Borsodi Vegyész, 1987. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-02 / 1. szám

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága november 19-20-i ülésén áttekintette a népgazdaság helyzetét, a XIII. kongresszus óta végzett gazdasági munka tapasztala­tait, és a kongresszuson el­fogadott gazdasági program megvalósítása, a VII. ötéves terv teljesítése érdekében meghatározta a fő tennivaló­kat. A Központi Bizottság kri­tikus helyzetértékelést adott a gazdaság eddigi teljesít­ményéről, s ami külön is ki­tűnik a határozatból, sürgős, gyakorlati teendőkre hívta fel a figyelmet. A Központi Bizottság meg­állapította ,­ hogy a gaz­dasági fejlődés élénkülése 1985— 1986-ban nem követke­zett be, a VII. ötéves terv első évének eredményei nem kielégítőek... A kiadások — a nemzetközi fizetési kötele­zettségek, a beruházások, a közkiadások, a személyi jö­vedelmek - meghaladták a bevételeket..Vagyis, a gazdaság egyensúlyi törekvé­sei nem vezettek kellő siker­re, a gazdaság teljesítménye elmaradt a VII. ötéves terv­ben és a XIII. kongresszuson kitűzött ütemektől. A kritikus helyzetértékelés nagyon tárgyilagosan ráviló­termékek részaránya, főként a tőkés piacokra kerüljön több versenyképes, jó minőségű áru. Reménykeltő volt hallani az Országgyűlés téli ülésszakán, az 1987. évi állami költség­­vetésről szóló törvényjavaslat idevonatkozó részét, mely szerint a kormányprogram egyfelől megtartja és erősíti a bevált intézkedések és gyakorlat pozitív elemeit, de egyidejűleg új elemekkel is szolgálja a termelés verseny­­képessé tételét, korszerűsödé­sét. - Új bankrendszer segíti a társadalmi tőke áramlását, és a hatékony fejlődést, job­ban szolgálóvá tesszük a gazdasági szabályozókat — mondta expozéjában a pénz­ügyminiszter. Megerősítette a kormánynak azt a törekvését is, hogy a lehetőségekhez ké­pest szélesítik a hatékonyan dolgozó vállalatok gazdálko­dási lehetőségeit, jobban korlátozzák a nem hatékony tevékenységet, kezdeményezik a műszaki fejlődés új irány­zatainak követőit, és követke­zetesebben biztosítják a tel­jesítményhez igazodó elosz­tást, illetve az e tekintetben megbomlott arányok helyre­állítását. Új esztendő — új remények bízott gyengeségeinkre. Pél­dául arra, hogy a csere­arány-veszteség folyamatában nem csupán a világszerte megfigyelhető kedvezőtlen tendenciák fedezhetők fel, de jelen vannak a munkánkból fakadó nehézségek, gondok, mint például a versenyképes­ségben mutatkozó elmaradá­sunk, a nem megfelelő­­ gyártmányszerkezet, terméke­ink nem minden esetben fe­lelnek meg a piac követel­ményeinek, értékítéletének. ■ Ennek az sem mond ellent,­­ hogy jó műszaki színvonal­­ jellemzi a megye vegyiparát, közte természetesen a Borso­di Vegyi Kombinát és az Északmagyarországi Vegyimű­vek gyárainak, üzemeinek termelő tevékenységét. A Borsodi Vegyi Kombinát üzemi pártbizottsága a Köz­ponti Bizottság határozatát figyelembe véve a közelmúlt­ban megfogalmazta azokat a fő gazdaságpolitikai felada­tokat, amelyek 1987-ben a vállalat előtt állnak. Elsődle­­­­ges célként szerepel, hogy a keresetszabályozás szigorúbb követelményeivel összhang­ban, erőteljesen növelni kell a hatékonyságot, amely a keresetnövekedés teljesít­­­­ményfedezetének megterem- t tésével, másrészről az élő­­munka-termelékenység növe­­­­lésével érhető el. Ugyanak­­­­kor, a nagyobb bérfejlesztés­­ érdekében racionálisabban kell gazdálkodni létszámmal,­­ ami azt is jelenti, hogy sor kerülhet bizonyos mérvű lét­számcsökkentésre. Az új esztendőben a külke­reskedelemre is növekvő fel­adatok várnak. „... A nem rubelelszámolású áruforga­lom egyenlegében 1986-hoz képest határozott javulást kell elérni..." - olvasható egyebek között a Központi Bizottság határozatában. A Borsodi Vegyi Kombinát ed­dig is megkülönböztetett fi­gyelmet fordított a gazdasá­gos kivitel növelésére. A vállalat eredményes gazdál­kodásához 1986-ban az is döntően hozzájárult, hogy a tőkés exporttervet mintegy 25­­ százalékkal túlteljesítette. A gVcbin is igyekszik a válla­­­­lat megtartani a külpiaci ér­­t­tékesítésben elért dinamiz- t­must amihez elengedhetet­­­­len vogy tovább növeked­é­i a magasabban feldolgozott Természetesen, nem lehet mindent a szabályozóktól, az irányító szervektől várni, na­gyon sok függ attól, milyen gyors és milyen méretű vál­tozás következik be a válla­lati gazdálkodás minőségé­ben. Nagy lehetőségek, tar­talékok rejlenek még a ter­melési szerkezet javítását, a hatékonyság növelését, a rá­fordítások csökkentését szol­gáló központi gazdasági fej­lesztési programok helyi vég­rehajtásában. Egyetlen példa: a Borsodi Vegyi Kombinát évek óta nagy jelentőséget tulajdonít az energiagazdál­kodási, az anyagtakarékossá­­got elősegítő technológiák, megoldások elterjesztésének, helyi bevezetésének. Ennek is köszönheti a vállalat, hogy bár növelték a termelést, mégis kevesebb energiát használt fel a termékek elő­állításához, a megtakarítás pedig százmillió forintra te­hető. A vezetés ezután is nagyobb reményeket fűz a rendelkezésre álló termelési erőforrások, mint például az energia, az import anyagok, munkaerő stb., az eddiginél racionálisabb gazdálkodásá­hoz. Nem utolsó sorban foly­tatni kívánja azokat a fejlesz­tési megoldásokat, amelyek viszonylag szerény ráfordítá­sokkal az eddiginél nagyobb eredmények elérését teszi le­hetővé a termelésben. A minap látott napvilá­got a magyar népgaz­daság 1987. évi terve. Ebből kiderül, hogy a terme­lő szféra irányításában az erőteljes differenciálást kell 1987-ben érvényre juttatni. Ennek megfelelően az átla­got meghaladó mértékben kell fejleszteni a hatékony, a gazdaságos kivitelt, a hazai kereslet jobb kielégítését szolgáló termelést, ugyanak­kor a gazdaságtalan terme­lés visszaszorítására az eddi­ginél határozottabb lépése­ket kell tenni. A tervcélok valóra váltása az egész ország alapvető ér­deke. Az egész társadalom előrehaladása függ attól, ho­gyan, milyen mértékben le­szünk képesek megoldani gazdasági feladatainkat, ame­lyek révén megteremthetjük fejlődésünk anyagi alapjait. lovas Lajos Az elmúlt év ele­jén három új ter­mékkel kapcsola­tos kísérletekre hirdetett pályáza­tot az ÉMV. A beérkezett pálya­munkákat — me­lyeken az ország legjobb szakem­berei dolgoztak —, a közelmúlt­ban értékelték. Korszerű termékcsalád (TUDÓSÍTÁSUNK AZ 5. OLDALON) A gazdasági ne­hézségek ellenére teljesülnek a Bor­sodi Vegyi Kom­binát naturális tervei — jelen­tette be dr. Tol­nai Lajos vezér­igazgató, a de­cember 18-án tar­tott munkás­gyű­lésen. Munkásgyűlés a BVK-ban (ÍRÁSUNK AZ 5. OLDALON) VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXIV. ÉVFOLYAM, L­SZ. 1987. JANUÁR 2. ÁRA: 2,69 FT A BORSOD MEGYEI VEGYIPARI VÁLLALATOK DOLGOZÓINAK HETILAPJA A vt állásfoglalása Számvetés, előretekintés Az 1986. évi utolsó ülésen több olyan témakörről tár­gyalt a Borsodi Vegyi Kombinát vállalati tanácsa, amely számvetést ad a gazdálkodás, a beruházás és a műszaki fejlesztés tapasztalatairól, valamint hosszú távra megha­tározza a további feladatokat, s a következő időszak leg­fontosabb teendőit. Amint azt bevezetőjében Kovács Zoltán, a testület el­nöke hangsúlyozta: az előzetesen kiadott napirendben szereplő kérdéseken kívül dr. Tolnai Lajos vezérigazgató rövid áttekintést ad a BVK 1986-os tevékenységéről, gaz­dasági helyzetéről, s a várható eredményekről. S ez így is történt: a vállalati tanács tagjai megismer­kedhettek az előző — sok mindenben rendhagyónak mond­ható — év legfőbb gazdálkodási mutatóival, s képet kap­hattak arról is, hogy a különböző munkahelyi kollektívák mit tehetnek azért, hogy a megnehezedett körülmények között is megőrizze a stabilitását, sőt: javítsa eredményeit a vállalat. Amint arról dr. Tolnai Lajos szólott: az 1986-os esztendő — már ami az önirányítás rendszerét illeti — amolyan „gyakorló" év volt a BVK számára. Összegzésképpen meg­állapítható, hogy — bár adódtak hibák, hiányosságok —, az új módszerek, az új gazdálkodási és irányítási stílus jó­­néhány kedvező eredményt is hozott a vállalat szám­ára. A továbbiakban a vállalati eredmények közül a várha­tóan 20 százalékos export-túlteljesítést, az átlagosan 10 százalékos bérfejlesztést, valamint a decemberben kifize­tett, hat nap — vissza nem térítendő — nyereségrészese­dést említette a vállalatvezető. A VI. ötéves terv idején megvalósított beruházásokról és a műszaki fejlesztések tapasztalatairól előzetesen kiadott írásos jelentés megvitatása szerepelt a vállalati tanács ülé­sének napirendjén. Az írásos anyaghoz fűzött szóbeli kiegészítőjében a ve­zérigazgató arról tett említést, hogy kiemelt figyelemmel kísérték a fejlesztési stratégia időarányos végrehajtását, s igyekeztek az elért, sikeres akciókon kívül felsorolni a hiányosságokat, s meghatározni a feladatokat azok pótlá­sára, a tervben meghatározott módon történő megvalósí­tására. E napirendi pont vitájában figyelmet érdemel Mérton János pártbizottsági titkár véleménye. Ismertette azt a szé­les körű véleményezést, amelyet a beruházásokról és a mű­szaki fejlesztések tapasztalatairól az elmúlt időszakban foly­tattak. A pártbizottság, a különböző munkabizottságok, szakigazgatók mondották el észrevételeiket, javaslataikat, sőt, külső pénzügyi szakértőktől, bankügyi szakemberektől is kértek véleményt. A BVK pártbizottsága kialakította ál­lásfoglalását, amelyben meghatározta a további tennivaló­kat a beruházások előkészítéséről, a megvalósítás ellenőr­zéséről, s a kutató-fejlesztői tevékenység koncentrálásáról. Ezt az állásfoglalást a pártbizottság titkára ismertette, ja­vasolta: a meghatározott feladatokkal egészítsék ki a vál­lalati tervet. Az érdemi vita után — amelynek során összesen tizen­négyen szólaltak fel — a testület végülis a kiegészítések­kel elfogadta a jelentést. A továbbiakban a fejlesztési igazgatóság szervezetének és működésének átalakítására tett előterjesztést, majd a BVK egységes szerkezetbe foglalt szervezeti és működési szabály­zatának tervezetét vitatta meg és fogadta el — bizonyos javaslatokkal és kiegészítésekkel — a vállalati tanács. Az ülésen közérdekű bejelentések, tájékoztatás, valamint szóbeli előterjesztések is történtek — ezeket ugyancsak tu­domásul vette a Borsodi Vegyi Kombinát vállalata tanácsa. —Dr. Jutalmazás A Borsodi Vegyi Kombinát szakszervezeti bizottsága az elmúlt év végén is elisme­réssel nyugtázta a mozga­lomban tevékenykedő akti­visták, tisztségviselők áldo­zatos munkáját. Az 1986-ban végzett szakszervezeti mun­káért, kimagasló tevékeny­ségért közel kétszázan része­sültek jutalomban. Az üzemi szakszervezeti bizottsági tit­károk nyújtották át az akti­visták egy részének — elis­merő szavak kíséretében — a jutalmat. A szakszervezeti bizottság tagjait, tisztségviselőit, vala­mint több kiváló aktivistát Tamók Gyula szb-titkár, va­lamint Baranovszky Ferenc­­né, az szb politikai munka­társa köszöntötte, s kívánt további munkájukhoz erőt, egészséget. Teljesítenék a felajánlást A Borsodi Vegyi Kombinát technológiai fejlesztési osztá­lyán tevékenykedő Varga József szocialista brigád az elmúlt év október hónapjá­nak második felében két je­lentős pótvállalást tett. Az egyik vállalás témája, a Szovjetunióból vásárolt vá­­kuumdobszűrő átalakításával, egy jól működő univerzális kísérleti szűrőberendezés lét­rehozása, a műveleti labor­ban. A másik felajánlás: a Cseh­szlovákiából vásárolt őrlőgép átalakítása és különböző ké­szülékekkel való összekap­csolása révén egy több célú őrlőberendezés létrehozása ugyanabban a laborban. Mindkét felajánlását a kö­zösség határidőre teljesítette. Párt-vb ülés a BVK-ban Az elmúlt év utolsó ülését december 18-án tartotta meg a Borsodi Vegyi Kombinát párt-végrehajtó bizottsága. A testület ez alkalommal két időszerű témakörről tanács­kozott. A vállalat 1986. évi gaz­dálkodásáról szóló jelentést dr. Fekete Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettes ter­jesztette a végrehajtó bizott­ság elé. E napirend kereté­ben vitatták meg azt a ja­vaslatot is, amely összefog­lalja az 1987. évi gazdaság­politikai feladatokat. A továbbiakban az 1987. évi beszámoló taggyűlések lebonyolításának politikai és szervezeti feladatairól szóló intézkedési tervjavaslatról tárgyalt a testület. E téma­kör előadója Mér­án János, a pártbizottság titkára volt. Az elmúlt esztendő politi­kai munkájáról folytatott ez­után eszmecserét a párt­végrehajtó bizottság. .. Pézsgásmű­vészek Szinte mindenkit lenyűgöz, amint nádszálként hajlanak, szökkennek ezek a lányok. A sok-sok munka és a te­hetség egyszerre valami szemkápráztatót, „alkot” a szőnyegen. Bámulatra méltó az az akarat, szorgalom és edzés, amellyel a sikerek fokról fokra kovácsolódnak. Sokszor mégis úgy tűnik, hogy csupán a közönség az igazi segítőtárs e fáradhatat­lan ténykedésben.. Pedig ezek a kislányok hírnevet és te­kintélyt szereznek az egye­sületen kívül az egész ma­gyar sportéletnek. Érdemes rájuk vetni ..vigyázó sze­münket ...” (Beszámolónk a 6. oldalon.)

Next