Brassói Friss Ujság, 1936. február (5. évfolyam, 32-60. szám)
1936-02-01 / 32. szám
Tilos a színes ingek csoportos viselése Bucuresti: Tatarescu tegnap megbeszélést folytatott Inculet belügyminiszterrel az ország belső nyugalmának biztosítását célzó rendszabályokról. A belügyminiszter által a sajtó részére teendő nyilatkozatban említés történik Inculetnek Mihalacheval és Gogával folytatott tanácskozásairól is, ezenkívül rámutat az eszközölt óvintézkedésekre és közli a Suceava és Mehedinti megyékben folytatott vizsgálatok eredményeit. A nyilatkozathoz fényképfelvételeket is mellékelt a belügyi kormány, az elkobzott fegyverekről, buzogányokról, ólmosbotokról és bajonettekről. Az egyik fényképen valóságos arzenál látható, amelyet a cuzistáknak a chitilai állomáson lefoglalt vonatában találtak. Inculet egyébként hangoztatja, hogy a nemzeti parasztpárt tagjainál is találtak fegyvert. Az újabb intézkedések elsősorban a különböző alakulatok azonnali határidő nélküli feloszlatására vonatkoznak. Az egyenruhaviselés tilalmáról a következőket közlik: A törvényellenes egyenruhák viselése tilos. Elaltatott a kék, vagy más színű ingeknek viselése, akkor, ha az ingek viselői csoportba verődnek, bandát alakítanak vagy zárt sorokban menetelnek, még akkor is, ha a kihágók nem viselnek jelvényeket. Azokat, akik ilyen jelvényeket, derékszíjakat, bajonetteket vagy más ilyen politikai jellegű külső megnyilatkozást viselnek ruháikon, súlyosabb következményeket elkerülendő, azonnal letartóztatják. Színes inget csak azok viselhetnek, akik minden politikai tendencia nélkül közlekednek az utcán és nem viselnek jelvényeket. A nemzeti parasztpárt ezeket az intézkedéseket felettébb kétértelműeknek minősíti, viszont a belügyi kormány hangoztatja, hogy nem lehet az ország valamennyi állampolgárát eltiltani attól, hogy színes inget viseljen. Hivatalosan cáfolják, hogy a tutovai megyef elnökség egy cuzista csoportnak segítséget nyújtott volna. Hivatalos jelentés szerint Mehedintiben nyugalom uralkodik, magánhírek viszont arról beszélnek, hogy Turnu Severinben folytatódnak a cuzisták tüntető felvonulásai, miért is a hatóságok elhatározták, hogy erélyes rendszabályokat léptetnek életbe a rémhírterjesztőkkel szemben. Tiltakozik az orosz sajtó Hitler vádaskodásai ellen Valótlan a k kancellária és a sresszivai érintészet állítása Moszkva. A Pravda élesen támadja Hitlert legutóbbi nyilatkozatáért, amelyet egy amerikai lap munkatársának adott. A nyilatkozatban az orosz hivatalos lap újabb támadást lát a szovjet ellen, amennyiben Hitler a moszkvai éhínségről beszélt, holott az egész világ tudja, hogy nemcsak Berlinben, hanem minden nagyobb városban hosszú sorokban állanak az élelmiszerüzletek előtt a vásárlók. Hitler még az orosz dumpingról is nyilatkozott, ami annál feltűnőbb, mert hiszen a német kancellár volt az, aki hiteleket ajánlott fel Szovjetoroszországnak és szoros kereskedelmi összeköttetést létesíteni a két ország között. Megszűnik az adófizetési halasztás Április elejéig minden adóhátralékot behajtanak Bucuresti. A pénzügyminiszter elhatározta, hogy minden adófizetési halasztást megszüntet, mert a pénzügyi év végéig minden hátraléknak be kell folynia. Megállapítást nyert ugyanis, hogy az adófizetők egy része minden lehető módot felhasznál arra, hogy a fizetéseket kihúzza és azután bonokkal vagy más módon egyenlítse ki tartozását. A legfontosabb külpolitikai kérdés, a rajnai semlegességének megőrzése A francia államtanács is erről tárgyalt tegnapi álláson Páris. A francia államtanács tegnap délelőtt ülést tartott és azon Sarraut miniszterelnök felolvasta az új kormány nyilatkozatának szövegét, amelyet az államtanács egyhangúlag elfogadott. Ezután Flandin külügyminiszter és Pietri tengerészeti miniszter beszámoltak legutóbbi londoni tárgyalásaikról. A lapok beszámolói szerint a nemzetközi közvéleményt leginkább a Rajna zóna semleges övezetének kérdése érdekli és azt, hogy a tengerészeti értekezlet tanácskozásait elnapolták, szintén ennek a kérdésnek előtérbe nyomulásával áll szoros kapcsolatban, mert a diplomáciai körök mindennél előbbre valónak tartják, hogy ezt a kérdést alaposan megvizsgálhassák. EGY ÓRÁS KIHALLGATÁSON FOGADTA AZ ANGOL KIRÁLY A MAGYAR KÜLÜGYMINISZTERT Lödön. Kánya Kálmán magyar külügyminiszter, Csáky István gróf követségi tanácsos kíséretében tegnap délelőtt megjelent a Buckingham palotában, ahol VIII. Edward király 55 percig tartó kihallgatáson fogadta. Tegnap este Kánya Kálmán ebédet adott, amelyen számos angol előkelőséget látott vendégül. Ott volt többek között Sir Austen Chamberlain volt angol külügyminiszter is. SINGER varrógépeket keresünk megvételre készpénzért sürgősen. Comisio bk. üzlet, Bég Mária 13. s Súlyos közlekedési baleset a fővárosban Bucuresti. Tegnap súlyos villamos szerencsétlenség történt a fővárosban. Egy villamoskocsi, amelynek fékje elromlott, elütött egy parasztkocsit, majd a sínekből kiugorva, két autóbuszt tört össze. A baleset következtében öt személy súlyosan sebesült meg, akiket kórházba szállítottak. A könnyebb sebesülteket a közeli gyógyszertárban részesítették elsősegélyben. Két nőt és egy gyermeket gázolt halálra Buftea állomáson a gyorsvonat Buftea. Az állomáson megállás nélkül áthalad gyors vonat tegnap két nőt és egy karonülő gyermeket halálra gázolt. A szerencsétlen teremtések az állomáson várakozó személyvonatra akartak felszállni, amikor a nagy sebességgel haladó gyorsvonat keresztülvágtatott az állomáson. A felháborodott földműves lakosság olyan fenyegető magatartást tanúsított, hogy a csendőrségnek kellett közbelépni A gyógynövények és a gyógytudosmányok fejlődése az őskortól napjainkig Az első embertelepeken pásztorok gyógyítottak. Az ősrégi kultúrnépeknél — a kasztrendszerek idejében — s, papok vették át a gyógyítás vezetését. Krisztus előtt sokezer évvel és az egyiptomi Fáraók idejében, a papok már olyan balzsamokat és kenőcsöket, mérgeket és szépítőszereket készítettek, hogy azokat ma is megcsodálják az ásatásoknál előkerült múmiákon. Krisztus előtt a negyedik században Hippokrates már iskolát állít fel a gyógytudományok rendszeres tanítására, amit utóda, Diokrides tovább fejleszt. A római birodalom már kitermeli a tudós Galleust, a császárság nagy orvosát, aki megalapítja a római civilizáció gyógykultúráját. Ő és iskolája már tudományos alapon állították elő a gyógyszereket. A római birodalom hanyatlásával, a híres arab filozófusok és orvostudósok veszik át a gyógyítás tudományában a vezető szerepet és ezt meg is tartják a középkorig. Amerika felfedezése újabb, nagyszerű fejlődést nyitott meg a gyógyítás tudományában, mert gazdag gyógynövény kincsei lehetővé teszik, hogy számos gyógyíthatatlannak vélt — betegséget eredményesen kezeljenek, így a gyógynövények használata — az egész világon — nagyon gyorsan elterjedt. De ezek között is a legnagyobb feltűnést a H. Mollis amerikai, Ivata Sivata és Nakamura japáni tudósok által Amerikában nemrég felfedezett az a gyógynövény keltette, amelynek kivonatából a ma már világhírű — „Gastro D.” készül. Mert ez a gyógyszer régi, idült — már gyógyíthatatlannak vélt — gyomor-, bélbántalmakat, vese-, epe- és májbajokat, gyomorfekélyt, hányingert, szédülést, ideges zavarokat és fejfájásokat rövid idő alatt tökéletesen kigyógyít A hosszú évek szenvedéseitől — „Gastro D.” kezeléssel — megszabadult férfiak és nőktől százszámra érkeznek elismerő levelek a vezérképviselőhöz. Császár Ernő gyógyszertára, Bucuresti, Calea Victoriei No. 124., ahol a „Gastro D.” 130 lej utánvét ellenében kapható. NÉMETORSZÁG A KELETAFRIKAI VISZÁLY MEGOLDÁSÁIG NEM KÖT LÉGI EGYEZMÉNYT Pakis. A Havas iroda londoni jelentése alapján azt közli, hogy Németország mindaddig nem kíván légi egyezményekről tárgyalni, amíg az olasz-abesszin konfliktus véget nem ér. Ez a híradás azokra a megbeszélésekre alapul, amelyek Eden és Neurath báró között folytak. —o— — Magas vérnyomásnál és vérkeringési zavaroknál reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József“ keserűviz nagyon jót tesz, mert a beleket minden megerőltetés nélkül csakhamar kiüríti, az anyagcserét biztosan felfrissíti és igen kellemes közérzetet teremt. Az orvosok ajánlják. —o— — Societatea pensionarilor publiciti particulari din Arad (Str. A. Mocioni 72.) A köz- és magánalkalmazottak nyugdíj egyesület felhívja azon tagjait, akik az új karnetteket nem vették át, vagy nem kapták még meg, hogy f. hó 31-én, pénteken délelőtt és délután nyugdíjkönyvükkel az egyesület helyiségében jelentkezeznek. Az elnökség.