Szövetkezeti Reform, 1989 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1989-06-01 / 1. szám

Személyi jövedelemadó Melyiket vá A személyi jövedelemadó­rendszert már megszületése előtt, de azóta is folyama­tosan bírálják. A jogszabály jó néhány módosítása iga­zolja a bírálatokat. Az utób­bi időben egyre többet ol­vasni, hallani arról, hogy alapvetően elhibázott volt a személyi jövedelmek meg­adóztatása, helyette a csalá­di jövedelemadó bevezetése sokkal igazságosabb tehervi­selést jelentett volna a csa­ládok számára. Ez a rend­szer ugyanis a családban eltartottak számának figye­lembevételével differenciál­ná az adóterheket. A csalá­di jövedelemadó-rendszer mellett szót emelők néhány lényeges körülményt figyel­men kívül hagynak, márpe­dig ezek — megítélésem szerint — egyáltalán nem fognak javítani a családok gondjain, vagy legalább­is csak átmenetileg, ezzel szemben viszont újabb ré­tegeket hoznánk nehéz hely­zetbe, holott a cél a csalá­dok terheinek csökkentése lenne. Alapvető kérdés, hogy kit lehet eltartottként figye­lembe venni ennél a rend­szernél. Magától értetődő, hogy a családban lévő kis­korú gyermekeket eltartott­ként vesszük figyelembe. Még a családdal együtt élő, alacsony nyugdíjas nagyszü­lők számításba vételét is el tudom képzelni, de mi van például a külön lakásban élő, önálló nyugdíjas nagy­­szülőkke­l, akik képtelenek nyugdíjukból megélni? To­vább ne is ragozzam a dol­got, hiszen például nevelő­szülő, vagy távolabbi rokon támogatása is elképzelhető. Mert nyilvánvaló, hogy aki ilyen támogatásokat nyújt, jogosan várja el anyagi ál­dozatának számításba véte­lét. Ez az egyik fő dilemma. A másik a jelen realitá­sából fakad, abból, hogy a családok helyzete még jó ideig romlani fog. A csalá­di jövedelemadót favorizá­lók csak addig gondolkod­nak, amíg a gyermekek ön­álló jövedelemmel nem ren­delkeznek. Abban a pilla­natban ugyanis, ha a gyer­mek már befejezte tanul­mányait és olyan szerencsés helyzetben van, hogy el is tud helyezkedni, már nem minősülhet eltartottnak, holott keresete talán arra sem elegendő, hogy minden­nap jóllakjon, továbbra is szüleinél él, azok ruházzák, támogatják, esetleg anyagi erejükhöz mérten hozzáse­gítik ahhoz, hogy önálló életet teremtsen. Adózás szempontjából azonban ön­álló.Köztudott, hogy ma azok a fiatalok számíthatnak jobb jövőre, akiket szüleik anyagilag támogatnak. De ha a­­ gyermek már nem el­tartott, szülei adója auto­matikusan megnő, és nem­csak ő kerül lehetetlen helyzetbe, hanem szülei is, támogatni nem tudják. Vé­leményem szerint tehát ne az legyen a cél, hogy újabb rétegeket hozzon az új adó­zási forma lehetetlen hely­zetbe — „dögöljön meg a szomszéd tehene” —, hanem az, hogy a jelenleg megél­hetési gondokkal küzdő csa­ládok helyzetén segítsünk. Ehhez pedig nincs szükség új adórendszer bevezetésére. A jelenlegit kell olyanná tenni, amely messzemenően figyelembe veszi a családok terheit, nemcsak a gyerekek nevelésével kapcsolatos költ­ségeket, hanem még sok minden mást is, például az önálló lakás megteremtésé­nek terhét, családi jövede­lemadó mellett kardoskodók figyelmébe ajánlom azoknak a személyi jövedelemadó­rendszereknek a tanulmá­nyozását, ahol ennek kere­tén belül oldják meg eze­ket a gondokat. Ne csak a megadóztatás módját vegyük példának a nyugati adórendszerekből, hanem a juttatásokat, ked­vezményeket is. Várnainé dr. Krasznai Magdolna Mészöv oszt.-vez. Osztható-e az „oszthatatlan”? Megkérdeztük a szövetkezeti tagokat A gyorsan sodró változások korát éljük. Az érdekek és nézetek sokféleségétől szabdalt „mezőben” korántsem mindegy, hogy gazdasági és társadalmi célú társu­lásként a szövetkezés milyen széles, milyen meredek és merre tartó ösvényt tapos ki magának. A szövetkezeti re­form egyik legizgalmasabb kérdése a tagok tulajdonosi sze­repének érdemibbé tétele. A vélekedések egyik pólusán az csendül ki, hogy a jelenlegi modellben a szövetkezetek lát­ványos fejlődést értek el, önkormányzatuk demokratikusan működik. Minden olyan változástól óvakodni kell, ami szét­zilálhatja a szövetkezeteket. E nézetet tagadva, vagy éppen kiegészítve válik egyre „hivatalosabbá” az az álláspont, miszerint a jelenlegi sztá­linista képződményes modell a változó környezetben mind gazdaságilag, mind társadalmi jellemzőit tekintve verseny­­képtelenné válik. A tulajdonosi mivolt és érdekeltség fej­lesztésére eleddig sem törvényadta lehetőség, sem igazi tö­rekvés nem volt­­ Így aztán a demokrácia fórumai formá­lisan működnek, az önálló személyiségek önérvényesítésé­nek, az önszerveződésnek és érdekérvényesítésnek csekély a lehetősége. A versenyképesség megőrzésének kulcsa az „oszthatatlan” tulajdon felosztása a tagok között. A kérdés elsősorban az: milyen mértékben és a felosztott tulajdon­­hányad valóságos személyi rendelkezésű vagy névleges tu­lajdon lesz-e. A vitaanyag szerint helyi döntés alapján 50 százalékig terjedne az oszthatóság lehetősége. Az így ki­alakított „üzletrész” a tagok egyéni tulajdonaként oszta­lékra jogosítaná őket. Az új szövetkezeti törvény előkészítéseként egyelőre még csak a „fejünk felett” megindult tehát a vita: hogyan to­vább? A kérdés megválaszolása a tagság több milliós tábo­rára tartozik. Nem azért, hogy igazolja a reformalkotók asztalán kimódolt jószándékú elgondolásokat. Azért, hogy a reform érdekeit tekintve a tulajdonosok valóságos érdekei kapjanak hangot. Ha ugyan a viszonylag rövid idő alatt mindenki rádöbben, lehet másképp is, hogy önálló szemé­lyiségként lehet neki is mások támogatására számító vé­leménye. Vitaindító jelleggel kértünk véleményt mindezekr­ől a kö­vetkező tagok köréből: — Napjainkban alapvető módosításokra van szükség a gazdaságirányításban, a politikában és a szövetkeze­ti belső viszonyokban. Olyan új szövetkezeti tör­vényt kell alkotni, amely garantálja a szövetkezeti önállóság, önkormányzat ér­vényesítését, a tulajdonhoz fűződő jogokat. A tagság kötődését a szövetkezethez nemcsak érzelmi, hanem anyagi értelemben is erősí­teni kell. A szövetkezeti va­gyonról a tagok érdemi tu­lajdonosként felelősen kell, hogy rendelkezzenek. A va­gyon megóvásában, gyarapí­tásában érdekeltté kell ten­ni a tagokat. El kell érni, hogy a szövetkezet a tagok akaratából — demokratiku­sabb választott testületek és vezetők irányítása alatt mű­ködjenek. A fogyasztási szövetkeze­tek gazdasági tevékenységé­ről, fejlesztéseiről, az ered­mény felosztásáról a tagsági érdekeket figyelembe véve — az érdekelt önkormány­zati testület döntsön. Az elmúlt időszakban a fogyasztási szövetkezetekben a tagok, mint tulajdonosok — kezdettől fogva jelen vol­tak, de tulajdoni részesedé­sük nem bővült. Saját be­fizetéseik, részjegyeik név­értéken maradtak. Eddig nem volt lehetőség a tulaj­doni szerep és érdekeltség fejlesztésére. Jelenleg döntően fontos a szövetkezeti tulajdon alap­vető reformja. A célkitűzé­sek megvalósítása érdekében az állam és a szövetkezetek közötti kapcsolat átrendező­dése, a tulajdon hozadéká­­nak elismerése, a jövede­lemtermelő képesség javítá­sa szükséges. El kell ismer­ni azt a szövetkezeti tőke­­növekedést, ami a belső ön­fejlődés, a saját anyagi esz­közök és a tagi pénzek for­gatásaként következett be. A tagokat úgy tehetjük érdekeltebbé, hogy ha az „oszthatatlan” tulajdont (maximum 50 százalékig) a tagsági időtartam és az adott tag névértéke alapján differenciáltan tőkésíteni fogják. Az osztalékot és a tőkésí­tett tagi vagyont lehessen tagra megállapítani, de ne lehessen kivinni a szövetke­zetből az „oszthatatlan” tu­lajdont, mert ez a szövetke­zeti vagyon elaprózódásához vezetne előbb-utóbb, és a szövetkezet nem tudna eredményesen működni. Te­hát a szövetkezetből kivinni csak a tag által ténylegesen vásárolt részjegyet lehet. A gazdálkodás folyamato­­­ban a szövetkezet felhalmo­zott vagyona is bővül, mert a tagok elemi érdeke a szö­vetkezet fejlődése további befektetések útján. A szö­vetkezeti tagokat így érdemi tulajdonossá tesszük, fokoz­zuk érdekeltségüket az eredményes gazdálkodásban. Sándor József, a szendrői 5. sz. műszaki bolt vezető­helyettese, a helyi áfész tagja: — Szerintem — mondja, — a mai formában nincse­nek érdekelve a tagok a ve­zetésben, a tevékenységben. Ez elsősorban abból adódik, hogy a részjegyalap nagyon kicsi, így a részesedés sem számottevő. Ami a szövetkezetnél dol­gozó tagokat illeti, igaz, hogy bérmunkások lettek, és ez sajnos, a kiszolgálás kulturáltságában nagyon is meglátszik. Kis bérrel nem lehet elvárni, hogy­ a dolgo­zó még mosolyogjon is. A­ dolgozók nagyobb béreme­lése esetén az udvarias ma­gatartás szinte kötelezővé válna, és a tagság egésze jobban járna.­­ A reform magával hozza a változást. Én támogatom az oszthatatlan vagyon 50 százalékig történő felosztá­sát. Demokratikusabb szö­vetkezeti élet és tulajdonosi vezetés alakulna ki. A szö­vetkezet visszanyerné régi életét, hitét, hiszen itt a demokratizmusnak régi ha­gyományai vannak. Növe­kedne a tagság aktivitása. Ezt a megoldást úgy látom jónak és elképzelhetőnek, ha az osztható összeg nem vihető ki. Sz. M. * Simai Istvánná, a Sáros­patak és Vidéke ÁFÉSZ tag­ja: A fogyasztási szövetkezetek legutóbbi kongresszusa kiemelten foglalkozott a szö­vetkezeti önkormányzati rendszerrel. Mi­után a lakásszövetkezeti ágazat is e moz­galom keretén belül működik, nagyon fon­tos az a meghatározás, hogy a lakásszövet­kezetek kapjanak nagyobb mozgásteret ah­hoz, hogy mérete, tevékenységének jelle­ge szerint maga határozza meg önkormány­zati rendjét. Az azóta eltelt idő ezt még inkább megerősítette. Mindenekelőtt azt szeretném rögzíteni, hogy mindegyik lakásszövetkezet a cikkben javasolt formák közül azt válassza ki, ame­lyik az adott szövetkezetnél a leginkább elfogadható, amelyiknek a személyi felté­telei leginkább adottak. Az 1971-ben elfogadott szövetkezeti tör­vény — bár keretjelleggel készült — mégis hordoz magában több olyan megfogalma­zást, ami a lakásszövetkezeti mozgalom szá­mára felesleges, az élet túlhaladott rajta. Ezzel együtt a törvény módosítása indokolt­ és várhatóan az 1990-ben elfogadásra ke­rülő új szövetkezeti törvény a tág teret és lehetőséget biztosítani fogja. A szövetkezet nagyságrendje, tagjainak létszáma alapvetően meghatározhatja azo­kat a formákat, amelyek keretében ön­­kormányzása működni tud. A fórumrendszerek döntési jogosítványa A közvetlen fórumrendszer keretében a kongresszust megelőző vitaanyag foglalko­zik a tagértekezletekkel. Javasolja a tag­­értekezlet intézményének megszüntetését azáltal, hogy ennek feladatait a részköz­gyűlés lássa el. A kis létszámú lakásszö­vetkezetek esetében — ezt én 100 tulajdo­nosig gondolom — nincs értelme a fenti javaslatnak, mert ott minden esetben köz­gyűlési formában tevékenykednek. A kö­zepes méretű lakásszövetkezetnél — 100— 500 tulajdonos — a leginkább elfogadható forma a részközgyűlés, de a nagy létszámú — 500 tulajdonos feletti létszámot — la­kásszövetkezetek esetében — véleményem szerint — a tagértekezlet intézményét to­vábbra is fenn kell tartani. A tagértekezlet jelentősége azzal is in­dokolható, hogy — ez az alkalom az, amikor a választott tisztségviselő közvetlenül foglalkozik a tu­lajdonosokkal, a felvetett javaslatok, gon­dok és kérések megoldása közvetlen mó­don, a személyes találkozás kapcsán meg­hitten rendezhető; — érzi a tulajdonos, hogy fontos a véle­ménye, javaslatát figyelembe veszik, a tu­lajdonosok közössége saját érdekeit felis­merve, nagyon sok — őket érintő — fel­adatokra mobilizálhatók; — az önálló döntési körbe tartozó kérdé­sekben dönt és ezáltal részese a nagy dön­tési struktúrának is. A testületi irány­ítás és a szakvezetés A nagy lakásszámmal rendelkező szövet­kezeteknél más módon nem képzelhető el a választott tisztségviselő és a tulajdono­sok közvetlen találkozása. A közvetlen kon­taktusok tartása pedig elengedhetetlen. Az eredményes működés döntő láncszemének tartom a tagértekezletek kiemelt fontossá­gát. Az egyik igazán nehéz kérdés a munka­­szervezetekkel rendelkező lakásszövetkeze­tek esetében az, hogy két, teljesen különál­ló csoport irányítja és üzemelteti. Egyrészt a tagok által választott igazgatóság, más­részt az igazgatóság által kinevezett veze­tők. Ez a két csoport együtt jelenti a szö­vetkezet legfőbb vezetőségét és a gyakor­latban, — ahol a feladatok elhatároltak, a hierarchikus felépítés jó, és a személyi fel­tételek biztosítottak — a kétágú vezetés jól működik. Mik azok a tényezők, amelyek si­kereket eredményezhetnek? Mindenekelőtt a kölcsönös bizalom! Az, hogy sem az igazgatóság, sem pedig a fő­hivatású vezetők nem lépik át a rögzített saját hatáskörüket. A­ közvetlen vezetés az igazgatóságot a lakásszövetkezeti tagok kép­viselőiként,­ érdekeik megvalósítójaként fog­ja fel, míg az igazgatóság teljes bizalom­mal elfogadja a közvetlen vezetést a min­dennapi munkája során. Az az ideális, mikor az igazgatóság nem próbál beleiül­­ni a k . „,len vezetésbe és­ a közvetlen vezetők sem akarják diktálni az általános lakásszövetkezeti politikát és gazdálkodást. Szeretném hangsúlyozni, hogy minden szövetkezetnek kettős célja van: társadalmi és gazdasági feladatokat kell ellátnia. Ezt mindig szem előtt kell tartani. Továbbra is az a kulcskérdés, hogy a vá­lasztott­­ vezetők mennyire képesek betölte­ni értelmes módon szerepüket, hogy ne for­mális és közömbös módon működjön a pro­fi szakvezetés mellett ebben a bonyolult szolgálatban. Eddigi tapasztalatom alapján úgy gondo­lom — és ezt a gyakorlat is megerősíti —, hogy hatékonyan, eredményesen csak jól szervezett csapatmunkával lehet bonyolult problémákon túlhaladni. A választottak és kinevezettek, a testüle­tek és szakirányítók tevékenysége alkosson szerves egységet. Helyes és időálló elhatá­rozásokra, döntésekre csak közösen lehet jutni- Lehetőség a megújulásra A fogyasztási szövetkezetek X. kongres­­­szusa előkészítő vitaanyagában, a javaslat­ban az szerepelt, hogy az igazgatóság és a felügyelő bizottság funkcióit egy egységes irányító- és ellenőrző szerv, például szövet­kezeti tanács látná el. A tanács tagjait a területi elv alapján kizárólag nem alkal­mazott szövetkezeti tagok közül választa­nák. Ebben az esetben a szövetkezet ope­ratív munkáját személyes felelősséggel a testület által kinevezett igazgató irányítaná. Ezt a javaslatot az országos vitákon na­gyon hevesen támadták így a kongresszu­son nem is került előterjesztésre. Személy szerint ezt rendkívül sajnálom, úgy gondolom, az általános elutasítás alap­ja a szövetkezetek vezetői részéről azért történt és azzal magyarázható, hogy a „la­ikus” testület és a menedzser igazgató ha­tásköre­ nem tisztázott. Az előterjesztés indoklásában az szere­pelt, hogy az igazgató negyedév­­ként szá­mot adna a testület részére a szövetkezet gazdálkodásáról, működéséről és annak irá­nyításával szervezné gazdasági tevékenysé­gét. A gond itt van! A jelenlegi szövetke­zeti elnökök ezt nem tudják felvállalni, mert ma a versenyszférában, az élet által diktált és igényelt gyors gazdasági reagáló­képességet a negyedévenkénti „engedélyt” elsorvasztaná. Véleményem szerint az alapgondolat jó, azzal a módosítással, hogy a szövetkezeti tanács elnök-igazgatója, választott főállású tisztségviselő legyen, kapja meg a szüksé­ges jogosítványokat a munkavégzéshez, le­gyen megfelelő jövedelme és felelősségtel­jesen fogja irányítani a szövetkezet gaz­dálkodását, mindig figyelembe véve a tu­lajdonosi irányítás alapvető funkcióit is. Kis- és közepes lakásszövetkezetek ese­tében ezt a megoldást nem javaslom, ott a jelenlegi forma nagyon jól és eredménye­sen tud működni. Az úgynevezett nagyszö­vetkezeteknél viszont ez a forma jelentős, pozitív változást eredményezhet.­­ Ma már azok a vezetők, akik a testüle­tekben — de ez igaz az ÁFÉSZ-re és taka­rékszövetkezetekre is — funkciót vállalnak, meghatározott egyéniségei a szövetkezetnek és a mozgalomnak. Megfelelő tulajdonosi érdekek hordozói és biztosítékai, rendelkez­nek azokkal a jogi, műszaki, közgazdaság­tudományi és társadalompolitikai ismere­tekkel, melyek birtokában dönteni tudnak. Azáltal, ha a törvény keretjelleggel módosul, rá kell bízni az adott szövetkezet­re, hogy melyik formát kívánja választani. Az első esetleges rossz választás rövid időn belül az „idegen formát” kidobja a testé­ből, és a szövetkezeti demokratikus önkor­mányzat a tulajdonos, a tagság megelége­désére tudja a tagság érdekében vállalt szolgálatát maradéktalanul teljesíteni. Csor­a Károly a miskolci Avas-dél Lakásszövetkezet elnöke * Tapasztalataink szerint a lakászövetkezet­­ek jelenlegi önkormányzati rendszere ne­m garantálja maradéktalanul a szövetkezetek hatékony, gazdaságos működését, egyszer­smind a szövetkezeti tagok — a tulajdono­sok — demokratikus jogainak érvényesülé­sét. Kérdés, hogy a szerző elgondolásai megoldást jelentenének-e ? — Várjuk ol­­vasónnk véleményét, javaslatait. • A lakásszövetkezetek önkormányzatáról

Next