Borsodi Szemle, 1978 (23. évfolyam, 1-4. szám)

1978 / 3. szám - GAZDASÁGI ÉLET - Kovács László: A lakossági jövedelmek változásának néhány sajátossága a Szovjetunióban és Magyarországon

A fejlett szocialista társadalomban a népjólét növekedése tehát nemcsak a szocialista termelés fő eredménye, hanem egyúttal a további gazdasági fejlődés legfontosabb előfeltétele is. Erre az objektív körülményre való tekintettel a szo­cialista országokban keresik és felhasználják a termelés fokozásának azokat a lehetőségeit, amelyek az életkörülmények ösztönző szerepében rejlenek. Más szóval az egyre bővülő és bonyolultabbá váló szükségleteket úgy kell kielégíteni, hogy egyben ösztönzést adjanak a több, a jobb, a hatékonyabb munkára, s ezzel megteremtve a holnapi igények kielégítésének lehetőségét. Úgy gondoljuk, hogy a társadalmi cél és az azt megvalósító eszközoldal szoros egységének szem előtt tartására mind a szovjet, mind a magyar párt legutóbbi kongresszusa nyoma­tékkal felhívta a figyelmet. Az SZKP XXV. kongresszusán erre utalva L. I. Brezsnyev a következőket mondta: „A párt az átfogó szociális program meghatározása során abból indul ki, hogy ennek teljesítése elősegíti a munkások, a kolhozparasztok és az értelmiségiek munkaaktivitásának a növekedését, mindenkit jobb munkára ösztönöz. Nem szük­séges magyarázni, hogy ennek mekkora a jelentősége. Hiszen éppen a termelés fokozása, a gyártmányok mennyiségének növelése és minőségének javítása teremti meg az anyagi jólét emelésének alapvető és döntő feltételét.” [4] Az MSZMP XI. kongresszusának határozatában pedig ezt olvashatjuk: „A jövőben az életszínvonal emelésének azon tényezőit kell előtérbe helyezni, amelyek egyidejűleg szolgálják az anyagi jólétet és a gazdasági hatékonyságot.” [5] A feladat tehát világosan meghatározott, a megoldás „hogyanja” azonban nem minden tekintetben egyértelmű. Arra gondolunk ugyanis, hogy a munka­­jövedelmeknek az anyagi ösztönzésben és ezen keresztül a termelés növelésében betöltött szerepe többé-kevésbé tisztázott. Szerény véleményünk szerint viszont a marxista közgazdaságtudomány még adós annak megválaszolásában, hogy a társadalmi fogyasztási alapok felhasználása milyen módon segítheti a termelés hatékonyságának növelését. * A lakosság jövedelmének nagyságát — mint a fogyasztási javak megszerzé­sének fő eszközét — alapvetően a nemzeti jövedelem nagysága, növekedési üteme és elosztásának módja határozza meg. Erre az alapvető közgazdasági összefüggésre támaszkodva mondhatjuk, hogy az elmúlt 30 évben a szocialista országok népes életszínvonalának növekedését mindenekelőtt a gyors és dinamikus gazdasági növekedés tette lehetővé. A szocialista tábor országaiban az egy főre jutó nemzeti jövedelem jelentősen meghaladta több fejlett kapitalista ország hasonló mutató­jának szintjét. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem 1976-ban a Szovjetunióban 5,1- szerese, Bulgáriában 7,6-szorosa, az NDK-ban 5,9-szerese, Magyarországon 3,6-szerese, az USA-ban 1,6-szerese, Angliában 1,7-szerese, az NSZK-ban 3,2- szerese, Olaszországban 2,9-szerese volt az 1950. évinek. A Szovjetunió dina­mikus gazdasági növekedésére jellemző például, hogy az utóbbi 15 év alatt a nemzeti jövedelem 2,5-szeresére növekedett, miközben a nemzeti jövedelem belföldi felhasználását a kiegyensúlyozottság, a tartós tendenciákra való törekvés jellemezte. A legutóbbi két tervciklus alatt a fogyasztás és felhalmozás aránya lényegében nem változott a Szovjetunióban. A VIII. ötéves tervben a belföldön felhasznált nemzeti jövedelmből 72,5 százalék került fogyasztásra és 27,5 százalék felhalmozásra. A IX. ötéves tervben ez az arány 72 és 28 százalék volt. [6] A magyarországi gazdasági növekedés sajátosságait elemezve megállapíthatjuk, hogy a III. ötéves terv időszakában a nemzeti jövedelem növekedése meghaladta a korábbi évek növekedési ütemét és 5 év alatt 39 százalékkal, éves átlagban 6,8 százalékkal emelkedett. A IV. ötéves tervben 32 százalékkal, éves átlagban pedig 6,5 százalékkal növekedett. Tehát Magyarországon is a dinamikus és egyén­

Next