több gondoskodást az 1954-es évben Ebből az összevont rövid részből is látható, hogy az igazgatók a kollektív szerződésben vállaltak megvalósítását nem nagyon szorgalmazták. Ahhoz, hogy még nagyobb kedvvel dolgozzanak bányászaink, fokozottabban kell gondoskodni róluk. Nem kívánnak mást csak azt, hogy amit az igazgató a kollektív szerződésben vállalt, teljesítse is. BÁNYÁSZOK Most jelent meg Szamos Rudolf: „Bányászok“ című könyve a Népszava kiadásában, amely a magyar bányászipar élenjáró dolgozóinak életéről, munkahőstetteiről szól. Ebből a könyvből közöljük „A gulibától a családi házig"* című fejezet alábbi részletet. find,TM* régóta ismerem. TajkOV Andrást Nevét már az ötéves terv első esztendejében hallottam a rádióban. Fényképét láttam az újságok hasábjain. Személyesen pedig 1952. augusztus 17-én találkoztunk. Nevezetes nap volt ez Tajkov András és az egész magyar szénbányászat fejtüdőjében. A tatabányai Nics akna Udvarán az aknatorony és az üzemirodák között fehéringes, pirosnyakkendős úttörők és virágcsokros bányászasszonyok várták a délelőttös műszak végét, hogy köszörűsék azt a bányászt, aki elsőnek fejezte be ötéves tervét. Itt találkoztunk először. Azóta többször látjuk egymást egy-egy ünnepélyes alkalomkor, hol a parlamentben, hol a bányászszakszervezet tanácskozásain. Hosszú hónapok, egész esztendők múlottak el, amíg Tajkov András asztala mellé ülhettem a már említett tatatabányai családi házban. Cigarettára gyújtottunk, s a lassan szálló kék füstön át sokáig Vizsgáltam arcának barázdáit, nyílt, magas homlokát, őszülő haját. Vajjon mennyi keserűség emléke fűződik ezekhez a ráncokhoz? — Mesélje el élete történetét. Kissé csodozva м^[еР 10 rána minden bevezetés nélkül feltett kérdés. — . . . Az életem történetét? — Igen. — Nehéz lesz... Hogy is mondjam sok, rossz mesélő vagyok. Meg azután mostanában más gondom is akad, mint hogy a múlton merengjek .. Többet termelni — de hisz ez magát úgysem érdekli. — Téved. Legalább annyira kiváncsi vagyok erre, mint a múltjára. Lassan fújja Tajkov András a füstöt és néhány percig azon gondolkozott, hol is kezdje hát. — Hosszú, nagyon hosszú és nagyon keserű az én életem útja, de ha, minden áron kiváncsi rá, az elején kezdeném. Nem jegyzem most le a tőkések igájában átszenvedett évek minden keserűségét, hiszen akkor száz és százezer magyar munkás és munkanélküli égre kiáltó panaszát, regényét írhatnám. A földesurak és a bányaurak nemzetgyilkolásának szomorú krónikájából csak egy-egy oldalt, jellemző kis jelenetet írok. A magyar bányászok, a Tajkov Andrások tengerszenvedése véget nem érő vádirat lenne a tőke és az egyház kapzsisága ellen. Tajkov András a múltról beszélt, könyvszekrényéhez léptem. A szépen sorbarakott könyvek között maszatos fedelű könyvet találtam. A szamárfülre kunkorodó lapszélek, a szénmaszatos oldalak bizonyítják : ezt a könyvet sokat forgatták. Találomra kinyitottam. Tajkov András sanyarú gyermekkoráról beszélt ott állók, hallom ez avit — szememmel pedig a verset olvasom. Mintha csak házigazdám mondaná történetét József Attila szavával: »Dagassz gázlángnál kenyeret, vagy égess lukas vörös téglát, tőrje кара a tenyered, áruld magad mig leng a szoknyád, feküdj hanyatt és deszkáit aknát, cipelj zsákot a piacon; tanulj vagy ne tanulj ki szakmát — filj Parisban vagy Szatyatazon. — Mire a béredet kikapnád, a tőkéseké a haszon.