Brassói Lapok, 1972 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1972-01-08 / 1. szám

BL A vezetésről — a továbbképzési tanfolyamok hallgatói számára (!) ír ! TUDOMÁNY VAGY MŰVÉSZET A korszerű gazdasági és társadalmi élet egyik jellegzetessége, hogy mind a vállalati, mind a társadalmi vezetés szerteágazóbbá, bonyolultabbá, sokré­tűbbé válik, és ezért a vezető személyi­sége, rátermettsége, egyéni intuíciója már nem elegendő ahhoz, hogy megfe­lelőképpen kézbe tudja tartani, át tud­ja fogni a vezetés feladatait. A vezetés kérdésének tudományos megoldása napjainkban olyan jelenség, amely társadalmi rendszerüktől függet­lenül egyaránt napirenden van mind a szocialista, mind a fejlett kapitalista országokban. A Román Kommunista Párt 1967. évi országos konferenciája felhívta a fi­gyelmet a vezetés korszerűsítésének szükségességére, és aláhúzta, hogy a vállalatokban ma már a termelés sok­rétűsége s a gazdasági problémák he­lyes kézbentartása miatt az egyszemélyi vezetés elavult, és szorgalmazta a szo­cialista gazdaság vagy államvezetés minden lépcsőfokán a kollektív veze­tés­ rendszerének általánosítását. A szakirodalomban vita folyik arról, hogy a vezetés, amely­ tagadhatatlanul szorosan a vezető személyiségéhez és munkastílusához kapcsolódik, a mai feltételek és feladatok tükrében egyéni­ségtől függő tevékenységnek, azaz mű­vészetnek tekinthető-e, avagy a meg­felelő módszertani ismeretek birtoklá­sától függő tudomány ? Nem szándékunk bővebben kitérni a vita menetére és tartalmára, de meg kell jegyeznünk, hogy mindinkább ki­kristályosodik egy olyan álláspont, a­­melynek értelmében a vezetés eredmé­nyessége, a modern tudomány mód­szereinek és eszközeinek mind gyako­ribb igénybevétele ellenére, továbbra is jelentős mértékben a vezető kollek­tíva tagjainak tulajdonságaitól, ké­pességeitől függ. Hasonlóképpen a­­hogy a mai világban a művészeteket sem lehet megfelelő szakismeretek nél­kül magas színvonalon művelni, a ve­zetés tudományát is nélkülözhetetlen eszköznek kell tekinteni, amely csu­pán megfelelő képességű egyének ke­zében válik valóban értékké, művé­szetté. Ha jelenleg a vezetés-elméleti is­kolákat csoportosítani akarjuk, lénye­gében három iskolát különböztethetünk meg : 1. a klasszikus vezetés-elméleti isko­­kolát, 2. a szociológiai szemléletű vezetés­­elméleti iskolát, 3. a kibernetikai szemléletű vezetés­elméleti iskolát. A klasszikus vezetés­elméleti iskola megalapítója Taylor, aki a századunk elején kialakuló amerikai nagyipari ü­­zemekben dolgozta ki vezetési és szervezési elméletét. Az iskola további folytatója H. Fayol volt, aki a Taylor­­féle módszereket tökéletesítette. A klasszikus iskola a gazdasági­ szerve­zetet ésszerű (racionális) struktúraként vizsgálja : a célkitűzések, a feladatok, az eszközök, a különböző erőforrások és lehetőségek mozgósításának egybe­hangolását taglalja, s végül a haté­kony működés elemeiből kötelező mo­delleket dolgoz ki. A Taylor-féle isko­la rendszere tehát a modellek kidolgo­zása, amelyeket a gazdasági élet vagy szervezet különböző, lényegében ismét­lődő eseteiben hasznosít. A szociológiai iskola elsősorban gaz­dasági szervezetet alakító csoport „mikrostruktúráját", lényegében e ter­melő kollektívát alkotó emberek spon­tán szerveződését, az egyéni munkához való viszonyát, a munkacsoportokban betöltött szerepét vizsgálja. A szocioló­giai irányzatú vezetés-elméleti iskola szerint a szervezet (üzem, intézmény) egyrészt célszerű tevékenységet folyta­tó gazdasági egység, de egyúttal jogi­lag szabályozott forma, sajátos társa­dalmi alakulat is. Ez a körülmény kü­lönös fontosságot ad az egyén, vala­mint a munkacsoportok közötti kapcso­latoknak, amelyek döntően hatnak a gazdasági tevékenység eredményessé­gére. A szociológiai vezetés-iskola elő­térbe helyezi a vezetés humán vonat­kozásait, anélkül, hogy lemondana a vezetési ismeretek technikai hasznosí­tásáról. A mai irodalomban sok szó esik a kibernetikai szemléletű iskoláról. A ki­bernetika mondhatnék több évszázados, sőt, évezredes múltra tekinthet visz­­sza. A szó eredetileg a kibernétesz ó­­görög szóból származik, amely hajókor­mányost, irányítót, vezérlőt jelent. Már Platón is használta a kibernetikát mint terminológiát, amikor a tartományok adminisztratív kormányzásáról beszélt. A mai kibernetika atyjának Norbert Wienert tekintik, aki 1948-ban megje­lent Kibernetika című könyvében fog­lalja össze és ismerteti a vezetésről, il­letve az önműködő vezérlésről szóló el­méletet, amely magába foglalja a hír­közlési (információs) elmélet egész te­rületét, akár gépről, akár emberről le­gyen szó. Norbert Wiener könyvének megjele­nése óta a kibernetika önálló tudo­mánnyá nőtte ki magát, széles körű gyakorlati alkalmazásnak örvend. A ki­bernetika tartalmilag sokat gazdago­dott az eltelt 23 esztendő alatt, a kü­lönböző országok tudósai, tudományos kutatói, gyakorlati szakemberei egy­aránt hozzájárultak továbbfejlesztésé­hez. A kibernetika lényegében a vezér­léssel és az önszabályozással foglalko­zik, ezért legfontosabb alkalmazási te­rülete az automatika. A kibernetika magába foglalja az információk gyűjté­sének, továbbításának, tárolásának, fel­dolgozásának és felhasználásának álta­lános törvényszerűségeit, amelyeket a vezérelt vagy szabályozott rendszer legkülönbözőbb mozgásformájában ta­nulmányoz és hasznosít. A szocialista gazdasági irodalom igen sokat foglalkozik a vezetés problémájá­val, hiszen egyetlen gazdasági rend­szer sem biztosít olyan tág lehetőséget a tudományos vezetés kialakulásának, mint a szocializmus. A marxista gazda­sági szakemberek a vezetés alapelveit a következőképpen határozzák meg : 1. A politikai és gazdasági vezetés egysége ; 2. A demokratikus centralizmus érvé­nyesítése a gazdaság irányításá­ban ; 3. Az egyéni kezdeményezés, a tö­megek részvétele a termelés irá­nyításában ; 4. Az anyagi és erkölcsi érdekeltség a gazdaság fejlesztésében. A hazai tudományos kutatók közül behatóan foglalkozott a vezetés tudo­mányával Manea Mănescu, valamint Io­­niţă Olteanu. A vezetés folyamatát lé­nyegében négy alapvető fázisra bont­hatjuk : 1. Tájékozódás (információ) ; 2. Döntés (decízió) ; 3. Rendelkezés ; 4. Ellenőrzés. » Természetesen ezek a fázisok nem különülnek el mereven, s ha ábrázolni akarnók őket, akkor semmi esetre sem rajzolhatnánk egyenest, hanem kört, il­letve spirált kapunk. A negyedik pont­ban megjelölt ellenőrzés ugyanis szo­rosan kapcsolódik, illetve folytatódik a tájékozódással, hiszen a vezető szervek az ellenőrzés folyamán információkat is gyűjtenek a termelési folyamatok me­netéről. Következésképpen, a belső in­formációk nagy része az ellenőrző mun­ka közben gyűl be. A vezetési funkciókkal kapcsolatban feltétlenül meg kell említenünk az elő­relátást (prevíziót). Ez a funkció szo­rosan kapcsolódik a tájékozódáshoz, s lényegében a tervezésbe torkollik. Egy másik igen fontos vezetési funkció az egybehangolás (koordinálás), amely a különböző tevékenységek, a különböző szintek aktivitását hangolja össze. A vezetési ismeretek fontosságát ta­lán egyes közgazdászok azon megálla­pítása jellemzi legjobban, amelyek sze­rint a gazdasági vezetésre fordított be­ruházások a leghatékonyabbak. Mindez azonban csak akkor igaz, ha a vezetési ismeretek megfelelő személyi adottsá­gokkal párosulnak, amelyek ezt a haté­konyságot biztosítani tudják. Ezért mondhatjuk bátran, hogy a vezetés tu­domány és művészet is egyben. König Miklós egyetemi tanár Az utóbbi évtizedben a lélektan be­kapcsolódása képezte a munkatermelé­kenység fokozásáért folytatott küzde­lemben a legtöbb változást ígérő tudo­mányos eseményt. Az adottság, az alkalmazkodóképesség szerepének a fel­ismerése nagymértékben gazdagította az emberről mint termelési tényezőről kialakult felfogásokat. Beigazolódott, hogy különböző személyek, azonos kö­rülmények között, ugyanazon a munka­­területen adottságaiktól függően eltérő teljesítményt nyújtanak. Ugyanakkor egyazon személy különböző munkate­rületen más-más termelékenységgel dolgozik. Mindebből nyilvánvaló, hogy maximális teljesítményre csak ott szá­míthatunk, ahol a munkahelyi követel­mények s a dolgozók adottságai össz­hangban vannak. Ahol ez hiányzik, ott természetesen felmerül a két té­nyező egyeztetésének igénye. Elméleti­leg mindkét tényezőt ki lehet alakítani, egymáshoz idomítani, hiszen köztudo­mású, hogy a termelési eljárások nem örökérvényűek, s az ember természete is rugalmas, alkalmazkodóképes. De az egyeztetésnek, az alkalmazkodóképes­ségnek megvannak a maga határai, másrészt a termelést sem lehet egyik napról a másikra lényegesen megvál­toztatni. Az egyén­­ sem alakulhat át teljesen , adottságai csak bizonyos ha­tárok közt fejleszthetők. Ezeknek a gyakorlatban sűrűn előforduló, a mun­katermelékenység növekedésének ha­tárt szabó ellentéteknek a kiküszöbö­lése céljából hozta létre a munkapszi­chológia a „megfelelő munkahelyre — megfelelő embert" jelszóval a szakmai kiválasztás és szakmai irányítás rend­szerét. A szakmai irányítás az ember adottságait veszi alapul, s úgy irányítja az egyént, hogy az a képességeinek legjobban megfelelő munkakörbe jus­son. Ezzel szemben a szakmai kiválasz­tás a munkahely jellemzőit veszi alapul, s olyan személyek toborzását tűzi ki célul, akiknek adottságai a leg­jobban megegyeznek a munkahelyi kö­vetelményekkel. A valóságban a két rendszer szorosan összekapcsolódik, kölcsönösen kiegészíti egymást. Sőt, nagyvonalakban módszereik is hasonla­tosak. A brassói vasútigazgatóság munka­­lélektani laboratóriuma 1952-ben léte­sült, a szállítás biztonságának fokozása céljából. Mint ismeretes, a vasúti for­galom biztonsága döntő mértékben né­hány személy — a mozdonyvezető, a forgalmista, a váltókezelő és mások — szakmai felkészültségétől, adottságától, felelősségérzetétől függ. E tulajdonsá­gok közt a természetes adottságok kulcsszerepet töltenek be ; csupán abból lehet például jó mozdonyvezető, csak az láthatja el eredményesen e munkakör teendőit, aki bizonyos fizi­kai és szellemi adottságokkal rendel­kezik. Laboratóriumunk feladata meg­állapítani, hogy az illető rendelkezik-e vagy sem a szükséges adottságokkal. Feladatunk teljesítése céljából min­denekelőtt a közlekedés biztonságát meghatározó munkakörök lélektani kö­vetelményeit tanulmányoztuk. A moz­donyvezető foglalkozását vizsgálva pél­dául megállapítottuk, hogy az illetőnek fejlett műszaki gondolkozással, sok irányba kiterjedő figyelemmel, gyors reagálóképességgel, s mindenekelőtt fá­radtságnak jól ellenálló éberséggel kell rendelkeznie. A forgalmistától ezzel szemben fejlett idő- és térérzéket, gyors határozóképességet, jó emlékezőtehetsé­get, sok irányba kiterjedő figyelmet, fürgeséget kérnek. Amint e két példá­ból látható, a különböző foglalkozások között számos eltéréssel, de hasonlóság­gal is találkozunk. Ezeket pontosan meghatároztuk, majd a követelménye­ket egymáshoz viszonyítva rangsorol­tuk. Ennek eredményeként megállapí­tottuk, hogy néhány tulajdonság — nyu­godtság, óvatosság, önuralom , a köz­lekedés biztonságát meghatározó foglal­kozások közös követelménye. Bonyolult, hosszadalmas terep- és laboratóriumi vizsgálat eredményeként kidolgoztuk valamennyi alapvető adottság mérhető mennyiségi jellemzőit. Ezek után sor kerülhetett a tulajdon­képpeni szakmai kiválasztásra, a képes­ségvizsgálatra. Annak megállapítása, hogy valaki rendelkezik-e valamelyik szakma betöltéséhez szükséges adott­ságokkal vagy sem, többirányú vizsgá­lat, kutatás megejtését igényeli. Ezek között központi szerepet tölt be a la­boratóriumban, készülékekkel végzett vizsgálat. Minden szakmának megvan a maga alappróbája. A mozdonyvezető­ket például egy vezetőfülke-utánzattal vizsgálják. Ebben elhelyezik a vezetés­hez szükséges fontosabb berendezése­ket, majd hang- és fényjelekkel, vala­mint filmvetítéssel különböző utasítá­sokat adnak, s a vizsgált személy tevékenységét, hibáit, műszerek mérik. A műszeres méréseket (teszteket) mun­kahelyi megfigyelésekkel, a személyek életéből vett fontosabb adatokkal egé­szítik ki. Ezek alapján állapítják meg, hogy a vizsgált személy alkalmas-e va­lamelyik állás betöltésé­­e. Alkalmatlan­ná nyilvánítás esetén a vizsgálatot megismétlik, újabb próbákkal bővítik, úgyhogy a végső határozat minden hiba lehetőségét kizárja. A képességvizsgálat befejezésével munkánk köre nem zárul le. Ez után tanulmányoznunk kell, hogy a külön­böző munkakörökben tevékenykedők miként alkalmazkodnak a munkahelyi követelményekhez. E vizsgálat fontos­sága nyilvánvaló, hiszen egyes szemé­lyek jól, mások gyengébben, egyesek pedig, adott okok miatt, alig tudnak alkalmazkodni. Kimondott „termelési“ feladatai mel­lett laboratóriumunk tudományos ku­tatómunkát is folytat, amelynek ered­ményei közvetlenül hozzájárulnak a vasúti közlekedés korszerűsítéséhez, a biztonság fokozásához. A közlekedési statisztika például évek óta azt bizo­nyítja, hogy az idősebbek és a női al­kalmazottak kevesebb balesetet okoz­nak. Kutatásaink kimutatták ennek magyarázatát, nevezetesen azt, hogy az idősebb és a női alkalmazottak eseté­ben tapasztalt gyengébb reakcióképes­ség káros hatását teljesen kiküszöböli az ő esetükben fokozottabban megnyil­vánuló óvatosság és előrelátás. Ezzel szemben a legtöbb balesetet fiatal, né­hány hónapja alkalmazott személyek okozzák. Mindez felhívta a figyelmet az emberi adottság kiegyenlítődésére, s a jelenség tanulmányozásának fon­tosságára. Számos kutatásunk a mun­kahelyi körülmények hatását tanulmá­nyozta. Eredményeink hozzájárultak ahhoz, hogy a vasútigazgatóság kulcs­­fontosságú munkahelyein optimális vi­lágítást, hangszigetelést, fűtést, szín­hatást alakítsanak ki. A fentiek minden bizonnyal meggyő­zően szemléltetik a munkalélektani la­boratóriumok hasznát, szinte belátha­tatlan lehetőségeit. Ennek ellenére, a munkalélektani laboratóriumok háló­zata — minden nyilvánvaló előnyük ellenére — igen lassan bővül hazánk­ban. A fogarasi vegyipari kombinátot kivéve Brassó megye nagy vállalatai­nak vezetői sem ismerték még fel, mit eredményezhet egy munkalélektani la­boratórium létesítése. A munkalélektani laboratóriumok felállítása pedig bizo­nyítottan nagy hasznot hajt. Ez pedig nem lehet közömbös társadalmunk szá­mára. D­r. Lucia Şerban, a brassói tartományi vasút­igazgatóság lélektani labo­ratóriumának vezetője KIBŐL LESZ JÓ MOZDONYVEZETŐ? 1. SZÁM 4 .oldal

Next