Katolikus gimnázium, Brassó, 1898

Erzsébet királyné emlékezete. Az 1898. szept. 17-én tartott gyászünnepség alkalmával felolvasta Gyárfás I. Tihamér dr. „Egy szó nyilallott a hazán keresztül“ : Erzsébet királyné meghalt! Meghalt idegen országban, távol szeretett népétől, ott, a­hol fájó szivére keresett enyhülést, járta azt át egy fanatikus anarchistának orgyilkos tőre. Árván maradt a magyar nemzet, gyászt öltött magára Hungária, sőr az egész civilisült világ, mert hiszen Erzsébet királyné felségesen nemes lelkületét tisztelő csodálattal emlegette az egész föld kereksége. De a mi bánatunk a legnagyobb, mireánk magyarokra nehezedik a fájdalom leg­súlyosabban , mert a vesztesség nagyságát a szeretet foka határozza meg. A mi veszteségünk határtalan, mert a mi szeretetünk végtelen volt iránta. Láttuk őt bevonuolni hozzánk szeretett férje karján, láttuk őt a szerencse és boldogság óráiban tündökölni, láttuk őt a koronázás templomában, láttuk őt részt­­venni királyunk és a nemzet minden örömében bánatában és láttuk őt az engesztelődés, a szeretet, ifját csepegtetni sebeinkbe, láttuk és ismét láttuk őt szenvedni, a fájdalom súlya alatt leroskadni .... Idegen származású királyné úgy nem szerette meg a magyart soha, mint Erzsébet, a magyar jellemet úgy át nem értette, annak jó tulajdonságait úgy meg nem becsülte egy sem. És ez nemcsak a Habsburgházból származó királynékra vonatkozik, hanem felmehetünk egész Szt. István koráig : nem volt a magyarnak hozzáfogható királynéja egy sem! A ki oly teljesen egybe forrott volna a nemzettel, a ki érzéseiben és gondolkozásában is magyarrá lett volna egészen, a ki vele érezte a néppel minden örömét és bánatát, a ki vigasztaló angyalként ott virasztott volna a magyar fölött az elnyomatás bús éveiben is: 1*

Next