Borsszem Jankó, 1922 (55. évfolyam, 1-52. (2814-2866.) szám)

1922-05-14 / 20. (2833.) szám

6. oldal BORSSZEM JANKÓ Rajz — viccs nélkül A képviselőjelölt (Képtelen természetrajz) A képviselőjelöltség iránti hajlam az emberi betegségek azon csoportjához tartozik, amelyet az emberi agynak ambíció­­központjába behatolt bacillusok okoznak, ahol is az ambíció beteges túltengését eredményezik. A kórokozó bacillusokat leg­többször maga a szervezet választja ki önmagából, az ily be­tegeket önjelölteknek hívják. Ha a bacillusokkal mesterséges úton, hivatalos helyről inficiálják a szervezetet, az ily módon fertőzötteket hivatalos jelöltekként sajnálhatjuk. Vannak kor­mánypárti és ellenzéki bacillusok, ez utóbbiak mérgesebb ter­mészetűek szoktak lenni. A betegség első stádiumában a bacillusok a beszélő szer­veiket intenzívebbekké teszik, ami rendesen ú. n. program­beszédekben nyer kellemetlen külső megnyilvánulást. A beteg­ség a maga szférájába vonja bele a nyúltagyat is, téveszmék támadnak a beteg öntudatában, főleg a rokonsági képzetek tekintetében, — a beteg minden szavazót­ kedves bátyámuram­­jának, kedves sógoröccsének, húgomlányának miegyéb­nek tekint — az agyban külön e célra berendezett igérgetési központok képződnek, amelyek holmi tengeri kikötők beígéré­­sére is inspirálják a fertőzött szervezetet. A betegség ezen első stádiuma, amelyet köznyelven kép­viselőjelöltségnek szoktak nevezni, az idő haladtával mind pregnánsabb kórjelenségeket tüntet fel. Egyik-másik oldalról ugyan még megkísérlik azt, hogy az ellenzéki baci­lusokkal fer­tőzött betegeket az egészség útjára visszavezethessék, így pl. igyekeznek őket távoltartani a sok programbeszédtől, a nép­­gyűlésekre való szaladgálásoktól, de a háládatlan betegek erő­szakkal védekeznek a jóindulatú gyógymód ellen és jótevő orvosaikat még föl is jelentgetik a Jogvédő Ligánál (1. Révay lexikon: „Sóhivatal“). A betegség az ú. n. választások alkalmával éri el a krízisét. Az e-sőrendű beteget — a képviselőjelöltet — erős drukkolási láz, a 11-edrendű betegeket — a korteseket — a látás-futási láz, a 1l1-adrendű fertőzötteket pedig — a választókat — oly­kor-olykor a hatóság fogja el, hogy szegények legalább a vá­lasztás napján jussanak egy kis pihenőhöz. A betegség krízisé­nek megállapítása bizonyos formaságok mellett történik. Láz­mérő bizottságok — ú. n. szavazatszedő küldöttségek — ala­kulnak, amelyek pontos figyelemmel kísérik a betegek hőemel­kedését, és akinek láztérképe a legmagasabb hőfokot tünteti föl, az erről jegyzőkönyvi kivonat alakjában orvosi látleletet kap és ezzel menthetetlenül belekerül a betegség Il-ik stádiumába, az ú. n. képviselőségbe. A betegség Il-ik stádiuma — a képviselőség — az előző kórjelenségek ellenkezőjét váltja ki. A beteg sokkal kevesebbet beszél, újdonsült rokonságát egészen elfelejti, tett ígéreteit szta­­niolpapirosba csomagolva elteszi a következő választásokig és általában a teljesen normális ember benyomását teszi a szem­lélőre. A betegek eme csoportját a társadalom egészséges része egy helyre, az ú. n. parlamentbe internálja, mely alig valamivel kellemesebb Zalaegerszegnél. Rémes sejtelem Kedves Borsszem Jankó! Borzalmas sejtelem ébred szí­vemben. Talán a dohány­ utcai áldozatok is megrúgták a vélet­lenül odatévedt ártatlan pokolgépet­. Szegény pokolgép! Meg­ölték... Tisztelettel egy szakértő. Azok közt, akik ehhez a képhez a legjobb élcet küldik be, háromszor tíz üveg sört („Hősök söre", a Fővárosi Sörfőző gyártmánya) sorsolunk ki. 20. szám

Next