Borsodi Bányász, 1981. január-június (24. évfolyam, 1-25. szám)

1981-04-02 / 13. szám

Ы- I oi emberek nyelve: felszaba­­dulás. Vihar szárnyain érkezett háborúban, mely súlyos áldo­zatokat követelt, életet és nép­vagyont pusztított. A romok és szeretteink elvesztése hogyan is válhatott volna át örömre egyik esztendőről a másikra. Sokáig a szenvedésre, megpróbáltatá­sok kínjára emlékeztünk. Tör­ténelmünk különös helyzetet te­remtett. Az uralkodó osztály, mely a népakaratot sose vette számításba döntéseiben, a megfélemlített magyar társa­dalom vérét és anyagi erejét a fasizmus szolgálatába állítot­ta. A parasztkatona, akit a SAS-behívó a lövészárokba pa­rancsolt, a bányász, a harc szüneteiben egy talpalatnyi földről álmodott és vastag szénmezőkről. Vesztét kívánta azoknak, akik előtt porig kel­lett hajolni otthon a szántó­földön, és a bányában. És öröklött jogon a földet bito­rolták, a bányát bitorolták. Az­tán a csend darabokra tört, új támadásra lendültek a szovjet seregek, és nekik lőniük kel­lett azokra, akik értük, az első sikeres antifeudális forradalo­mért is harcoltak. Van-e, lehet-e ennél vis­­­szásabb helyzet? Ezt a törté­nelmi paradoxont talán egyet­len nép se szenvedte meg annyira Európában, mint mi. Amikor felismertük, micsoda szerepre kárhoztattak minket, csak lelkiismeretfurdalásunk fo­kozódott. A mentőkörülmények nyomósak voltak. Nem önszán­tukból feküdtek az orosz sztep­pékbe vájt lőteknőbe. Éltette őket a remény: ha engedel­meskednek a parancsnak, tán megmaradnak, ha nem, biztos felkoncoltatnak. Őket elhordta innen a háború szélvihara, mi maradtunk, és kihúztuk dere­kunkat. Szabadok lettünk... Április 4. Legjelesebb nem­zeti ünnepünk. A szabadság születésnapja. Nagyon akar­tuk, s mert tehetetlenségünk gúzsba kötötte akaratunkat, készen kaptuk. A szovjet ka­tonától. Kétezer kilométerről hozta, egészen a Volgától, és végig tűzben, vérben és iszo­nyatban. A XX. század hőse Ö, legnagyobb hőse, s a legszebb emberszabadság adományozó­ja. Nemcsak a fasizmus ellen szállt hadba. S ahová ők lép­­tek, nem maradt minden a ré­giben. A szovjet katona a tár­sadalmi felszabadulás eszméjét hozta magával, magvetőként hintette el. Lázadj fel, elnyo­mott, uraid és önnön szolgatu­datod ellen! Kelj fel és járj! Mint ahogy az egyes bányász és az egész bányásztársada­lom ... Ezen az új sorson munkál­kodunk 36 éve, a szocialista Magyarországért, egy testnek, léleknek, egyaránt a világért. Máris különb ez a világ, mint amiben bármikor részünk volt. Jel­szón­k azonban változatlan: legyen különb! Mert lehet, van hozzá erőnk!. O. O. f. TERVTELJESÍTÉS 1981. MÁRCIUS 29-IG 121,0% 115,90/o 114,5% 110,6% 110,3% 109,4% 69,6% Vállalat: 106,3% LEGJOBB AKNÁK Szeles 132,0 % Királd 127,3 % Ormosi Bü. Putnoki Bü. Miskolci Bü. Bükkaljai Bü. Mákvölgyi Bü. Farkaslyuki Bü. Szuhavölgyi Bü. Ormos 121,0% Edelény I—IV. 118,9% Rudolf 117,2% AMYA5Z XXIV. évfolyam, 13. szám Ara: 1 forint 1981. április 2. Éltünk a szabadsággal Irta: Váci László, a Borsodi Szénbányák Vállalat pártbizottságának első titkára L­esz magyar újjá­születés! — hirdet­te a magyar kom­munisták jelszava, amely meggyőző erejével hitet tudott önteni az akkori komor világba. Battonyától Nemesmedvesig folytak a harcok, s 1945. áp­rilis 4-én elérkezett a győ­zelmes szabadság napja: a szovjet hadsereg kiűzte or­szágunk területéről a német fasiszták és magyar csatló­saik utolsó hordáit. Ezt a napot köszöntve — miként országszerte — a borsodi bá­nyászok erős közössége is­mételten meghajtja a tiszte­letet és hála zászlaját mind­azok emléke előtt, akik éle­tüket és vérüket áldozták a szabadságért. Mély hálával, proletár internacionalista ér­zésekkel gondolunk a Szov­jetunióra, népeire, azokra a szovjet hősökre, akik nem­csak Európa, hanem az egész világ sorsát eldöntő nagy há­borúban, 36 évvel ezelőtt a magyar földre is elhozták a várva várt szabadságot, őszinte hálával és megbe­csüléssel éltetjük a magyar antifasiszta hősök emlékét, akik bátran szembe mertek szállni az országot pusztu­lással fenyegető fasiszta ára­dattal. Tisztelettel adózunk mindazon népeknek, ame­lyek fiai részt vettek ha­zánk felszabadításában. A háború, a háborús pusz­títás nyomasztó terhe — az elesettség, a kínzó nélkülö­zés, sok helyütt, elsősorban a fővárosban — megkeserítette az örömöt és késleltette a várakozások beteljesülését. Új hitre volt szükség, olyan hitre és összefogásra, hogy világosan kijelölhetők legye­nek a történelmi haladás út­jai. Ezt a hitet őszinte meg­győző erővel, következetes harccal, és nagyszerű prog­ramok kidolgozásával adták át a széles néptömegeknek a magyar kommunisták, szö­vetségeseik, népünk legjobb­jai, az igaz hazafiak. Szocialista társadalmunk­nak immáron egyetlen hite­les értékmérője a munka. Rendkívül nehéz, küzdelmes munkával számoltuk fel a múlt mostoha örökségét. A magyar bányászok akkori­ban nagy terheket vállaltak magukra. Tudták, hogy a gazdaság újraélesztéséhez el­sősorban szén, energiahordo­zó szükségeltetik. A szén­csatákban győzedelmeskedve nagymértékben hozzájárul­tak ahhoz, hogy hazánk el­maradott agrár-ipari ország­ból fejlett iparral és korsze­rű mezőgazdasággal rendel­kező országgá váljon. Ma már természetesnek tartjuk a létbiztonságot, a szociális gondoskodást, a kiterjedt juttatások rendszerét. Jelen körülményeink azonban arra figyelmeztetnek, hogy a jö­vőben is csak a munka le­het az egyetlen értékmérő. Büszkeséggel mondhatjuk el, hogy a borsodi bányászok soha nem kértek tervmódo­sítást, mindenkor becsülettel teljesítették a rájuk rótt fel­adatokat. Sőt! Az V. ötéves tervidőszak során 1,5 millió tonna terven felüli szenet adtak a népgazdaságnak. És a jövőben még magasabbak lesznek a követelmények. Az idei terv 5 millió 300 ezer tonna szén felszínre hozata­lát írja elő. Visszatekintve az elmúlt tervidőszakokra, meg­állapítható, hogy a szénbá­nyászok munkáját számtalan tényező nehezítette. Állandó harcban álltak a természeti erőkkel, a tűz, a víz áldoza­tokat is követelt, de végül mindig győzött az alkotó em­ber, a megtartó közösség ere­je. Nagy jövő előtt áll a szén­bányászat! A hazai szénigé­nyek olyannyira megnöve­kedtek, hogy ez nemcsak távlatokat ad a bányászok­nak, hanem rendkívül ne­héz, következetes munkát is. Vállalatunknak a tervek sze­rint 1996-ig a dubicsányi ak­na belépésével el kell érni az évi 6 millió tonna szén kitermelését, 2000-ben pedig már 6 millió 400 ezer tonna szenet ad majd a népgazda­ságnak. Bármennyire korsze­rűsödik a technika, javulnak a biztonsági feltételek, tud­juk, hogy jövőbeli boldogu­lásunk záloga elsősorban az összefogás.­hhoz, hogy céljain­kat elérhessük, mindenekelőtt bé­kére van szükség. Pártunk XII. kong­resszusa megfogalmazta a feladatokat, kijelölte az uta­kat. Következetesen azon munkálkodik, hogy a szocia­lista országok közössége ki­védje az imperialista körök mesterkedéseit. Afganisztán ürügyén koholt vádakkal il­lették a Szovjetuniót éppen azok a körök, amelyeknek lételeme az agresszivitás, a politikai légkör megmérge­­zése, érdekük a fegyverke­zési hajsza. A szocialista or­szágok népeinek és a világ haladó erőinek semmiféle ér­deke nem fűződik ahhoz, hogy terjesszék a háborús hisztériát, újabb és újabb gyilkos fegyvereket kísérle­tezzenek ki. Bizonyíték erre Leonyid Brezsnyev elvtárs­nak, az SZKP XXVI. kong­resszusán elhangzott javas­lata, amelyben sürgette a vi­tás kérdések rendezését. Ám, ez a jó szándékú közeledés nem talált egyértelmű jó visszhangra. Az Amerikai Egyesült Államok kongres­­­szusa még mindig nem ra­tifikálta a SALT—II. szer­ződést, sőt újabb fegyverek és fegyverrendszerek, csak­nem 600 új típusú, közép­hatótávolságú nukleáris ra­kéta telepítését tervezik Nyugat-Európa országaiba. Új katonai szövetségeket hoznak létre, új katonai bá­zisokat nyitnak meg, ame­lyek a Szovjetuniót fogják közre; gazdasági embargó, rágalmazó kampányok, az enyhülést aláásó politikai lé­pések — íme, ezek tartoz­nak az eszköztárukba. Azzal együtt, hogy a nem­zetközi körülmények napja­inkban az eddiginél bonyo­lultabbak, nehezebbek, az erőviszonyok megkövetelik a békés egymás mellett élést. Ez az egyetlen ésszerű és le­hetséges alternatíva, amit a világ valamennyi országá­nak tudomásul kell venni, így remélhetően a józanság kerekedik felül, s ez a biz­tonság megszilárdulásához, a béke megőrzéséhez vezet. Ebben hinnünk kell! Ezért kell munkálkodnunk, min­denkinek a maga területén a tőle telhető legjobbat kell létrehozni. Életünk azonban nem csu­pán az anyagi jóléttől, az életszínvonal megőrzésétől függ. Erősítenünk kell a szo­cialista nemzeti egységet, hogy mind nagyobb részt öleljen át a szocialista de­mokrácia. Érthető türelmet­lenséggel, ellenállással talál­kozik az ügyeskedés, a szo­cialista normát megsértő minden megnyilvánulás. Egy­más kölcsönös megbecsülésé­re, segítésére, az önálló kez­deményezésre, az áldozatvál­lalásra most és az elkövet­kezendő időszakban még na­gyobb szükség lesz. Tudjuk, társadalmunkban minden be­csületes vállalkozás, kiemel­kedő, hasznos munka előbb­­utóbb elnyeri méltó jutal­mát. Ismeretes, hogy a IV., il­letve az V. ötéves terv idő­szakában elért eredményei alapján a Borsodi Szénbá­nyák Vállalat — teljes jog­gal — megpályázta a Mun­ka Vörös Zászló Érdemrendet, ugyanakkor az V. ötéves tervidőszakban végzett mun­káért az MT­SZOT Vörös Vándorzászlaját, illetve 1980- as gazdálkodásáért a Kiváló Vállalat megtisztelő címet. A dicséret hangján kell szól­nunk a Miskolci Bányaüzem, valamint a Bükkaljai Bánya­üzem eredményeiről, ame­lyek révén az Élüzem cím elérésére váltak méltóvá. Di­csérő oklevél illeti meg az Ormosi Bányaüzemet, s a Központi Osztályozó, Szállító és Gépjavító Üzemet. elszabadulásunk ün­nepén meggyőző erővel hangzik új­ra a magyar kom­­­munisták jelszava:­" Lesz magyar újjászületés! Igen. Munkálkodunk a fej­­­lett szocialista társadalom építésén, s miként a múlt­­­ban éltünk a szabadsággal, népünk a jövőben is alkotó módon él majd azzal a­ sza­badsággal, amelyet az im­már jelképpé vált , április 41' hozott­ el nekünk.- A F

Next