Borsodi Bányász, 1975. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1975-05-08 / 19. szám

6 Elnyerték a HISZ MB oklevelét MÉG CSAK HAT ÓRA volt, s a KOSZGY gépjavító üzemében emberek siettek keresztül a csendes udvaron, az ebédlő felé. Fiatalok. Ut­cai ruhában, vagy már átöl­tözve, bakancsban és kék, olajfoltos munkaruhában. Hamarosan megteltek a széksorok az ebédlő melletti kisteremben. Elkezdődött a taggyűlés. Bátor László, a szállítási KISZ-alapszervezet szervező titkára üdvözölte a fiatalokat, s a jelenlevő vendégeket. Ér­tékelte az elmúlt mozgalmi év eredményeit, az egyéni vállalások teljesítését. Mun­kája alapján valamennyi KISZ-tag jogot szerzett az új tagkönyvek átvételére. Az újonnan összeállított akcióprogram ismertetése után sor kerül az 1974—75- ös mozgalmi évre vállalt egyéni feladatok ismertetésé­re. Valamennyi KISZ-tag komoly vállalásokat tett, s ez egy jó szervezeti felépí­tésről adott meggyőző képet. SZOLGA MIKLÓS, az alapszervezet KISZ-titkára osztotta ki az új KISZ-tag­­könyveket. Ezután ünnepé­­lyes külsőségek között adta át Váradi András, a Borsodi Szénbányák KISZ-bizottsá­­gának munkatársa a KISZ Központi Bizottság dicsérő oklevelét az alapszervezet el­múlt évi eredményes munká­jáért. Ezt a kitüntetést min­den évben a vállalat leg­jobban dolgozó KISZ-alap­­szervezete kapja. Az ünnepélyes taggyűlés hozzászólásokkal folytatódott. A szállítási alapszervezet test­­véralapszervezetének KISZ- titkára köszöntötte a tagsá­got, s gratulált a kitüntetés­hez. Hozzászólásában el­mondta, hogy a vállalásokon keresztül egy aktívan dolgo­zó tagság bizonyította, hogy a kitüntetést nem érdemtele­nül kapták. REMÉLJÜK, HOGY az el­ért eredmény ösztönző erő lesz a további munkában, s a maguk állította mércét újra teljesítik. F. Z. Váradi András átadja a KISZ KB dicsérő oklevelét Szolga Miklós KISZ-titkárnak Fotó: Radics Béla A gönci gyerekeknek Már sok-sok éve patronálja a BSZ a gönci gyermeknevelő in­tézetet. A patronálásról, a gye­rekek és a vállalat dolgozóinak találkozásairól lapunkban már t­öbször beszámoltunk. Olvasó­ink tehát tudhatják, hogy ezek a találkozások milyen szép ese­­le­­űek. Egymás megajándék,­­még maradandób­bak azok az érzések, amelyek a gyerekekben és a felnőttek­ben örökre megmaradnak. Nem kell magyarázhatni, hogy ezek minden pénznél többet érnek. A BSZ azonban pénzbeli érték­kel, anyagilag is segíti a gyer­meknevelő otthont. Az idén pél­dául a szakszervezet 16 ezer fo­rintot ad jóléti alapjából a gön­­ci gyerekeknek. BORSOD! BÁNYÁSZ „Megbecsülik a munkámat” FRIDEL ZOLTÁN 1957- től dolgozik a Miskolci Bá­nyaüzemnél vájárként. Heten vannak testvérek, s egy fiú kivételével valamennyien Lyukóban dolgoznak. Igazi bányász-dinasztia, hiszen az apa örökségét folytatták va­lamennyien. Nézem a csillagokkal dí­szített két formaruhát. — Erre is jut időd? Mosolyogva válaszolt. — 1968 óta csinálom, a lyukói szakasz egyik alapító tagja vagyok, jelenleg sza­kaszparancsnok. Április 25-én a Borsodi Szénbányák szék­házában a kongresszusi zász­ló átadásakor kaptam meg a KISZ Központi Bizottság aranykoszorús KISZ-jelvé­­nyét. Huszonegyen vagyunk egy igazi jó közösség tagjai. A Borsodi Szénbányák zász­lóalja nevet szerzett magá­nak a megyében. Örülök, hogy én is hozzájárulhattam munkámmal. — Milyen volt a kezdet? — Mind a munkában, mind az ifjúgárda megalakulása­kor nagyon nehéz volt. Lapá­tos fronton kezdtem a bá­nyászkodást, a legkeményebb munkát megismertem szép­ségeivel együtt. Az utóbbi 15 év változásai mindent leegy­szerűsítettek. A gépek — nem kell külön hangsúlyozni mit jelentenek — az egész jelleget megváltoztatták. A „gárda” alakulásakor a ruha árának felét saját pénzünk­ből fizettük. Kitaposatlan út volt. Ma már minden kön­­­nyebb. Legutóbb az edelényi lövészversenyen első lett a csapatunk. A megyei ver­senyen harmadik helyezést értünk el a Borsodi Szénbá­nyák csapatával. — Milyen terveid, célkitű­­zéseid vannak? — MISKOLCON LAKUNK, sajnos eléggé kicsi a lakás, így magánéletemben a csa­ládi kényelem kialakítását tenném első helyre. A mun­kahelyemen szeretnék úgy helytállni, ahogy a tavalyi évben, mikor kiváló dolgozó lettem. Mint ifjúgárdista megragadom ezt az alkalmat, hogy kicsit propagáljam a munkánkat. Szívesen látnánk sorainkban az érdeklődő fi­atalokat, annál is inkább, mert utánpótlásra mint min­denütt, nálunk is szükség van. Egy érdekes, változatos közösségi élet részese vagyok, s lesznek azok is, akik fel­veszik az egyenruhánkat. F. Z. fi • • f • 1­anulni jó! Innen a tankönyvet bújta, amikor i.fl’iCit becsöngettünk kazincbarcikai otthonába. — Tavaly szeptembertől tízhónapos pártiskolára járok, s készülök a beszá­molóra — mondta. — Nehéz a tanulás? — Hát... — gondolkodott, hogyan is fogalmazzon: — inkább kicsit szokat­lan. Tíz év után ültem be ismét az iskolapadba. Középmagas, jóvágású, rokonszenves fiatalember Molnár Sándor. Huszonhét éves. Rudolftelepen dolgozik. Illetve ... — Jelenleg csak tanulok. Olyan hangsúllyal ejtette ki a szava­kat, hogy érződött: kész ajándék neki ez a tíz hónap. — Nagyon jó érzés új ismeretekre szert tenni. Filozófia, politikai gazda­ságtan, munkásmozgalom-történet, párt­­építés. Megannyi érdekes, izgalmas téma. A szeme csillogott, örült, hogy el­mondhatja, mit érez. — Felváltva, hol délelőtt, hol délután megyek iskolába. Előadások, konzultá­ciók. Köszönöm, hogy ilyen lehetőséget kaptam. i­áevalamli A vájáriskola elvég­ea9CUI!*all. zése óta becsülettel megálla helyét a munka frontján. KISZ-tag, és katonaként kérte felvéte­lét a munkásosztály élcsapatába. Be­választották az üzemi és a vállalati KISZ-végrehajtó bizottságba, s legutóbb a vállalat pártbizottságába. Az elmúlt évben kapott kiváló bányász minisz­teri kitüntetést. — Szép a lakásotok ... — Úgy gyűjtöttük rá a pénzt a fele­ségemmel. Ízléses bútorok, szőnyeg, képek, nip­­pek, virágok. Mindez harmonikus egy­ségben. — Mikor házasodtatok össze? — 1972-ben. Tavaly, november 18-án született a kislányunk. Н . .. a kazincbarcikai hab-I э [UNK]сии Vit Selyemgyár minőségi el­lenőre. Most GYES-en van. Neveli, gondozza a kicsit. — Közelebbi terveid? — A beszámoló után pihenek pár napot, aztán visszamegyek a bányához, a brigádba. — Mit gondolsz, milyen lesz ismét megfogni a csákányt, újra dolgozni? — Először biztosan szokatlan lesz, de majd csak belejövök a munkába. — Az iskolapaddal tehát megszakad a kapcsolatod. Hevesen rázta a fejét. — Szeretnék idővel beiratkozni a bá­nyaipari technikum esti tagozatára. — Aztán kisvártatva hozzátette: — Hogy jobban eleget tehessek a feladatom­nak. — Kiknek, mit üzensz? — Üzenem Sike Gáboréknak, hogy hamarosan ismét számíthatnak rám. Nos, ezennel eleget tettünk a meg­bízatásnak. — Kolaj — Fotó: Gál , hamarosan ismét számíthatnak rám” 1975. május 9. OO ünneplő fiatalok között s­zínek és virágillat, mozgás, lüktetés, fegyelmezett­ség egy hatalmas áradatban. A reggel ébresztő indulók és dalok, ünneplőbe öltözött emberek vidám hangulata volt ez a május elseje. Az iskolák felvonulását a Nehézipari Műszaki Egyetem fiataljai zárták. Közöttük a „bányászok” ének­szóval. Talán a bányaüzemek jövendő vezetői, mér­nökei, igazgatói masíroztak énekelve, integetve bányá­szaink felé. S azok a gyerekek, akik a szénbányák igazgatóságá­nak teraszáról szüleik karjába kapaszkodva nézték a megújuló színes forgatagot, még nem is tudják, mit jelent május elseje, az alkotás, a munka ünnepe. Csak kis óvodás társukat látták meg a sorok szélén, akik anyukájuk kezét fogva szaporázták léptüket, s lekia­báltak hozzájuk, vékony, átható gyermekhangon: — „Gabika, szia!” A táblákat, zászlókat vivő ifjúgárdisták, kék egyen­ruhában a béke hadseregének „katonái", akik tiszta bányászruhában, lámpával, szabad mosollyal arcukon lépkedtek a menet közepén, ezen a napon szénpor, izzadság nélkül. A jelen építői: békés és szabad május 1., tiszta távlati jövő. Az új alkotás öröme megmarad az ember számára, semmilyen hatalom el nem veheti. Virágszirmok a vonuló emberek fölött, bombázógép nem sérti a le­vegőt. A Csanyikban fiatalok — párban, brigádok és kol­lektívák, zöldbe kívánkozók. Mózeskosárban a fák ár­nyékos lombjai alatt kisgyermek alszik, álmát nem zavarja semmi, pedig körülötte zajlik az élet. Ez a május elseje szebb volt, mint a többi, napfé­nyesebb, s a következő szebb lesz, mint az idei volt, talán napfényesebb, békétől kék egy, mert vigyázni kell rá, hogy az legyen. Építeni a bányában is, ahol omlasztanak, jövesztik a szenet, mégis több lesz az ország. Erőt adunk a gé­peknek, munkát az asztalra, mely kenyerünk, s ember­séget a munkásoknak. Kitüntetett tanuló A RIPORTALANNYAL történt beszélgetésem előtt — a véletlen „szeszélye” folytán — már tudtam, hogy a 104. számú Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet egy szakmunkás­­tanulóját kiváló tanulmányi és mozgalmi munkájáért mi­niszteri dicséretben és juta­lomban részesítették. Megis­merkedtem hát Kövér József III. éves szakmunkástanuló­val, aki Budapesten a Szak­munkásképző Pedagógusok Klubjában vette át a kitün­tetést, valamint a vele járó pénzjutalmat A kérdéseimre adott vála­szok során kialakult az elis­merés odaítélését megindo­koló „mozaik”, amely a fia­talember portréját adja. Ta­nárai, oktatói egyöntetűen di­­csérőleg nyilatkoztak róla. A miniszteri kitüntetésről szóló oklevélen az alábbi szöveg olvasható: Kiváló tanulmá­nyi és mo­zgalmi munkájáért! A „SABLON-PORTRÉ” gyakori jellemzőit ne várja tőlem a kedves olvasó! Nem írok a riportalany hajszíné­ről, termetéről stb. Inkább az érdekelt, hogy őt magát hogyan érintette a kitüntetés, illetve mit szóltak otthon? Az események felsorolása közben éreztem, hogy újra átéli a történteket: arca ki­pirult, lelkesedése, öröme át­meg átszőtte szavait, hangja, beszéde, az ünnepélyesség hangulatát árasztotta. — Nagyon meglepődtem — mondta —, mikor hívattak az irodába. Közölték velem, hogy Budapestre kell utaz­nom, ahol kitüntetést fogok kapni. Hazamentem Tisza­­palkonyára szüleimhez, fel­vettem az ünnepi ruhámat és nagyon nagy izgalommal utaztam a fővárosba, mert az igazat megvallva, a megle­petésem és örömöm napok múltán sem csökkent. Mikor arra terelődött a szó, hogy mi történt a szülői háznál, hangja ellágyult. — Édesanyám váratlan ha­zatérésemet nem tudta mire vélni, és ijedtségét, meglepő­dését nem tudta leplezni. Csak akkor engedett fel szo­rongó érzése, mikor elmond­tam, hogy miért kellett ha­zajönnöm. Azután édesapám­mal együtt nagyon örült és számomra külön is nagy öröm volt látni, tudni az ő elégedettségüket, szülői örö­müket. ELVÁLÁSUNK UTÁN a perecesi 104. számú intézet folyosóján lassan bandukol­va olvastam a feliratokat. Az egyik versidézet már régeb­ben a szívemhez nőtt és ez­zel — egyben „útravaló” mottóként — búcsúzom Kö­vér Józseftől és az iskola va­lamennyi tanulójától: „Dol­gozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.’* Pál István Kövér József В 0 R­s 0 0 BÁNYÁSZ 8­0 R S В A­N­YÁ­SZÓK НППД Ш Szerkesztőség: 352 £ Miskolc: Kazinczy а. II. Postacím: 35*1 Miskolc, PL HG. Telelom 16-461. Felelős szerkesztő: lOkUh aU'kbU — Ki­adja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 35Я Miskolc: Bajcsy­»*, p. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pt 176. Teletöm II-Ш. Felem* ki­adó: VERES MIHALT. — indent­et »04.­­ Készült a Borsodi Nyom­dában, Miskolcon. Féléidő vezetőt SZEMES ISTVÁN

Next