Szövetkezeti Reform, 1989 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1989-06-01 / 1. szám
Személyi jövedelemadó Melyiket vá A személyi jövedelemadórendszert már megszületése előtt, de azóta is folyamatosan bírálják. A jogszabály jó néhány módosítása igazolja a bírálatokat. Az utóbbi időben egyre többet olvasni, hallani arról, hogy alapvetően elhibázott volt a személyi jövedelmek megadóztatása, helyette a családi jövedelemadó bevezetése sokkal igazságosabb teherviselést jelentett volna a családok számára. Ez a rendszer ugyanis a családban eltartottak számának figyelembevételével differenciálná az adóterheket. A családi jövedelemadó-rendszer mellett szót emelők néhány lényeges körülményt figyelmen kívül hagynak, márpedig ezek — megítélésem szerint — egyáltalán nem fognak javítani a családok gondjain, vagy legalábbis csak átmenetileg, ezzel szemben viszont újabb rétegeket hoznánk nehéz helyzetbe, holott a cél a családok terheinek csökkentése lenne. Alapvető kérdés, hogy kit lehet eltartottként figyelembe venni ennél a rendszernél. Magától értetődő, hogy a családban lévő kiskorú gyermekeket eltartottként vesszük figyelembe. Még a családdal együtt élő, alacsony nyugdíjas nagyszülők számításba vételét is el tudom képzelni, de mi van például a külön lakásban élő, önálló nyugdíjas nagyszülőkkel, akik képtelenek nyugdíjukból megélni? Tovább ne is ragozzam a dolgot, hiszen például nevelőszülő, vagy távolabbi rokon támogatása is elképzelhető. Mert nyilvánvaló, hogy aki ilyen támogatásokat nyújt, jogosan várja el anyagi áldozatának számításba vételét. Ez az egyik fő dilemma. A másik a jelen realitásából fakad, abból, hogy a családok helyzete még jó ideig romlani fog. A családi jövedelemadót favorizálók csak addig gondolkodnak, amíg a gyermekek önálló jövedelemmel nem rendelkeznek. Abban a pillanatban ugyanis, ha a gyermek már befejezte tanulmányait és olyan szerencsés helyzetben van, hogy el is tud helyezkedni, már nem minősülhet eltartottnak, holott keresete talán arra sem elegendő, hogy mindennap jóllakjon, továbbra is szüleinél él, azok ruházzák, támogatják, esetleg anyagi erejükhöz mérten hozzásegítik ahhoz, hogy önálló életet teremtsen. Adózás szempontjából azonban önálló.Köztudott, hogy ma azok a fiatalok számíthatnak jobb jövőre, akiket szüleik anyagilag támogatnak. De ha a gyermek már nem eltartott, szülei adója automatikusan megnő, és nemcsak ő kerül lehetetlen helyzetbe, hanem szülei is, támogatni nem tudják. Véleményem szerint tehát ne az legyen a cél, hogy újabb rétegeket hozzon az új adózási forma lehetetlen helyzetbe — „dögöljön meg a szomszéd tehene” —, hanem az, hogy a jelenleg megélhetési gondokkal küzdő családok helyzetén segítsünk. Ehhez pedig nincs szükség új adórendszer bevezetésére. A jelenlegit kell olyanná tenni, amely messzemenően figyelembe veszi a családok terheit, nemcsak a gyerekek nevelésével kapcsolatos költségeket, hanem még sok minden mást is, például az önálló lakás megteremtésének terhét, családi jövedelemadó mellett kardoskodók figyelmébe ajánlom azoknak a személyi jövedelemadórendszereknek a tanulmányozását, ahol ennek keretén belül oldják meg ezeket a gondokat. Ne csak a megadóztatás módját vegyük példának a nyugati adórendszerekből, hanem a juttatásokat, kedvezményeket is. Várnainé dr. Krasznai Magdolna Mészöv oszt.-vez. Osztható-e az „oszthatatlan”? Megkérdeztük a szövetkezeti tagokat A gyorsan sodró változások korát éljük. Az érdekek és nézetek sokféleségétől szabdalt „mezőben” korántsem mindegy, hogy gazdasági és társadalmi célú társulásként a szövetkezés milyen széles, milyen meredek és merre tartó ösvényt tapos ki magának. A szövetkezeti reform egyik legizgalmasabb kérdése a tagok tulajdonosi szerepének érdemibbé tétele. A vélekedések egyik pólusán az csendül ki, hogy a jelenlegi modellben a szövetkezetek látványos fejlődést értek el, önkormányzatuk demokratikusan működik. Minden olyan változástól óvakodni kell, ami szétzilálhatja a szövetkezeteket. E nézetet tagadva, vagy éppen kiegészítve válik egyre „hivatalosabbá” az az álláspont, miszerint a jelenlegi sztálinista képződményes modell a változó környezetben mind gazdaságilag, mind társadalmi jellemzőit tekintve versenyképtelenné válik. A tulajdonosi mivolt és érdekeltség fejlesztésére eleddig sem törvényadta lehetőség, sem igazi törekvés nem volt Így aztán a demokrácia fórumai formálisan működnek, az önálló személyiségek önérvényesítésének, az önszerveződésnek és érdekérvényesítésnek csekély a lehetősége. A versenyképesség megőrzésének kulcsa az „oszthatatlan” tulajdon felosztása a tagok között. A kérdés elsősorban az: milyen mértékben és a felosztott tulajdonhányad valóságos személyi rendelkezésű vagy névleges tulajdon lesz-e. A vitaanyag szerint helyi döntés alapján 50 százalékig terjedne az oszthatóság lehetősége. Az így kialakított „üzletrész” a tagok egyéni tulajdonaként osztalékra jogosítaná őket. Az új szövetkezeti törvény előkészítéseként egyelőre még csak a „fejünk felett” megindult tehát a vita: hogyan tovább? A kérdés megválaszolása a tagság több milliós táborára tartozik. Nem azért, hogy igazolja a reformalkotók asztalán kimódolt jószándékú elgondolásokat. Azért, hogy a reform érdekeit tekintve a tulajdonosok valóságos érdekei kapjanak hangot. Ha ugyan a viszonylag rövid idő alatt mindenki rádöbben, lehet másképp is, hogy önálló személyiségként lehet neki is mások támogatására számító véleménye. Vitaindító jelleggel kértünk véleményt mindezekről a következő tagok köréből: — Napjainkban alapvető módosításokra van szükség a gazdaságirányításban, a politikában és a szövetkezeti belső viszonyokban. Olyan új szövetkezeti törvényt kell alkotni, amely garantálja a szövetkezeti önállóság, önkormányzat érvényesítését, a tulajdonhoz fűződő jogokat. A tagság kötődését a szövetkezethez nemcsak érzelmi, hanem anyagi értelemben is erősíteni kell. A szövetkezeti vagyonról a tagok érdemi tulajdonosként felelősen kell, hogy rendelkezzenek. A vagyon megóvásában, gyarapításában érdekeltté kell tenni a tagokat. El kell érni, hogy a szövetkezet a tagok akaratából — demokratikusabb választott testületek és vezetők irányítása alatt működjenek. A fogyasztási szövetkezetek gazdasági tevékenységéről, fejlesztéseiről, az eredmény felosztásáról a tagsági érdekeket figyelembe véve — az érdekelt önkormányzati testület döntsön. Az elmúlt időszakban a fogyasztási szövetkezetekben a tagok, mint tulajdonosok — kezdettől fogva jelen voltak, de tulajdoni részesedésük nem bővült. Saját befizetéseik, részjegyeik névértéken maradtak. Eddig nem volt lehetőség a tulajdoni szerep és érdekeltség fejlesztésére. Jelenleg döntően fontos a szövetkezeti tulajdon alapvető reformja. A célkitűzések megvalósítása érdekében az állam és a szövetkezetek közötti kapcsolat átrendeződése, a tulajdon hozadékának elismerése, a jövedelemtermelő képesség javítása szükséges. El kell ismerni azt a szövetkezeti tőkenövekedést, ami a belső önfejlődés, a saját anyagi eszközök és a tagi pénzek forgatásaként következett be. A tagokat úgy tehetjük érdekeltebbé, hogy ha az „oszthatatlan” tulajdont (maximum 50 százalékig) a tagsági időtartam és az adott tag névértéke alapján differenciáltan tőkésíteni fogják. Az osztalékot és a tőkésített tagi vagyont lehessen tagra megállapítani, de ne lehessen kivinni a szövetkezetből az „oszthatatlan” tulajdont, mert ez a szövetkezeti vagyon elaprózódásához vezetne előbb-utóbb, és a szövetkezet nem tudna eredményesen működni. Tehát a szövetkezetből kivinni csak a tag által ténylegesen vásárolt részjegyet lehet. A gazdálkodás folyamatoban a szövetkezet felhalmozott vagyona is bővül, mert a tagok elemi érdeke a szövetkezet fejlődése további befektetések útján. A szövetkezeti tagokat így érdemi tulajdonossá tesszük, fokozzuk érdekeltségüket az eredményes gazdálkodásban. Sándor József, a szendrői 5. sz. műszaki bolt vezetőhelyettese, a helyi áfész tagja: — Szerintem — mondja, — a mai formában nincsenek érdekelve a tagok a vezetésben, a tevékenységben. Ez elsősorban abból adódik, hogy a részjegyalap nagyon kicsi, így a részesedés sem számottevő. Ami a szövetkezetnél dolgozó tagokat illeti, igaz, hogy bérmunkások lettek, és ez sajnos, a kiszolgálás kulturáltságában nagyon is meglátszik. Kis bérrel nem lehet elvárni, hogy a dolgozó még mosolyogjon is. A dolgozók nagyobb béremelése esetén az udvarias magatartás szinte kötelezővé válna, és a tagság egésze jobban járna. A reform magával hozza a változást. Én támogatom az oszthatatlan vagyon 50 százalékig történő felosztását. Demokratikusabb szövetkezeti élet és tulajdonosi vezetés alakulna ki. A szövetkezet visszanyerné régi életét, hitét, hiszen itt a demokratizmusnak régi hagyományai vannak. Növekedne a tagság aktivitása. Ezt a megoldást úgy látom jónak és elképzelhetőnek, ha az osztható összeg nem vihető ki. Sz. M. * Simai Istvánná, a Sárospatak és Vidéke ÁFÉSZ tagja: A fogyasztási szövetkezetek legutóbbi kongresszusa kiemelten foglalkozott a szövetkezeti önkormányzati rendszerrel. Miután a lakásszövetkezeti ágazat is e mozgalom keretén belül működik, nagyon fontos az a meghatározás, hogy a lakásszövetkezetek kapjanak nagyobb mozgásteret ahhoz, hogy mérete, tevékenységének jellege szerint maga határozza meg önkormányzati rendjét. Az azóta eltelt idő ezt még inkább megerősítette. Mindenekelőtt azt szeretném rögzíteni, hogy mindegyik lakásszövetkezet a cikkben javasolt formák közül azt válassza ki, amelyik az adott szövetkezetnél a leginkább elfogadható, amelyiknek a személyi feltételei leginkább adottak. Az 1971-ben elfogadott szövetkezeti törvény — bár keretjelleggel készült — mégis hordoz magában több olyan megfogalmazást, ami a lakásszövetkezeti mozgalom számára felesleges, az élet túlhaladott rajta. Ezzel együtt a törvény módosítása indokolt és várhatóan az 1990-ben elfogadásra kerülő új szövetkezeti törvény a tág teret és lehetőséget biztosítani fogja. A szövetkezet nagyságrendje, tagjainak létszáma alapvetően meghatározhatja azokat a formákat, amelyek keretében önkormányzása működni tud. A fórumrendszerek döntési jogosítványa A közvetlen fórumrendszer keretében a kongresszust megelőző vitaanyag foglalkozik a tagértekezletekkel. Javasolja a tagértekezlet intézményének megszüntetését azáltal, hogy ennek feladatait a részközgyűlés lássa el. A kis létszámú lakásszövetkezetek esetében — ezt én 100 tulajdonosig gondolom — nincs értelme a fenti javaslatnak, mert ott minden esetben közgyűlési formában tevékenykednek. A közepes méretű lakásszövetkezetnél — 100— 500 tulajdonos — a leginkább elfogadható forma a részközgyűlés, de a nagy létszámú — 500 tulajdonos feletti létszámot — lakásszövetkezetek esetében — véleményem szerint — a tagértekezlet intézményét továbbra is fenn kell tartani. A tagértekezlet jelentősége azzal is indokolható, hogy — ez az alkalom az, amikor a választott tisztségviselő közvetlenül foglalkozik a tulajdonosokkal, a felvetett javaslatok, gondok és kérések megoldása közvetlen módon, a személyes találkozás kapcsán meghitten rendezhető; — érzi a tulajdonos, hogy fontos a véleménye, javaslatát figyelembe veszik, a tulajdonosok közössége saját érdekeit felismerve, nagyon sok — őket érintő — feladatokra mobilizálhatók; — az önálló döntési körbe tartozó kérdésekben dönt és ezáltal részese a nagy döntési struktúrának is. A testületi irányítás és a szakvezetés A nagy lakásszámmal rendelkező szövetkezeteknél más módon nem képzelhető el a választott tisztségviselő és a tulajdonosok közvetlen találkozása. A közvetlen kontaktusok tartása pedig elengedhetetlen. Az eredményes működés döntő láncszemének tartom a tagértekezletek kiemelt fontosságát. Az egyik igazán nehéz kérdés a munkaszervezetekkel rendelkező lakásszövetkezetek esetében az, hogy két, teljesen különálló csoport irányítja és üzemelteti. Egyrészt a tagok által választott igazgatóság, másrészt az igazgatóság által kinevezett vezetők. Ez a két csoport együtt jelenti a szövetkezet legfőbb vezetőségét és a gyakorlatban, — ahol a feladatok elhatároltak, a hierarchikus felépítés jó, és a személyi feltételek biztosítottak — a kétágú vezetés jól működik. Mik azok a tényezők, amelyek sikereket eredményezhetnek? Mindenekelőtt a kölcsönös bizalom! Az, hogy sem az igazgatóság, sem pedig a főhivatású vezetők nem lépik át a rögzített saját hatáskörüket. A közvetlen vezetés az igazgatóságot a lakásszövetkezeti tagok képviselőiként, érdekeik megvalósítójaként fogja fel, míg az igazgatóság teljes bizalommal elfogadja a közvetlen vezetést a mindennapi munkája során. Az az ideális, mikor az igazgatóság nem próbál beleiülni a k . „,len vezetésbe és a közvetlen vezetők sem akarják diktálni az általános lakásszövetkezeti politikát és gazdálkodást. Szeretném hangsúlyozni, hogy minden szövetkezetnek kettős célja van: társadalmi és gazdasági feladatokat kell ellátnia. Ezt mindig szem előtt kell tartani. Továbbra is az a kulcskérdés, hogy a választott vezetők mennyire képesek betölteni értelmes módon szerepüket, hogy ne formális és közömbös módon működjön a profi szakvezetés mellett ebben a bonyolult szolgálatban. Eddigi tapasztalatom alapján úgy gondolom — és ezt a gyakorlat is megerősíti —, hogy hatékonyan, eredményesen csak jól szervezett csapatmunkával lehet bonyolult problémákon túlhaladni. A választottak és kinevezettek, a testületek és szakirányítók tevékenysége alkosson szerves egységet. Helyes és időálló elhatározásokra, döntésekre csak közösen lehet jutni- Lehetőség a megújulásra A fogyasztási szövetkezetek X. kongresszusa előkészítő vitaanyagában, a javaslatban az szerepelt, hogy az igazgatóság és a felügyelő bizottság funkcióit egy egységes irányító- és ellenőrző szerv, például szövetkezeti tanács látná el. A tanács tagjait a területi elv alapján kizárólag nem alkalmazott szövetkezeti tagok közül választanák. Ebben az esetben a szövetkezet operatív munkáját személyes felelősséggel a testület által kinevezett igazgató irányítaná. Ezt a javaslatot az országos vitákon nagyon hevesen támadták így a kongresszuson nem is került előterjesztésre. Személy szerint ezt rendkívül sajnálom, úgy gondolom, az általános elutasítás alapja a szövetkezetek vezetői részéről azért történt és azzal magyarázható, hogy a „laikus” testület és a menedzser igazgató hatásköre nem tisztázott. Az előterjesztés indoklásában az szerepelt, hogy az igazgató negyedévként számot adna a testület részére a szövetkezet gazdálkodásáról, működéséről és annak irányításával szervezné gazdasági tevékenységét. A gond itt van! A jelenlegi szövetkezeti elnökök ezt nem tudják felvállalni, mert ma a versenyszférában, az élet által diktált és igényelt gyors gazdasági reagálóképességet a negyedévenkénti „engedélyt” elsorvasztaná. Véleményem szerint az alapgondolat jó, azzal a módosítással, hogy a szövetkezeti tanács elnök-igazgatója, választott főállású tisztségviselő legyen, kapja meg a szükséges jogosítványokat a munkavégzéshez, legyen megfelelő jövedelme és felelősségteljesen fogja irányítani a szövetkezet gazdálkodását, mindig figyelembe véve a tulajdonosi irányítás alapvető funkcióit is. Kis- és közepes lakásszövetkezetek esetében ezt a megoldást nem javaslom, ott a jelenlegi forma nagyon jól és eredményesen tud működni. Az úgynevezett nagyszövetkezeteknél viszont ez a forma jelentős, pozitív változást eredményezhet. Ma már azok a vezetők, akik a testületekben — de ez igaz az ÁFÉSZ-re és takarékszövetkezetekre is — funkciót vállalnak, meghatározott egyéniségei a szövetkezetnek és a mozgalomnak. Megfelelő tulajdonosi érdekek hordozói és biztosítékai, rendelkeznek azokkal a jogi, műszaki, közgazdaságtudományi és társadalompolitikai ismeretekkel, melyek birtokában dönteni tudnak. Azáltal, ha a törvény keretjelleggel módosul, rá kell bízni az adott szövetkezetre, hogy melyik formát kívánja választani. Az első esetleges rossz választás rövid időn belül az „idegen formát” kidobja a testéből, és a szövetkezeti demokratikus önkormányzat a tulajdonos, a tagság megelégedésére tudja a tagság érdekében vállalt szolgálatát maradéktalanul teljesíteni. Csora Károly a miskolci Avas-dél Lakásszövetkezet elnöke * Tapasztalataink szerint a lakászövetkezetek jelenlegi önkormányzati rendszere nem garantálja maradéktalanul a szövetkezetek hatékony, gazdaságos működését, egyszersmind a szövetkezeti tagok — a tulajdonosok — demokratikus jogainak érvényesülését. Kérdés, hogy a szerző elgondolásai megoldást jelentenének-e ? — Várjuk olvasónnk véleményét, javaslatait. • A lakásszövetkezetek önkormányzatáról