Borsodi Szemle, 1990 (35. évfolyam, 1-4. szám)

1990 / 1. szám - GAZDASÁGI ÉLET - Nagy Aladár: A szocialista piacgazdaságról

mus felfogásától eltérően a gazdálkodók között új módon kialakított versenyt tételez fel. A neoliberalizmussal szemben pedig a szabadversenyt­ nem technikai kérdésnek, hanem átfogó elvnek tekinti, amely nemcsak a piaci kapcsolatok­ban, hanem a gazdaságpolitikában, az állam működésében és a társadalmi élet egészében is alkalmazást nyer. Miként a neoliberalizmus, a „szociális piacgazdaságtan­’ is elfogadja a min­den piacgazdaságra jellemző alapvető mozzanatokat (hatékony verseny, szemé­lyes erőfeszítések, gazdasági szabadság), de az utóbbi esetében a piacgazdasági rendszer összekötődik egy sajátos szociális tartalommal, amely kifejezi korunk uralkodó tendenciájának követelményeit. Eszerint nemcsak arról van szó, hogy a funkcióképes piacgazdaság eleve magában hord lényeges szociális előnyöket (termelésnövekedés, nagyobb foglalkoztatottság, anyagi bőség stb.), hanem arról is, hogy a piac mellett fontos szerepe van az államnak és a társadalomnak is. Konkrétan, a termelés piaci szabadsága mellett előtérbe kerül az államilag ga­rantált szociális biztonság. Az állam gazdaságpolitikája révén olyan szociális célú intézkedésekre és beavatkozásokra kerül sor, amelyek határozottan alá van­nak vetve a piackonformitás elvének. Ez azt jelenti, hogy az állami beavatko­zás soha nem zavarja meg a szabadpiac működését, de lehetőség szerint javítja annak feltételeit. E felfogás szerint a tömegtársadalom és a dirigizmus korában a „szociális piacgazdaság” lényegében 2 alapelvet egyesít, nevezetesen a szabadon érvénye­sülő teljesítményrendszert és a társadalmilag meghatározott szociális feladato­kat. Az előbbi az egyéni kezdeményezésekre és a piaci versenyre épül. Az új felfogás azt mondja tehát, hogy társadalmi haladás és valóságos szociális véde­lem elérhető mindent átfogó központi gazdaságirányítás nélkül is. Az új koncepció gyakorlati megvalósítása során (1948—1958) a fokozatosság elvét követték az NSZK-ban. Eszerint kezdetben a gazdaság fontos területei, mint például a külkereskedelem, a tőkepiac, a mezőgazdaság, a lakásépítés stb. megmaradtak közvetlen állami irányítás alatt, bár itt is hatást gyakoroltak bizonyos keretek között a piaci erők. Egy idő után azonban ezeket a területeket is bevonták az új működési rend keretei közé. A legnagyobb jelentőségű ered­ményeket a megvalósítás első 10 éve alatt a szemléletben érték el. Mindenek­előtt sikerült a versenyt jogaiba visszaállítani, pedig megelőzőleg Németország­ban 1933-tól a gazdaságban igen nagy szerepe volt az állami kontingenseknek, és a kötelező gazdasági feladatoknak. Ugyanakkor ez a verseny már nem harc, nem egymást leromboló erő, hanem a partnerek közötti szolidaritás szellemét is tartalmazó versengés lett, amely a kényszer mellett mindenki számára bizonyos előnyöket is garantált. A viszonylag gyors ütemben növekedő gazdaságban a verseny közvetlen és közvetett hatásai olyan korlátok között maradtak, ame­lyek felismerhetővé tették a verseny társadalmi funkciójának pozitívumait. Ezek alapján kezdték a gazdasági partnerek a versenyt értékelni és elismerni, hogy az a társadalmi-gazdasági haladás lényeges és nélkülözhetetlen eszköze. ■... A „szociális piacgazdaság” a gyakorlatban olyan egységes gazdaságpolitikai koncepciónak bizonyult, amelynek alapján megszervezték a központi irányítás legfo­ntos­abb , szerveit, a minisztériumokat, mint a konkrét gazdaságpolitikai irányvonalak érvényesítéséért felelős intézményeket. Az egységes gazdaságpoli­tika fontossága különösen nemzetközi vonatkozásokban vált ismertté, ahol köz­vetlenül szükség volt a nemzetgazdasági összérdekek­­ védelmére. Kitűnt, hogy az egységes gazdaságpolitika nem elvont elvek merev végrehajtását követeli meg, hanem a reális elképzelések megvalósításához teret nyit számos piackon­­form állami beavatkozás részére is. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatták, hogy a jól működő piacgazdaság nagyobb károsodások nélkül képes elviselni több, nem piackonform­ intézkedést is. Ennek azonban előfeltétele, hogy a nem­zetgazdaság újratermelési alapfolyamatának jellege (piacgazdaság) ne változzék meg. Ha ez teljesül, akkor a nemzetgazdaságban korlátozott mértékben nem piacgazdasági elveket is lehet alkalmazni a siker reményében. Ezért volt lehet­séges az NSZK-ban az 1950-es évek során számos szociálpolitikai intézkedést ered­ményesen megvalósítani. Ha meggondoljuk, hogy a szövetségi állami költségve­tés­ 40%-át­-tették ki a szociálpolitikai­­ kiadások,mikkor­ érzékelhetjük az állami

Next