Borsodi Vegyész, 1968. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-05 / 1. szám

No. Szekér No ■iniszlerhelyeiles látogatása ацуШа Dr. Szekér Gyula elvtárs, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának tagja, a nehézipari miniszter első helyettese, Gór Nagy Sán­dornak, a Vegyipari Egyesülés elnökének, és Lévai Tamás­nak, a NIM főosztályvezető-he­lyettese kíséretében látogatást tett megyénk vegyipari üze­meiben. Szerdán érkezett a BVK-ba, ahol mindkét gyáregységben látogatást tett. Megtekintette a PVC II. bővítésének beru­házási munkálatait, majd a vállalat vezetőivel az időszerű műszaki és gazdasági problé­mákat vitatta meg. Másnap az ÉMV-be, majd a TVK-ba látogatott, ahol ha­sonló jellegű megbeszéléseket folytatott a vállalatok vezetői­vel. Beváltott igézet v/4­ J - t• Másfél hónap telt el azóta, hogy a Tiszai Vegyikombinát teljesítette 1967. évi ammónia­­termelési tervét. A gyár dol­gozói akkor azt a célt tűzték maguk elé, hogy a jubileumi évforduló tiszteletére tett vál­lalásuknak is hasonlóképpen, határidő előtt tesznek eleget. A felajánlásban 21 ezer tonna ammónia, illetve 13 ezer 600 tonna (20,5 százalékos) nitro­génműtrágya terven felül tör­ténő előállítása szerepelt. A vállalás úgy szólt, hogy a fel­ajánlott ammónia, illetve mű­trágya mennyiséget a gyár de­cember 31-ig megtermeli. A múlt év utolsó napjaiban jó hír érkezett a Tiszai Vegyi­­kombinátból. A gyár vezetői közölték: siker koronázta a dol­gozók fáradozását. December 27-én, délelőtt fél tíz és tíz óra között ugyanis a TV li­bán előállították a terven fe­lül vállalt 21 ezer tonna am­móniát, így, 1967-ben a TVK összesen 163 ezer 470 tonna cseppfolyós ammóniát adott a népgazdaságnak. Ez 22 ezer 470 tonnával több, mint amennyi az előző évi tervelő­irányzatban szerepelt. Szép eredmények születtek a műtrágyatermelésben is. A vállalat dolgozói műtrágyából 13 ezer 600 tonnát ajánlottak fel a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 50. évfordu­lója tiszteletére. Itt is­ jelentős túlteljesítésről adhatunk szá­mot: december 31-ig bezáró­an az éves tervben szereplő 410 ezer tonnával szemben 431 ezer 40 tonna — 20,5 százalé­kos — műtrágyát termelt a TVK. Ezúton is gratulálunk a TVK dolgozóinak e kimagasló termelési eredményekhez. • AKLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJEI­KS A BORSOD MEGYEI VEGYIPARI ÜZEMEK LAPJA V. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, Ara: 50 fillér A kapacitás növelése érdekében interjú Szénási Tibor elvtárssal, a TVK főmérnökével Lapunk munkatársa a na­pokban felkereste Szénási Ti­bor elvtársat, a Tiszai Vegyi­­kombinát főmérnökét és nyi­latkozatot kért az 1967-ben végzett munkáról, s a jövő feladatairól. A gyár főmérnö­kével folytatott beszélgetésről az alábbiakban számolunk be olvasóinknak: KÉRDÉS: — Milyennek íté­li meg főmérnök elvtárs az 1967-ben végzett munkát, va­lóra váltak-e azok az elkép­zelések, amelyekkel a TVK kollektívája a múlt gazdasági évet kezdte? VÁLASZ: — Egyáltalán nincs ok panaszra. Amit a múlt év elején elterveztünk, úgyszólván minden alapvető feladatot sikerült valóra vál­tani. Sőt! Egynémely területen a vártnál jobb eredmények születtek. Kezdeném azzal, hogy az 1967-ben beütemezett kétszeri nagy leállás idejét — amit a műtrágyagyár bővítéséből adódó beruházási feladatok tervszerű elvégzése tett szük­ségessé — az eredetileg terve­zett 28 nappal szemben 10 napra sikerült csökkenteni. Ily módon 18 napot nyertünk a termelésben. Persze, mind­ez nem a véletlen műve volt. Rendkívül összehangolt, terv­szerű munkára volt szükség. Csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni a TVK, a bővítés irányítását végző Petrolkémiai Beruházási Vál­lalat, de a kivitelező vállala­tok dolgozóinak helytállásáról egyaránt. E nagy munkában közreműködő műszaki és fizi­kai dolgozók helytállásának volt köszönhető elsősorban, hogy a műtrágyagyár bővíté­sével kapcsolatos alapvető fontosságú feladatokat az augusztusi nagy leállás során teljesítettük, így értékes na­pokat nyertünk a termelés to­vábbi fokozására. KÉRDÉS:— Ismeretes, hogy a TVK terven felül 21 ezer tonna ammónia előállítását vállalta. Mint arról értesül­tünk, a gyár dolgozói határidő előtt eleget tettek jubileumi­­ felajánlásuknak. Hogyan szü­­­­letett meg ez a nagyszerű ter­■ melési siker? VÁLASZ: — A vegyipar­­ vezetői az elmúlt évben arra­­ kértek bennünket, hogy a le­■ hetőségek határain belül, fo­­­­kozzuk az ammónia termelé­­­­sét. Ezt követően mi ígéretet tettünk, hogy minden tőlünk­­ telhetőt elkövetünk a terv­­ túlteljesítése érdekében. Annyi , bizonyos, nem volt könnyű feladat 23 ezer 470 tonna am­­­­móniát előállítani terven fe­lül. Az igaz, hogy a gázbázis rendelkezésünkre állt, viszont ott volt a nagy kérdőjel, ugyanis a szintéziskörnél a bővítés még nem fejeződött be, a levegőszétválasztó beren­dezés zavartalan üzemeltetésé­hez szükséges V. turbó­kompresszor sem készült még el a nyár folyamán, és a IV. számú szénsavmosót is csak a közelmúltban helyezték üzem­be az előbb említett turbó­­kompresszorral együtt, így arra kényszerültünk, hogy a szintézis oldalon a szűk ka­pacitást különböző műszaki intézkedések megvalósításával valamelyest feloldjuk. Ennek eredményeképpen a korábbi 460—480 tonnáról 560—580 tonnára nőtt a szintézisüzem napi kapacitása. KÉRDÉS: — Engedje meg főmérnök elvtárs, hogy ebből az alkalomból utaljunk az egy évvel ezelőtt lapunk számára adott nyilatkozatára, amely­ben ön az egyik döntő fel­adatként 1967-ben a napi 470 tonnás átlag elérését jelölte meg az ammóniatermelésben. Hogyan alakult a helyzet e téren 1967-ben? VÁLASZ: — Valóban! A termelési átlag állandó növe­lése volt a döntő tényező, hogy a 21 ezer tonnás jubi­leumi felajánlást már decem­ber 27-én teljesítettük. Né­hány példával szeretném ér­zékeltetni a termelés alakulá­sát. Már az első fél év végén volt némi plusz az időarányos ammóniatermelési tervhez ké­pest. A nagyjavítás, illetve az alapvető bővítési jellegű munka befejezése után pedig ugrásszerűen megnőtt az am­móniagyár termelése. Szep­temberben 472, októberben 540, novemberben 544 és de­cemberben szintén 544 tonna volt az ammóniatermelés napi átlaga. Sőt! Néhány alkalom­mal a 600 tonnát is megha­ladta. Hogy ez utóbbi milyen nagy teljesítményt jelentett, ehhez csupán annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a tervek sze­rint csak a bővítés teljes be­fejezése után kellett volna a műtrágyagyárnak ezt a szin­tet elérni. Úgy vélem, maga az a tény, hogy húsz-egyné­­hány ezer tonnával túlteljesí­tettük 1967. évi ammónia-, illetve műtrágya termelési ter­vünket, hogy a festékgyár mintegy 40 millió forinttal meghaladta az 1967. évi do­kumentált előirányzatot, hogy a TVK összesen mintegy 189— 190 millió forinttal túlteljesí­tette teljes termelési értékter­vét — mindennél jobban bi­zonyítja a dolgozók 1967. évi eredményes munkáját. KÉRDÉS: — Milyen főbb feladatok állnak 1968-ban a TVK dolgozói előtt? VÁLASZ: — Ebben az év­ben az egyik legdöntőbb fel­adat továbbra is a gyár, az egyes üzemek kapacitásának, a termelési szint növelése lesz. Az idén lényegében be­fejeződik a műtrágyagyár bő­vítése — előreláthatóan júli­usban a savüzem is teljesen elkészül —, amely egyúttal azt is jelenti, hogy­ megszűnik a. ■ szűk keresztmetszet a­­ B-olda­­­l a Borsodi Vegyikombinát rövid történetére — különösen 1960—63-tól — jellemző a rend­kívül nagy fejlődési ütem. Az elmúlt években minden termé­künkből fokozatosan és jelen­tős mértékben növeltük a mennyiségeket. Egész sor új termék előállítását kezdtük meg. Például 1958-ban mind­össze egy terméke volt a BVK- nak, ma már közel 20 főbb ter­méket állítunk elő. Többek kö­zött műanyag-alapanyag üze­meinket az ország legnagyobb műanyaggyártó kapacitásává növeltük. Ma már a BVK-nak döntő szerepe van az ország műanyag-gyártásában. Például az ország teljes nylon-gyártá­sának alapanyagát a Borsodi Vegyikombinát állítja elő. Fejlesztési munkánk ered­ményeként az elkövetkezendő időkben is biztosítani tudjuk vezető helyünket az ország műanyag termelésében. Hagyo­mányos termékeink választé­kát is bővítettük. Például nit­rogénműtrágyából három kü­lönböző terméket állítunk elő (pétisó 25 N% hatóanyag tar­talom, karbamid 46 N% ható­anyag tartalom, ammónium­­szulfát 21 N% hatóanyag tar­talom). Az új gyártmányok beveze­tésével egyre modernebb, bo­nyolultabb és veszélyesebb technológiákat valósítottunk meg, nem egy esetben az or­szágban elsőként, így a Borso­di Vegyikombinát dolgozói­nak nevéhez fűződik a hazai petrolkémiai ipar alapjainak a lerakása, a földgáz kémiai cé­lokra történő feldolgozásának megvalósítása, a hőre láeruló műanyagok nagyüzemi gyártá­sának megvalósítása stb. Fejlődésünk vonalában külö­nösen sok áldozatos munkát követelt az 1967-es év. Az el­múlt 1967-es év folyamán a belga berendezések súlyos problémái ellenére, a vállalat többi üzemeinek kiváló ered­ményei alapján a BVK összter­melése jelentősen nőtt. Éves pénzügyi termelési ter­vünket várhatóan kb. 102 szá­• • -'A-.' »*.. ^ . ,s ,­zalékra teljesítjük, annak, elle­nére,­­ hogy *r pénzügyi ■“ terv­­rendkívül magas előirányzato­kat tartalmazott. Az 1967. év folyamán kere­ken 30 százalékkal több árut adtunk a népgazdaságnak, mint 1966-ban. Tehát termelésünket közel egyharmadával növeltük. Ez a kaprolaktám üzemszerű gyártása lényegében 1967. év első negyedévében indult meg. Ennek ellenére év végéig több mint 3500 tonna kaprolaktámot gyártottunk le. Teljesen hazai technológiával és főként hazai gyártmányú berendezésekkel felszerelt kaprolaktám gyárunk jól vizsgázott Gyakorlatilag a próbaüzemeltetés első évében elérte a tervezett termelési szintet A termék minősége a márkás nyugati cégek termé­keivel vetekszik. Tovább növeltük pvc-terme­­lésünket is. Az év folyamán előállított pvc mennyisége már 20 százalékkal meghaladta az üzemcsoportra garantált érté­keket. Rendkívül jók az elekt­rolízis üzemcsoport termelési eredményei is. Ezen üzemcso­portok munkáját egész év fo­lyamán az egyenletes, zavar­mentes üzemeltetés jellemezte. A problémák, meghibásodások az ammónia üzemcsoport terü­letén jelentkeztek, ahol a bel­ga berendezések nem váltották be a hozzáfűzött reményeket, sorozatos meghibásodásokkal nagymértékben csökkentették termelési lehetőségeinket. Régi, kiselejtezés­­őtt álló berende­zéseink ismételt üzembe helye­zésével, valamint vásárolt am­mónia felhasználásával nehéz­ségeink ellenére is jelentősen tudtuk növelni műtrágya ter­melésünket. A múlt évben 30—32 száza­lékkal állítottunk elő több nit­rogénműtrágyát, mint az elő­ző évben. 1968. év folyamán, maximá­lisan szem előtt tartva az új mechanizmus követelményeit, legfontosabb feladatainkat az alábbiakban foglalhatjuk ösz­­sze: 1. A meglevő berendezé­sek jobb kihasználásával az összes termékekből a termelés növelése. 2. Új gyártmányok termelésének beindítása. 3. Az önköltség csökkentése. 4. Fej­lesztési és beruházási­ munka területén a következő évek­ eredményeinek a megalapozá­sa. 1968. folyamán a legnagyobb termelésnövelés a Kaprolak­tam üzemcsoportnál lesz, ahol a kaprolaktám gyártását mint­egy 28 százalékkal emeljük. Ugyancsak jelentősen kell nö­velnünk nitrogénműtrágya termelésünket is, mely válto­zatlanul a belga berendezések állapotától függ. Itt további intézkedések megvalósítását tervezzük. A Tiszai Vegyi­kombináttól vásárolt és im­port ammóniával is növelni kívánjuk műtrágya termelé­sünket. It­t az új esztendőben hét új tennék gyártását kezdjük meg üzemszerűen, hogy csak né­hányat említsek: hangyasav, oxálsav, metamid, stb. Üzem­szerűen megindul a műanyag feldolgozása, műanyag készter­mékek előállítása, elsősorban csövek és speciális fóliák gyár­tásával. Igen lényeges a műszaki és gazdasági elemző munkával az önköltségcsökkentés további lehetőségeinek feltárása. Több önköltség­csökkentő intézkedés kerül megvalósításra, így je­lentős megtakarításokkal szá­molhatunk a kaprolaktám és a műtrágya gyártásnál. Alapos felkészülést és átla­gon felüli erőfeszítéseket kö­vetel a több mint 2 milliárd forintos összeggel létesülő új üzemek próbaüzemeltetésére való felkészülés. A PVC II. bővítés több létesítményénél megkezdődik a próbaüzemelte­tés. Ennek során többek között 500 főt kell betanítanunk és munkába állítanunk. A­­­­z előzőekben vázolt rend­kívül nagy feladatok mellett bizakodóan tekintünk az 1963- as esztendő, az új mechaniz­mus első éve felé, mert a Bor­sodi Vegyikombinát dolgozói­nak és vezetőinek eddigi áldo­zatkész, szorgalmas munkája garancia a szakadatlan fejlő-­ désre, az egyre magasabb eredmények elérésére. Ion. A beruházás megvalósí­tása után ugyanis duplájára emelkedik a savüzem, vala­mint az ammonnitrát üzem teljesítménye. Természetesen addig még igen sok tennivaló van hátra. Többek között nö­velni kell a zsákoló üzem ka­pacitását is. Ezenkívül több igen jelentős karbantartási munkát kell elvégezni ebben az esztendőben Így például át kell vizsgálni, s ki kell ja­­­vítani a metánbontok belső falazatát. Ez óriási munka lesz, ugyanis egy-egy metán­bontó javítása körülbelül 60 napot vesz igénybe. A vár­ható termeléskiesés mintegy 15—24 ezer tonna körül lehet ammóniából. Természetesen minden erőnkkel azon leszünk, hogy a javítási időt mini­mumra csökkentsük. Ennek érdekében különböző műszaki intézkedések kidolgozását vet­tük tervbe, amelyeknek meg­valósítása alapvetően befolyá­solhatja a termelés alakulását T Új év, új feladatok Irtai Körtvélyes István, a BVK műszaki igazgatóhelyettese A BVK SAVÜZEMÉNEK LÁTKÉPE­­Agmha Tibor felvétele­ 1968. JANUÁR 5. Együtt, egy akarattal A BVK-ban a 4-es földgázbontó üzembe lépésével lehe­tővé vált, hogy újra termeljen a karbamidüzem. Az új esz­tendőt új, nagyszerű sikerekkel akarják kezdeni. Ennek je­gyében nyilatkozik a karbamidüzem egy brigádja az 5. oldalon levő riportunkban. Fotó: Káprai János

Next