Szövetkezeti Élet, 1974 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1974-01-01 / 1. szám
4 Farsangi divat Újítás a talpon. Hóknak SZÖVETKEZETI ÉLET 4 növekvő igényekhez igazodva Bővül a szövetkezeti áruválaszték Kedvezően fogadtuk a hírt: az 1972. évi 800 millióról, 1973-ban csaknem 1 milliárd 100 millió forintra emelkedett a SZÖVÁRU forgalma. A Szövetkezet Árubeszerző és Értékesítő Közös Vállalata 1974-be tovább kívánja szélesíteni választékát s a hazai ipartól származó termékek mellett növeli az importáruk arányát is. Szerződést írtak alá például a Hajdúsági Iparművekkel, amely az idén csaknem 6 ezer mosógépet, 8 ezer porszívót, 4 ezer bojlert és mintegy 600 centrifugát szállít. A Jászberényi Hűtőgépgyárral 14 ezer 900 hűtőgépre kötöttek megállapodást. Számos hazai vállalattól több ezer televíziót, villanyvasalót, villanytűzhelyet, kávéőrlőt és 26 ezer kávéfőzőt rendeltek. Tovább növelik a szovjet áruk importját. Sok iparcikket rendeltek az NDK- ból, Romániából, Csehszlovákiából és Lengyelországból. 100 ezret nyert a takarékszövetkezeti tag Nem első alkalom már, hogy a Gönci Takarékszövetkezet körzetébe látogatott Fortuna isten asszonya. Sokan kijárták már errefelé a „Lottó iskola” általános tagozatát. Közéjük tartozik özv. H. Sándorné is, aki például az elmúlt év 42. játékhéten négy találata révén tudhat magáénak több mint 100 ezer forintot. A szerencsés nyertes takarékszövetkezeti tag. Így szövetkezeti szeretete is közrejátszott abban, hogy a nem mindennapi nyereményt a jó hírű falusi bankban helyezze el. Terveiről nem sokat tudunk, de azt azért elárulta, hogy a lottózásnak a jövőben sem fordít hátat. A szelvényeket ezek után is majd a takarékszövetkezetnél vásárolja. Oka van rá, nem igaz? A vilmányi Áfész a tagságért Megyénk kis falvaiban még ma is gyakran gondot okoz, fájó pontja a lakosságnak, hogy a kereskedelmi hálózat nem tudott lépést tartani a gyorsan növekvő igényekkel. A Vilmány és Vidéke Áfész vezetői mindent elkövetnek, hogy a legkisebb településeken is kielégítsék a szövetkezeti tagság kéréseit. Nem áll rendelkezésükre számottevő fejlesztési összeg, de saját erőből, a lehető legolcsóbb, saját kivitelezésben és a tagság társadalmi segítségét is kérve sorra alakítják ki az új, vagy újjáépített, korszerű boltokat a körzet falvaiban. Legutóbb korláton örült a lakosság az áfész ajándékának, a mintegy negyedmillió forintos költséggel felépített, korszerű élelmiszer- és vegyesboltnak, valamint italboltnak. Egy másik kis faluban, Abaújalpáron is hozzákezdtek hasonló korszerűsítéshez. Itt jövőre adják át a lakosságnak az új boltokat. Évfordulók JANUÁR 1.15 évvel ezelőtt győzött a kubai forradalom. 2.15 éve, hogy a Szovjetunióban fellőtték a világ első űrhajóját. 6.80 éve alakult meg Engelmann Pál vezetésével a Magyarországi Szociáldemokrata Munkáspárt. 20.60 éve született Kulich Gyula, a kommunista ifjúsági mozgalom kiemelkedő harcosa. 20.25 éve alakult meg a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. 21.50 évvel ezelőtt halt meg Lenin. 27. Ady Endre halálának 55. évfordulója. Munka- és tujvédelem a szendrői Áfész igazgatósági ülésének napirendjén Az elmúlt év végén ritkaságszámba menő napirendet tárgyalt a Szendrő és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet igazgatósága. A gondos, elemző munkával készített előterjesztés ismeretében ezúttal a munkavédelmi és tűzrendészeti helyzetet vitatta meg az igényes, választott testület. Két év telt el azóta, hogy a gazdasági vezetés és a szakszervezeti bizottság közös szerkesztésében készült, 1975. július 1-ig érvényes munkavédelmi szabályzat hatályba lépett. A kereskedelmi hálózat és más területek dolgozóira kötelezően előírt helyi „szabályrendelet” nem maradt papíron. Akikre tartozik, értik mondanivalóját, s kisebb hibáktól eltekintve élnek is vele. Ezt egyébként a jelentés egyértelműen állapította meg, amikor számot adott az 1973. évi ellenőrzések tapasztalatairól. Figyelmet érdemel egyebek között például, hogy a közelmúltban 18 szövetkezeti dolgozó sikeres munkavédelmi vizsgát tett. Ezzel a szendrői körzetben ma már 98 százalékra tehető a munkavédelmi előírásokat jól értő alkalmazottak száma. Emellett természetesen nem marad el az időszakos, szervezett oktatás sem. Gondoljuk csak el, milyen súlyos következményekkel járt volna a gyorsuló munkatempó, a korszerű technika alkalmazása, a védekezésre intő, a sérüléseket megakadályozó intézkedések megtétele nélkül. Erre is figyelmeztet a testületi ülés vitaanyaga. A szövetkezetnél egy év ideje alatt mindössze 5 üzemi, s 9 esetben egyéb baleset fordult elő, amelyek következtében kiesett összesen 117 munkanap. A szövetkezet ez idő alatt munka- és védőruhára felhasznált több mint 60 ezer forintot. Érthetetlen tehát, hogy ennek ellenére is akadnak például bolti dolgozók, akik — fittyet hányva a kötelező előírásoknak — nem veszik magukra a köpenyeiket, „civilben” árusítanak — olvasható a jelentésben. Ami a tűzrendészet problémáit illeti, e tekintetben is szenvedélyes vita bontakozott ki a szövetkezeti vezetés törzskarában. Mint megállapították: a legnagyobb gondot egyelőre a boltok szűkös raktárterületei okozzák, amelyek a preventív tűzvédelem vonalán megkülönböztetett óvatosságra intenek. Az igazgatósági ülés a hibák felszámolása érdekében megfelelő határozatokat hozott. Ezek közül kiemelkedik az ellenőrzések szervezettebbé tétele, hatékonyságuknak fokozása. (t. b.) Nevessünk — Hallja-e, miért iszik itt, a mi lépcsőházunkban? Még a sört is úgy bontja ki az ajtón, hogy csupa lucsok minden! — Mert szomjas vagyok. — És miért nem otthon, a saját lépcsőházában iszik? — Nem lehet. Ott rendet kell tartani. A feleségem a házfelügyelő. * — A férje idegkimerülésben szenved — állapítja meg az orvos. Abszolút nyugalomra van szüksége. — Ezt mondom én is neki, naponta százszor — feleli a csinos feleség. * Fénykép készül az igazgatóról. — Pózba álljak, vagy elég, ha mosolygok? — kérdezi. — Pózoljon és ne mosolyogjon. Hadd legyen élethű. * A tanító oktatja a gyerekeket. — És jegyezzétek meg, munkával messzire juthat az ember... Te mit akarsz mondani, ott hátul? — De autóval még meszesebbre. 1974. január h4 Több mint egymilliós többletforgalom Mezőkeresztes levél (Tudósítónktól) Mezőkeresztesen december 28-án ült össze az óévben utoljára az áfész igazgatósága. Ez alkalommal vettük számba az igazgatóság 1973. évi tevékenységét. A munka értékelésekor, a feladatok meghatározásakor figyelembe vettük a tagság véleményét, a SZÖVOSZ és a MÉSZÖV ajánlásait. Most örömmel adhatunk hírt arról, hogy ez a törekvés meg is látszik a részünk gazdálkodási eredményein, s az egyre jobban erősödő tömegkapcsolatokon is. Szövetkezetünk életében jelentős esemény volt az elmúlt évi karácsonyi vásár. Amikor jóváhagytuk a kereskedelmi osztály javaslatát a karácsonyi vásár tagsági érdekeltségének fokozására, — ami több mint egymillió forint többletforgalmat eredményezett —, még nem gondoltam arra, hogy én leszek kijelölve az igazgatóság részéről arra, hogy vigyázzak a sorsolás lebonyolításának tisztaságára. Örülünk, hogy részt vehettem ezen az eseményen, s láthattam az Arany Sas étteremben megjelent tagok érdeklődését, akik a kezükben szorongatták a vásárlási számmal ellátott jegyzékeiket. Ez az esemény is közvetlen kapcsolatot teremtett a tagsággal, a vevőkkel. Hangulatos zene mellett kezdődött meg a sorsolás. A tagság, a vásárlók nagy örömére 25 darab 300 forintos, 10 darab 500 forintos, 5 darab ezer, 2 darab kétezer és egy darab háromezer forintos vásárlási utalvány került kisorsolásra. A kihúzott számokat pontosan jegyzékbe foglaltuk és sokszorosítva megküldtük valamennyi helyi szervünk boltjaiba, hogy a tagság a jegyzéket mindenütt megtekinthesse és a nyertesek az átvett utalványokat rögtön be is válthassák. E nyereménysorsolással visszaadtunk tagjainknak 22 500 forintot. Ez viszont az áfész-nek mintegy 1,2 millió forintos többletforgalmat eredményezett. Éves kiskereskedelmi forgalmunk 1973-ban 9,7 százalékkal lett magasabb az előző évinél. A jól zárt esztendő végén, kereskedelmi dolgozóink elismerést érdemelnek hozzáértő, színvonalas munkájukért. Kiss Károly igazgatósági tag. Keresztrejtvény Vízszintes: 1. December végén tartotta évzáró ülését a fogyasztási szövetkezetek megyei küldöttgyűlése. A testületi ülés egyebek között megvitatta, határozott a szövetkezetek 1974. évi fejlesztési tevékenysége tárgykörben. Feladatként szabta meg a hálózat mindenre kiterjedő technikai ellátását, korszerűsítését. Különösen felhívta a figyelmet, hogy :i (vak betűk: K, I, E). Folytatása a függőleges 14., vízszintes 47. és a függőleges 21. sorokban. 14. Háromkerekű gyermekkerékpár. 15. Régi íróeszköz.6. Vissza: Létezik-e? 17. Párén! 19. Traktormárka. 20. C. A. L. 22. Nyugaton ilyen jog is van 25. A. A. O. H. 26. Minisztérium rövidítése. 27. Népszerű filmszínész (László). 30. Sün betűi, keverve. 31. Feleség. 33. Rama közepe! 34. Rita egynemű betűi. 35. Jelenidő. 37. Satu közepe! 38. Dolgát elvégezte. 41 Emil betűi, keverve. 42. Kis szélek! 43. Szállít. 44. Nyugtató közepe! 45. Borszélek! 46. Jóakarat, pártfogás. 47. A függ. 14-es folytatása. 49. Párté! 51. LY. 52. Lángol. 53. Tova. 54. E. R. G. 55. Fél öregek! 59. Keresztül. 60. O. A. 61. Esztendőt. 63. Népszerű csatár. 64. Középen véste! 65. Péksütemény. 67. Kétes! 69. Injekciót ad vala. 70. Élénk, fürge. 72. Parancs. 74. 8848 méter magas hegycsúcs, Mount,. 1. Függőleges. 2. Díszítőelem (ORNAMENS). 3. Iráni pénz. 4. SZ. C. V. 5. Erik egynemű betűi. 6. Orbán egynemű betűi. 7. Bírósági tárgyaláson jelen van. 8. Téli sport. 9 Üres tál! 10. E. U. D. 11. Duna betűt keverve. 12. Többet ivott a kelleténél. 13. Csehszlovák pénz. 14. A vízszintes 1. folytatása. 18. Ítél. 21. A vízsz. 47. folytatása. 23. veszteséget. 24. L. V. 28. Amelyik (fölös ék.). 29. Utánozás (ék.hiány). 32. Ajtó közepe! 36. Pestkörnyéki község. 39. A kocsi kerekét kitámasztja. 40. Hangtalan etűd. 41. Fél párat. 44. U. N. 45. ... az arca, nem borotválkozott. 47. Dél-francia város. 48. Fél érme! 50. Tevel községbe való. 52. Eledel. 56. Ráma. 57. Tibi közepe! 58. Titokban figyelte. 62. A sivatag hajója! 64. Léte. 66. Fél percents3. Maró folyadék. 69. O. I. R. 71. Mutatószó. 72. U. Z. 73. Tiltószó. Beküldendő: a vízszintes 1., függőleges 14. vízszintes 47. és függőleges 21. egybefüggően. A decemberi lapszámban megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: A tagság, a dolgozók élet- és munkakörülményei. Könyvjutalmat nyertek: Kovács Mátyásné, Mezőkövesd, Károly út 17. sz . Büdi Erzsébet, Szendrőlád, Fő út 102. sz.; Herman Ernőné, Bánhorváti, Szabadság út 169. szám. SZÖVETKEZETI ÉLET A Borsod megyei áfész-ek, takarék- és lakásszövetkezetek Lapja. Felelős szerkesztő: Tóth Béla Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Baross Gábor út 17. Telefon: 13-251 Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc Bajcsy-Zsilinszky utca 15 Postacím: 3501 Miskolc Felelős kiadó: Veres Mihály Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál Felelős vezető: Szemes István