Borsszem Jankó, 1876 (9. évfolyam, 418-469. szám)

1876-03-26 / 429. szám

2 Országgyűlési tudósítás. (From our owm.) | Egyetem Elnök,­­ Begyetem ' Kendermag ! Ez a mai occupatio, méltóztassék e thémáról Írás­beli feladatokat élő szóval elkészíteni. Bausznem­. Occupatiot adnak föl s ezzel nyíltan bevallják, hogy szándékuk occupálni; a magyar nemzet occupálni akarja a szász királynak földjét, aki nincs is! S ez baj és sérelem! Van Magyarország, Skótország, Oroszország, Németország, Olaszország, mért ne legyen Szebenország is ? Kell egy Szebenországnak is kelet­keznie. Európa súlyegyene megköveteli, hogy itt ke­leten egy szebeni óriás birodalom keletkezzék. Szebeni birodalmat, egy szász egyetemes császárságot kívánunk csak, semmi mást. Fajunk messzire nyújtja ágait. Nyu­gaton a szászfalu Anglia, középütt a piezi de erős Szász­ország, keleti előőrsön Brassó. Londontól Brassóig ter­jedő országot, a szász fajok egyesülését tűztem én ki magamnak. Mivel azonban ez még nem megy, kicsiben kezdjük. Sikerüljön üzletünk en détail, folytatjuk en gros. A szász elem — das sächsische Kruzitürken Ele­ment — szt. István koronájának legfényebb gyöngye. Nélkülünk örökké sivatag maradt volna az egész ország. Mint modern kulturvolk (Übereinander!) rendkívüli tiszteletben tartjuk a régi privilégiumokat és írásokat. Mert noha tudjuk, hogy a múlt középszázadok mohlepte institutiói nem illenek már korunkba, érezzük a bennünk rejlő czivilizáló erőt s tudjuk, hogy mi még a legavul­­tabb jogokból és legócskább szabadalmakból is képesek vagyunk modern viszonyokat kisajtolni, mint az újabb vegyészek a guanóból illatot szűrnek. Nélkülünk tönkre ment volna Erdély, mert mikor a török tatár ellen a magyarság és székelység csatába ment, mi maradtunk kerített városainkban, pénzen váltottuk meg életünket s épen ezért tartottuk fen Erdélyt. Ugyan mivé lesz Erdély, ha mi is vigyázatlanul koczkáztatjuk életün­­­­ket ? — Csakhamar néptelen lett volna; de mi circum­­s spectusok voltunk ám,és megőriztük életünket a hon és­­ a statisti­a javára. (Éljen!) Ily nemzet előjogait csor­­­­bítanák meg önök ? Nem uraim, fölteszem hogy lesz a t. háznak lelke ezt nem tenni, lesz esze. ... Elnök. Megrovom a szónok urat, ő mintegy két- s­kedik, hogy a háznak van esze. Bausznem­. Bocsánat, én nem azt mondtam, hogy »lesz esze«, hanem azt hogy lesz »essay«, mondani akar­­j­ván ugyanis: ha elveszik jogainkat, abból a história­­ számára lesz egy essay Löher tollából, melyet azonban­­ nem köszönnek meg. ugy ám, eljáratja az önökkel a­­ »Löher Pétert«, sőt még magam is neki fürkőzöm s az »Augeburger Allgemeinéban« becsületesen leteremtem­­ mindnyájokat. Öt percznyi gondolkodást adok. Ha nem­­ térnek észre azalatt, megírom a czikket Magyaror-­­­szág ellen. Zay Adolf: Bevallom, hogy el vagyok készülve a­­ fogadásra, melyben szavaim részesülni fognak. Akármit mondjak, a válasz az lesz rá, hogy: »zaj« »zajos ellen­mondás«. (Zajos derültség.) Ezzel azonban ezért is értem, mert szándékom nem más, mint hogy zajt üssek a drága szász nemzet érdekében. Nevem magyar ugyan, de letörlök magamról minden magyar bélyeget, leberetválom bajszomat és emlékeimet, növesztek pakon­­partot, grossdeutsch nagyralátást s elrúgva őseim csiz­máját, ami te óriás pantuflidba bújok, ó nagy német nem­zetem ! Önök véget akarnak vetni civilizáló munkánknak keleten ? Meg akarnak semmisíteni, hogy ne belockol­­hassuk deutsche zungénkkal az oláhit és magyart? — Azért is beleckolni fogjuk. Különben pedig a javaslatot indig szásznállóval utasítom vissza, a magyar nemzetet megháborodással dobom ki az ajtón, a kormányt utálat­tal fojtom egy kanál vízbe és Magyarországot a leg­­angolabb flegmával robbantom a levegőbe, pas! Dort ist des Ungars Vaterland. Kapp. Kappunk az alkalmon, hogy feledésbe ment szivünket restauráljuk. E javaslat épen kappóra jött. Jaj, jaj és háromszor jaj nekünk szegény szászoknak, kiknek bőréből most Tisza Kálmán ur nadrágszijat fog metszeni. Nadrágszijat ám , mert barbár és nem ismeri a hozentrágert. Bausznern és Zay már kifejezést adtak bánatunknak, mivel azonban a happite foetet piscis, végre is én vagyok hivatva legélénkebb kifejezést adni szörnyű dühünknek. Elkeseredésünk nevében a ház asz­talára teszek egy kónyáztatott zsebkendőt, melyet a szász nemzet a magyar elnyomás alatti könycseppekkel sirt teli. Ha ki akarják a szemünket törölni valamivel, hagyják meg önkormányzatunkat oly értelemben, hogy mi kormányozzuk önöket, mert ez a valódi önkor­mányzat. Elnök. Miután a szászok kibeszélték magukat, áttérünk a tanfelügyelőkre. Kérem azokat a szónok ura­kat, kik e thémáról presbitálni óhajtnak, minél rövidebb hosszadalmassággal fárasztani magukat, mivel úgysem mennek semmire s a tanfelügyelőket en bloc elfogadjuk. Zsedényi­ Trefort minister urnak pavillonomá­­niáján kívül még egy sajnos oldala fúrja az én oldala­mat. A tanfelügyelők testületéről az ágostai hitvallás­ban mit sem olvashatok, sőt azon meggyőződésre jöttem, hogy Luther nem is rendelkezett róluk, miből fölösle­gességük önkényt következik. Pápista találmány, mely sérti a mi önkormányzatunkat. Egyébiránt a luteránus iskolák sokkal jobbak, semhogy rájuk felügyelni kellene; én tehát protestálok mindennemű erőszakoskodás ellen. Mulasson Trefort úr a maga pavillonjaiban! Mossáry Lajos. Ugyanezeket kívántam mondani én is, csakhogy egészen mást. Úgy érzem, hogy én sem állh­atom a tanfelügyelőséget, de nem vallási, hanem mu­­nicipális szempontból. Az ország szegény, a hivatal sok, törüljünk mindent ami törülhető. Jót állok róla, akár­melyik megyei autonóm hajdú elvégzi a tanfelügyelői teendőket. Utazza végig havonként a kerületet, húzza a rosz deákokat egyszer a deresre, tudom többet használ, mint az a tudákos sulinspektorság! Adjunk bár a haj­dúnak évenkint 20 frt czulagot, a mennyit spórolha­tunk meg! Ha így cselekszünk, nem is sértjük meg az autonómiát. Megyében a megye, városon a város, falun Borsszem Jankó. MARCZIUS 26. 1976.

Next