Borsodi Bányász, 1988. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-14 / 1. szám
PROLGTAPIJA* «GPTESÜI-JETEICS яЕ [UNK] зоПУ оН [UNK] A BORSODI BÁNYÁSZOK HETILAPJA 2 XXXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ARA: 2,60 FT ЕН [UNK] 1988. JANUÁR 14. Jövőnk a tettek függvénye r Irtás Kiss Dezső,a BSZ Elkezdtük az 1988-as évet. Ilyenkor a szokásos jókívánságokon túl sokféle összegzés, számvetés készül az elért eredményesről és a további tennivalókról. A Borsodi Szénbányák nehéz, de egészében eredményes évet zárt. Jó érzés ezt ilyen határozottan megállapítani, mert valamennyiünk előtt ismert, hogy az 1987. évi céljainkért, a gazdasági talpon maradásért nehéz körülmények között kellett dolgoznunk. Termelési, vágathajtási eredményeinkkel összhangban kedvezően alakult gazdálkodásunk is. Ma még nincsenek végleges gazdálkodási értékeink, de nem kell kellemetlenségektől, meglepetésektől tartani. Műszaki, gazdasági céljaink elérésére kidolgozott programunk megvalósítása eredményeket hozott. Kollektívánk valamennyi tagjának köszönetet kell mondani az elvégzett munkáért. Külön köszönöm szocialista brigádjaink eredményes munkáját. Köszönöm közelebbi és távolabbi munkatársaim megértését, együttműködését és munkáját Tisztelt Bányásztársaim! Feszültségekkel terhes időszakban élünk. Ezeknek a feszülségeknek a gyökere a várt fejlődés elmaradása, a gazdasági helyzet romlása, amelyek következtében a feszültségek ma már nem csak gazdasági kérdésekben, hanem kiterjedve a társadalom életére, bizonyos értelemben a politikában is felvetődnek. E folyamat kialakulásában belső és külső tényezők egyaránt közrejátszottak. Ugyanakkor gazdasági mechanizmusunk, irányítási rendszerünk nem volt képes kompenzálni a kedvezőtlen folyamatokat. Többek között a szabályozó rendszer ellentmondásait a központi irányítás esetenkénti beavatkozásokkal csak részben volt képes ellensúlyozni. Több hibás döntés született. Mindannyian éreztük, érezzük, hogy lezárult egy fejlődési szakasz és kezdetén vagyunk egy újabbnak. Ami lezárult, azzal itt nem kell sokat foglalkozni. Ezért inkább azzal szeretnék foglalkozni, hogy mit kell tennünk ebben az új ciklusban, amelyet most haladéktalanul el kellett, el kell kezdenünk. E szakasz feladatait jól tömörítette a kormány munkaprogramja. Gondjaink megoldása, gazdasági, műszaki lemaradásunk ugyan nagyon nehéz, de nem reménytelen feladat, meg lehet valósítani. Ám azt is látni kell, hogy valamiféle gazdálkodási fordulatot kell végrehajtani, olyat, amely ugyan nem 180 fokos, de a múltunkból csak azt tartja meg, ami a most kitűzött célok elérésében hasznosítható. Új megközelítésekre van szükség Közgondolkodásunk ma még nem mindenben a gazdasági tevékenységet ösztönzi, hanem az esetek jó részében visszafogó tényező, így a tervezett és megteendő lépések gyorsaságát, határozottságát ez nem egyszer késlelteti. Alapvető megújulásra van szükség. Az élet kényszeríteit rá, hogy kritikusan felülvizsgáljuk gazdaságpolitikánkat, irányítási és érdekeltségi rendszerünket és a szükséges korrekciókat megtegyük. Terveink: Az 1988-as népgazdasági terv lényeges gondolatai és céljai már hetekkel ezelőtt ismertté váltak. Ennek lényege, hogy a gazdaságpolitikában és a gazdaságirányításban a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítását, a gazdasági szerkezet korszerűsítésének meggyorsítását, a gazdasági hatékonyság növelését kell egyértelműen előtérbe helyezni. Más célokat szolgálóan ezeknek határozottan alárendelő termelési és elosztási politikát kell követni. A népgazdasági terv azzal, hogy számba veszi legfontosabb tennivalóinkat, egyben több-kevesebb pontossággal általánosságban előrevetíti, hogy fogunk élni és dolgozni a most megkezdett esztendőben. A Borsodi Szénbányák 1983. évi tervei illeszkednek az előzőkben utalásszerűen felsorolt koncepciókhoz. Mindebből az is következik, hogy az új esztendő sem ígér könnyebb feladatokat. Ahhoz, hogy gazdasági célkitűzéseinket teljesíthessük, az eddigieknél többet és jobban kell dolgoznunk, s ezt nem csak hangoztatnunk kell, hanem ennek megfelelően tisztességgel kell tevékenykednünk is. Legfontosabb célkitűzéseink: — Egyenletes, biztonságos és a fogyasztóinkat a tervszint felett ellátó széntermelés. — Termelő kapacitásaink ésszerű kihasználása és a ő n’nfcftása new ho ®' s gazdasági talpon maradás — mind eredmény, mind az érdekeltségi alap szempontjából — ismét bekövetkezzen, de a következő év változatlan szintű termelési feltétele megteremtődjön. — Viszonylagosan mérséklődjenek a termelési költségek, ugyanakkor a minőség — elsősorban az aprószén fűtőértéke — javuljon, hogy az árbevétel növekedjen. — Az előző célkitűzésekkel összhangban a felértékelődött élőmunka mellett növekedjenek a teljesítményeink. — A távolabbi jövő alakítása, a 90-es évek termelésének biztosítása új bánya építésével, illetve folytatásával. A célkitűzések megvalósítására tisztességgel kérjük dolgozóinkat mind a végrehajtás, mind az irányítás területén, még akkor is, ha az eddiginél gyakrabban kell a rideg valóságelveket érvényre juttatnunk önmagunkkal szemben. Meglévő vállalati feszültségeink mérséklésének csak akkor van alapja, realitása, amennyiben sikerül megteremtenünk hozzá a gazdasági feltételeket. Ez termelésben kifejezve a múlt évi szint megismétlését jelenti. Kulcsszerepe két üzemünk kollektívájának van. Szuhavölgy és Putnok dolgozóit kiemelten kérjük a reális és az előző évhez viszonyítottan mérsékeltebb tervprogram teljesítésére. S úgy vélem, ezt joggal el is várhatjuk. A gazdasági stabilizáció és kibontakozás elősegítésére alapvető változások következnek be az irányítási, érdekeltségi rendszerünk egyes elemeiben. Itt a személyi jövedelemadó bevezetésére, az új elemeket tartalmazó vállalati jövedelemszabályozásra, ebből adódóan a létszámgazdálkodásból származó előnyök megszerzésére, a pénzügypolitikai változásokból kialakítható vállalati érdekeltségek kihasználására gondolok elsősorban. Ezek részletkérdései szintén hozzátartoznak terveink alkotórészeihez. Szándékaink, terveink valóra váltása szolgálhatja vállalatunk, ezen keresztül az ország boldogulását. S ennek kapcsán szeretnék egy gondolatot írni, az úgynevezett emberi tényezőkre, amit talán úgy is lehetne fogalmazni, hogy nem lehet semmilyen elgondolásnak, tervnek esélye, ha nem talál utat azok fejéhez és eszéhez — s ezt a mai racionális világunkban is meg merem kockáztatni — azoknak az embereknek a szívéhez, akiknek mindezt meg kell valósítaniuk. Az kell, hogy a törekvéseket, a terveket kollektívánk valamennyi tagja megértse, azzal egyetértsen és a megvalósítás érdekében kész legyen — természetesen a lehetőségeinket jól felhasználó anyagi érdekeltség mellett — dolgozni. Ezért szükségesek a véleménycserék, a nyílt, őszinte, demokratikus beszélgetések. Ezek is részei a tervkoncepciónak. Reményeink: Mire lehet alapozni reményeinket az 1988. évi tervteljesítésben? Elsősorban az, hogy világosan látjuk a feladat nagyságát. Az utóbbi évek megpróbáltatásai megtanítottak bennünket arra, hogy józanabbal és gyakorlatiasabban szemléljük a bennünket körülvevő világot és reálisan értékeljük benne helyünket, képességeinket. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy változnak gazdaságunkban a régi, megszokott beidegződések, reflexek is. Mintha több lenne a kezdeményezés. Apró jelek, de reményt keltőek. Megvannak a stabilizációhoz a népgazdaság emberi, anyagi és pénzügyi erőforrásai, s a gazdaságirányítás továbbfejlesztése, a tervben rögzített kormányzati programok és akciók nagyban hozzájárulhatnak a célok eléréséhez. A kiindulási helyzet adottságai csupán a keretét adhatják meg a tervteljesítésnek, s majd a midennapi munkában dől el, hogy tudunk-e élni lehetőségeinkkel. Egyre többen ismerjük fel, hogy sorsunk nem azon dől el, hogy mit mondunk, hanem hogy mit teszünk. Ha sikerül folytatni azt a munkát, amelyet a múlt évben végeztünk, akkor az eredmények 1988. évben sem maradnak el. A népgazdaság fejlődése, az egész társadalom közérzete nagymértékben az iparban dolgozók tenni akarásán múlik. Ezt a felelősséget vállalni kell, s ez a felelősség elsősorban a vezetőké. Vállaljuk is ezt, de kollektívánk valamennyi tagjától terveink feszes végrehajtását, kemény fegyelmet és eredményes munkát kérünk és várunk. Én szerencsét' Szeles volt az utolsó Afa Történelmi pillanat részesei voltak azok a bányászok, akik január 11-én beszálláshoz készülődtek Szeles-aknán. A műszakba induló bányászok ezúttal nem a jól megszokott karbidlámpával, hanem az elektromos fejlámpákkal indulhattak munkahelyükre. Ezzel a lámpaváltással lezárult egy hosszú fejezet a magyar szénbányászatban, ugyanis Edelényben és Szeles-aknán használtak utoljára karbidlámpát. Takács Gyula műszaki ellenőr, aki a vállalatnál a karbidlámpáról az elektromos lámpára való átállást az első pillanattól végezte, a következő tájékoztatást adta: “ Az OBF engedélye a karbidlámpákra lejárt, hiszen, ha belegondolunk furcsa, hogy míg a bányákban a dohányzás szigorúan tilos, addig a karbidlámpákat szabadon lehetett használni. Jogosan vetődik fel a kérdés, miért húzódott ilyen sokáig a lámpák kicserélése. Nos, ennek nem anyagi akadályai voltak, hanem az, hogy nem találtunk szállítót. Az NDK partner, akik a vállalat többi üzemét is ellátta lámpákkal, mostanra tudta vállalni a szállítást A lámpák háromcella elektrolit szegény, kocsonyás halmazállapotú savval szerelt akkumulátorról üzemelnek. Esetleges törés, vagy repedés esetén nem fordulhat elő baleset savfolyásból. Az új lámpák mellett természetesen beszerzésre kerültek aöltő és regeneráló berendezések, valamint az ehhez szükséges egyenirányítók. Az elektromos lámpa fényereje, üzembiztonsága nagyságrendekkel meghaladja a régi karbidlámpa teljesítményét. Az ára természetesen, ezzel arányban, jóval magasabb is. Egy akkumulátoros fejlámpa ára körülbelül 2050 forint, és még ehhez jönnek a töltőberendezés egy lámpára eső költségei. Minden dolgozó érdeke tehát a lámpa szakszerű, gondos kezelése, hiszen az anyagi felelősség ebben az esetben is érvényes. Az újságíró mindehhez csak annyit tehet hozzá, ez a folyamat, amelynek során a századforduló világító eszközétől, a karbidlámpától eljutottunk a huszadik század világító eszközéig, nem volt valami gyors, de reméljük a műszaki haladás más területein gyorsabb lesz a fejlődésünk. • — P — i LEGJOBB AKNÁK m Ш