Brassói Lapok, 1973 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1973-01-06 / 1. szám
RIPORT I írta. •— Ismerjük egymást, azt hiszem. — Zajzonban találkoztunk, a Rab István emlékünnepségen. — Igen, a brassói magyar dalárdával voltam kint. Együtt a leányommal, talán emlékszik reá. Gitárkísérettel régi magyar népballadát adott elő. — Hogyne emlékeznék. Csak azt nem gondoltam, hogy a kedves diáklány édesapja is az énekesek között van. — És a legtöbbször a feleségem is. — A magyar éneklés ennyire kedvtelés maguknál ? — Mondjuk így. Talán csak egyszerű kikapcsolódás. De talán több, jóval több. Negyvenöt esztendős vagyok, annak idején rendszeresen eljártam a brassói magyar népi dalkörbe. Számomra a nemzetiségi, anyanyelvi kultúra valóságát jelentette. Ezért aztán, amikor újra szervezni kezdték városunkban a dalkört, feleségemmel és leányommal egyszerre jelentkeztem. Próbákra is együtt járunk el. Örömünk telik benne. Éppen úgy, mint a munkában. Ne lepődjönmeg, hogy a kettőt együtt említem. De azt hiszem, kiegészítik egymást. Egyik a másik nélkül hiányos lenne. Kiegészítik egymást olyanképpen is, hogy önmagunk meghaladására serkentenek. A munka is, az éneklés is, csak más-más módon. — Az ének vezetett el hát a munkájához is. Kedves mérnök elvtárs, mióta dolgozik itt, a brassói Hidromecanicában ? — Tizenegy évvel ezelőtt jöttem át a traktorgyárból. A gépészmérnökit már ennek az üzemnek az alkalmazottjaként végeztem el, 1964-ben. Nappal technikus voltam, tervező, este pedig egyetemista. — És ha jól számítom, mindez családapaként. Önmaga meghaladásának vágya serkentette a tanulásra is ? —■ Igen. A lehetőség pedig vonzott. Az ilyesmihez kettő kell. Ebben az ütemben mindenképpen hozzásegítettek ahhoz, hogy felnőtt fejjel tovább tanulhassak. — Államvizsga után változott a beosztása is ? — Tervező maradtam, csak magasabb képesítéssel és nagyobb felelősséggel. Szerszámokat, felszereléseket tervezek az öntödének. Magszekrényeket, modelleket, rámákat. Meg fémformákat, présmatricákat. Egy tervező csoportot vezetek, négyen vagyunk, együtt készítünk el mindent. Vagy majdnem mindent... — Most miért javította ki magát ? — Az újításaimban a testvérem is segít nekem, Swetter Lóránt villanyszerelő mester. Magam is „gyakorlati" emberből váltam „elméletivé", ha ugyan a mérnök még mindig elméleti ember a technika mai világában. Jól tudom hát, hogy mennyire nélkülözhetetlen az elmélet és a gyakorlat embereinek együttműködése, még egy aránylag egyszerű újítás kivitelezésében is. Az újításaimhoz villanyszerelő szakember hozzáértésére is szükségem van. Lóránt magas szakképesítésű villanyszerelő. Meg hát az ember a saját testvérét szívesebben veszi igénybe olyan munkáknál, amelyeknek a sikere előre nem biztos, tehát ami rizikóval jár. Az újítás mindig ilyen, kísérlet, próbálkozás. Egyben önmagunk tudásának, türelmének próbája. Lóránt maga is újító, még több újítása is van, mint nekem. — Önnek hány újítása van eddig, Snetter Ervin ? — Három. Illetve, most készül a negyedik. De csak a háromról szeretek beszélni. Azok már beváltak. — Vegyük sorra őket. — Az elsőt még 1966-ban készítettem el. Az olajszivattyú lapátos kerekét addig klasszikus módon, homokba öntöttük. Mindig sok bajt okozott a belső felület kisimítása. Újításom lényege az, hogy homok helyett viaszt használunk, amit aztán az öntvény belsejéből könnyen ki lehet olvasztani. — Ne haragudjék meg, de ez így roppant egyszerűnek tűnik. — Minden újítás ilyen egyszerű, miután bevált. Itt van például a második újításom. Tulajdonképpen nem is az én ötletem, hanem a Lóránté. Hűtőberendezés a galvanizáló műhely transzformátorához. Én a rajzokat készítettem el hozzá. — És a harmadik újítása ? — Szintén hűtőberendezés, ezúttal az acélkemence tetején levő villanymotorokhoz. Lóránttal együtt készítettem el ezt is. Mindjárt itt lesz, szóltam neki . . . A motor régen egy évben tíz-tizenkétszer is kiégett. Olyankor leállt a kemence. Az öntödei por ugyanis a gépre szállt, a nagy melegtől szénné váló Beke György tozott, mivel pedig a szén jó áramvezető, mindegyre rövidzárlat keletkezett. Egy és fél éve szereltük fel a hűtőberendezést. Azóta a villanymotor kiégése miatt egyszer sem állt le a kemence. Egyszerű, ugye ? Vagy az az újításom, amelyiken most dolgozom ... De mondtam, nem szívesen beszélek erről. — Ha már úgyis belekezdett. . . — Annyit csak, hogy a klasszikus, homokba való öntést akarjuk helyettesíteni fémformákba öntéssel. A módszer nagy előnyöket kínál. Legalábbis úgy tűnik ... Erről majd, ha beválik. Egy próba nem sikerült, kezdjük elölről .— Lóránttal ezt is ? — Nem, ezúttal Liviu Simeon főmérnökkel társultam. Jelentős vállalkozás, szükség van az ő tudására, tapasztalatára. — Mit jelent az, hogy „jelentős vállalkozás ?* — Nézze, az első újításom vagy ötvenezer lej hasznot hajt évente az üzemnek. Ennek a révén talán egymillió lejt is megtakaríthatunk majd . .. De mondtam, várjunk vele. — Ha már meg is kísérelték kipróbálni, elvileg elfogadott újításról van szó. A maguk üzemében mennyi idő telik bele, amíg egy újítási javaslatot elfogadnak? Vagy elutasítanak. Tehát, amíg az újító választ kap az ötletére. — Nem minden javaslat kivitelezhető. — Ezt is közölni kell a javaslat szerzőjével. — Hát. . . sajnos, a javaslatok útja csakugyan túl hosszú. Ide-oda járnak. A könyvelés külön labirintus, néha eltévednek benne az újítási javaslatok. Mert ott kell választ adni arra, hogy érdemes-e foglalkozni az ötlettel. A döntés felelősséget kíván. Minden döntés felelősség. S bizony van, aki így gondolkozik : miért én vállaljam a felelősséget ? Miért ne vállalja másvalaki helyettem ? Belép Swetter Lóránt. Ha Ervin nem viselne bajuszt meg széles barkót, arcvonásaik, kék szemük alapján könnyen össze lehetne téveszteni őket. Ikertestvérek. Lóránt úgy kapcsolódik bele a beszélgetésbe, mintha eddig is itt lett volna. A két Swetter fivér nem először tárgyalhat ezekről a dolgokról egymással. — Éppen az újítások hosszadalmas útjáról beszéltünk. Magának akadt-e bosszúsága az újítási irodán, Snetter Lóránt ? — Mostanában kevésbé. De úgy tudom, Csuka Mihály főszerelő egy éve várja, hogy választ kapjon a javaslatára. Másokat is hallottam perlekedni az újítási irodával, a kényelmességgel. — Az újítási irodán dolgozóknak is lehet igazuk egyben-másban. — Van is. Fölösleges javaslatok is érkeznek, nem mondom. Az embernek támad egy ötlete, az első pillanatban nem tudja, ér-e valamit vagy hagyjon békét neki. — Magával, mint régi újítóval, kivételt tesznek ? Azt mondja, mostanában nem panaszkodhat. — Én tettem kivételt... a megszokott eljárással, a javaslatok elfogadásának módszerével. — Éspedig ? — Nem a javaslatot nyújtom be, hanem ... a kész újítást. Igen, hozzálátok, és megcsinálom a saját kontómra. Ha sikerül, nem a papírokat viszem, hanem odaállok az újítással : itt van, elvtársak, nézzétek meg, ellenőrizzétek. — Eredeti módszer, nem mondom. De tömegesen aligha alkalmazható. — Nem is azért említettem. Én így teszek. De jobb, ha nem kell kerülővel eljutni oda, ahová egyenesebb úton is el lehet. De tudja meg azt is, nem mindig a gyáriak a hibásak a huzavona miatt. A gyáron kívüli szerveknek is igen sokszor nagy beleszólásuk van abba, hogy egy-egy újítási javaslatból, ötletből lesz-e valami vagy s®m ... — Hány újítása van, Snetter Lóránt ? — Évente úgy átlag két újításomat fogadják el. Nem mindegyik óriási dolog, de néha éppen egy apróságra van igazán szükség a jobb munkához. S ezt itt, Brassóban jól tudja mindenki. Ebben a városban nagy hagyománya van az ipari civilizációnak, az újító szellemnek. — Évente átlag két újítás . . . Hány éve dolgozik ebben az üzemben, Snetter Lóránt ? — Éppen huszonhárom . . . . . . Néha egy apróság... BL 1. SZÁM 3. oldal