Szövetkezeti Élet, 1968 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-26 / 1. szám

4 SZÖVETK 'SEW ÉLtt1 fi tarcaíi kisvendégben és presszóban Tárcái­on az utóbbi eszten­dőkben rengeteget fejlődött a szövetkezeti hálózat. Az egy épületben levő, egymásba nyí­ló szövetkezeti kisvendéglő és presszó elhelyezése és beren­dezése az idegenforgalmi kö­vetelményeknek is megfelel. Jó érzéssel lép be a vendég ezekbe a szépen berendezett, tiszta helyiségekbe. Udvarias a kiszolgálás is. Az idegenforgalom állandó növekedése és a helyi igények is megkövetelik azonban, hogy a jövőben folyamatosan még jobb legyen e két léte­sítmény áruellátása is. Az ilyen szép kisvendéglő­ben például érdemes arra tö­rekedni, hogy rendszeresen szerepeljenek az étlapon he­lyi, vagy legalábbis magyaros ételkülönlegességek, a hazai turisták által kedvelt egy­tál ételek. Arról sem szabad megfeledkezni sosem, hogy Tárcái Tokaj-Hegyalján van, s így nem hiányozhatnak so­sem a tokaji borok. Tárcái község nevezetessé­gei és a Tokaj felé vezető jó út az idén is bizonyára sok vendéget vonz a községbe. A tarcaliak bizonyára mindent elkövetnek, hogy jó emlékek­kel, viszontlátással búcsúzza­nak kisvendéglőjüktől és presszójuktól Friss csapolás Készül a jó fekete Szövetet! ’akásért’írs' A Lengyel Lakásépítő Szö­vetkezet országos kongresszu­sa megállapította, hogy ha minden szövetkezeti lakás­igénylőt ki akarnának elégí­teni, akkor a következő öt­éves tervidőszakban meg kel­lene háromszorozni a társas­­házértést Ez azonban nehéz feladat. A folyó ötéves terv­időszakban, vagyis 1970-ig tervei? Lengelországban 415 000 szövetkezeti lakás épül majd, s ezek szerint 1970—1975 között több­ mint 1200 000 szövetkezeti lakást kellene átadni. Márpedig Len­gyelországban a szövetkezeti lakásépítés már most is a vá­rosi lakásépítés volumenének több mint 50 százalékát teszi ki A legkisebb nép A Szovjetunió távol-keleti ▼ részében élő tázok az ország ♦ lélekszám szerint legkisebb ♦ népe. Mindössze 200-an van­­­nak. A szovjet hatalom men­­­­tette meg őket a teljes kiha­jlástól. A statisztika szerint a ▼ tázok szépen gyarapodnak. Az ♦ utóbbi hét évben 37 fővel sza­­­­porodtak, s csupán két ha­lálozás történt. I -------------------------­ tű hold ggoldg­ai térképe ♦ A szovjet tudósok elkészí­­­­tették a hold látható felének­­ szerkezeti-geológiai térképváz­­­­latát. Az 1:2 500 000 méret­▼ arányú térkép képet ad a ♦ holdbéli geológiai képződmé­­­­nyek koráról és lehetővé te­­­szi a legmegfelelőbb körzetek­­ kiválasztását a földi űrhajók ▼ leszállásához. A „Priroda” cí­­­mű szovjet folyóirat múlt év­ ♦ decemberi számában részle­­­teket közölt, a tudományos ér­­­tékű térképvázlatból. Szakmunkásképző tanfolyam Tolcsván Tokaj-Hegyalja jó ütemben haladó rekonstrukciója mind több szakmunkást igényel. Az új szőlőterületek termőre for­dulásával mind nagyobb mér­tékben jelentkezik a szakem­ber probléma, úgy az állami gazdaságoknál, mint a MÉ­SZÖV irányítása alá tartozó hegyközségeknél, szakszövet­kezeteknél.­­ A hegyközségek, szakszö­vetkezetek szakmunkás-után­pótlásuk biztosítására még az elmúlt év decemberében 3 hónapos tanfolyamot indítot­tak Tolcsván és Olaszliszkán. Palkovics Mihály, a Tolcs­vai Kossuth Szakszövetkezet elnöke elmondotta, hogy a tanfolyam 28 hallgatója a já­rási tanács művelődésügyi osztálya és az Abaújszántói Mezőgazdasági Szakiskola ta­nári karának jóváhagyásával készült tananyag alapján sa­játítja el a legszükségesebb szakmai ismereteket. A tan­folyamot Farkas Attila, a Tarcali Állami Gazdaság ke­rületvezető mezőgazdásza ve­zeti. A tolcsvai szakszövetkezet tagsága 438 kh-n gazdálkodik. Mint Palkovics Mihály elnök elmondotta, a szakszövetkezet által beindított tanfolyam cél­ja a törzsgárda kialakítása. Az elkövetkezendő időszakokban továbbra is tervezik hasonló tanfolyamok megszervezését. A szakmunkásképző tanfolya­mon nagyrészt fiatalok sajá­títják el a szakszerű szőlőmű­velés alapjait. Az előadások iránt igen nagy volt az érdek­lődés. A március első napjaiban végző fiatal szakmunkások 10 százalékkal több munkabér kapnak, mint a szakképesítés­sel nem rendelkező dolgozók Kovács László Beszélő hűtőszekrény Az amerikai kereskedelem legújabb szenzációja az új tí­pusú, beszélni tudó hűtőszek­rény. Ha egyes rekeszei ki­ürülnek, a háziasszony ajtó­nyitáskor ilyeneket hallhat: „Elfogyott a tojás!”, vagy „Nincs több hús!”. A gyártók szerint az ilyen gondos figyel­meztetés nagyon megkönnyíti a háziasszonyoknak a bevá­sárlást. 1988. Jasztáv Sfc. Hirek — S2AZEGY települést je­löltek ki megyénkben falu­­körzeti központnak, e­zek fej­lesztésével az elkövetkező esztendőkben a környező köz­ségek gazdasági és kulturá­lis felemelkedését is elősegí­tik. A falukörzeteket a kü­lönböző tervezőintézetekben készített általános rendezési tervek alapján alakítják ki. Eddig 45 nagyobb település általános rendezésének tervei készültek el.­­ ÚJ SZÍNFOLTTAL gaz­dagodott a közelmúltban Put­­nok. A körzeti frisz szép bor­kóstolót nyitott a községben. A borkóstolóban a tervek szerint a környék termelőinek borait is árusítani fogják. * — A TOLCSVAI Kossuth Szőlőtermelő Szakcsoport az elmúlt ősszel telepített 17 hold nagyüzemi művelésre alkalmas szőlőterületét az idén tavasszal további 15 holdnyi új telepítéssel kíván­ja bővíteni. Az ehhez szük­séges előkészületeket már megtették. * — ÉRDEKES szálloda ter­vei készültek el a Német De­mokratikus Köztársaságban. A szálló lakószobái, étterme a tengerben lenne megépítve. * — SÁROSPATAKON a kö­zelmúltban került sor az egy­kori trinitárius kolostorból épülő szövetkezeti szálloda műszaki átadására. A tavasz­ra tervezett megnyitásig re­mélhetőleg kijavítják a kivi­telezésnél még előforduló hi­­bákat. — A LENGYEL munkavé­delmi­ intézetben különleges hűtőmellényeket konstruáltak a nagy melegben dolgozó munkások számára. A ter­én anyagból készült mellényekbe vezetékeket építettek be, amelyeken át hideg levegő kering. o — VÉR­FELFRISSÍTÉS cél­jára a közelmúltban 11 élő muffion érkezett a zempléni erdőkbe. A Kőkapu környé­kén is igyekeznek élve befog­ni 10—15 vadkecskét, hogy azokat az ország más vadre­­zervátumaiba szállítsák,ugyan­csak­ vérfelfrissítés céljára. * — A BODROG füzesért és vajdácskái holt ágát igen kis beruházással öntözési célokra alkalmas víztárolóvá építet­ték át. Ezekben a medencék­ben kereken 3 millió köbmé­ter vizet foghatnak fel a té­li, illetve a kora tavaszi hó­napokban. Az olcsó tárolók­ból a nyáron jelentős terüle­teket öntözhetnek a környe­ző gazdaságok. it — SZÖVETKEZETI élelmi­szer ÁBC kisáruházat épít Szi­rmabesenyőn a Miskolc és Vidéke Körzeti Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. Szomszédságában korszerű büfé is létesül. A két új lé­tesítmény építésére és be­rendezésére csaknem egy mil­lió forintot költenek. Vízrendezés a Ronyva-zugbanA homoktalajok termővé tétele Borsod megye északi váro­sában, Sátoraljaújhely hatá­rában évente több mint 8 ezer hold termőföldet és lakott te­rületet veszélyeztet a Bodrog és a Ronyva áradása. Az ár­hullám gyakran elönti és alá­mossa Sátoraljaújhely, vala­mint Alsóbereckit összekötő közlekedési útvonalat, s ilyen­kor a bodrogközi falvakat csak Sárospatakon keresztül tudják megközelíteni. Az úgy­nevezett Ronyva-zug komplex vízrendezésére az Északma­gyarországi Vízügyi Igazgató­ság részletes tervet dolgozott ki és az árvízvédelmi munká­kat már az elmúlt esztendő­ben megkezdték. Az első ütemben a Bodrog jobb part­ján — az országhatártól az alsóberecki hídig — több mint 20 ezer köbméter föld felhasz­nálásával 3,5 kilométer hosszú terelőgátat építettek, amely most készült el Az új védel­mi vonallal a Ronyva-zugban mintegy 2 ezer holdat mente­sítenek az árvizektől. Ez év tavaszán kerül sor a második ütem építésére, amely több évig tart. Sátoraljaúj­hely belterületén az országha­tárt képező Ronyva-patak az­­ utóbbi években háromszor lé­pett ki medréből és a környé­kén levő mélyebben fekvő ut­cákban mintegy 200—300 la­kást öntött el A patak szabá­lyozására — amely jelenleg másodpercenként 55 köbméter víz elvezetésére alkalmas — érdekes tervet fogadtak el. A város belterületén — a vímű­­től egészen az Elzett Fémle­mezipari Művek telephelyéig — még egy medret építenek a pataknak és az több mint 100 köbméter víz elvezetésére lesz alkalmas. A vízműnél korszerű vízelosztót létesíte­nek, amely az érkező áradatot arányosan a két mederbe ada­golja, így általában a másod­percenként 160 köbméter vi­zet hozó áradatokat minden baj nélkül el tudják vezetni. Az idei munkákat a fémle­mezipari művektől a Bodrogig végzik el. Ezen a területen 500 méter hosszúságban bőví­tik a régi mederszakaszt, majd egészen az országhatárig, az elkészült terelőgátig csak­nem két kilométer hosszú új medret építenek. Ennek föld­munkáit az év végére fejezik be. Önkiszolgálás M. Sramek csehszlovák fel­találó módszert dolgozott ki a homoktalajok termővé tételé­re. Találmányának elve az, hogy a megművelt talajréteg alatt a nedvességet visszatar­tó, vízhatlan réteget hoz lét­re. Alagcsövekből műtrágyá­zott vizet juttatnak a homok­ba. Ennek révén minimális költséggel több termést is le­het betakarítani évente. A ta­lálmány iránt már érdeklő­dött a kuwaiti kormány. M Sramek csehszlovák konstruk­tőrökkel együtt egy igen egy­szerű gépet is szerkesztett a homoktalaj alsó rétegének megmunkálására. Szerencse a szerencsétlenségben Az egyik észak-kolumbiai tartomány parasztjainak sze­rencséjük volt a szerencsét­lenségben. Nemrég szá­mos emberéletet követelő földrengésnél, amely óriási anyagi károkat is okozott, fel­tárult Bogotától 120 kilomé­terre északra a Chizaque­ tar­tományban egy smaragdlelő­hely, amelyből a környékbe­liek egész kis vagyonra tehet­nek majd szert: I­ Balkán leghosszabb alapúra Az épülő macedóniai Gosz­­ti­var—Kicsevo vasútvonal a több mint 7 kilométer hosszú Bukovik-alagúton halad át, amely a leghosszabb Jugo­szláviában és az egész Balká­non. Építéséhez több mint 300 000 köbméter földet kellett megmozgatni, s a betonmun­kák volumene elérte a 110 000 köbmétert. SZÖVETKEZETI Bt,BS - r* A,* „ J­­vn ssaxaAOus^uua^ c íöoq colain­>iv9i>s2ov-th­/<*tenl apja Felelte «zerkesztő: Kovars kasaid Szerkesztőség: Miskete SffiKBo Gébor 1 IS—19 fel.: IS­ SÜL KMHi Sorsod megyei ka­obiadd FállelS Wisknle nonsmtt' o *t Felelős kiadó: Bíró Péter ■mv'inta Kanon ® Beesed mra»» Njooadabafr SIHsSastoeB

Next