Brassói Lapok, 1982 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1982-01-05 / 1. szám

AZ RKP BRASSÓ MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS LAPJA VILÁG­PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Nicolae Ceauşescu elvtársi újévi rádió• ♦ r J I r • r •• J r r esi lelevi/ioni/ellene egész népünkhöz KEDVES ELVTÁRSAK, BARÁTAINK! ROMÁNIA SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG HONPOLGÁRAI! Pár pillanat múlva befejezzük az 1981-es évet, a VII. ötéves terv első esz­tendejét, fontos eredményekkel a gaz­dasági-társadalmi fejlődésben, szocialis­ta nemzetünk anyagi és szellemi jólé­tének gyarapításában. A párt Központi Bizottságának plénuma értékelte az ipar, a mezőgazdaság, a többi gazdasági szektor fejlődésében, a tudomány, az oktatás és a kultúra hala­dásában elért kiemelkedő ered­ményeket, s egyben nyomatékosan hangsúlyozta az ebben az időszakban észlelt hiányosságokat és nehézségeket, intézkedéseket szabva meg felszámolá­sukra, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtéséről és a kom­munizmus felé haladásról szóló párt­program, a XII. kongresszusi határoza­tok töretlen valóra váltására. Meg kell jegyeznem, hogy mindezeket az ered­ményeket a világgazdaságban létrejött, és amint nem egyszer megjegyeztem, országunkban is jelentkező nehéz körül­mények között értük el. Eredményeink bizonyítják a Ro­mán Kommunista Párt, ama párt politikájának helyességét, a­­mely alkotó módon, Románia a­­dottságainak megfelelően alkalmazza a tudományos szocializmus általános igaz­ságait, elveit. Eredményeink tanúsítják a szabad és sorsának urává vált román nép alkotó erejét, szocialista rendsze­rünk magasabbrendűségét, erőteljesen hangsúlyozzák a párt vezető szerepét, az egész nép egységét abban a munká­ban és forradalmi harcban, amelynek célja, hogy Románia a haladás és a ci­vilizáció újabb csúcsait hódítsa meg. Ezekben az ünnepi pillanatokban a munkásosztályra, a parasztságra és az értelmiségre, nemzetiségi különbség nél­kül az összes dolgozókra, a pártszer­vekre és -szervezetekre, a tömeg- és társadalmi szervezetekre, egész né­pünkre gondolunk, amely áldozatteljes munkájával biztosítja a szocialista Románia szüntelen fejlődését. Az idei esztendő nagyszerű sikereihez a legme­legebben gratulálok mindannyiuknak, kedves elvtársak, és további, még na­gyobb győzelmeket kívánok a népnek, szocialista hazánknak szentelt munkás­ságukban! Pár pillanat múlva 1982-be, az 1981— 1985-ös ötéves terv második esztendejé­be lépünk egy olyan gazdasági-társa­dalmi fejlesztési programmal, amelyet szocialista demokráciánk összes szerve­inek, a széles néptömegeknek a közre­működésével dolgoztunk ki, és amely biztosítja a XII. Kongresszuson meg­szabott stratégiai célkitűzés, alapvető feladat töretlen megvalósítását, új mi­nőség elérését az egész nép munkájá­ban és életében, Románia rátérését egy magasabb fejlődési szakaszra. A következő esztendőben is számos nehézséget kell legyűrnünk mind a vi­lággazdasági válságból, mind pedig a műszaki-anyagi alap biztosítása terén észlelhető egyes lemaradás­okból adó­dóan. Éppen ezért a leghatározottabban, forradalmi szellemben kell munkálkod­nunk a hiányosságok felszámolásáért, a felelősség és az igényesség erősítéséért az egész gazdasági-társadalmi életben, mindent megtéve a nyersanyag- és e­­nergetikai alap fejlesztéséért, a termé­kek minőségének és műszaki színvona­lának szüntelen emeléséért. Következetesen alkalmazva az új gaz­dasági mechanizmust, az önálló gaz­dálkodást és a munkásönigazgatást, biztosítsuk a gazdasági hatékonyság, a munkatermelékenység növekedését, a termelési költségek csökkentését, a nem­zeti jövedelem szüntelen gyarapodását. Hassunk oda, hogy, 1982 hozza meg mezőgazdaságunk erőteljes haladását a korszerűsödés útján, a termelékenység növekedését, a növényi és állattenyész­tési mezőgazdasági termelés gyarapodá­sát, az új agrárforradalom megvalósu­lását. A haza gazdasági-társadalmi fejlesz­tésének egész munkáját építsük a tu­domány és a technika legfejlettebb vív­mányaira, növeljük mindinkább a tu­domány, az oktatás és a kultúra szere­pét az új társadalmi rend megterem­tésében. 1982 folyamán fejlesszük még erőtel­jesebben a szocialista demokráciát, nemzetiségi különbség nélkül az összes dolgozók, az egész nép cselekvő rész­vételét szocialista és kommunista jö­vője tudatos alakításában. A jelenlegi nehéz világgazdasági kö­rülmények között bizonyítsuk nagyszerű népünk erejét és képességeit, népünkét, amely évezredes történelme során nem egyszer tanúbizonyságot tett magasztos erényeiről, az ősi rög iránti határtalan szeretetéről, nem hátrált meg semmi­lyen nehézség elől. Most, amikor népünk ura sorsának és szabadon, saját belátása szerint ren­dezi életét, bizonyítsuk rendíthetetlen egységét a Szocialista Demokrácia és Egység Frontja keretében, a Román Kommunista Párt — szocialista nemze­tünk politikai vezető ereje — vezetése­­alatt. 1982-ben értünk el újabb haladást ha­zánk szüntelen fejlesztésében, az egész nemzet anyagi és szellemi jólétének gyarapításában, a szocialista Románia függetlenségének és szuverenitásának erősítésében. KEDVES ELVTÁRSAK, BARÁTAINK! A SZOCIALISTA ROMÁNIA HONPOLGÁRAI! 1981-ben számos bonyolult probléma jelentkezett a nemzetközi politikai é­­letben, tovább tartott a feszültség, foly­tatódott a fegyverkezési hajsza, fekete viharfellegek gyülekeztek kontinensünk, az egész földkerekség felett. A külön­böző államok és államcsoportok közötti ellentmondások, a befolyási övezetek megtartásáért, illetve újrafelosztásáért vívott harc folytatódott, sőt hangsúlyo­zódott ebben az évben. Ugyanakkor fokozódott a népek har­ca az imperialista és kolonialista poli­tika ellen, a nemzeti függetlenség és szuverenitás megvédéséért, a teljes jogegyenlőség, a nemzeti függetlenség és szuverenitás tisztel­ete, a belügyekbe való be nem avatkozás és a kölcsönös előnyök elveire épülő új politikáért. E két, egymással­ homlokegyenest el­lenkező tendencia közötti harc a nem­(Folytatása a 2. oldalon) A pártszervezetek felelőssége Út esztendőbe léptünk, azzal a szilárd elhatározással, hogy az idén minőségileg magasabb szinten valósítjuk meg az előttünk­ álló gazdasági-társadalmi feladatokat. Munkánkban, tevékenységünkben biztos iránytűvel ren­delkezünk: az RKP KB múlt év novemberi plenárisán Nicolae Ceauşescu elvtárs részletesen és tudományos igényességgel megfogalmazta azokat a feladatokat és célkitűzéseket, amelyek előttünk állanak az idén és az ötéves terv egész időszakában. Ezek között alapvető célkitűzés a pártszervezetek vezető szerepének növelése valamennyi területen. Nyilván összetett, sokoldalú kér­désről van szó, amelyből ez alkalommal csupán né­hány alapvető elemet teszünk vizsgálódás tárgyává. Abból a tényből kell kiindulnunk, hogy a párt ve­zető szerepének növekedése végső soron abban tükrö­ződik, ahogyan valóra váltjuk gazdasági-társadalmi fejlesztési terveinket. Ugyanakkor az is nyilvánvaló — amint azt a párt főtitkára is kihangsúlyozta,—, hogy a létező hiányosságok sok esetben a pártszervek és -szervezetek fogyatékos munkájának következményei. Az elmúlt esztendőben Brassó megye gazdasága e­­gész sor jó eredményt ért el, számos fontos tervmutatót teljesített. Mindez tagadhatatlanul bizonyítja, hogy a pártbizottságok és az alapszervezetek tökéletesítették munkastílusukat és­­módszereiket, a termelés legfon­tosabb kérdéseit állították a politikai, szervező munka középpontjába, ezekre irányították a dolgozók figyel­mét. Mert nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy döntő fontosságú: a párszervezetek mikor, milyen kér­déseket, milyen sürgősségi sorrendben iktatnak be munkatermeikbe. A lényeges, időszerű célkitűzések ki­emelése a valóság sokoldalú és alapos ismeretét felté­telezi. Az elmúlt esztendő derekán például a brassói traktorgyár valamennyi pártszervezete a minőség javí­tását, a rend és a fegyelem megszilárdítását állította a politikai és tömegmozgósító munka középpontjába. Az eredmény az lett, hogy rövid idő alatt gyökeresen megjavult a műszaki és a munkafegyelem. Sajnos a­­zonban előfordul még, hogy egyes párttitkárok, párt­bizottsági vagy bürótagok nem ismerik kellő alapos­sággal a valóságot, vagy ha ismerik is, nem tudják pontosan, tudományos igényességgel kiválasztani és munkaterveikbe iktatni az adott időszak legfontosabb kérdéseit. Ilyen jelenségekkel az elmúlt év folyamán számos brassói és fogarasi ipari egységben, valamint a tyukosdi, homoródi, comanai, rákosi, keresztvári köz­ségi pártszervezetek esetében találkozhattunk. Az elmúlt évben végzett ellenőrzések alkalmával ki­tűnt, hogy jelentősen megnőtt a pártgyűlések szerepe a termelés belső erőtartalékainak kiaknázásában, a negatív jelenségek feltárásában, valamint megszünteté­sükért foganatosított intézkedések kijelölésében. Ez mindenekelőtt annak tulajdonítható, hogy jobban, igényesebben előkészítették a pártgyűléseket, a vita­indító anyagokat, a különböző határozat-tervezeteket. Ily módon a pártgyűlések a pártmunka alapvető ténye­zőjévé váltak. Nem egy alkalommal győződtünk meg arról, hogy a pártszervezetek sikeres munkáját a jó, célratörő határozatok alapozták meg, bár nem egy olyan példa ismeretes, amikor a pártszervek nem kon­zultálták a kommunisták széles tömegeit, s ezért cél­kitűzéseik általános jellegűek maradtak, nem váltak képessé arra, hogy pontos, jól meghatározott cselek­vésre ösztönözzék a dolgozókat. Fontos követelmény marad tehát a jövőben is a párthatározatok megfelelő minőségének a biztosítása a pártbürók, a pártbizott­ságok részéről. A pártszervezetek vezető szerepe nem szűkíthető azonban a pártgyűlések előkészítésére, a cselekvés irányvonalainak kijelölésére. A pártszervek munkája — hangsúlyozta Nicolae Ceauşescu elvtárs, pártunk főtitkára — nem korlátozódik csupán a határozatok, az intézkedési tervek elfogadására. A határozatok el­fogadása után döntő fontosságú a kijelölt intézkedé­sek életbe léptetéséért kifejtett szervező munka, va­lamint a határozatok megvalósításának ellenőrzése. E kérdés kapcsán a Brassó megyei párszervezetek e­­setében is érvényes a párt főtitkárának megállapítása, miszerint éppen ezen a téren tapasztalhatók a leg­súlyosabb mulasztások. Lényegében arról van szó, hogy a pártbizottságok, az alapszervezeti kürök gyak­ran feledkeznek meg a saját és a felsőbb pártszervek határozatairól és nem fejtenek ki következetes poli­tikai szervező munkát valóra váltásukért, nem ellen­őrzik igényesen az intézkedési tervekbe foglalt cél­kitűzések megvalósítását. Sok esetben az igényes és DUMITRU CALANCEA, az RKP Brassó megyei bizottsága szervezési osztályának vezetője (Folytatása a 6. oldalon) 665.f HI. SOROZAT ■■ XIV. ÉVFOLYAM (998) 1982. JANUÁR 5. ■■ 8 OLDAL ÁRA 50 BANI ■■

Next