Borsodi Bányász, 1974. január-július (17. évfolyam, 1-29. szám)
1974-05-30 / 22. szám
1944. május 39. BORSODI BÁNYÁSZ Májusban: 68 óra kiesés GYAKRAN halljuk az üzemek vezetőitől: „Már megint vagonhiány miatt a szenet a földre kellett ürítenünk”. Nem új keletű gondról van szó. Zsebre menő probléma ez, melynek kihatásairól a kívülállóknak fogalmuk sincs. Bertalanigy Béla, Feketevölgy aknavezetője mondta május első napjaiban: — 108 vagon szenünk van a földön. Áprilisban háromszor fordult elő hasonló eset. Tudják, mit jelent ez nekünk? Egy százötven forint költségtöbbletet, ha úgy tetszik: veszteséget tonnánként. A darabos szénért 250 forintot kaptunk volna, most, hogy porrá válik, már csak 150-et adnak tonnánként. Ehhez jön még ötven forint felrakási költség. AZ AKNAVEZETŐ hosszasan kesergett azon, hogy ők — más üzemeknél is ez a helyzet! — mindenképpen rosszul járnak. Ha ugyanis négy órát áll az üres kocsi az aknánál, 125 forint kötbért fizetnek. Miért nem lehet felelősségre vonni a MÁV-ot, ha nem teljesíti a megrendelést? — mondta. Felvetését továbbítottuk a vállalat szállítási osztályának vezetőjéhez, Cséke Lajoshoz. — A kérdés nem ilyen egyszerű — felelte. — Sokszor a MÁV sem tehet a vagonhiányról. Előfordul ugyanis, hogy máshová kell átirányítani az üres kocsikat, például Záhonyba. Ilyenkor természetesen kevesebb vagon jut nekünk. Elismerte: jelentős kárt okoz az üzemeknek és a vállalatnak, hogy a kocsik nem mindig időben érkeznek meg rendeltetési helyükre. Hogy mennyi az időkiesés az üzemeknél, azt a diszpécsertől, a MÁV kocsihiány miatti állás nyilvántartásának visszalapozásával tudtuk meg. Kiderült, hogy május hónapban, 23-ig 68 órán át nem volt üres vagon az üzemeknél. Ennek fele a szénosztályozón jelentkezett, ami érthető is, hiszen ennek az üzemnek van közvetlen kapcsolata MÁV-forgalmú kocsikkal. Feketevölgyön május 8-án 14 óra 10 percig, a Putnoki Bányaüzemben 23- án 11 órán át nem volt vagon. MIT LEHETNE még a puszta tényekhez hozzátenni? Talán azt, hogy a gond megoldásáért sokat tehetnek az üzemek illetékes vezetői. Hogyan? Úgy, hogy mindenkor időben, az igényeknek megfelelően adják le a kocsimegrendelést ! (K. L.) Vagonhiány miatt a földre deponálják a szenet a feketevölgyi aknánál 3 Milyen év vín a Szeles-aknán ? Több mint öt éve irányítja Szeles-akna termelését Tóth József bányamérnök, aki huszonévesen került az egység élére. A fiatal szakember széles körű ismeretekkel rendelkezik, mindenkor tájékozott az üzemmenetről, s készséggel ad felvilágosítást a vezetése alatt álló kollektíva munkájáról, életéről. Ezúttal négy kérdésre kértünk tőle választ. — Hogyan alakul a Szelesakna ez évi termelése a tervhez viszonyítva? — A választ két részre kell osztani: a mennyiségi kedvezően, a minőségi már kevésbé — felelte. — Mit jelent ez konkrétan? Első negyedévi tervünket — igaz, csak háromtized százalékkal — túlteljesítettük, s naponta 1235 tonna szenet adtunk ,158 tonnával többet, mint tavaly átlagosan. Márciusban minden idők legnagyobb rekordját értük el: 1435 tonna szenet küldtünk felszínre naponta. Áprilisban nem tudtunk tervet teljesíteni, így is 1340 tonnás kiváló eredményt könyvelhettünk el. Májust minden bizonnyal jól zárjuk, hiszen tegnap 20- án 106 százalékot mutatott a statisztika. Az összüzemi teljesítmény az első negyedévben 193 kilogrammal, áprilisban 414 kilogrammal volt több, mint az elmúlt évben. — Minőségi termelésünk már kedvezőtlenebb képet mutat. A darabos szemhullásra vonatkozó előírást az első három hónapban túlszárnyaltuk 4,6 százalékkal, a kalória értéktől azonban elmaradtunk. Ennek oka elsősorban a rossz geológiai viszonyokban keresendő, de hozzájárult az is, hogy az elhasználódott Dobsonok miatt magasabb bányát kellett készítenünk, talpat, főtét kellett vágnunk, ellenkező esetben az egységek „besültek” volna. — Megítélése szerint: miben léptek előre a tavalyi évhez képest? — Növeltük a termelékenységet, egyrészt a munkaszervezés javításával, a lehetőségek jobb kihasználásával, másrészt a gépesítés fokozásával. Márciusban már mindhárom fronton önjáró egységekkel biztosítottunk és maróhengerrel jövesztettünk. Először üzemel az aknában M—87-es festés, s mindjárt kiváló eredményekkel. Az utóbbi fél évben sokat csiszolódott, és egyre inkább beválik az M-mezei rendszer. Az ottani két front az össztermelésnek 70 százalékát adja jelenleg, volt azonban olyan időszak is, hogy ennek mértéke elérte a 80 százalékot. El kell mondanom azt is, hogy a kétrendszeres — tehát a régi és az új bányamezői — szállítás sok gondot vet fel; több szállítóra, két külszínre van szükség. Akkor, amikor 140—150 vagon szenet adtunk naponta az M-mezőből, a tehergépkocsik nem mindig bírták elszállítani a szénmennyiséget. Az említett nehézségek ellenére az idén mintegy 20 százalékkal tudunk többet termelni, mint tavaly. — Hol tart a régi bányarész visszafejtése és az új szénmező feltárása? — A régi Szeles-akna szenének lefejtését decemberre befejezzük, jövőre már a visszaszerelés és a visszarablás marad. Az utolsó, művelés alatt állóásztában már csak néhány napig működnek az M—87-es berendezések, újbóli üzembe helyezésükre júliusban kerül sor. Az M-mezőben négy elővájó csapat dolgozik, havonta 250 méter vágatot hajt ki. Napjainkban az M 3-as front előkészítését végzik. Várhatóan októberben kezdjük meg a Szudán túli keleti mező feltárását, fejtését pedig 1977. második negyedévében. A középtávú tervek szerint napi 120 vagon körül termelünk majd az új szénmezőből. • Mik a legfontosabb feladatok? Milyen eredményre számítanak negyedéves és éves szinten? — A legközelebbi nagy munkánk: az M—1 front homlokszélességének 100 méterre történő kiszélesítése. A feladat újszerűségét, nehézségét az jelenti, hogy a csatolást az alapkaparónál kell elvégezni. Az M—87-es fejtá$ berendezéseinek átszerelése is meglehetősen komoly erőpróba lesz. Mint említettem, az M 3-as front előkészítése folyamatban van, s jelentős erőket köt le. Állandó gondunk a víztelenítés, ami sok improduktív munkával jár. A tennivalók figyelembevételével, a második negyedévben 105 százalék körüli tervteljesítést várok. A XI. kongresszus és hazánk felszabadulásának tiszteletére vállaltuk, hogy az évet 104 százalékkal zárjuk, s mindenképpen szeretnénk állni adott szavunkat — fejezte be a kérdésekre adott választ Tóth József aknavezető. K. L. Tóth József aknavezető iiiiiiiiiiiiitiiiiiiigiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii tttiiiiHiifiiHiiiiuiiiititiiiiHiiifiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiii iiiiiiiiííiiiíiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiii f arkaslyukban az első világháborút megelőző években kezdték meg a szénmező feltárását. Korábban volt ugyan néhány magánkézben lévő kisebb bányácska, de ezek termeléséről alig lehet valamit elmondani. A vágatokat minden biztosítás nélkül hajtották a kőzetben, s a kitermelt szenet talicskákkal fuvarozták a külszínre. Rendkívül kezdetleges volt ez a bányászkodás. Az öregek mesélik, ők még látták a régi vágatban a szénbevájt eszköztartó fülkéket, ahol a pipát és a dohányzacskót tartották. Elég sokan élnek még azok közül, akik szüleik elmondása, vagy saját tapasztalataik alapján emlékeznek arra, hogyan is dolgoztak a régi világban. Milyen volt a bánya, a bányászkodás, hogyan kellett a földtől elvenni kincsét? Mi Roszjár Lajossal és Varga Pali bácsival beszélgettünk. Segítségükkel idézzük fel a farkaslyuki bánya történelmének hat évtizedét. Roszjár Lajos a térképészeten dolgozik, s több korábbi dokumentummal is rendelkezik. Mint mondotta fiatalabb éveiben szerette volna megírni az üzem, a település történetét, de most már nehezebben vállalkozna rá. Varga Pali bácsi pedig — aki hetven éves kora ellenére friss emlékezettel idézte fel a múltat — 1920-ban szállt le a föld alá először. z iskolában feldolgozott adatok szerint ezt a települést valamikor Farkastanyának nevezték, s a terület a Sturmann család birtoka volt. Az itt lévő apró bányákba Ózdról és a Hegyhát községeiből jártak munkába 1920 végére készült el az első üzemi épület a mai felsőbánya házai helyén. Roszjár Lajos elmondása szerint az I-es, a II-es és a Gyürki-tárót annak idején hadifoglyokkal hajtatták ki. Ezt az állítást Varga Pali bácsi azzal cáfolta, hogyan adtak volna hadifoglyok kezébe robbanóanyagot? Ebben az időben siklós művelés folyt Farkaslyukon, a Gyürki-táró szintje fölött. Tizenegy táró állt művelés alatt. A legutolsót 1967-ben zárták be. Erről még fényképes dokumentumokat ,is láttunk. A korábbi bányákról a Sándor bányáról és az Emma táróról jóformán semmi emlék nem maradt. A Gyürki-tárót az akkori igazgatóról Gyürki Gyuláról nevezték el. Roszjár Lajos 1930-tól dolgozik — a mai napig üzemben. Ő idézte fel a körs — a Farkaslyuki Bányavetkezőket: — Az első világháború után itt már nem kellett 14 órát dolgozni, mert a rimamurányiakkal együtt a farkaslyuki bányászok is kivívták, hogy csökkentsék a munkaidőt. A harmincas években 0,5—0,6 tonna volt a maszkonkénti, egy dolgozóra jutó összüzemi teljesítmény. Ez a szám 1974-re megkétszereződött, s jelenleg eléri és túlhaladja az 1,2 tonnát. Az első frontfejtés 1942-ben indult be a bányában Reiss Lajos művezető vezetésével. A vágatokat fával biztosították, később Bánszálláson létesítettek egy üzemet, ahol sóval telítették a bükkfagerendákat így aztán 20—40 évig is állt az a vágat, amelyet sóval telített bükkfával biztosítottak. Az itt kibányászott szenet az ózdi kohászatban hasznosították, s fűtésre használták. A gazdasági válság idején sok volt a „parádka”. Ez olyan idénybányászkodást jelent. Volt, hogy hetenként csak két-három napot dolgoztak az emberek. Srarga Pali bácsit otthonában kerestük fel. Pontos dátumokkal emlékezett vissza a munkában eltöltött évtizedekre. — 1914. február 14-én kezdték a Gyürki-táró hajtását. Jó bányászokat hoztak ide. Emlékszem. Bánszállásról Farkas Danyi csapata végezte az első csákányvágást. Már ekkor robbantással fejtették a szenet. A település 1923-ban kapott áramot, s az egyes táróba harminckettőben ment be a villamosság. Az emberek 12 órát dolgoztak naponta. A kibányászott szenet lóvasúttal hozták ki a föld alól és hat talgóval bonyolították le a gyárba szállítást a Baka-tetőn át. Egy ilyen talgóba — oldalain át üríthető vagonba — 52-szer 7 mázsa szén fért el. Ősszel, amikor a bányász elvitte a szénjárandóságát, ötszáz liter bort adtak érte Egerben. Emlékszem egyszer egyikük úgy megfaragta a lerobbant kőzetet, hogy pontosan beillett a csillébe. Sokkal több volt az, mint 7 mázsa. A második világháború, a felszabadulás után aztán sok minden megváltozott. Ritter Richárd nagyon sokat tett azért, hogy egyik napról a másikra felfusson a termelés. Azt mondta a 27 vagonos termelésre a felszabadulást követő évben, ha nem megyünk fel hatvan vagonra, mehet mindenki kecskepásztornak. Megkezdtük a dőlésmenti frontfejtést, megkaptuk a három darab szovjet kaparót és beindult a gumiszalag-szállítás. Visszaemlékezik a régi nagy vízbetörésekre is. — Volt olyan eset, hogy a lovakat is fel kellett hozni 25 méterre. Huszonöt ló segítette a szállítást annak idején. 1961-ben építettük be az első TH-ívet, s én egy évvel később nyugdíjba mentem. Az utóbbi tíz esztendő Д fejlődését, már mindenki érzi a saját bőrén, hiszen a jelenlegi dolgozók részesei voltak a gépesítés térhódításának, a dobsonos kísérletnek, majd a termelés és biztosítás gépesítésének. Tudják és érzik mit jelent valamennyiük számára a gép, mennyivel könnyíti meg a munkát, s növeli a biztonságos munkavégzést. A történelmi jelen számunkra természetes, s csak az elmondottakhoz hasonlítva lehet kerek egésszé formálni a képét, honnan is indult el a bányászkodás, s hová érkezett el ma. S ha a jövő lehetőségeit is számba vesszük, akkor érzékeljük csak igazán a különbségeket__ Berencsy SándorFotó: Sólymos László Történelmi évtizedek A Gyürki-táró Roszjár Lajos több dokumentumot őriz A Gyürki-táró hajtását 1914-ben kezdték meg Varga Pali bácsi friss emlékezettel idézi a múltat