Borsodi Bányász, 1969. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-08 / 1. szám
969. Január 8. BORSODI BÁNYÁSZ Mozdonyjavítók A berentei bányaüzemben teszik újból üzemképessé a meghibásodott csilleszállító mozdonyokat. Képünkön a mozdonyjavító brigád tagjai láthatók. Fotó: Laczó József Eredmények, tervek, gondok Megoldástt sürget az ŐSZ központi üzemének jövő évi terve AZ ÓZDVIDÉKI SZÉNBÁNYÁK múlt évi sikeres eredményeiben jelentős szerep jutott a Farkaslyuki Központi Üzem dolgozóinak. Az energiahordozók arányának változása és az ŐSZ gépesítési törekvései azonban újabb feladatok elé állítja az üzem kollektíváját. Idei sikereik forrását a szükségszerűségnek köszönhetik. Két-három évvel ezelőtt a ma már rendkívül gazdaságosan termelő kooperációs üzemegységet kizárólag a környékbeli nők elhelyezkedési nehézségeinek enyhítésére alapították. A hazai energiastruktúra átalakulása a koncentráció és az ŐSZ januárban meginduló első dobsonos frontfejtése (melyet nemsokára újabbak is követnek) azonban természetszerűleg magával hozza a férfi munkaerők felszabadulását. A közeljövőiben egyre kevesebb kiszolgáló személyzetet, szállítót és csillést igényelnek az Ózd vidéki bányák.A helyben lakók megtartása pedig szociológiailag célszerű, de a vállalat számára is mindenképpen előnyös. A környékbeli férfiak számára tehát kedvező, új munkalehetőséget kell teremteni. Az elmúlt időszakban éppen ennek kapcsán — újabb szükségszerűségként — merült fel a központi üzem tevékenységének bővítési gondolata. AZ ÖTLETES elképzelés értelmében az üzem és a vállalat vezetői — már egy évvel ezelőtt — olyan kooperációs partnerekkel vették fel a kapcsolatot, melyek férfiak foglalkoztatására alkalmas munkára kínáltak szerződéseket. Így tettek szert számos, jelentős tételű vasszerkezeti megrendelésre, melyek népgazdasági szempontból is fontosak, hiszen a nagy budapesti és országos vállalatok komoly szakmunkáshiánnyal küzdenek. Az első ilyen szerződéseket a Villamos Berendezés- és Készülék Művek egyes gyáregységei ajánlották. 1968 elejétől a központi üzem dolgozói már ezek alapján készítették az SCH-típusú hegesztőkocsik és a villamos vezérlő szekrények vasszerkezeti munkáit. AZ EGYRE SZAPORODÓ új feladatok elvégzése azonban szakmunkásokat igényel, kikben — köztudott dolog —, az észak-borsodi iparvidék sem bővelkedik. De a járás, a vállalat és az üzem vezetői erre is gondoltak. A szakmunkásigény pótlását elsősorban a bányaüzemektől felszabaduló iparos dolgozók áthelyezésével oldották meg. Másrészt — figyelembe véve a perspektivikus lehetőségeket — az ózdi iparitanuló intézet ilyen irányú szakmunkásképzésének fokozásával kívánják kielégíteni. Az üzem már az idén több első- és másodéves ipari tanulóval kötött szerződést, akik a jövő helyi vasszerkezeti és szerszámlakatos generációját fogják alkotni. S ez természetesen a megfelelő mértékű szakmunkásképzés mellett a felszabaduló bányabeli dolgozók betanított munkásként való foglalkoztatását is elősegíti. AZ ÜZEM idei termelési értékének jelentős részét máris az említett vasszerkezeti kooperációs tevékenység képezte. A nők mellett átlagban 120—140 férfi talált az üzemben biztos kereseti forrásra. A fejlesztési lehetőség pedig — a szakmunkásképzés függvényében — biztosítva van. De ezzel egyidőben természetesen tovább bővítik a nőket foglalkoztató kooperációs üzemegységek tevékenységét is. Ennek egyetlen akadálya jelenleg a helyiséghiány, hiszen megrendelés akadna bőven és a jelentkezők is egyre többen ostromolják felvételért az üzem vezetőségét. Ha a vállalat segít és a helyiség kérdése megoldódik, a különböző vasmagok és villamos berendezések készítésével jelenleg foglalkoztatott nők létszáma, előreláthatólag 1969 végére eléri a 240—250-et. Könyvbazát Naponta többször megállítják Bíró Gábor bácsit útközben, ő ugyanis könyvbizományos. A Szuhavölgyi Bányaüzemben dolgozik, térmester a főfoglalkozása. A könyvterjesztés viszont hasznos hobbyja. — Úgy kezdődött — meséli —, hogy mivel a két fiamat iskoláztattuk, nagyon kellett a keresetkiegészítő pénz. A könyveket mindig szerettem, hát ezt a mellékfoglalkozást választottam. Nagyon szívesen csinálom. S ha visszagondolok arra, hogy pár évvel ezelőtt mennyivel kevesebben vásároltak könyvet, mint most, egy kicsit saját érdememnek is tekinthetem. Most például csak Mikulásra csaknem 3 ezer forint értékű könyvet adtam el. — Vannak állandó vevők? — Méghozzá szép számmal. A Jókai-sorozatra 19, a Mikszáth-sorozatra 7, és a Világirodalom remekei n. sorozatára 14 előfizető van a területemen. Igen népszerűek a mai magyar írók művei. Szabó Magda, Szilvás Lajos könyvei szinte azonnal elfogynak, ahogy megérkeznek hozzám. Nagyon jó dolog, hogy most már kapunk propagandaanyagot, könyvismertetőt a megjelent művekről, így már előre tájékozódhatok — ismerve a vásárlók ízlését, érdeklődési körét —, hogy mit is hozassak meg belőlük. Az is növeli a vásárlási kedvet, hogy most már 2—3 havi részletre is adhatunk könyvet, így könnyebben vehetnek nagyobb értékű könyveket. S hogy a hibákról se feledkezzek meg, meg kell említeni, hogy sajnos kézimunka, horgoló és szakácskönyvekből igen-igen keveset kapunk. Nem tudom, miért nem adnak ki nagyobb példányszámot ezekből. Elkapkodnák, mint a cukrot, nem maradna egy darab sem raktáron belőlük. Miből lesz a létszámhiány? Miért?... Meddig?... Hogyan?... Interjú a Miskolci Bányaüzem főmérnökével Nehéz esztendő állt a Miskolci Bányaüzem kollektívája előtt. Sűrű gondok közepette igen nagy feladatokat oldottak meg, ilyen például, hogy csaknem duplájára növekedett Lyukóbánya napi termelési kapacitása, és jelentősen emelkedett Erenyőbánya termelése is. A gondokról, problémákról beszélgettünk Lavrencsik János főmérnökkel, aki őszintén elmondta mindazokat az okokat, amelyek az üzem munkájának eredményességét kissé hátráltatták. Első kérdésünk az volt, hogy: — Miért nem tudták Lyukóbányán az V. siklói gépi jövesztésű front sebességét növelni, s mit tettek a szállítógépeknél előfordult üzemzavarok elhárítására? — A gépi jövesztésű frontok sebessége elsősorban a fronti gépek üzembiztonságától, továbbá az üzemképes gépek szállítási lehetőségétől függ. Az V. siklós frontokra beépített szállító- és fejtőgépek rendkívül sok üzemzavarral küzdöttek. Ennek oka — a maróhengerek esetében — a tervszerű karbantartás elmaradása, tartalék gépek hiánya miatt. Szállítóberendezéseink üzemzavarai a frontok vizességének következménye. Az üzemzavarok hosszúságának oka pedig a megfelelő tartalék hiánya. A lyukóbányai frontokon ma a következő típusú szállítóberendezések üzemelnek: PZP—45 (1959), PZP—45 (1962), Slask 22, Slask 59, Slask 67, Samson 67, P. 620 és B. IV. típus. E nyolcféle kaparó üzemeltetéséhez 8 fajta tartalék alkatrész kell, illetve kellene, amit nem kapunk. Házilag — rajz hiányában — sok alkatrészt nem tudunk legyártani Ilyen körülmények között a gépi frontok előrehaladása nem fejlődhet. Nem fejlődhetünk amiatt sem, hogy a Lyukó—Berente kötélpálya üzemzavarai miatt 1968. I. 1—XII. 15-ig kereken 240 órát álltak a munkahelyek Lyukón, amely idő alatt 25 ezer tonna szénnel többet tudtunk volna termelni, és a gépi jövesztésű frontok előrehaladása minimum 10 cm nappal lett volna magasabb. Egyébként is a kötélpálya kiesések a gépesített frontokon érződnek elsősorban. Mert a kézi frontokon az állásidő alatt szenelnek, és ha megindul a kaparó, mindenki nagy ütemben rakodik. A gép pedig nem tud sietni, sőt, nyilván ilyenkor keletkeznek az üzemzavarok is, hiszen álló helyzetben nem hibásodnak meg! — Hogyan áll a Lyukó—Adriány IV. siklói F-gépeknél a vágathajtás gyorsítása, s hogyan kívánják hatékonyabbá tenni a sebesség növelését? — A IV-es siklói F—5-ös gépek 1640 folyóméter vágatot hajtottak ki december 1-ig. Ebből a 12-es számú 1247 folyómétert, ami 113 folyóméter hó átlagot jelent. A 11-es számú F—5-ös gép az év második felében a különböző „koncepciók”, további viták miatt nem ment. Az F—5-ös gépek Lyukóban beváltak, s a lehetőséghez képest használjuk is őket. 1967-ben 27,7 centiméter műszak teljesítménye, 1968. I—III. negyedévében 31,2 centiméter műszak. Ez 11,2 százalékos fejlődésnek felel meg. Természetesen az általános fejlődés tovább javul korszerű gépek beállításával. — Hatékonyabb munkát kíván a vágathajtási sebesség növelése, erre több energiát kellett volna fordítani. — A vágathajtás területén, mint már mondottam, 11,2 százalékos fejlődést értünk el. Ez a fejlődés nem a korszerű, hanem a hagyományos módszerek mellett történt. Az elkényelmeskedés látszatát talán az keltheti, hogy frontjaink mindenütt időben elkészülnek a jelenlegi módszerek mellett is, a műszaki fejlődést a „kényszer” nem ösztökélte. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a TH-s vágat kihajtás korszerű gépekkel nem megoldott még. (Talpmeddő ellenív, szállítás vonatkozásban.) Az új évben ez a téma is homloktérbe kerül és a vállalat konkrét segítségével (F—6-os gépek beszerzése) itt is nagyot lépünk előre. — A nagy fogásmélységű vágathajtási kísérletet megkezdték? — Igen. December végétől intenzíven foglalkozunk vele. De jó lenne a kísérlet sikerei Mert minden ellenkező vélemény ellenére mi örömmel csináljuk vagy csinálnánk a korszerű munkát. De a körülmények miatt nem lehet egyértelműen elmarasztalni bennünket. Az önjáró, illetve gépesített biztosítás 1969-ben — először — a pajzsos kísérlettel majd a Fletcher második félévi kísérletei meghozzák számunkra is a korszerű bányaművelés végleges módszerét —• mondta befejezésül Lavrencsik főmérnök. Koltainé 4 becsület süllyesztője Vasia# voUlSZtú mind egyforma. Úgy lapultak egymáshoz, mint két szerelmes, ha nem látja senki őket. Ezeket az értékes jószágokat is rövid, nagyon rövid ideig látta a gazdájuk. Alig ért a végére a számolásnak, zsebregyűrte, vállára kanyarította a szíjra függesztett aktatáskát, s megbiccentve fején a kobakot, útnak indult. Néhány lépés után egy pillanatra tért csak vissza az irodához, hogy magához vegye ottfelejtett lámpáját, ami már jó 15 éve szolgál vele a bányában, azóta, amióta átlépte az akna küszöbét. Úgy mondják róla, hogy báli vásznak termett. Még ma is látszik rajta, milyen keménykötésű, jó svádástí, derék ember volt valaha, akkor, amikor ezt a pályát szemelte ki magának. Haladt is az úton mind sebesebb és határozottabb léptekkel. Vájár, majd brigádvezető lett, aztán egy idő után felelős beosztást kapott a bányairodán. Dolgozni azt tudott. De tudott egyebet is. Mégpedig inni. S nem is akárhonnan, lassan, fokozatosan hajtotta a fejét e szenvedők igájába, ami egyre őrölte, zúzta, marta az egészségét, aztán a tekintélyét s — le kell írni, ki kell mondani — a becsületét is. A becsületet, az emberek tiszteletét és szeretetét jó munkával érdemelte ki. De ez az érden nem tart örökké, különösen akkor nem, ha lezár maga előtt minden sorompót. Mert az az út, amin elindult, s amin ma is jár, mint a mozgólépcső, ha a végponthoz ér, s holt utat kezd, a süllyesztőbe vezet. S ennek a süllyesztőnek a legfőbb állomása a kocsma, a könnyelmű cimborák világa, a felelőtlenség, a megbízhatatlanság melegágya. S ami ezután következik, az már a becsület rovására megy, a becsületet, az emberséget, a jövőt, a családot lopja meg, azt viszi a romlásba, az élet perifériájára. Tudja ő ezt mind, fogadkozott, s ma is azt teszi, hogy ezután másképp lesz, szakít a pohárral, egycsapásra és drasztikusan. Mindaddig tart e fogadkozás, amíg üres a zsebe. De ha egy kis pénzmag kerül valahonnan, két fizetés között, akkor elfeledkezik a nagy fogartalomról. Mint most is. Kojlaptaza, ha nem, a becsületsüllyesztőbe, a kocsmába vette az irányt. Pedig annak a sok szép piroshasúnak megvan a helye. Tartozik is jócskán, vissza kellene adni a kölcsönt. A lakbért se fizette már vagy háromnégy hónapja. Még szerencséje, hogy a főbérlő a nővére, akinek fáj a szíve az öccse romlásán, nem akarja kitenni a szűrét. Pedig még meg se haragudhatna rá, hiszen nővérének is családja van, neki magának pedig jó állása, jó keresete, annak ellenére, hogy egy alkalommal már a munkakönyvét is a kezébe akarták nyomni. De bíztak benne. Bíztak abban, hogy emberré lesz, talpra áll, s bebizonyítja, nem volt hiába az előlegezett bizalom. De ez a bizalom az akna vezetői részéről mindinkább fogytán. Nem rajtuk múlik, hogy az általuk tett ígéret csak ígéret marad. Mert azt mondták neki: — Ide figyelj! Most beosztunk a fatelepre. Ha ott megállod a helyed, s főként nem iszol, visszakerülsz régi beosztásodba. Gondold meg jól! — Ne féljetek, nem lesz semmi baj. A pénz nekem is pénz, s akárhogy veszem, itt a fatelepen nem keresek majd annyit, mint annak idején — mondta. Azóta eltelt már néhány hónap. Eleinte állta is a szavát, aztán csak az első pohárral kóstolta meg. Pedig az elvonókúrán is figyelmeztették: hosszú, nagyon hosszú ideig még a szesz szagától is őrizkedjék. Id ínként eszébe jut mindjárán cmeZ mi1lt most is amikor benyitott az italboltba. A cimborák már várták. Tudták, mit iszik, a kocsmáros is ismerte az igényét. Mire letette magát az asztalhoz, már ott piroslott előtte egy féldeci rum, s mivel ezt meg szokta fejelni, egy nagyfröccs. Reggel vergődött haza. S amikor leltárt készített, kiderült: a vastag boríték igencsak vékonyka lett. Alig maradt benne egy-két piroshasú. Betegen, fáradtan ébredt még aznap este, s mert, égett a pokol, elment leöblíteni. A maradék pénz is elúszott, s még egy nap, mert másnap nem volt kedve műszakba menni. A naplóba a neve mellé hiányt írtak, ami később igazolatlan mulasztás lett, mert elfogadható indok nem volt a tarsolyában. De ha ebben olyhengny kis józanság, akarat és kemény elhatározás, s az a tudat, hogy még mindig van visszaút. Még akkor is, ha már messzire szaladt a becsület süllyesztőjének az irányába. (t) 3 Meghökkentő felirat a lépcsőfeljárónál Csak a következtetést közölte Üveges János elvtárs, a Központi Szénosztályozómű főmérnöke, amikor a múlt esztendei baleseti statisztikát idézte. — Tavaly — mondotta — lényegesen jobb volt a baleseti helyzet, mint 1967-ben. Természetesen ennek megállapításához az is szükséges volt, hogy az említett időszakban mindent megtegyenek a veszélyek elhárítására, a balesetek megelőzésére. Sok egyéb intézkedés mellett már meghonosodott az osztályozón egy igen jó és követendő módszer. A Hivatalház lépcsőfeljárójánál, az előtérben, szembetűnő helyen, kivilágított tábla fogadja az érkezőt, akkor, ha bármilyen sérülést is jelentenek az üzemből. Ha van ilyen, 24 óráig világítanak a betűk, hogy mindhárom műszak tudtára adják a két szó értelmét, a sajnálatos hírt: — Baleset történt! Aki e két szót olvassa, önkéntelenül is érdeklődni kezd a munkahelyen, ki a sérült, súlyos-e a balesete. Beszéd, vita indul, mindenki tudomást szerez az esetről. Az első célját ez a módszer tehát, hogy az üzem közvéleménye elé kerüljön az eset, már elérte. De ennél fontosabb, ami ebből következik: a dolgozók maguk bírálják el — hiszen ott élnek az osztályozón —, kit terhel a felelősség a baleset ügyében. S ami talán a legfontosabb: mindenki rádöbben arra, hogy vele is megtörténhetett volna mindaz, ami a sérülttel, s máris figyelmezteti önmagát. — Jó lesz vigyázni, fontos szigorúan betartani a munkásvédelmi előírásokat. A minap is világított ez a figyelmeztető tábla. Akik arra jártak, meghökkenve álltak meg egy pillanatra, hogy aztán utánajárjanak: kiről van szó? ... Ezen a napon az egyik mérleglakatos sérült meg, igaz, nem súlyosan és veszélyesen. De könnyen lehetett volna nagyobb baj is. A fájdalom, ami a gyógyulással együtt jár, még ma is kínozza, s egészen biztos, egy életre figyelmezteti: több, nagyobb figyelemmel kell a munkát végezni, hiszen a veszély ott ólálkodik körülötte is.