Borsodi Szemle, 1975 (20. évfolyam, 1-4. szám)
1975 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - G. Kovács László: Pável Országh Hviezdoslav (1849-1921)
Hviesdoslav eleinte magyarul írt, nem is kísérletként. Magyar verset egész nagy kötetre valót hagyott hátra. A szlovák irodalomtörténészek egy korszakon át titkolták, hamis szeméremből. Megihlették a magyar történelem hősi epizódjai. Ilyen verse a Szigetvár című is: „Szomorú düledék, hány századnak nyögsz alatta. Kihaltan, dísztelenül Zrínyi, a bajnok sírja. Hol dicsőség, mely lefedte egykori tornyaidat? Hol az élet? mely derült falaid közepette. Elűzte azt Szolimán vad, büszke hadával, Letarolva várból kirontott kicsiny csapat, Úgy csak foglalá a lángba borult sasfészket, Mely hamvai adák, a diadal jutalmát.” Tény, hogy első verseskötete megjelenése után, párhuzamosan a szlovákkal, még egy ideig magyarul is írt, aztán a magyar verselés elszikkadt. Rexa Dezső említi, aki egyébként Hviesdoslav személyes ismerője volt, hogy a költő a fővárosi lapoktól, ahová magyar verseit beküldte, lesújtó üzenetet kapott: „Liptóból, úgymond, nem lírát, hanem juhtúrót várunk”. Ez a nyegleség törte össze benne a magyar költőt? Sziklay László, aki elsőnek nézhette át magyar verseit, tanulmányában helyesen állapítja meg, hogy a szlovák költőből nem válhatott magyar poéta. Ezt a Zrínyi-vers is bizonyítja. Hviesdoslav magyar verselése rögtön elárulja a szlovákot. Költői kifejlete csak szlovák lehetett, magyar nemessége ellenére is. Pável Országh Hviesdoslav tévedhetetlenül tudta, kit tiszteljen Petőfiben, Aranyban, Madáchban, Adyban. S bár nemzeti önérzetében nem maradt el Hviesdoslav sem kortársaitól, mégis magasan kiemelkedik közülük: megtartotta a magyar szellemiség rendkívüli becsülését az akkori magyar kormányzat túlkapásai közepette is. Megható vallomással idézi Petőfit: „Nyugszol ma már? Ó nem! Te sohse nyugszol munkálkodói most is szívemben, itt, és bátorságot adsz, hogy — mint te tetted — kiürítsem a kínok kelyheit.” . Tudta, hogy kihez címezze kétségbeeséséből fölszárnyaló Élet vagy halál című versét. „Az éjben lángoszlop vagy” — írja egy másik Petőfi-költeményében, „Legyen minden nemzet testvér” Magyarországon — mondja a költő, „Uralkodjék az igazság!” Ilyen vallomásai mutatják, hogy a szlovák értelmiség kereste a magyar— szlovák megbékélés igazságosztó útját. Elég ha csak még a milleneumi Magyarországhoz írt ódájára utalunk itt. Hviesdoslav amikor elolvasta Ady: Magyar jakobinus dalát 1910-ben, a legmaradandóbb erővel válaszol Adynak és a magyarságnak : „Mert tényleg közös bánat tép bennünket, nyomorúságunknak csak neve más, mert ugyanaz az iga töri hátunk s közös bilincs szorítja dúlt lelkünket. Mert ha mi szenvedők egymásra nem találunk, kit váltson meg az üdvös akarás?” (Petneházy Ferenc fordítása) 84