Borsodi Vegyész, 1971. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-07 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A BORSOD MEG­YEI VEGYIPARI ÜZEMEK DOLGOZÓINAK HETILAPJA VIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, Art: 50 fillér 1971. JANUÁR 7. •Ü­nnepeltünk­, pihentünk, szórakoztunk, s­­ vidáman, a jól végzett munka tu­­datával búcsúztattuk az óesztendőt. Karácsonykor három napot, újévkor két napot töltöttünk kikapcsolódással. Jól megérdemelt pihenés volt. Megkezdődtek a hétköznapok, új örö­mökkel, új és régi gondokkal. A legnagyobb gondot a lehullott nagy hó, a tél okozza. Hiszen alig van olyan szakma, amelyben ne lenne nehéz ilyen időjárási viszonyok mel­lett dolgozni. És dolgoznunk kell, nem néz­hetjük az ablakon át az elemek tombolását, a természet téli szépségeit. A dolgozó ember már nem a gyermek szemével nézi a telet. Vár az üzem, a munkahely, a hivatal, s bi­zony nehéz eljutni, bármilyen keményen is dolgozik a közlekedés sokezer embere. Jó lenne most ki sem mozdulni az ott­honból, a jól fűtött szobából. Dolgoznunk kell, hiszen ki ne tudná, hogy eredményeink megszilárdításához az új esztendő minden munkaórájára szükség van. Nem titok, hogy az új esztendő hétköznapjaiban rendkívül nagy feladatok várnak ránk. Kezdjük a ne­gyedik ötéves terv első esztendejét, s már az indulásnál meg kell alapoznunk a hol­nap sikerét. Az időjárást nem tudjuk meg­változtatni, valószínűleg még nagyon sokáig befolyásolja életünket, munkánkat, de bi­zonyos: az alkotó, teremtő ember legyőz minden más akadályt, mert van hozzá ere­je­ és akarata. A vegyipari üzemek munkáját is akadá­lyozza a tél, a hó, a jég, a­­ szél. Minden munkahelyen óvatosabban, körültekintőbben kell dolgozni. A hatalmas csőrendszereket „életben kell tartani”, hiszen ezeken „léleg­zik” és továbbítja az anyagokat az üzem, ezernyi munkahelyre. Kemény tél, dolgos hétköznapok várnak ránk, s ha azt akarjuk, hogy az idén is za­vartalanul és nyugodt lelkiismerettel ünne­peljünk és pihenjünk, az év első munkanap­jától kezdve, az év utolsó napjáig úgy kell munkálkodnunk, mint tavaly. Úgy, s ha le­het, egy kicsit még jobban, hatékonyabban, magasabb termelékenységgel, jobb munka­­intenzitással, okosabban. A vegyiparban kü­lönösen fontos ez, hiszen egész közvélemé­nyünk, társadalmunk előtt ismeretes, óriási programot kell megvalósítanunk s az ered­mény majd — hamarosan s közvetve és köz­vetlen — kihat az egész népgazdaság tevé­kenységére. Új célokkal, tervekkel, törekvésekkel, mind szebb termelési eredményekkel tegyük szí­nessé, gazdaggá dolgos hétköznapjainkat. Ha így cselekszünk — és biztosan így cselek­szünk, — magunk látjuk majd hasznát. Üzemein­kben most készül a számvetés, amely biztató, s azt mutatja: Borsod vegy­ipari üzemei nemcsak helytálltak, hanem a terveket túlteljesítve, rendkívül magas ter­melékenységgel járultak hozzá a dinamiku­san fejlődő vegyipar további eredményeihez. A számvetés a jövőt is mutatja, s ezért a jövőért ma és holnap még többet kell tennünk, hogy a hétköznapok is ünnepekké váljanak. (S—­ss. !, —) A számok tükrében nyilatkozik a termelési osztály vezetője Sándor elvtárs, a termelési osztály vezetője. Ammónia­­gyártásban 110,5 százalékos tervteljesítéssel zártuk az évet, ez 12 ezer 600 tonna túl­teljesítést jelent. Kiemelkedő eredmény született a MASZ üzemben, csaknem 32 ezer tonnával több 25 százalékos nitrogén hatóanyag-tartalmú műtrágyát termeltek. A kar­­bamid üzem 97 százalékos tervteljesítésében közreját­szott az év folyamán többször előforduló üzemzavar. Az ammonszulfát gyártási tervet — 18 ezer tonna — 5200 ton­nával teljesítette túl az üzemrész. Az előirányzott 450 ezer tonna 20,5 százalékos nitrogénműtrágya gyártási tervünket 490 170 tonnára tel­jesítettük.­­ A kaprolaktám termelé­sét folyamatosan növeltük, s így 102,8 százalékos ered­ményt értünk el. Ugyancsak túlteljesítettük a dinitrogén­­oxid gyártását is. A II. gyár­egység üzemei is jeleskedtek a terv teljesítésével. Mintegy 3000 tonnával több marónát­ront adtak a népgazdaságnak. Prc­por gyártási tervét 85 tonnával teljesítette túl a vál­lalat, csupán a granulátum termelésben mutatkozik je­lentős lemaradás. A bonamid gyártás során túlhaladtuk a 12 millió forintra előirány­zott szintet, a műanyag fel­dolgozás területén viszont kü­lönféle problémák miatt nem sikerült a terv teljesítése. A vállalat éves munkáját értékelve nyugodtan elmond­hatjuk: megfelelően dolgoz­tunk, a számok mögött ren­geteg munka, erőfeszítés van. — Még nem készült el a BVK éves munkájának mér­lege, de a rendelkezésre álló adatok alapján már lehet kö­vetkeztetni, hogyan dolgoz­tunk — mondotta Kaszai Tornyok a BVK-ban A borsodi Vegyikombinát gázüzeme jelentős mértékben já­­­­rul hozzá a 12 ezer 500 tonnás tervtúlteljesítéshez. Képün­kön a gázüzem mosótornyai láthatók. (Fotó: Kaprai) A DNFF küldöttsége a TVK-ban December 30-án a Tiszai Vegyikombinátba látogatott a Hazafias Népfront Országos Elnöksége és az Országos Béketanács vendégeként a DNFF hazánkban tartózkodó küldött­sége. Az öttagú delegációt Pham Thai Tham, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front egyik területi bizottságának tagja vezette. A vendégeket a Tiszai Vegyikombinátban Tolnai Lajos, az üzemi párt-végrehaj főbizott­ság tagja, az üzemi KISZ-bizottság titkára, Mészáros János, a szakszervezeti bizottság munkatársa, Födémesi Nándor személyzeti osztályvezető és Tóth József, a Hazafias Nép­front városi bizottságának alelnöke fogadta. Pham Thai Than, a küldöttség vezetője meleg szavakkal köszönte meg a vietnami nép harcához nyújtott segítséget, majd további sikereket kívánt a TVK dolgozóinak bé­kés építőmunkájához. (Fotó: Kovács Endréné) Feladataink Répássy Ferenc, a BVK IX-es KISZ-alapszervezeté­­nek titkára: KISZ-alapsze­rvezetünk a beruházási apparátuson belül tevékenykedik, munkánk sok­rétű és szerteágazó. Nyugodt szívvel elmondhatjuk, hogy a negyedik ötéves terv során a vegyipar további dinamikus­­ fejlesztése, tükrében a BVK beláthatatlan perspektívák előtt áll. Alapvető feladatunk, hogy munkánkat továbbra is olyan intenzitással végezzük, mint azt a pártkongresszus tiszte­letére meghirdetett verseny idején tettük. Azt hiszem, mindenki előtt ismeretes, az elmúlt években KISZ-fiatal­­jaink és a KISZ-bizottság mellett működő vegyipari operatív bizottság nagyon jó­ Tolnai Lajos, a TVK üzemi KISZ-bizottságának titkára: Mint ismeretes, a múlt év decemberében megalakult a Tiszai Vegyikombinát üzemi KISZ-bizottsága. Létrehozása fontos láncszeme volt annak a következetes politikának, melynek megvalósítása során a városi­ üzemi pártbizottság 1970 októberében megalakí­totta a nagyüzemi pártbizott­ságot. Ilyen módon lehetett csak a X. pártkongresszus el­veinek, határozatainak meg­valósításához megfelelő bázist biztosítani, s az üzemi fiata­lok százait mozgósítani a szo­cializmus teljes felépítésére. Új feladatokat kell megol­danunk. Kialakítjuk sajátos munkamódszerünket, munka­stílusunkat, kiépítve aktíva­­hálózatunkat és kapcsolatun­kat az egész kombinátban. Az ifjúság szocialista szellemben történő nevelése érdekében fokoznunk kell az ifjúsági ré­tegek közötti differenciált te­vékenységet, növelnünk kell a KISZ tömegbefolyását. Az if­júsági szövetség minden szintjén nagyobb gondot kell fordítani a szocialista világ­nézeti nevelésre. Megismertetjük a fiatalok­kal a kongresszus dokumen­tumait, a párt ifjúságpoliti­kai állásfoglalását. Mindezek birtokában fiataljaink már a KISZ VIII. kongresszusára készülhetnek. A jövőben védnökséget vál­lalunk új beruházásaink (mű­anyag és olefinprogram, kü­lönböző rekonstrukciók) fe­lett, tovább folytatjuk a kongresszusi munkaversenyt, a nagyobb termelési sikerek elérése érdekében kommunis­ta műszakokat szervezünk, segítünk a fiatalok szakmai képzettségének növelésében. Segítjük a fiatalokat Gribovszki István, az ÉMV A­S üzemének KISZ-alap­­szervezeti titkára: — A pártkongresszus tisz­teletére indított munkaver­senyben a mi alapszerveze­tünk is igen eredményesen vett részt. Üzemünk dolgozó­inak egyötöde ugyanis KISZ fiatal, a felajánlások tehát az alapszervezet vállalásait is magukban foglalták. Ugyan­ez érvényes a kongresszus utáni feladatokra is.­­ Legfontosabbnak a terme­lőmunkában való becsületes helytállást, az üzem eredmé­nyeinek növelését tartjuk. Mint a múlt évben, úgy KISZ- szervezetünk a kongresszus után is sokat tud tenni az üzem eredményeinek fokozá­sáért. Tavaly, egyebek között — védnökségi mozgalmunkon belül — vállaltuk az üzemi szárítóberendezés készítésé­nek elősegítését, kapacitásá­nak minél jobb kihasználá­sát, a minőségi munkát. Ta­karékossági és munkavédel­mi őrmozgalmat szerveztünk, mert az ilyen sok terméket gyártó, balesetveszélyes üzemben, mint a mienk, mindkettőnek igen nagy je­lentősége van. A védnökségi tevékenység nálunk bevált, ezért a vállalásban, idén még bátrabbak leszünk. Feladatainkat rögzítjük az alapszervezet most készülő akcióm­pgrám­iában másrészt beépítjük a brigádok és az üzem felajánlásába. Akció­programunkban minden KISZ-fiatalnak konkrét fel­adatot adunk, s a tévesztést év végén számonkérjük. Ez a módszer nálunk tavaly is szép eredményeket hozott. A konk­rét teendők mellett természe­tesen fontos feladatunknak tekintjük az alapszervezet szervezeti életének javítását, a fiatalok kommunista szel­lemű nevelését. Helytállóik a termelésben a kongresszus után Fejlesztjük a védnökségi mozgalmai­ kat tettek azért, hogy bizo­nyos beruházások határidőre, vagy határidő előtt elkészül­tek A védnökségi mozgalom immár egy évtizedes múltra tekint vissza. A közelmúlt­ban megtartott jubileumi ün­nepségen alapszervezetünk három tagját részesítették el­ismerésben a védnökségi mozgalomban kifejtett ki­emelkedő munkájáért. Teen­dőnk: a szocialista szerződé­sek meghosszabbítása a kivi­telező vállalatok KISZ-szer­vezetei­vel. Nagy fontosságú feladati alapszervezetünknek, hogy a tagság politikai képzettségét tovább növeljük, s felkészít­sük fiataljainkat a párttag­ságra. Mindenki számára is­meretes, hogy a X. kongresz­­szus a párttagság alsó korha­tárát a 18. évben állapította meg. Ezért minden KISZ fi­atalnak úgy kell élnie és dol­goznia, hogy méltó legyen a kommunista párt eszméihez

Next