Borsszem Jankó, 1876 (9. évfolyam, 418-469. szám)

1876-03-26 / 429. szám

2 Országgyűlési tudósítás. (From our owm.) | Egyetem Elnök, Begyetem ' Kendermag ! Ez a mai occupatio, méltóztassék e thémáról Írásbeli feladatokat élő szóval elkészíteni. Bausznem. Occupatiot adnak föl s ezzel nyíltan bevallják, hogy szándékuk occupálni; a magyar nemzet occupálni akarja a szász királynak földjét, aki nincs is! S ez baj és sérelem! Van Magyarország, Skótország, Oroszország, Németország, Olaszország, mért ne legyen Szebenország is ? Kell egy Szebenországnak is keletkeznie. Európa súlyegyene megköveteli, hogy itt keleten egy szebeni óriás birodalom keletkezzék. Szebeni birodalmat, egy szász egyetemes császárságot kívánunk csak, semmi mást. Fajunk messzire nyújtja ágait. Nyugaton a szászfalu Anglia, középütt a piezi de erős Szászország, keleti előőrsön Brassó. Londontól Brassóig terjedő országot, a szász fajok egyesülését tűztem én ki magamnak. Mivel azonban ez még nem megy, kicsiben kezdjük. Sikerüljön üzletünk en détail, folytatjuk en gros. A szász elem — das sächsische Kruzitürken Element — szt. István koronájának legfényebb gyöngye. Nélkülünk örökké sivatag maradt volna az egész ország. Mint modern kulturvolk (Übereinander!) rendkívüli tiszteletben tartjuk a régi privilégiumokat és írásokat. Mert noha tudjuk, hogy a múlt középszázadok mohlepte institutiói nem illenek már korunkba, érezzük a bennünk rejlő czivilizáló erőt s tudjuk, hogy mi még a legavultabb jogokból és legócskább szabadalmakból is képesek vagyunk modern viszonyokat kisajtolni, mint az újabb vegyészek a guanóból illatot szűrnek. Nélkülünk tönkre ment volna Erdély, mert mikor a török tatár ellen a magyarság és székelység csatába ment, mi maradtunk kerített városainkban, pénzen váltottuk meg életünket s épen ezért tartottuk fen Erdélyt. Ugyan mivé lesz Erdély, ha mi is vigyázatlanul koczkáztatjuk életünket ? — Csakhamar néptelen lett volna; de mi circums spectusok voltunk ám,és megőriztük életünket a hon és a statistia javára. (Éljen!) Ily nemzet előjogait csorbítanák meg önök ? Nem uraim, fölteszem hogy lesz a t. háznak lelke ezt nem tenni, lesz esze. ... Elnök. Megrovom a szónok urat, ő mintegy két- skedik, hogy a háznak van esze. Bausznem. Bocsánat, én nem azt mondtam, hogy »lesz esze«, hanem azt hogy lesz »essay«, mondani akarjván ugyanis: ha elveszik jogainkat, abból a história számára lesz egy essay Löher tollából, melyet azonban nem köszönnek meg. ugy ám, eljáratja az önökkel a »Löher Pétert«, sőt még magam is neki fürkőzöm s az »Augeburger Allgemeinéban« becsületesen leteremtem mindnyájokat. Öt percznyi gondolkodást adok. Ha nem térnek észre azalatt, megírom a czikket Magyaror-szág ellen. Zay Adolf: Bevallom, hogy el vagyok készülve a fogadásra, melyben szavaim részesülni fognak. Akármit mondjak, a válasz az lesz rá, hogy: »zaj« »zajos ellenmondás«. (Zajos derültség.) Ezzel azonban ezért is értem, mert szándékom nem más, mint hogy zajt üssek a drága szász nemzet érdekében. Nevem magyar ugyan, de letörlök magamról minden magyar bélyeget, leberetválom bajszomat és emlékeimet, növesztek pakonpartot, grossdeutsch nagyralátást s elrúgva őseim csizmáját, ami te óriás pantuflidba bújok, ó nagy német nemzetem ! Önök véget akarnak vetni civilizáló munkánknak keleten ? Meg akarnak semmisíteni, hogy ne belockolhassuk deutsche zungénkkal az oláhit és magyart? — Azért is beleckolni fogjuk. Különben pedig a javaslatot indig szásznállóval utasítom vissza, a magyar nemzetet megháborodással dobom ki az ajtón, a kormányt utálattal fojtom egy kanál vízbe és Magyarországot a legangolabb flegmával robbantom a levegőbe, pas! Dort ist des Ungars Vaterland. Kapp. Kappunk az alkalmon, hogy feledésbe ment szivünket restauráljuk. E javaslat épen kappóra jött. Jaj, jaj és háromszor jaj nekünk szegény szászoknak, kiknek bőréből most Tisza Kálmán ur nadrágszijat fog metszeni. Nadrágszijat ám , mert barbár és nem ismeri a hozentrágert. Bausznern és Zay már kifejezést adtak bánatunknak, mivel azonban a happite foetet piscis, végre is én vagyok hivatva legélénkebb kifejezést adni szörnyű dühünknek. Elkeseredésünk nevében a ház asztalára teszek egy kónyáztatott zsebkendőt, melyet a szász nemzet a magyar elnyomás alatti könycseppekkel sirt teli. Ha ki akarják a szemünket törölni valamivel, hagyják meg önkormányzatunkat oly értelemben, hogy mi kormányozzuk önöket, mert ez a valódi önkormányzat. Elnök. Miután a szászok kibeszélték magukat, áttérünk a tanfelügyelőkre. Kérem azokat a szónok urakat, kik e thémáról presbitálni óhajtnak, minél rövidebb hosszadalmassággal fárasztani magukat, mivel úgysem mennek semmire s a tanfelügyelőket en bloc elfogadjuk. Zsedényi Trefort minister urnak pavillonomániáján kívül még egy sajnos oldala fúrja az én oldalamat. A tanfelügyelők testületéről az ágostai hitvallásban mit sem olvashatok, sőt azon meggyőződésre jöttem, hogy Luther nem is rendelkezett róluk, miből fölöslegességük önkényt következik. Pápista találmány, mely sérti a mi önkormányzatunkat. Egyébiránt a luteránus iskolák sokkal jobbak, semhogy rájuk felügyelni kellene; én tehát protestálok mindennemű erőszakoskodás ellen. Mulasson Trefort úr a maga pavillonjaiban! Mossáry Lajos. Ugyanezeket kívántam mondani én is, csakhogy egészen mást. Úgy érzem, hogy én sem állhatom a tanfelügyelőséget, de nem vallási, hanem municipális szempontból. Az ország szegény, a hivatal sok, törüljünk mindent ami törülhető. Jót állok róla, akármelyik megyei autonóm hajdú elvégzi a tanfelügyelői teendőket. Utazza végig havonként a kerületet, húzza a rosz deákokat egyszer a deresre, tudom többet használ, mint az a tudákos sulinspektorság! Adjunk bár a hajdúnak évenkint 20 frt czulagot, a mennyit spórolhatunk meg! Ha így cselekszünk, nem is sértjük meg az autonómiát. Megyében a megye, városon a város, falun Borsszem Jankó. MARCZIUS 26. 1976.