Brassói Lapok, 1984 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1984-01-06 / 1. szám
MEGÉNEKLÜNK, ROMÁNIA Kapcsolók és vezetékek világában Gheorghe Matei, a szecselevárosi Electroprecizie vállalat kutató és tervező osztályának vezetője mondta: Tapasztalatunk az, hogy a termelés mennyiségi és minőségi fejlesztése elképzelhetetlen a saját kutatói, újítói és feltalálói munka nélkül. Az úgynevezett kölcsönvett vagy vásárolt intelligencia és annak termékei olyanok, mint az ajzószerek, rövid távon segítenek ugyan, de folytonos használatuk függőséget eredményez, amely végső soron a gyártásfejlesztés megmerevedését, a versenyképesség csökkenését jelenti. Elegendő arra utalnom, hogy a nyolcvanas évek legelején egy adott pillanatban arra eszméltünk, alaptermékünk, az asszinkron motorok iránti kereslet csökken. Először pánikhangulat fogott el bennünket, de aztán gondolkodni kezdtünk, s viszonylag gyorsan kilábaltunk a bajból. Ez mindenekelőtt a kutatási-tervezési tevékenység — mondhatnám egész gyárra kiterjedő, mindenkit mozgósító — addig soha nem látotttapasztalt fellendülésének köszönhető. Egyre-másra születtek a hasznosabbnál hasznosabb újítások és találmányok. Az elmúlt négy év során közel hatvan találmányt és százhét újítást jegyeztettünk be. Ezek közül eddig csak harmincegyet, illetve negyvennégyet alkalmaztunk a termelésben, de gazdasági hasznunk még így is meghaladta a harminchat millió lejt. — Mondja el, kérem „megtáltosodásuk“ receptjét... — Nincs semmilyen receptünk. Egyszerűen arról van szó, hogy falni kezdtük a műszaki könyveket és folyóiratokat, átnéztük a szabvány- és újítási gyűjteményeinket (a vállalat könyvtárában 13 000 kötet műszaki tárgyú könyv, több mint 2 000 folyóirat található), minden gondolatot, ötletet megtárgyaltunk. Meg aztán a szükség is hajtott... — Soroljon fel néhány kutatási területet, illetve eredményt. — Különös hangsúlyt fektettünk az anyagok és segédanyagok, az energia és a fűtőanyagok felhasználásának csökkentésére és magasabb fokú értékesítésére, a munkatermelékenység folytonos növekedésére. Ezen a téren hatalmas feladat előtt állunk: 1980-hoz viszonyítva 1990-ben 230 százalékos munkatermelékenység-növekedést kell elérnünk. Viszonylag jó eredményeink vannak az importált anyagok mennyiségének csökkentésében. 1980-ban még 1,1 millió lej értékben dolgoztunk fel külföldi anyagokat, 1983-ban ez az összeg a félmilliót sem érte el. A vállalat termékeinek majdnem a felét új és korszerűsített gyártmányok alkotják. Ott vannak például a közel két éve gyártásba vett — s ezekre nagyon büszkék vagyunk — kisméretű (125, 150 és 200 milliméter átmérőjű csiszolókoronggal rendelkező), egyfázisú motorral működő köszörűgépek, amelyekből egyszerűen képtelenek vagyunk annyit termelni, hogy az exportigényeket kielégíthessük. Ezek a kis gépek azért nagyon keresettek, mert mindössze 150, 370 és 570 watt teljesítményűek. A gépjárműiparnak számos elektromos berendezést és alkatrészt gyártunk. Korszerűsítettük a személygépkocsik váltóáramú generátorát, amelybe meghosszabbított élettartamú, diódákkal ellátott egyenirányítót szereltünk. Ezzel egyidőben csökkentettük az alkatrész méretét és súlyát. Újraterveztük és több műszerrel láttuk el az 1310-es Dacia műszerfalát, amelybe ilyetén vízhőmérsékletmérő és olajnyomásmérő került, a kilométer-számlálót pedig egy másikkal is kiegészítettük, amely visszaállítható a nullára, s ezért távolságok lemérésére kiválóan alkalmas. Az új típusú ablaktörlő négy sebességi fokozatú. És végül: olyan kilenc lóerős indítómotorokat fejlesztettünk ki, amelyeket a nagy teljesítményű (350 és 600 lóerős) gépkocsikba szerelnek majd. — Köszönöm a beszélgetést. FARKAS ATTILA 1984. I. 6. A brassói román iskola és egységeszmény az Az összes románok egysége eszményének megvalósításában jelentős szerep jutott a román országok művelődési életének, s ezen belül az oktatásnak a minél egységesebb, azonos eszményektől áthatott oktatás megvalósítása állt a figyelem középpontjában. Ebből a szempontból az 1850-ben létrejött Andrei Șaguna gimnáziumnak is fontos szerepe volt, lévén, hogy magán viselte az erdélyi és a Kárpátokon túli románok együttműködésének jeleit. Ezt a tényt támasztják alá az első brassói román iskola múzeumának levéltárában talált, eddig ismeretlen dokumentumok is. Constantin Hurmuzaki, a moldvai közoktatást újraszervező bizottság tagja, még 1857-ben 445 aranyat küldött az erdélyi románoknak. Ennek felét az Andrei Șaguna líceumnak, felét pedig a szebeni román nyomda — ahonnan sok tankönyv került ki — megszervezésének szánta. Amikor fennállása első évtizedének végén a Şaguna líceum létét anyagi nehézségek fenyegették, az egyesült fejedelemségekben románok, Alexandru Ioan Cuza fejedelem, a iaşi-i és bukaresti törvényhozó kamara sietett az iskola segítségére, évi 500 arany anyagi támogatást szavazva meg számára. Egy nemrég felfedezett dokumentum — köszönőlevél — tanúsága szerint mindebben jelentős szerepet játszott Constantin Hurmuzaki és Mihail Kogalniceanu, akik Alexandru Ioan Cuza támogatásával elősegítették a brassói román nyelvű oktatás érdekeinek védelmét a törvényhozó kamara ülésein. A fent említett átiratban a brassói román iskola képviselői (V. Oroianu, Gr. Lacea, N. Ciurcu), miután dicsérettel adóznak Constantin Hurmuzaki „nemzeti és hazafias érzésének“, félreérthetetlenül hangsúlyozzák, hogy „Önagyságod... már megalakulásától felkarolta ezt a gimnáziumot és Önagyságod támogatása jelentős szerepet játszott a magas törvényhozó kamara iskolánk javára eldőlt szavazatában. Ezért... a brassói román iskola elöljárósága kötelességének érzi, hogy az összes Kárpátokon túli románok nevében rajtunk keresztül tolmácsolja forró köszönetét és mély háláját. Jó egészséget, elnök úr, jó egészséget a jeles Hurmuzaki családnak.“ Az idézett átirat egyik bekezdése az egyesült fejedelemségek minisztériumához szól, amelynek szerepe ugyanakkora volt a megszavazott segélyben, akárcsak a Ioan Cuza fejedelemé és a kamarák képviselőié: „Mi, a közösség és az elöljáróság képviselői ezen közösség és az elöljáróság nevében, a nagyszámú tanuló ifjú és az összes Kárpátokon inneni románok nevében tiszteletünket és őszinte és mély köszönetünket tolmácsoljuk a magas minisztériumnak azért a nagylelkű támogatásért, amelynek érdekében pénzszűkével küszködő iskolánknak szíveskedtek közbenjárni, előkészítve ennek érdekében mind őfelsége, az egyesült fejedelemségek fejedelme, I. Alexandru Ioan, mind a jó hazafi képviselők szívét...“ A brassói román iskolának nyújtott, dokumentumok tanúsította anyagi segély újabb bizonyítéka az egyesült fejedelemségekben és az erdélyi románok gondolat- és érzésbeli egységének. FAUST REMUS muzeográfus A múlt század közepén (1851—1854) épült az Andrei Șaguna nevét viselő brassói fiúgimnázium Egy pakisztáni, egyesült államokbeli és francia szakemberekből álló kutatócsoport a pakisztáni Peshawartól délre egy folyó 53 millió éves üledékes rétegében olyan megkövesedett koponyacsontokat talált, amelyekről kiderült, hogy a legősibb és legkezdetlegesebb ceteknek, a Pakicetusoknak az egyik példányáé voltak. A teljes koponya 30—35 cm hosszú és 14—15 cm széles lehetett, s valószínűleg csak egy kis méretű agyvelőt fogott közre; az egész, 1,8—2,4 m hosszúságúra becsült állat 135 kg-ot nyomhatott. Ennek a kezdetleges cetnek a fogai nemcsak a többi kezdetleges cetekéihez, hanem a ma már kihalt Condylarthra nevű farkasszerű szárazföldi emlőséhez is hasonlítottak, így hát a Pakicetus az akkori állatok világában e két állatcsoport között foglalt helyet. De vajon melyik állt hozzá közelebb? Meglepő módon ez megállapítható koponyájának a maradékaiból is, hallórendszerének a nyomaiból. A szárazföldi állatok a levegőn, míg a tengeriek a vízen keresztül haladó hangokat fogják fel. Ennek megfelelően a szárazföldi állatoknak dobhártyájuk van, amelyet a dobüregi izom feszesen tart, s amely a hangrezgéseket felfogja, a hallócsontocskák révén a belső fülhöz továbbítva őket. A szárazföldi állatok csontjai és szövetei a két fül között olyan hangszigetelőt alkotnak, amely megakadályozza, hogy a hang az egyik fültől a testen át a másikba jusson, így „az állat a mindkét fülbe csak a levegőn át érkező hangok útjának kis különbségéből tudja érzékelni a hangforrás helyét. A ceteknek ellenben nincsen dobhártyájuk, ők a hanghullámokat úgy fogják fel, hogy azok rezgésbe hozzák a koponyájukat és a hallócsontocskáikat. A cet koponyacsontjainak és szöveteinek sűrűsége nagyjából megegyezik a vízével, s ezért a víz közvetítette hang a testen keresztül is eljutna a másik fülbe — föltéve, hogy a füleket nem szigetelnék el egymástól habbal teli üregek. Ezek az üregek más célt is szolgálnak: amikor a cet a víz alá merül, megtelnek vérrel, s ezáltal kiegyensúlyozzák a fülre nehezedő többletnyomást. Nos, a Pakicetus határozottan nem teljesen vízi állat volt. Ezt onnan tudják, hogy koponyacsontjain megtalálták a dobüregi izom tapadásának helyét, következésképpen volt dobhártyája, ellenben nem voltak olyan habbal teli koponya üregei, amelyek lehetővé tették volna számára, hogy mély vízbe is lemerüljön. Ám néhány hallócsontocskája részben össze volt olvadva, miként a ceteké, s ekként valamicskét a Pakicetus is hallhatott a víz alatt. A Pakicetus-maradvány közelében számos kezdetleges szárazföldi emlős „Hiányzó láncszem” nek é naki marad követi szét í részét vissza.1 sós inges ha későbi lőssé, Az ban, 1 legesil millió olyan már marko bennü képess A r razföli átalak nak ! Ebben kicetu Mindenki megoldást keres A városi tömegközlekedési eszközök alkalmazásának megvannak a maga ésszerű határai, amelyeket mindenekelőtt a szállítandó utasok száma, a felhasználható energia mennyisége, környezetvédelmi és más szempontok rögzítenek. A sok pénzt felemésztő metrók és gyorsvasutak mellett — szól a szakemberek egybehangzó véleménye — okvetlenül szükség van a villamosvasútra, az autóbuszra és trolibuszra, ugyanis ezek azok a szállítóeszközök, amelyek kiteljesítik a városok behálózását és elvégzik a metróra való utas ráhordás feladatát. A hatvanas és hetvenes években számos új és különleges közlekedési eszköz született (hála az elektronika, a légpárnás és a mágneses lebegtetésű rendszerek, a lineáris motor megjelenésének), amelyek közül, úgy tűnik, mindössze néhány maradt „lábon“ és fejlődött látványosan. A N-Bahn megtervezői és kivitelezői a Siemens és DÜWAG cég. Miután elektromos függővasútjuk kabinjai négy éven át 300 000 kilométert tettek meg a próbapályán, az elmúlt esztendő közepétől a gyakorlatban is bemutatkoztak. Az igazi vizsgára Dortmundban (NSZK) került sor, ahol az 1,1 km hoszszú, acéltámaszokra függesztett, egyvágányos pálya a város egyetemének két, egymástól 3 km-re fekvő tömbjét köti össze. A két, egyenként 22 ülő- és 22 állóhelyes kabin naponta mintegy 4 000 utast szállít, maximálisan 50 km/óra sebességgel. Csúcsidőben három és fél percenként közlekednek. Az irányítást két folyamatszámítógép végzi, az üzemeltetés teljesen automatikus. Az O-Bahn elnevezésű autóbuszközlekedési rendszer fejlesztését 1977-ben kezdték meg. A rendszer egyesíti a kötetlen és kötött pályás, a dízel és a villamos üzemelésű közlekedő előnyeit. A „kétéltű“ autóbuszok jelentősen csökkentett méretű (és költségű) alagutakban, illetve emelt pályák is közlekedhetnek. A kötöttpályás közlekedés esetén a sávtartást elektronikusan vagy mechanikusan oldják meg. Az első esetben az autóbusz a menetpályába helyezett vezetőkábelt követ, az irányeltéréseket antennák érzékelik, a megfelelő kormánymódosításokat pedig mikroszámítógéppel működtetett hidraulikus rendszer végzi. A másodikban az autóbuszt két oldalsó terelősín vezeti (kényszervezetés). Mindkét rendszerben jók az autóbusz menettulajdonságai, s a legnagyobb sebességnél — 100 km/óra — kát és autóbuszokat járatnak majd vegyesen. Az M-Bahn lineáris motorral hajtott, légpárnás közlekedési eszköz, amelyet ugyancsak a hamburgi közlekedési kiállításon mutattak be, ahol egy 900 m hosszú pályán több mint 500 000 utast szállított 100 km/óra sebességgel. Városi változatában az M-Bahn (akár a H-Bahn) az automatikus kabinvasutakhoz sorolható. Előnyei: elektronikus vezérlésű, nincs szüksége személyzetre, zajtalan, nem szennyezi a környezetet, a járművek nem igényelnek és nem is kapnak karbantartást. A klasszikus metróhoz viszonyítva a pályaköltségek és a forgalmi zajkeltés legalább 50 százalékkal, az energiafogyasztás pedig 20 százalékkal kisebb. Repülőtéri villamosvasút megépítését az tette szükségessé, hogy a légikikötők egyre növekvő utasforgalma már-már megoldhatatlan gondot okozott, ugyanis az utasok autóbuszokon történő szállítása a repülőtér épülete és a gépmadarak között lassú, nehézkes és balesetveszélyes. Az autóbuszozás helyett alkalmazott zárt folyosók rendszerében pedig — lévén 250—300 m hosszúságúak — fárasztó a cipekedés, s az itt-ott beépített mozgószőnyegek csak kis mértékben csökkentik az utas megpróbáltatásait. Végül is angol szakemberek oldották meg a gordiuszi csomót: Gatwick repülőterén magas pályát építettek, amelyen vezető nélküli villamoskocsik közlekednek. Ezek szükség esetén percenként is indulhatnak, és óránként — mindkét irányba — 1 200 utast tudnak szállítani. Gatwick sorrendben a világ negyedik repülőtere, a villamos vasút megépítéséig 11 millió utast tudott évente kiszolgálni, azóta ez a szám elérte a 16 milliót, is stabilan halad. A kétszerkötti átmenetet nagy sebe, könnyedén el lehet érni. Az O-Bahn sajátosan egyes úti és a kettős üzemű közsekényeges előnye a rendszer felésíthetősége. A járművek két befogadóképességük 238 utas, szervezetes nyomtáva 2,6 m, a járható ívsugár 18 m. A bus mege 20 t, a hajtott tengely kettő. A vontatómotor 2 x 25 lljesítményű. A jármű vonatki alkalmas. Az O-Bahnt Hamburgban be, ahol a nemzetközi vásárlát követő 24 nap alatt az űzet tett öt autóbusz 300 000 utast A sikeren felbuzdulva úgy hogy Essenben 1984-től egy hosszú belvárosi alagútban Felső sor (balról jobbra): a f lett H-Bahn a dortmundi egy épülete között közlekedik. A( mechanikus sávtartó rend( M-Bahn hajtókerekek nélküli sós lebegtetésű) járműve a weigi próbapályán. Alsó sor jobbra). Az O-Bahn kis, mint átmérőjű alagutakkal isszik, melyek a közúti alagut vasútiakénál 25 százalékka költséggel építhetők meg. Rapülőterén a főépület és a slet között közlekedő, száz átazó villamoskocsi amód kötségnél is íti a körídést. Lézatos kiscsuklósak, A kény"legkisebb : üres tönk száma kW teljezésre is mutatták megnyitánbehelyeszállított döntöttek 2,3 km villamoso k&F elfüggesztetem két t O-Bahn tere. Az (magnebraunsch) (balról dössze 4,4 megelégr ,-nál 50, 11 kisebb twick rezárnyépült befoga ■s teknősbékáknak, krokodilusok 36 harcsáknak a megkövesedett ványaira leltek. Mindebből arra neztetnek, hogy életének egy régi Pakicetus a szárazföldön, egy a vízben töltötte. Sőt, az őscet a húzódó Thetisz-tenger mélyebb teibe is beúszhatott, s ott a bőséslállományra vadászhatott. De csak a vált olyan, teljesen tengeri emamilyennek ma ismerjük, eddigi — Egyiptomban, Nigéria- Texasban és Indiában föllelt —bb cetmaradványok jó néhány évvel későbbi időkből valók, s cetektől származnak, amelyekeljesen tengeri életmódhoz alkadtak. Ez idő alatt fejlődött ki az ultrahangos tájékozódás ége is. Ma ismert cetek eredete — szánl állatnak tengeri állattá való ulása — az emlősök evolúciója- egyik legizgalmasabb folyamata, az evolúciós átalakulásban a Pas az eddigi „hiányzó láncszem". ixroK&y MONO$fc*m' Alsórákos - Alsórákos (Racoș, németül Ruekesch) az Olt áttörésében, geológiailag változatos és gazdag vidéken fekszik. A Rika és a Persány-hegység gerincén vonuló egykori gyepűrendszer védelmére a vidékre besenyőket is telepítettek. Tőlük származik az ürmösi és rákosi Tepe vagy Tepej (tepe törökül hegyet jelent) név, valamint a közeli Kőhalom régi okleveles elnevezése: Rukbaz. Oklevelekben Rákos először 1417-ben bukkan fel. A középkorban Alsó- és Felsőrákos is Fehér megyei jobbágyfalu volt. Alsórákos volt az ősi fészke a székely eredetű Sixtus alias Sükösd családnak. A XVI. és XVII. században a Sükösd család birtokolta az egész Oltkanyar uradalmát, s mivel Alsórákos volt az uradalmi központ, ide épült a reneszánsz stílusjegyeket is hordozó kastély. Sükösd Benedek 1652-ben a szomszédos Kőhalom királybírója is volt. Később Alsórákos és kastélya előbb a Budai, majd a Bethlen család birtokába került. A gyulafehérvári származású Budai Péter az 1660-as években az erdélyi fejedelmek havasalföldi szakértőjének számított. Ezzel is magyarázható, hogy 1664 és 1665 között Grigore Ghica havasalföldi vajda többször is a rákosi kastélyban tartózkodott. Az alsórákosi jobbágygazdák (69 jobbágy, 39 zsellér, 11 cseléd) 1820-ban a következő szolgáltatásokkal tartoztak földesuruknak: „A szolgálatbeli szokás a mi udvarunknál az, hogy akik egész telket bírnak, ökörrel két nap, gyalog pedig egy nap szolgálnak egy héten; vagy ha gyalogszerbe parancsolják, egy héten három napot; akik kevesebbet bírnak, gyalogszerbe két napot; akiknek külső öröksége nincsen, azok gyalogszerbe egy napot egy héten; hanem akiknek négy ökrük van, három héten egy esztendőbe, úgymint tavaszi szántáskor, ugaroláskor és forgatáskor egy héten két napot négy ökörrel teszünk, egyébkor cimborába (a két gazda összefogása) összefogva“. Ezért nem csoda, hogy az 1848. évi jobbágyfelszabadulást a rákosiak kitörő örömmel fogadták. Akkor keletkezett ez a naiv, de kedves, máig ismert rigmus: „Hála Isten, nyughatunk, / többet nem robotolunk; / dézsma, robot elveszett, / mulathatunk eleget“. A jobbágy-felszabadulás évfordulóját a rákosiak azóta is minden évben rendszeresen megünneplik. • Hála Imreh Barna helytörténész kutatásainak, Mihai Viteazul korától kezdve napjainkig részletesen ismerjük a lakosság számának fejlődését: 239 (1600-ban), 241 (1638-ban), 295 (1674-ben), 415 (1695-ben), 420 (1750-ben), 616 (1787-ben), 907 (1850-ben), 1 639 (1880- ban), 1 545 (1890-ben), 1 964 (1910-ben), 2 253 (1930-ban), 2 369 (1956-ban), 2 653 (1966-ban) és 2 563 (1977-ben) volt Alsórákos lakossága. A falu férfilakosságának társadalmi összetétele 1787-ben a következő volt: 1 nemes, 50 jobbágy, 49 jobbágyutód, 87 zsellér és 23 egyéb. Egy 1583. évi tanúvallomásból ismerjük a leggyakoribb családneveket is: Nagy, Nagy, László, Fűzi, Lukácsi, Kallós, Bíró, Pál, Baka, Kádár. A XIX. század végén a vasútvonal Rákost is bekapcsolta az ország gazdasági életébe, amelynek eredményeként fellendült a mészkő és a bazalt kitermelése. A község ma ipari-agrár jellegű, amit az 1977-es népszámlálás adatai is bizonyítanak, amikoris a 2 563 főnyi összlakosból 1 039 volt aktív. Ebből 634 az iparban, 23 az építkezésben, 124 a mezőgazdaságban, 40 a kereskedelemben, 37 a tanügyben és művelődésben, 181 pedig más foglalkozási ágazatokban dolgozott. Az iparban foglalkoztatottak jó része a helybeli mészkőbányában és bazaltfejtőben dolgozik. A téesz 1962-ben alakult meg Rákoson. A nemrég tatarozott művelődési otthonban kilenc együttes — román és magyar tánccsoport, dalárda, színjátszócsoport és más — működik. Az általános iskolában — tíz osztályos — magyar és román tagozat van. A helybeli fogyasztási szövetkezet rádió- és tévéműhelyt, pékséget s a közeljövőben cipészműhelyt is működtet. Dr. BINDER PÁL - £:MCIKI-.OF*&Dl2\: Kik a szikhek? Fazekas B. László olvasónk többet szeretne tudni a szikhekről, arról a népcsoportról, amelyről Jakabos Ödön Indiai útinapló című könyvében olvasott. Válaszunkhoz a Heti világgazdaság című lap egyik anyagát is felhasználtuk. A szikhek tulajdonképpen nem számítanak külön etnikumnak, csupán vallásukban különböznek a hinduktól. Vallásuk a VI. századból származik, ugyanis akkor hirdette meg Nanak, a vallásalapító, az első guru, a hinduizmus és az iszlám ötvözéséből kialakított tanokat. E vallás szerint minden ember testvér, kasztok nincsenek. Nem csoda tehát, hogy a kasztrendszert szentesítő Indiában üldözték a szikheket. Éppen ezért a guruk (vallási vezetők) katonanéppé szervezték őket, innen származik a még ma is gyakori fegyverviselet. Ugyancsak ez a magyarázata annak, hogy mostanáig is sok szikh szolgál az indiai hadseregben és rendőrségben, ők hajtottak térdet utolsóként az Indiát lassan meghódító angoloknak, ezt jelképesen a királyuk turbánját díszítő hatalmas gyémánt, a Koh-i-Noor átadásával jelezték. (A Koh-i-Noor jelenleg az angol koronakincsek egyik legszebb darabja. A gyémánt eredetileg 186 karátos volt, de kevésbé tetszetős alakja miatt az angolok átcsiszolták. Így nyerte el mostani alakját és 106 karátos súlyát. A becslések szerint tíz-tizenöt millió szikh él Indiában, s az ország egyik leggazdagabb közösségét alkotják. Nyolc-kilenc millió az ország északi államaiban, Punjabban, Haryanaban és Himadel Pradeshben lakik. Az összlakosságon belüli arányukhoz képest nagy számban vannak jelen a kormányban és az államgépezetben. Punjab államban például 52 százalékos többségben vannak. Kiváló gazdálkodók, s civilizációs szintjük is magasabb, mint az országos átlag, ugyanis a szikhek többsége ír és olvas, szemben az írástudatlanok arányának országos átlagával, amely a férfiaknál 53, a nőknél pedig 75 százalékos. Nemzetiségi önismeretünk szolgálatában Az új szemléletű történeti tár jegyében született könyv lapjait forgathatjuk jeles kolozsvári történészünk, Imreh István jóvoltából, aki a tíz évvel ezelőtt megjelent Rendtartó székely falu című kötetében feldolgozott falujegyzőkönyvi adalékokat kiegészítendő, a székely falutörvények első összefoglalóját bocsátja útjára. A kötet lényegében az „életet védelmező“ falutörvények bemutatásával és elemzésével a „megmaradás szolgálatában álló“, communitásnak, faluközösségnek nevezett települési, munkavégzési életegység történetiszociológiai felmérését adja korszerű historiográfiánk széles eszköztárára alapozva. A vérségi kapcsolatok fellazulása és az egymásrautaltsággal jellemezhető szomszédsági viszonyok kialakulása velejárói a letelepedett életmód kikristályosodásának. Az együttélés következtében szükségszerűen jött létre az egyéni törekvéseknek keretet és határt szabó közösségi rend, amely többnyire őshonos jogszokásokon alapult és amelybe a szabályozó, rendszerező, rendszeresítő központi hatalmi politika már csak egy jó értelemben vett bürokrácia kialakításának érdekében szólhat bele. Akkor, amikor Európa nyugati részein már kialakulóban, fejlődésben volt a társulások, a szervezetek tőkés világa, itt nálunk, keleten még sokáig fennmaradt a feudalizmus felbomlásának közepette és utána is a kis közösségek világa. Ebbe a „szokások világába“ enged betekinteni ez a négy évtizedes elmélyült forráskutatásra, nagy szakbibliográfiai anyagra támaszkodó nagyszerű kötet, amely historiográfiai elemzései, az európai kitekintés és összehasonlítás tekintetében sem érdektelen. A fél ezernél több oldal első része bevezető tanulmány, melyben a szerző megkíséreli „mind szerkezeti megalapozottságában és egybeszervezettségében, mind működésében elemezni a faluközösséget“, nyomon követve „mozgásrendjét, az egyes funkciók változásának folyamatát“. A második rész hetvenkét, többségében eredeti forrásközlés (rendtartás és falutörvény). A harmadik rész a fejezetekre, alfejezetekre, alcímekre vonatkozó részletes bibliográfiai jegyzéket, szerzői útmutatást, latin szövegrészek fordítását, szó- és kifejezésjegyzéket, román és német nyelvű tartalmi kivonatot tartalmaz. A tematika megközelítési módjai: a párhuzamba állító összehasonlító történetkutatás, a történeti szociológia, a történeti statisztika és demográfia által kínált lehetőségek kiaknázása, mentalitástörténeti megalapozottsága, helyszíni kutatások, az élő emlékezet szóbeli közléseinek felmérése és értékelése történetkutatói módszertani kézikönyvjelleget kölcsönöznek e műnek. Külön érdemei között sorolhatjuk fel a szerző minden mondatából kiérződő érzelmi telítettséget, amellyel az ősök mindennapjainak megnyilvánulási formájához közeledik, aktualizálási készségét, amelynek segítségével régmúlt idők cselekvés- és gondolkodásmódját jelenközeibe hozva, minden sora kötődik a múlton át a mához. Felelősségtudattól áthatott kutatói elkötelezettségét, amellyel nemzetiségi önismereti „adórováspálcáinkon jelzett terheinkből“ próbál ledolgozni. A szerző sajátos, egyedi stílusa, valamint a korabeli írásos anyag nyelvezetének népi zamata a nem szakember számára is olvasmányossá teszi ezt a bárki által haszonnal forgatható, nemzetiségi tudatunkat gyarapító, várva várt könyvet. A szerző és a könyv technikai kivitelezői közti összhangra vall e szép kötésű kötet, amelyet bátran nevezhetünk a múlt év legszebb könyvkiadói termékének. RÓTH ANDRÁS LAJOS M 6S3 01'3 'S 88 “s 1. SZÁM 4-5. OLDAL