Borsodi Bányász, 1974. január-július (17. évfolyam, 1-29. szám)
1974-07-04 / 27. szám
1974. július 4. BORSODI BÁNYÁSZ a Kaisalján TftUny és Csokvaomány lUdld között; a Kaisalján kicsinyke bánya üzemel. Az ományi akna nevet viseli. A farkaslyuki aknához tartozik, annak déli körlete, öt évvel ezelőtt kezdték meg a táró vágat kihajtását, később pedig az ebből induló függőleges akna lemélyítését. A bánya 1971-től termel folyamatosan. Műszakváltásra látogatunk el a festőien szép Kassaljára. A délutános szak dolgozói túl vannak már a feláldláson, s beszállás előtt pihennek néhány percet az árnyas fák tövében. Ezt az időt használjuk fel, hogy beszélgessünk a bányászokkal. A 41 éves Joó József tizennyolc éve bányász. Kilenctagú, ezüstkoszorús elővájó csapata jelenleg a négyes szalagvágatot hajtja. — Duplaszelvényű vágat, 12,5 köbméter anyag jön ki egy méterből — mondja. — Naponta 1,6 métert haladunk előre. Keresete 4500—4800 forint havonta. Kovács B. Zoltán fenntartó. A harmincegy éves fiatalember másfél évtizede dolgozik a föld alatt. Sátáral, busszal jár a munkahelyére. — Mi lesz a délutáni teendője? — kérdezzük. — A tizenegyes ereszkében takarítunk és bordázunk egy zsompot, azt folytatjuk — feleli. — Elég nehéz, piszkos munka, de ezt is meg kell csinálni valakinek. Egyébként a csapatvezetőm Bartha Cs. Zoltán. Petrányi Sándor mindössze 23 éves. Öt éve bányásztólápai. Tartalékban dolgozik. — Szeretnék csapatra kerülni, de eddig még nem sikerült — kesereg. — Talán majd a jövő hónapban ... A 60-as számú pajzsos frontra mindössze tizenketten mentek ezen a délutánon. A 37 éves csapatvezető, Márkus Gyula elmondta, hogy fejtésük csak tartalékként szerepel. Most már kedvezőbbek a geológiai viszonyok, mint a korábbi hónapokban voltak, s megfelelő kitelepítés mellett csaknem megduplázhatják a termelést. A pihenésre sendehetek, elérkezett az indulás ideje. A bányászok utolsót szívnak a cigarettából, majd fogják lámpájukat, s egymás után eltűnnek a föld gyomrában. Kisvártatva megjelennek a délelőtti szak első hírnökei. A sártól, szénportól fekete arcú, fekete kezű bányászok szemlátomást lassabban lépkednek, mint váltótársaik. — Alaposan elfáradtam — mondja Fónagy Lajos, aki anyagszállító a pajzsos fronton. A 36 éves, középmagas, vékony termetű ember arról panaszkodik, hogy tartalékban van, s ha az aznapihoz hasonló munkára osztják be, keveset keres. Bartavámosi Endre arról beszél, hogy jó műszakja volt. — Tíz fordulót csináltunk, ami már soknak számít — mondja. Bányabeli mozdonyvezető immár 15 éve. A 25. szinten szállítja masinájával a teli és az üres csilléket. Néha közbejön gépi meghibásodás, vagy valami egyéb, s akkor a bányászok sem tudnak termelni. Éppen ezért kétszeres öröm számára, ha zavartalanul, munkával telik el a nyolc Ar» п [UNK]« bejáratánál TithUndvai Zoltánnal, a délelőttös és Papp Gusztávval, a délutános beosztott aknásszal találkozunk. Túrái nagy darab, fekete hajú ember, 11 éve van műszaki beosztásban. — A mai sikta eredményes volt — mondja. — A gépi front például, amelyen csak öten dolgoznak, 357 csille szenet adott. A 33 éves Papp fél éve aknász, korábban fizikai beosztású volt. Tőle arról érdeklődtünk: mi lesz az első dolga, ha beér a bányába? — Iparost küldök a négyes szalagvágatra, hogy megjavítsa a fúrógépet — feleli. A két aknász „Jó szerencsét!” köszönt egymásnak, s elindulnak útjukra. Mi Pappal tartunk. Mire odaérünk a néhány száz méterre levő függőleges aknához, már csak néhányan várakoznak a kasra. Nemsokára mögöttük is bezárult a kasrács, s ezzel befejeződik a két szak váltása. A külszínen dolgozók már civilben várakoznak a buszok indulására. Ülnek a padon, a napfényben, s pihentetik elfáradt kezüket, lábukat, derekukat. Az irodában Petik József főaknász helyettestől kapjuk a tájékoztatást az akna termeléséről. Megtudjuk, hogy a 190 bányász műszakonként 400 csille szénnel járul hozzá az üzemtervteljesítéséhez. Ez a mennyiség a negyedik negyedévben várhatóan fokozódik majd. Пр1п1яп negyed négy. ueiuida Elbúcsúzunk a kassaljai bányácskától, dolgozóitól. Visszanézve úgy tűnik, hogy a hatalmas, ég felé törő tölgyek barátságosan integetnek utánunk. Kolaj LászlóFotó: Sólymos László A kasban, beszállás után Eszmecsere a tölgyfák árnyékában Túrás Zoltán és Papp Gusztáv aknászok a táró bejáratánál váltanak 5 OMBKE-ülés Edelényben AZ OMBKE Borsodi Csoportja június 27-én, Edelényben tartotta ülését. A közel 80 szakember először üzemlátogatáson vett részt, s Pazsák János aknavezető kalauzolása mellett megtekintette az állványkocsis szállító berendezést működés közben. A délután folyamán két előadás hangzott el a bányászklubban. Az elsőt, „Az állványkocsis meddőkezelés tervezése és üzemi tapasztalatai” címmel — Gyöngyösi В [UNK]1) vállalati csoportvezető főmérnök tartotta, a felkért hozzászóló Bodnár János edelényi gépészmérnök volt. Az előadó elmondta, hogy a meddőelhelyezés korszerű formájával egy vállalati szakemberekből álló csoportnak a Donyeck medencében tett látogatása után kezdtek foglalkozni, öt évvel ezelőtt. A komplex tervek elkészítésébe besegített a tervezőiroda valamennyi részlege, a kivitelezést, az Országos Bányagépgyártó Vállalat végezte el, de jelentős munka — a pályaudvar megépítése, a csillepark biztosítása — hárult az Edelényi Bányaüzemre is. A VÁNDOR ÜRÍTŐ berendezés a működésbe helyezése óta eltelt több mint másfél év alatt teljes mértékben igazolta a reményeket. Műszakonként mindössze egy géplakatos szükséges a kezeléséhez, a segédmunkás a csillék be- és kitolását végzi. Az 1000 csille kiürítésére jutó műszakszám csak harminc, szemben a korábbi nyolcvannal. Az előretolás az évi összes műszak 10 százalékát teszi ki. A negyedévi összköltség 200 ezer forint, 160 ezerrel kevesebb a réginél. Az egy csillére jutó összköltség (12 forint) annyi, mint azelőtt a bérköltség volt, s ez az összeg még csökkenthető. Pazsák János aknavezető hozzáfűzte: a berendezés amellett, hogy gyorsabbá, könnyebbé, az időjárási viszontagságoktól mentessé, olcsóbbá teszi a meddőkezelést, hozzájárul a biztonsági helyzet javításához is. Ennek igazolására megemlítette, hogy a kötélpályás módszernél 6—8 baleset történt évente, amióta azonban ez a berendezés működik, egyetlen sérülés következett be. A FOLYAMATOS szállító berendezésnél bevezetett időmérés Mákvölgyön című előadásban Lengyel István, az üzem gépészeti vezetője mondott el érdekes, hasznos észrevételeket, megfigyeléseket. Náluk villamos számlálókészülékek beiktatásával mérik az egyes gépek üzemidejét, s azt határozzák meg, hogy a névleges teljesítmény és a tényleges kihasználás miként viszonyul egymáshoz. Az üzemben ez az érték 25— 30 százalékos, de aligha kedvezőbb az arány a többi egységnél is. A mérések azt a célt is szolgálják, hogy segítségükkel meghatározható legyen, mekkora üzemidő után kell kiszerelni a gépeket a bányából. Így megelőzhetik az esetleges üzemzavarokat, csökkenthetik a munkaidőkiesést. A megfigyelések gyakorlati haszna továbbá, hogy kevesebb lesz az üresjárat, mert oda szerelik be a berendezéseket, ahol nagyobb a kihasználás. Majoros Lajos felkért hozzászóló, az alberttelepi tinkműhely főművezetője arról számolt be a jelenlevőknek, hogy az eredményesség érdekében specializálták a szakmunkásokat a különböző javításokra. Ennek következtében 30 százalékkal csökkent az egy gépre jutó karbantartási műszakszám. A tervezés terén is olyan tapasztalattal rendelkeznek, melynek birtokában előre tudják, hogy egy-egy művelet elvégzése mennyi időt vesz igénybe. Megfigyelték, ezer óra alatt melyik alkatrész hibásodik meg leginkább, s hol kell konstrukciós változtatásokat végezni, illetve a gyártó cég felé javasolni. AZ ELŐADÁSOK után, a hozzászólások keretében hatan mondták el véleményüket. Az ülésen, mely délután öt órakor ért véget, a Tatabányára került Tóth István helyett Jesse Árpád vállalati főmérnököt választották az OMBKE Borsodi Csoportjának titkárává. (K. L.) Fotó: S. L. Az állványkocsis meddőkezelés volt az egyik előadás témája Д kézbesítő középmagas, zömök, őszülő haja rövidre vágva. Amikor a beosztásáról kérdezem, azt mondja: egyesített kézbesítő. Szokatlan a szóösszetétel, nem értem. Megmagyarázza: — Azt jelenti, hogy levelekkel, újságokkal, folyóiratokkal egyaránt foglalkozom. — Mióta kézbesítő? Az ujjain számolja az éveket. — 1966-tól, vagyis nyolc éve. Azelőtt napszámos, kubikos, földműves voltam. — És melyik munkakörben érezte jól magát? Töpreng, közben szórakozottan simogatja ritkuló fürtjeit. — Igazán egyikben sem Nehéz, embertelenül nehéz volt napi tíz-tizenkét órát aratni, talicskázni. Sokszor olyan fáradt voltam este, hogy a vacsora sem esett jól. Egyet akartam csak aludni. — Itt nem szokott elfáradni? — Néha, főleg télen Tudja, hosszú falu Múcsony, meg aztán nem vagyok már fiatal. Az utak sem valami jók, bizony hóban, sárban taposnom kell a pedált. A küldemény súlya is kitesz jó pár kilót. — Hány levelet, újságot kézbesít naponta? — Levél száz körül van. Az újság? ... Népszabadságból 37 -et, Észak-Magyarországból 26-ot, Népszavából 5 -öt. Népsportbó 4-et kézbesítek A hetilapok, folyóiratok száma: Kilencvenkettő... Majd’ elfelejtettem a Bányamunkást. Arra ötvenen fizetnek elő. — Milyen újságot járat? — Rádiótechnikát, Ezermestert, Képes Újságot és Nők Lapját. A napilapokat elolvasom itt, a postán. — Elégedett a fizetésével? Nevet. Diplomatikusan válaszol. — A pénzből nem tudni, mennyi az elég. Havonta kétezer forintot keresek. Megélek belőle. — Hogy érti meg magát a munkatársakkal? A rendszeres helyettesítő, Fancsalszki Ilona és a tanulólány kuncognak, de látszik rajtuk, hogy kíváncsian várják, mit telel az ören — Mindenki végzi a maga dolgát — mondja, s tréfálkozva hozzáteszi: — Alkalmazkodok hozzájuk. A lányok zsörtölődnek, hogy éppen fordítva igaz a dolog. — Hány éve van még a nyugdíjig? hát még közel tíz évig dogazom az órájára néz, aztt öltözködni kezd. Fe veszi a kabátját, b tévé teszi egyensapkáját, ?Inézést kér Lukács End: egyesített kézbesítő indkiszedni a leveleket a pogr ódából. K. L. Fotó: Sólymos A levél száj körül van naponta