Borsszem Jankó, 1871 (4. évfolyam, 157-209. szám)
1871-01-01 / 157. szám
550 Kecskeméthy Aurél Legmérgesebb ellensége sem tud neki roszszabb czímet, sem legjobb barátja nagyobb dicséretet, mint azt, hogy széles e hazában ő a legnagyobb pecsovics. De maga sem rejtegeti, és ez az ő erős oldala. Ezért fél tőle a miniszter és az oppoziczionális pártvezér egyaránt, mert úgy vannak vele, mint a kikeresztelkedett zsidó az igazival. Ha mindenkivel el bírják feledtetni, ha mindenki előtt el bírják titkolni apró velük született zsidó tulajdonaikat, az igazi zsidó még egy cardinalisban is fölismeri a volt zsidót. Kecskeméthy csak rá néz egy olyan radikálisra és csak egy csepp pecsovics vér legyen ott szive valamely mély zugában, ő a várrokonságnál fogva fölismeri, mint akár Richard abbé a forrást. Aztán ebből ered az ő népszerűsége is, mely műveit oly kelendőkké teszi, a milyen kelendő az ellene bőven szórt ellenzéki szidalom. Szidják, de olvassák. Mert elve: minden irány meg van engedve, kivéve az unalmas. Forog a köpenye, de kecsesen forog. Aki azt mondja, hogy nincs meggyőződése, az nem ismeri; aki azt mondja, hogy meggyőződése ellen ir, az sem ismeri. Mert egy rendíthetlen meggyőződése van, ч az, hogy minden magyar ember, bármit beszéljen vagy írjon, bármely párton álljon vagy üljön, alapjában pecsovics. I E meggyőződés vonul végig mindenen, a mitk , különben a részletekre nézve sokféle „ árnya-í latot“ bírnak el az ő elvei, mert azok valójában oly kevéssé érdeklik, hogy azt hiszem, ő maga roppantul csodálkoznék, ha egy napon azt venném észre, hogy valami napi kérdésről véleménye van. Elmésnek lenni: ez legszilárdabb elve s azon ellenzéki íróktól, kik forgandóságot vetnek szemére, leginkább abban különbözik, hogy ő elmés oldalánál fogja meg az intelligentiát, mig amazok ostobaságánál fogják meg az ó népet. Különben házi úr. Ha igaz, hogy offucziózus, akkor a végitéélet napján ő is igy imádkozhatik Moor Ferenczczel: „Herr, mein Gott, ich habe mich nie mit Kleinigkeiten abgegeben. “ Újabb időben az útirajzokra adta magát. Akit érdekel, megtudni, hogy különféle helyeken milyen az étlap, annak főleg Kecskeméthy útirajzai ajánlhatók forrásul. „Megérkeztünk X. városba. Érdekes, bár kissé piszkos, régi hely. A legjobb vendégfogadó a „rézperecz.“ Reggelire középszerű hideg beefsteak, kissé gyönge thea, de a pirított zsemlyéhez oly kitűnő szalonna, melyről a város mindig emlékezetes lesz előttem.“ Vagy: „A hajó fedezetén a leggyönyörűbb reggelt töltöttük. A víz mintegy delicatessel nyalta hajónk oldalát, messze Kis-Ázsia hegyei füstölögtek, de füstjök nem volt oly édes, mint az előttünk álló lunché. A Champagne maga nem ismer oly valódi Cliquot-veuve-öt, mint melylyel a derék kapitány kedveskedett nekünk, sem a Havannai oly égi füvet, mint melynek füstje akkor keltett föl lelkemben mindent,ami költői.“ Egy gyöngéje van még: nagyon szeret hízelegni nagy uraknak. Azt mondják, hogy satirikus lelkének jól esik mulatni a felett, hogy milyen ostoba a legokosabb ember, mikor okosságát emlegetik. Magáról különben elég jó véleménynyel van , s ahogy itt ül, arczáról látszik, hogy egy bizonyos nagy embernél és hazafinál nagyobbnak és hazafiasbnak tartja magát. Egy pár rész oldalát szeretném még szemére vetni, de sokan nem hinnék el, mert roppant jó híre kelt még a baloldalon is, mióta Csernátoni annyit üldözi. Kákay Aranyos. 1. .. _______ \ Sanyi. Nem csuda hogy verik a francziát, Están. Hogyhogy ? Sanyi. Mikor asszonyra bízták a hadvezérletet! Están. Nem értelek. Micsoda asszonyra ? Sanyi. Hát Bazainéra. (Árva.) Borsszem Jankó Január 1. 1871.