Borsszem Jankó, 1920 (53. évfolyam, 1-52. (2710-2761.) szám)

1920-01-04 / 1. (2710.) szám

4. oldal Móricka nem érti — Mondd, papa, jó üzlet volt a kommunizmus? — Nem, fiam. Rossz üzlet volt. — Rossz üzlet volt? Hát akkor miért mondják, hogy zsidók csinálták? Heggel! Ima Én. — Tehát te azt mondtad édesem, hogy kellek már föl és hogy szégyeljem magam, kilenckor még ágyban feküdni. Hm. Figyelj kérlek csak arra, amit én neked most mondani fogok. Kezdem azon, hogy én nem vagyok azonos a Nap­istennel, hogy mindennap korán reggel keljek; albán sem vagyok, mert az albánok rossz szokása a folytonos fölkelés, úgy tudom. De eltekintve ezektől, tudd meg, hogy rossz diplomata és gyenge filozófus vagy, különben tudnád, hogy minden erő egyenlő nagyságú ellenerőt vált ki. Emlékszem, tavaly is így az ágyban feküdtem, mint most és éppen elhatároztam magamban, hogy fölkelek és fölsétálok a Jánoshegyre, midőn anyám azt mondta, ne henyéljek már annyit, hanem keljek inkább föl és menjek sétálni a Jánoshegyre. Amint anyám e mondása elhang­zott, vége volt a jánoshegyi kirándulásnak. Vége. Hogy én menjek a Jánoshegyre? Hogy lehet nekem ilyet mondani? Mi az a Jánoshegy? Egy nagy daganat, melynek fogalma sincs, mit tesz az, korán kelni, egy öreg, elhízott, lusta dombnagy­papa, akinek esze ágában sincs hegyet mászni. Mi közöm hozzá? De ha netalán mégis föl akarnék mászni a Jánoshegyre, akkor mehetek úgyis. Ismerem az ilyen kirándulás körül­ményeit, nehézségeit, gyönyöreit, tehát csupán az akaratom szükséges még, hogy a tettet végrehajtsam. Ha tehát akarom, akkor meg is tehetem és meg is teszem és nem kell engem ösztökélni; ha pedig nem akarom, akkor valószínűleg mást akarok és akkor céltalan a Jánosheggyel példálózni. De mert anyám azt mondta, menjek, mindjárt háromszor oly magas­nak láttam a Jánoshegyet és elment minden kedvem tőle. Ne mondd tehát te sem, hogy keljek föl, mert ha történe­tesen föl akarnék kelni, nem tehetem, nehogy engem, önérze­tes férfiút, gyöngeakaratú papucsnak tarts. De még másról is van ám Itten szó. Én felnőtt, nagykorú vagyok, higgadtan, komolyan viselkedjem ugyebár. Így illik férfihez. Meglett férfi ne cselekedjék elhamarkodva, hanem vegye fontolóra a tett körülményeit, kiviteli módját, időtartamát; mérlegelje a tett előnyeit, hátrányait önmagára, a közvetlen környezetére, a társadalomra és az egész emberiségre nézve egyaránt. Ugy­e belátod most már, hogy én mint meglett férfi és férj, aki nem akar feleségére kellemetlen benyomást tenni, nem ugorhatom egy-kettőre ki az ágyból. Mik tehát az előnyök fekvemaradásom esetén? Ha szégyelleni akarom magam —­­ mert te mondtad, hogy szégyeljem magam, — akkor jobb, ha fekve maradok, így sokkal zavartalanabbul tudom magam jól alaposan kiszégyelleni, mintha fölkelnék. Amíg föl nem kelek, nem fogok nagy lábujjammal a lepedőm összegyűrt csücskébe akadni és nem fogok mezítelen lábbal a szobában levő egyetlen cseresznyemagra hágni, amint az tegnapelőtt történt, egész délelőttre elrontva vele kedvemet. Amíg fek­szem nem koptatom ruhámat, cipőmet, miáltal több fog jutni télire a szegény proletárgyermekeknek. Nem gázolhat el, kér­lek, a villamos, nem találkozhatom szabómmal; nem lőhet­nek a hasamba egy monitort; nem eshetik a fejemre repülő­gép vagy üvegcserép; nem hallom a gyomrok korgását; a kirakatok láttára nem jut eszembe folyton a szó legszorosabb értelmében a zsebemben lapuló pénztárcám. Nem koptatom a járdát sem, miáltal, lényegtelen mértékben bár, de kétségkívül hozzájárulok a főváros költségvetésének kedvezőbbé téte­léhez. Ha nem kelek föl, nem kell hogy rámcsöngessen a kocsi­­vezető. Így nem kopik annyira a csengő, amiért azután keve­sebb újat kell csinálni, kevesebb rezet kell behozni külföld­ről és így javítom valutánkat is némileg. Nem kényszerítem sietős úton levő embertársaimat arra, hogy nekem kitérve, hosszabb utat tegyenek meg, mintha egyenesen, kitéreskedés nélkül mehetnének. Mert nincs ki­zárva, hogy valaki, aki patikába rohan, éppen két perccel késik el az orvossággal, az öngyilkos már meghalt. Pedig ha két perccel előbb ér vissza az orvossággal, akkor az orvos biztosan megmentette volna a szerencsétlent. Ez esetben mindazok is részesek a halál előidézésében, akik a patikába szaladó egyént útjában folytonos kitérésre és így két perccel hosszabb út megjárására kényszerítették. Sőt direkt gyilkossá is lehet az ember. A tuberkulózis tudvalevőleg a porral terjed. Lehetséges, hogy a járásom által okozta léghuzattal,­­ mert magam előtt, ugyebár, tolom a tehetetlenség törvényénél fogva helyen veszteglő, sűrített levegőt, míg mögöttem, a lég­­ritka térbe, a levegő utánam tódul — evvel a léghuzatommal szóval fölkavarom egy tüdőbeteg megszáradt köpetét és a bacillusokat egy véletlenül arra haladó alacsony gyermek magába szívja. (Ezalatt a konyhában nagy sistergéssel kifut a tej.) Az istenért, siess a konyhába, kifut a tej és akkor nem kapok reggelit! Feleségem fleül­. Fussak a konyhába? Hm. Én, mint nagy­korú, meglett egyén, alaposan meg kell hogy gondoljam tetteimet. Először is mérlegelnem kell... (Felugrom az ágyból és mérlegelés nélkül rohanok a kony­hába; egy ugrás a Kálvária, második a Királyhágó, a harma­dikkal kint termek, a negyedikkel elrántom a tejet és az ötödikkel leforrázom a kezemet.) Én (sértődötten és a kezemet fújva, a feleségemhez): Én igazán nem értelek... (—told) Széchenyi nem így mondta — Miért pártolják az angol kereskedők Magyarországot? — Mert Magyarország nem bolt, hanem lesz! BORSSZEM JANKÓ 1. szám

Next