Borsodi Vegyész, 1989. július-december (26. évfolyam, 27-51. szám)

1989-07-06 / 27. szám

a Tanácsülés Kazincbarcikán A személyi kérdések még mindig indulatokat kavarnak AZ ELNÖKHELYETTES: MÁTÉ ATTILA, A VB-TITKÁR: TANNER JÁNOS Az asztalokon új tanácstagi igazolványok fogadták a vá­rosatyákat a június 28-án tartott ülésük megkezdése előtt. A napirendet megelőzően a Vöröskereszt megyei szervezeté­nek képviselője örömteli bejelentést tett.­­Az immár nagyon­uo­mányos versenyben Kazincbarcika elnyerte a Megye Leg­tisztább Városa kitüntető címet. Ezek után az újonnan meg­választott tanácstagok mandátumát hitelesítette a testület. Ők pedig a következők: Sallai Árpád (61. sz. körzet), pót­tanácstag; Káló István; Danada János (40. sz. körzet); Há­mori György (35. sz. körzet), póttanácstag: Tóth István.­ ­ Ezek után a Hazafias Népfront helyi szervezeté­­­­nek titkára a ta­nácselnök­­helyettesi tisztség betöltésé­re tett javaslatot. Mint be­vezetőjében elmondta, az az elképzelésük, hogy a meg­választandó helyettes társa­dalmi munkában végezze feladatait a választásokig. Személyét pedig az elnök­­asszonnyal egyetértésben terjesztik a városatyák elé. A jelöltet Máté Attilának hívják és az Émász osztály­­vezetője, tanácstag és vb­­tag is. A név elhangzása­­ után a széksorokban némi­­ morgolódás hallatszott: — Miért nem olyat javasolnak, aki főállásban a tanácson dolgozik? Ezek azonban rö­videsen el is csitultak. Nem így Tóth Gyula véleménye, aki kemény vádakkal illet­te az új jelöltet. — Véleményem szerint Máté Attila simulékony, a vezetőkhöz tapadó ember. Ami még ennél is rosszabb, a népi ellenőrzés jelenleg vizsgálatot folytat ellene. Kitzinger Ferenc, az alter­natív szervezetek nevében emelkedett szólásra: — Ne­heztelésemet fejezem ki a­­ népfronttitkár felé, hogy velünk nem váltottak szót az elnökhelyettes személyé­­­­ről. Sallai Árpád pedig a kö­vetkezőket mondotta: — Nem itt, a döntés előtt né­hány perccel kellene halla­nunk a személyi kérdések-­ ről, a jelöltről. Ez a tanács­tagok semmibevételét je­lenti. Kész tények elé állí­tanak minket. E pillanatban közbevágott Ollári István: — Azért va­gyunk itt, hogy feltegyük a kérdéseinket. Kisbenedek Tiborné arra kérte tanács­tag társait: úgy tegyék fel kérdéseiket, hogy az embe­rek sorsát érinti. Leskó András arról beszélt, hogy őt meggyőzte a HNF tájé­koztatása Máté Attila al­kalmasságáról. Tuskán Jó­zsef szerint a tanácsülés nem a jelölt munkaköri dolgainak ellenőrzésére hi­vatott. Javasolta azonban, hogy mondja el, miért fo­lyik ellene vizsgálat. Egy másik hozzászóló szerint ez a vizsgálat nem befolyásol­hatja a választást. Végü­l a HNF-titiikár válaszolt az ész­revételekre: — Visszauta­sítom azt, amit Tóth Gyula a jelölttel kapcsolatban mondott. Sokat dilemmáz­­tam, hogy a nyilvánosság elé vigyük-e a jelölést. Ehe­lyett azonban ahhoz tartot­tuk magunkat, hogy az el­nök válassza meg közvet­len munkatársát. Ismét Tóth Gyula követ­kezett. — Visszautasítom Szalontainé válaszát — mondotta. — Problémánk­kal legalább ötször megke­restük Máté Attilát, de nem volt hajlandó válaszolni. A kibontakozó vitának és az elszabaduló indulatoknak Radó Gyuláné vetett véget, azzal, hogy megkapta a testület egyetértését az azonnali választáshoz. A jelenlévő 48 városatyából végül is 44 Máté Attila mel­lett voksolt. Az új elnök­­helyettes társadalmi munká­ban tevékenykedik majd, és megbízása szeptember 1- jétől érvényes. Ú­jabb személyi kérdés, a vb-titkári kinevezés követ­kezett. Itt már lényegesen nagyobb egyetértés mutat­kozott a tanácstagok között, hiszen különösebb vita nél­kül, 46 igen szavazattal és 2 tartózkodással nevezték ki Tanner Jánost vb-tit­­kárrá. E kissé hosszúra nyúlt vita után a tanács pénzügyi gazdálkodásáról és a fej­lesztési kiadások időará­nyos teljesítéséről hangzott el jelentés, illetve beszá­moló. Itt lényegesen­ keve­sebb ellenvéleményt hallot­tunk és inkább a múlt hi­báit taglaló hozzászólások, valamint egy-egy kisebb lakóközösség gondjait felve­tő megnyilatkozások voltak jellemzőek. Megtudtuk, hogy a Kertváros V. ütem­nél a napokban befejező­dik az útépítés és 48 telek­nél a vb már ki i® jelölte a vevőket. A Kertváros V. ütem, a helyi és a herbo­­l­yai városrész jobb vízellá­tása érdekében befejezték egy ezerköbméteres víztá­rozó építését. Eddig 3800 lakást kap­csoltak be a kábeltévé-háló­­zatba. Már megtervezték a kelet-nyugati vonalhálóza­tot is, de ennek kivitelezé­séhez mintegy 2 millió fo­­­rin­t többletköltségre volna szükség. A tanácsnak az idén erre nincs forrása, de mivel a lakosság a vártnál nagyobb ütemben igényli a további kiépítést és ezért anyagi áldozatokat is hoz, a VGV más forrásokból biztosítja a kivitelezés pénzügyi fedezetét. A továbbiakban Balla Ár­pád, a művelődési, ifjúsági és sportosztály vezetője tá­jékoztatta a testületet Ka­zincbarcika és a városkör­nyék közoktatásának távla­ti fejlesztési feladatairól, il­letve azok időarányos tel­jesítéséről. Életkörülményeink kedve­zőtlen alakulása mind több családot hoz kilátástalan helyzetbe. Sajnos, már nem egy esetben kisgyermekkor­ban kedvezőtlen vonalon indul el a fejlődésük. És mindez csak halmozódik a serdülő-, illetve a fiatal­korra. Ez utóbbi gondok enyhítésére hozták létre az ifjúsági foglalkoztatót. Nem szabad elfeledkezni azonban az idős, beteg, alacsony nyugdíjjal rendelkező em­berekről sem. Mindannyiuk hatékonyabb megsegítésére családsegítő központot léte­sítenek Kazincbarcikán. (szilágyi) Az új tanácsi vezetés: Radó Gyuláné elnök, Máté Attila elnökhelyettes és dr. Tanner János vb-titkár. ( Fotó: Szathmáryné Véradás — idén ! A jelenlegi, nem­ éppen­­ kedvező gazdasági-társadal­­­­mi körülmények közepette­­ is tiszteletre méltó az az önkéntes cselekedet, melyet a korábbi évek hagyomá­nyaihoz híven tesznek a Borsodi Vegyi Kombinát véradói. Megszokták, már, hogy minden hónap első keddjén megjelennek a Ka­­znebarcikai Vértranszfúziós Állomás szakemberei, s a délelőtti órákban kerül sor az akcióra. Így történt ez lapzártakor, július 4-én is: a Radnóti Miklós Művelődési Házban ez­ alkalommal ötvenheten adtak összesen mintegy 23 liter vért — térítésmente­sen. I . Az idei, immár hetedik véradáson — a korábbiak­hoz viszonyítva — talán szerényebb az eredmény. Ez annak tudható be — mon­dotta Homonnai Zoltánná, a Vöröskereszt vállalati szervezetének titkára —, hogy az I-es telepen nagy­javítás van, s ugyanakkor megkezdődtek a szabadságo­lások is. BORSODI VEGYÉSZ Beszélgetés Szőke Bélával,­­ az EMV vezérigazgatójával A szerkezetváltás legnagyobb segítője a piac A ma élő 40—50 évesek azokon a deklarált elveken nőttek fel, hogy a szocializmusban és az azt követő kommunizmusban nem lesz kizsákmányoláson alapuló magántulajdon és helyét a közösségi tulajdon veszi át. Ez az elv nagyon is szépnek tűnt, de semmi sem valósult meg belőle, a dolgozó ember nem vált tu­lajdonossá, és a munkateljesítménye messze alatta maradt a kívánatosnak. Mára már szertefoszlottak , azok az álmok, amelyek a szocialista társadalom fö­lényét hirdették. A valóság kegyetlenül legyilkolta a leggyönyörűbb eszméket is, megmaradt a keserű ta­pasztalat, a korábban becsmérelt kapitalista társada­lomban kipróbált és eredményesnek bizonyult ele­meket kell átvenni és alkalmazni a gazdaságban. Az­az, csak egyféle gazdaság van, egyazon törvényekkel, amelyek, akár akarjuk, akár nem, hatnak, érvénye­sek a gazdaságban. Az közismert a termelési szférá­ban, a teljesítményeknél kulcskérdés a tulajdonosi szerep. Ez az, amit a szocialista társadalom képtelen volt megoldani. Most, hogy nyilvánvaló a csőd, mi várható ezen a téren? — Ma nincs valódi tulaj­donos — válaszolja Szőke Béla vezérigazgató. — Igaz, az állam a tulajdonos, de ez a forma teljesen meg­foghatatlan, nem fogalmaz­za meg az érdekeket. Az állam ugyan azt állítja, hogy a dolgozók a tulaj­donosok, de ebben a bo­nyolult szövevényben egyetlen ember sem érzi, hogy hatni tudna a dolgok­ra. Tehát senki sem tudja a valódi tulajdonosi érde­ket képviselni. Nem alakult ki sem az a szemlélet, sem az az intézményrendszer, ami a személyes tulajdont valóban azzá teszi. Talán az volt a hiba, hogy csak elviekben határozták meg ezt, a gyakorlat így ezzel az elvi síkon meghatározott tulajdonosi viszonnyal sem­mire sem ment. A végered­mény ismert. Most elölről kezdődik az egész, a pol­gári demokráciában kidol­gozták a módszereket arra, hogyan lehet az egyént fe­lelősen gondolkodó résztu­lajdonossá tenni. Úgy tű­nik, mi is csak ezt a meg­oldást alkalmazhatjuk. A dolgozó csak úgy lehet tu­lajdonos, ha részjegyet­­ vesz, mert a szocializmus­ra jellemző megoldás nem alakult ki, így­ csak ez az egyetlen megoldás van.­­ Úgy tűnik tehát, mi­vel a szocialista társadalmi rendszer gazdasága nem ta­lálta meg azt a formát, ami rá jellemző lehetne, így a működő, létező gya­korlatot kénytelen alkal­mazni. A lekörözött társa­dalmi rendszer nem tehet mást, a jobb hatékonyságú, fejlettebb módszereket kell átvennie, hogy végképpen ne szakadjon le a fejlett országok mögött. És még az elmúlt évtizedekben a polgári demokráciák tulaj­donostárssá tették a dolgo­zókat, a szocializmus, amely a dolgozók társadal­mának mondta magát, kép­telen volt megoldani a tu­lajdonviszonyokat.­­ Nem vagyok benne bi­zonyos, hogy ez az egyet­len út szerencsés, mert csak annyiból áll itt ná­lunk, hogy mind hangosab­ban beszélnek a reprivati­­zálásról. Szinte csak arról. A tőketulajdonosok rájöt­tek arra, hogy az eredmé­nyeket társadalmasítással lehet javítani. Mi annak idején száz százalékra meg­oldottuk a társadalmi tu­lajdont, de a tulajdonlás rendezetlenül hagyásával nem oldottuk meg az ér­dekeket. Én úgy véleke­dem — mondja Szőke Bé­la vezérigazgató —, hogy ki kellene dolgozni és al­kalmazni kellene olyan módszereket, amelyek jogi­lag és szemléletben is társ­­tulajdonosokká tehetnék a dolgozókat. . — Tehát mondjuk a finn módszer. Úgy tudom, több mint tízezer vállalat mű­ködik már ilyen dolgozói részvénytársasági formá­ban. — A szocializmus egyik alaptörvénye az, hogy min­denkitől képessége szerint, mindenkinek munkája sze­rint. És ez egy igazságos törvény. De sajnos ezt soha nem tartották be. Évtizede­ken át a nivellálás érvé­nyesült. Azt hiszem, a pol­gári demokráciákban kiala­kult gazdasági utak, megol­dások, nagy ellenállást vál­tanak majd ki az embe­rekből, elsősorban a gyen­gébb képességűekből, az anyagi javak elosztása mi­att. Mert nálunk nincs megoldva az sem, hogy a társadalom által elfogadott mértékben mérjük a mun­ka értékét. Mert hogy is néz ki ez a folyamat? Meg kell oldani azt a problémát, hogy a dolgozó valóban érdekelt legyen a maximális telje­sítmény elérésére. Ezt a teljesítményt bérezéssel el­ismerjük. Tehát ő a kere­setén át érzi, hogy a na­gyobb teljesítmény na­gyobb bért jelent. A gyen­gébbek pedig azt, hogy a kisebb teljesítmény kisebb bért Ennek a bérérdekelt­ségnek a továbbfejlesztett változata, amikor megszű­nik a bérérdekeltség, és ebbe már tulajdonostárs­­ként lép be a dolgozó. — Magyarországon nem volt előzménye a tulaj­donviszonyok rendezésé­nek? — De volt. Az elemei megvoltak korábban, de ezeket szinte „elfelejtet­ték”. Volt például nyere­ségrészesedés. Ez elhalt, pedig tovább lehetett volna fejleszteni. Sajnos nem dol­gozták ki, így a dolgozók gyakorlatilag érdektele­nek maradtak. Az egész folyamatnak az érdekessé­ge az, hogy lényegében Magyarországon megvoltak, vagy megvannak az elemei annak az elvnek, amelyek a valódi tulajdonosi rend­szert kialakíthatnák. Ezek az elemek azonban külön­­külön, rendezetlenül van­nak meg, nincsenek rend­szerbe foglalva. Ha ez megtörténne, az óriási vál­tozást jelenthetne a gazda­ságban. Például a prémi­umrendszer és nyereségré­szesedési rendszer is része lehetne a tulajdonosi for­máknak. Tehát korábban elindul­tunk egy cél felé, és nem mentünk végig, nem jártuk­­ végig az utat, hanem a részeredmények után felad­tuk. Ennek az eredménye a zsákutca. Én azt hiszem, hogy a szocializmust, tehát a dolgozói részvételt, mint távlati célt semmiképp sem kell feladni. Úgy fo­galmaznék, ki kell jelölni a végcélt, hogy hova sze­retnénk eljutni, és azután majd meglátjuk ehhez az utakat. Tehát nem a rep­­rivatizálásban látom a megoldást, hiszen az is csak egy bérmunkásvi­szony. . . És ezzel a feltétel­­rendszerrel csatlakozni tu­dunk Európához? Az euró­pai piachoz? Meg kell határozni be­csületesen a helyzetünket­ a mai­­ világban. Az illúziók­tól megszabadulva a poli­tikában is, a gazdaságban is. Ha ezt megtesszük, ezu­tán le kell vonni a követ­keztetéseket. Ebből az de­rül majd ki, nekünk kell alkalmazkodnunk, mert nem vagyunk világpolitikai tényezők. Azután egy má­sik, ami ennyire fontos le­galább. Hogy kiszolgáltatott helyzetben vagyunk. De ar­ra építve, hogy a magyar gazdaság szinte jelentékte­len a világpiac egészéhez, éppen ez a kicsisége teszi lehetővé az igen széleskörű manőverezést. Hiszen a ke­reskedelemben csak tized­százalékokban mérhető a részvételünk. És a világ­piacon mindig is vannak folytonossági hiányok, ré­sek, ahova betörhetünk, ott teret nyerhetünk. De ehhez maximális rugalmasságra, önállóságra van szükség. — Tehát radikálisan fel kell számolni a központi irányítást, a hatóságosdit... — A piachoz csakis maximális rugalmassággal alkalmazkodhatunk. Ehhez kell alakítani a körülmé­nyeket. Hagyni kell tehát, hogy kialakuljanak a ver­senyre alkalmas szerveze­tek, és mindenki kipróbál­hassa magát. Nemcsak az egyéni jövedelmekben, ha­nem a­­gazdaságban is en­gedni kell a differenciáló­dást. Mert ha a jókat nem hagyják kibontakozni, az eredmény is elmarad. — Ha ez, ezen az úton megoldható, a vállalatnál milyen utat szeretnének bejárni? — Hosszabb ideje dolgo­zunk azon és szeretnénk legalább a jövő évben már egyre nagyobb mértékben bevinni a érdekeltséget úgy, hogy érzékeljék a dol­gozóink, fokozottan része­sednek a vállalati nyere­ségből. Azt szeretnénk, ha tulajdonossá válnának az emberek, hogy ki-ki köz­vetlenül érdekeltté váljon az eredményekben. A má­sik, igyekszünk minél na­­gyob önállóságot kicsikar­ni. Ennek jó példája, hogy csaknem hét év után a szo­cialista kereskedelemben már viszonylag nagy önál­lóságot harcoltunk ki. Har­madikként azt említeném, hogy olyan partnereket igyekszünk találni és olyan új szervezeti formákat kia­lakítani, amelyek a jelen­legi körülmények között is jelentős fejlődést eredmé­nyezhetnek. Hajdú Gábor 1989. július 6.

Next