Borsodi Bányász, 1974. január-július (17. évfolyam, 1-29. szám)

1974-07-04 / 27. szám

1974. július 4. BORSODI BÁNYÁSZ a Kaisalján TftUny és Csokvaomány lU­d­ld között; a Kais­alján kicsinyke bánya üze­mel. Az ományi akna nevet viseli. A farkaslyuki aknához tartozik, annak déli körlete, öt évvel ezelőtt kezdték meg a táró vágat kihajtását, ké­sőbb pedig az ebből induló függőleges akna lemélyítését. A bánya 1971-től termel fo­lyamatosan. Műszakváltásra látogatunk el a festőien szép Kassaljára. A délutános szak dolgozói túl vannak már a feláldláson, s beszállás előtt pihennek né­hány percet az árnyas fák tövében. Ezt az időt használ­juk fel, hogy beszélgessünk a bányászokkal. A 41 éves Joó József ti­zennyolc éve bányász. Ki­lenctagú, ezüstkoszorús elő­vájó csapata jelenleg a né­gyes szalagvágatot hajtja. — Duplaszelvényű vágat, 12,5 köbméter anyag jön ki egy méterből — mondja. — Naponta 1,6 métert haladunk előre. Keresete 4500—4800 forint havonta. Kovács B. Zoltán fenntar­tó. A harmincegy éves fia­talember másfél évtizede dol­gozik a föld alatt. Sátáral, busszal jár a munkahelyére. — Mi lesz a délutáni te­endője? — kérdezzük. — A tizenegyes ereszkében takarítunk és bordázunk egy zsompot, azt folytatjuk — fe­leli. — Elég nehéz, piszkos munka, de ezt is meg kell csinálni valakinek. Egyébként a csapatvezetőm Bartha Cs. Zoltán. Petrányi Sándor mindös­­­sze 23 éves. Öt éve bányász­­tólápai. Tartalékban dolgozik. — Szeretnék csapatra ke­rülni, de eddig még nem si­került — kesereg. — Talán majd a jövő hónapban ... A 60-as számú pajzsos frontra mindössze tizenket­­ten mentek ezen a délutánon. A 37 éves csapatvezető, Már­kus Gyula elmondta, hogy fejtésük csak tartalékként szerepel. Most már kedve­zőbbek a geológiai viszonyok, mint a korábbi hónapokban voltak, s megfelelő kitelepí­tés mellett csaknem megdup­lázhatják a termelést. A pihenésre send­ehe­­tek, elérkezett az indulás ideje. A bányászok utolsót szívnak a cigarettából, majd fogják lámpájukat, s egymás után eltűnnek a föld gyom­rában. Kisvártatva megjelennek a délelőtti szak első hírnökei. A sártól, szénportól fekete ar­cú, fekete kezű bányászok szemlátomást lassabban lép­kednek, mint váltótársaik. — Alaposan elfáradtam — mondja Fónagy Lajos, aki anyagszállító a pajzsos fron­ton. A 36 éves, középmagas, vékony termetű ember arról panaszkodik, hogy tartalék­ban van, s ha az aznapihoz hasonló munkára osztják be, keveset keres. Bartavámosi Endre arról beszél, hogy jó műszakja volt. — Tíz fordulót csináltunk, ami már soknak számít — mondja. Bányabeli mozdonyvezető immár 15 éve. A 25. szinten szállítja masinájával a teli és az üres csilléket. Néha köz­bejön gépi meghibásodás, vagy valami egyéb, s akkor a bányászok sem tudnak ter­melni. Éppen ezért kétszeres öröm számára, ha zavartala­nul, munkával telik el a nyolc Ar» п [UNK]« bejáratánál Tit­­hUnd­vai Zoltánnal, a délelőttös és Papp Gusztáv­val, a délutános beosztott ak­násszal találkozunk. Túrái nagy darab, fekete hajú em­­ber, 11 éve van műszaki be­osztásban. — A mai sikta eredményes volt — mondja. — A gépi front például, amelyen csak öten dolgoznak, 357 csille szenet adott. A 33 éves Papp fél éve ak­nász, korábban fizikai beosz­tású volt. Tőle arról érdek­lődtünk: mi lesz az első dol­ga, ha beér a bányába? — Iparost küldök a négyes szalagvágatra, hogy megja­vítsa a fúrógépet — feleli. A két aknász „Jó szeren­csét!” köszönt egymásnak, s elindulnak útjukra. Mi Pap­pal tartunk. Mire odaérünk a néhány száz méterre levő függőleges aknához, már csak néhányan várakoznak a kas­ra. Nemsokára mögöttük is bezárult a kasrács, s ezzel be­fejeződik a két szak váltása. A külszínen dolgozók már civilben várakoznak a buszok indulására. Ülnek a padon, a napfényben, s pihentetik el­fáradt kezüket, lábukat, de­rekukat. Az irodában Petik József főaknász helyettestől kapjuk a tájékoztatást az akna ter­meléséről. Megtudjuk, hogy a 190 bányász műszakonként 400 csille szénnel járul hoz­zá az üzem­tervteljesítéséhez. Ez a mennyiség a negyedik negyedévben várhatóan foko­zódik majd. Пр1п1яп negyed négy. ueiuida Elbúcsúzunk a kassaljai bányácskától, dol­gozóitól. Visszanézve úgy tű­nik, hogy a hatalmas, ég felé törő tölgyek barátságosan in­tegetnek utánunk. Kolaj László­Fotó: Sólymos László A kasban, beszállás után Eszmecsere a tölgyfák árnyékában Túrás Zoltán és Papp Gusz­táv aknászok a táró bejára­tánál váltanak 5 OMBKE-ülés Ede­lény­ben AZ OMBKE Borsodi Cso­portja június 27-én, Edelény­­ben tartotta ülését. A közel 80 szakember először üzem­­látogatáson vett részt, s Pazsák János aknavezető ka­lauzolása mellett megtekin­tette az állványkocsis szál­lító berendezést működés köz­ben. A délután folyamán két előadás hangzott el a bá­nyászklubban. Az elsőt, „Az állványkocsis meddőkezelés tervezése és üzemi tapaszta­latai” címmel — Gyöngyösi В [UNK]1) vállalati csoportvezető főmérnök tartotta, a felkért hozzászóló Bodnár János edelényi gépészmérnök volt. Az előadó elmondta, hogy a meddőelhelyezés korszerű formájával egy vállalati szakemberekből álló csoport­nak a Donyeck medencében tett látogatása után kezdtek foglalkozni, öt évvel ezelőtt. A komplex tervek elkészíté­sébe besegített a tervezőiro­da valamennyi részlege, a kivitelezést, az Országos Bá­nyagépgyártó Vállalat végez­te el, de jelentős munka — a pályaudvar megépítése, a csillepark biztosítása — há­rult az Edelényi Bánya­üzemre is. A VÁNDOR ÜRÍTŐ be­rendezés a működésbe he­lyezése óta eltelt több mint másfél év alatt teljes mér­tékben igazolta a reménye­ket. Műszakonként mind­össze egy géplakatos szük­séges a kezeléséhez, a segéd­munkás a csillék be- és ki­tolását végzi. Az 1000 csille kiürítésére jutó műszakszám csak harminc, szemben a ko­rábbi nyolcvannal. Az előre­­tolás az évi összes műszak 10 százalékát teszi ki. A ne­gyedévi összköltség 200 ezer forint, 160 ezerrel kevesebb a réginél. Az egy csillére jutó összköltség (12 forint) annyi, mint azelőtt a bér­költség volt, s ez az összeg még csökkenthető. Pazsák János aknavezető hozzáfűzte: a berendezés amellett, hogy gyorsabbá, könnyebbé, az időjárási vi­szontagságoktól mentessé, olcsóbbá teszi a meddőkeze­lést, hozzájárul a biztonsági helyzet javításához is. Ennek igazolására megemlítette, hogy a kötélpályás módszer­nél 6—8 baleset történt éven­te, amióta azonban ez a be­rendezés működik, egyetlen sérülés következett be. A FOLYAMATOS szállító berendezésnél bevezetett idő­mérés Mákvölgyön című előadásban Lengyel István, az üzem gépészeti vezetője mondott el érdekes, hasznos észrevételeket, megfigyelése­ket. Náluk villamos számlá­lókészülékek beiktatásával mérik az egyes gépek üzem­idejét, s azt határozzák meg, hogy a névleges teljesítmény és a tényleges kihasználás miként viszonyul egymáshoz. Az üzemben ez az érték 25— 30 százalékos, de aligha ked­vezőbb az arány a többi egy­ségnél is. A mérések azt a célt is szolgálják, hogy segítségük­kel meghatározható legyen, mekkora üzemidő után kell kiszerelni a gépeket a bá­nyából. Így megelőzhetik az esetleges üzemzavarokat, csökkenthetik a munkaidő­kiesést. A megfigyelések gyakorlati haszna továbbá, hogy kevesebb lesz az üres­járat, mert oda szerelik be a berendezéseket, ahol na­gyobb a kihasználás. Majoros Lajos felkért hoz­zászóló, az alberttelepi tink­­műhely főművezetője arról számolt be a jelenlevőknek, hogy az eredményesség ér­dekében specializálták a szakmunkásokat a különböző javításokra. Ennek következ­tében 30 százalékkal csök­kent az egy gépre jutó kar­bantartási műszakszám. A tervezés terén is olyan ta­pasztalattal rendelkeznek, melynek birtokában előre tudják, hogy egy-egy műve­let elvégzése mennyi időt vesz igénybe. Megfigyelték, ezer óra alatt melyik alkat­rész hibásodik meg legin­kább, s hol kell konstrukciós változtatásokat végezni, il­letve a gyártó cég felé ja­vasolni. AZ ELŐADÁSOK után, a hozzászólások keretében ha­tan mondták el véleményü­ket. Az ülésen, mely délután öt órakor ért véget, a Tata­bányára került Tóth István helyett Jesse Árpád vállalati főmérnököt választották az OMBKE Borsodi Csoportjá­nak titkárává. (K. L.) Fotó: S. L. Az állványkocsis meddőkezelés volt az egyik előadás témája Д kézbesítő k­özépmagas, zömök, őszülő haja rövidre vágva. Amikor a be­osztásáról kérdezem, azt mondja: egyesített kézbe­sítő. Szokatlan a szóössze­tétel, nem értem. Megma­gyarázza: — Azt jelenti, hogy le­velekkel, újságokkal, folyó­iratokkal egyaránt foglal­kozom. — Mióta kézbesítő? Az ujjain számolja az éveket. — 1966-tól, vagyis nyolc éve. Azelőtt napszámos, kubikos, földműves voltam. — És melyik munkakör­ben érezte jól magát? Töpreng, közben szóra­kozottan simogatja ritkuló fürtjeit. — Igazán egyikben sem Nehéz, embertelenül nehéz volt napi tíz-tizenkét órát aratni, talicskázni. Sokszor olyan fáradt voltam este, hogy a vacsora sem esett jól. Egyet akartam csak aludni. — Itt nem szokott elfá­radni? — Néha, főleg télen Tudja, hosszú falu Mú­­­csony, meg aztán nem va­gyok már fiatal. Az utak sem valami jók, bizony hó­ban, sárban taposnom kell a pedált. A küldemény sú­lya is kitesz jó pár kilót. — Hány levelet, újságot kézbesít naponta? — Levél száz körül van. Az újság? ... Népszabad­ságból 37 -et, Észak-Ma­gyarországból 26-ot, Nép­szavából 5 -öt. Népsportbó 4-et kézbesítek A hetila­pok, folyóiratok száma: Ki­­lencvenkettő... Majd’ el­felejtettem a Bányamun­kást. Arra ötvenen fizetnek elő. — Milyen újságot járat? — Rádiótechnikát, Ezer­mestert, Képes Újságot és Nők Lapját. A napilapokat elolvasom itt, a postán. — Elégedett a fizetésé­vel? Nevet. Diplomatikusan válaszol. — A pénzből nem tudni, mennyi az elég. Havonta kétezer forintot keresek. Megélek belőle. — Hogy érti meg magát a munkatársakkal? A rendszeres helyettesítő, Fancsalszki Ilona és a ta­nulólány kuncognak, de lát­szik rajtuk, hogy kíváncsi­an várják, mit telel az ören — Mindenki végzi a ma­ga dolgát — mondja, s tré­fálkozva hozzáteszi: — Al­­kalmazkodok hozzájuk. A lányok zsörtölődnek, hogy éppen fordítva igaz a dolog. — Hány éve van még a nyugdíjig? hát még közel tíz évig do­gazom a­z órájára néz, aztt öltözködni kezd. Fe veszi a kabátját, b tévé teszi egyensapkáját, ?Inézést kér Lukács End: egyesített kézbesítő ind­­kiszedni a leveleket a po­­gr ódából. K. L. Fotó: Sólymos A levél száj körül van na­ponta

Next