Brassói Lapok, 1985 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-05 / 1. szám

BL KORSZERŰ ELJÁRÁSOK FÓRUMA 994 szerszám is eltölt néha. • • Különböző alkatrészek sorjáznak katonás rend­ben Alexandru Bârzescu mérnök, a szecselevárosi Electroprecizie vállalat új technológiai eljárásokat tervező csoportja vezetőjének asztalán. Ránézésre a hozzá nem értő számára pontosan olyanok ezek a munkadarabok, mint a többiek. „Pedig nem azok — vette rendre kezébe őket Alexandru Bârzescu — nem a hagyományos forgácsolással készültek, ha­nem tömítéssel (bolygó kovácsolás), valamint ext­­rudálással..." A szecselevárosi vállalatban már senkit sem lep­nek meg a fémek és anyagok megtakarításában el­ért jó eredmények. Évek hosszú sora óta élmezőny­beliek vagy éppen „éllovasok" e területen. Legújabb fegyvertényük is ezer tonna fém megtakarítását e­­redményezte. Érdemes ezzel kapcsolatban megjegyez­ni, hogy az 1983-as esztendő végén készített idevágó tervükben mindössze 761 tonna fém megtakarítását irányozták elő. A sikerek titka felől Vasile Ghioca mérnököt, a vállalat technológiai fogyasztási normáit megállapító szakemberét faggatom. — Titkokról nem beszélhetek, mert — legalábbis ezen a téren — ilyenek nincsenek. Nem ünnepron­tásként mondom: rég elmúlt az az idő, amikor egy­­egy ötlet fantasztikus eredményeket hozott. Ma már kizárólag a nagyon alapos, lelkiismeretes, a külön­féle tényezőket állandóan mérlegelő kollektív mun­kán van a hangsúly. A sok kicsi sokra megy mondás közhely ugyan, de a megtakarításban igaz. Bizonyságul hadd mondjam el, hogy a fémek ész­szerű felhasználását célzó múlt évi külön­­program harmincnyolc intézkedést tartalmazott, „a­­melyekhez utólag még ötöt hozzácsatoltunk. Bár nem szeretem a beszámoló ízű beszélgetéseket, mégis elmondanám, hogy az öt leglátványosabb e­­redményt produkáló anyagtakarékos technológia és eljárás majdnem 800 tonna fém — alumínium, vö­rösréz, sárgaréz, forrasztófém stb. — megtakarítá­sát hozta. A gépkocsik áramfejlesztője és indító­motorának sztátora, illetve rotorja lemezeinek kom­binált sajtolásával (stancolás) például 468 tonnát nyertünk. A kombinált szó azt jelzi, hogy a régebbi eljárással ellentétben, amikor a fémlemezből vagy egy rotor vagy egy sztátorelem készült, olyan szer­számot készítettünk, amely egyszerre és ugyanabból a lemezdarabból kiüti az állórész elemét (ez na­gyobb és belül lyukas), s a maradékból (eddig hulladékként kezeltük) stancoljuk a forgó­rész lemez­elemét. Különböző lemezszabási technológiák újra­tervezése révén 163 tonna fémet sikerült megtakarí­tanunk... — Az új esztendőben bizonyára újabb sikereket szeretnének elérni... — Természetesen. Idevágó tervünk el is készült, amelyben újabb 850 tonna fém megtakarítását sze­­retnék elérni... Az új eljárások közül a bevezetőben említett extrudálásra fektetnek nagy hangsúlyt a jövőben a vállalatban. — Ez lényegében hideg, képlékeny alakváltozta­tással megmunkáló módszer, amely — nehezen hi­hető — gyakorlatilag semmilyen fémveszteséggel nem jár. A megmunkálás pontossága vetekszik a csiszolt felületekével. Tehát mint ilyen sokkal gaz­daságosabb, mint a fémforgácsolás. Persze nehéz, nagyon nehéz a megfelelő szerszámok — bélyegek — elkészítése. A sok-sok próbálkozás során nem egy drága szerszám eltörik, megreped. A hibásodás o­­kát pedig kötelezően meg kell találnunk. Az eddig elért eredmények nyomán bizton állíthatjuk, hogy az új évben legalább 500 tonna fémet az új megmun­kálással fogunk megtakarítani, amelyet mintegy 18— 20 alkatrész gyártásfolyamatában alkalmaznánk. Ter­mészetesen az extrudálás bevezetése beruházásokat is igényel, de valamennyi számításunk azt igazolja, hogy azok legtöbb két év alatt megtérülnek. FARKAS ATTILA A mezőgazdasági kutatások történetéből A mezőgazdasági kutatások kezdetét nagyon régi időkre lehet visszavezetni. Bár nem beszélhetünk tudatos megfigyelésekről, kutatásokról, a kezdet kezdetét valahol az ősember gyűjtögető útjaitól kell számítanunk, amikor már különbséget tett a külön­böző gyümölcsök, gyökerek, szárak, termések, vala­mint az állati eredetű táplálékok között és ezeket határozott céllal kezdte keresni, kiválasztani és fo­gyasztani. Az aktív és tudatos megfigyelések a mezőgazdál­kodás megjelenésére tehetők. Ekkor az ember cél­tudatosan kezdte figyelni a különböző növényeket és állatokat, hogy termeszthesse és tenyészthesse azo­kat, amelyek több és jobb minőségű termész-termé­­ket adtak. A műszaki kutatások fejlődéséhez viszonyítva a mezőgazdaságiak sokkal lassabban fejlődtek. Ha a könnyebb érthetőség kedvéért szakaszokra osztjuk a mezőgazdasági kutatások történetét, az első a kezdetektől a XIX. század első feléig tartott, és fő­leg az egyszerű megfigyelések jellemezték. A róma­iak például felismerték, hogy a különböző tartomá­nyokban termesztett gabonamagvaknak eltérő a ter­mőképessége. Ugyancsak ők ismerték fel először az istállótrágya, a zöldtrágya és a hamu hozamnövelő hatását, valamint a talajjavítás jelentőségét. Az ön­tözés mint biztonságos termésnövelő módszer úgy­szintén több ezer éves múltra tekint vissza. Achard, az első cukorgyár megalapítója, 1786-ban már szántóföldi kísérleteket kezdeményez 23 cukorrépa­fajta minőségi megfigyelésére. A második — a tudatos, célszerű mezőgazdasági kutatás szakasza — az 1840-es évekkel kezdődik, miután Justus von Liebig német vegyész és tudós kidolgozza a növények szervetlen (ásványi) elemek­kel való táplálkozásának elméletét. Ez az elmélet számos kísérletsorozat megkezdését ösztönzi, ame­lyek célja kimutatni a tápanyagutánpótlás szüksé­gességét a magasabb növényhozamok elérésében. Az első kísérleti állomást John Bennet Lawes alapítja 1843-ban az angliai Rothamstedben, ahol a kísér­letek alapját a fontosabb szántóföldi növények és a legelők tápanyagutánpótlási kérdései, illetve a vetésforgók alkották. A rothamstedi kísérleti állo­mást több mint százéves vetésforgó- és monokultu­rális kísérletei az egész világon ismertté tették. Ezekre az első, kissé kezdetleges kísérletekre jel­lemző, hogy egyszerűek voltak, nagy területen vé­gezték őket és általában csak egy kezelést ellen­őriztek, amelyet a kontroll-parcellákhoz viszonyítot­tak. A XIX. század vége felé több kutató — Grouven (1868), Waener (1880), Dreschler (1880, 1884), Fleischer (1891) és még sokan mások — számos ja­vaslatot tett a kísérletek, kísérleti módszerek és az eredmények feldolgozására, a kiértékelések tökélete­sítésére. Ettől az időponttól — a kísérleti technikák és feldolgozási módszerek tökéletesítésétől — kezd­ve számíthatjuk a harmadik, a modern szakaszt is. Ugyancsak ekkorra tehető a hazai mezőgazdasági kutatások fellendülése is. A bukaresti, iaşi-i és ko­lozsvári mezőgazdasági főiskolák megalakulásával és fejlődésével kialakultak az első kutatási közpon­tok is. A szervezett kutatómunka és -hálózat nálunk 1928 után bontakozott ki, amikor Bukarestben megalakult a Mezőgazdasági Kutatóintézet, amely szervezett ku­tatóállomás-hálózattal rendelkezett. Ez az az idő­szak, amikor a kísérleti technikába bevezették az is­métlést, a több tényezős kísérleteket, amikor az e­­redmények feldolgozásában-kiértékelésében tért hó­dítottak a különböző matematikai, statisztikai és a valószínűségszámítási módszerek. Napjainkban már nagyon fejlett és korszerű kí­sérleti technikák és felszerelések állnak a kutatók rendelkezésére mind a szántóföldi és laboratóriumi kísérletek, mind pedig az alap- vagy alkalmazott kutatások elvégzésére, nem beszélve a bonyolult és sokoldalú matematikai módszerek és számítástech­nikák, a számítógépek alkalmazásáról. A romániai mezőgazdasági kutatások történeté­ben 1962 jelentette a fordulópontot, amikor a Mező­­gazdasági Kutatóintézet Központi Mezőgazdasági Kutatóintézetté alakult, amely már több úgynevezett ágazati kutatóintézet munkáját irányította. Az 1969 utáni átszervezést követően az ágazati kutatóinté­zetek függetlenné váltak és kialakították saját kuta­tóállomás-hálózatukat. A mezőgazdasági kutatást, amely 37 kutatóintézetben (ezekhez 107 kutatóállo­más tartozik), valamint a hat Mezőgazdasági Fő­iskolán folyik (a kutatók száma meghaladja a 3 500- at) központilag a Mezőgazdasági és Erdészeti Tu­dományos Akadémia koordinálja. Dr. JÁNOSI ZSIGMOND mérnök, tudományos főkutató Az összes munkálatok komplex gépesítése érdekében 1985-től legkevesebb 2 000 vállalati, intézményi dolgozót szakképesítünk megyénkben a traktorok vezetésére, hogy a csúcsidőszakban legyen elegendő szakemberünk .1985. I. 5. Csapágygolyó-megmunkáló gépsor a brassói gördü­lőcsapágyüzem csiszolórészlegén A fogarasi vegyipari ko­­mbinát ammóniák­ gyárának egyik kompi­er berendezése Az emlékezés A magasabb rendű szervezetek, így az emberi szervezet is, a létfenntartásához szükséges célszerű reakciók, magatartások egy részét ösztönök formá­jában, a születésével hozza magával, de túlnyomó többségüket az élete folyamán sajátítja el, azaz megtanulja. A megtanult műveletek, ismeretek em­lékképek formájában raktározódnak el az idegsej­tekben, ahonnan mind fizikailag, mind pszichikai­­lag felidézhetők. Rövid memóriának a tanulást kö­vető 20—30 percen belüli emlékezőképességet ne­vezik, míg a hosszú memória a nagyobb időszakra terjedő, tartós emlékezetet jelenti. Annak ellenére, hogy pontos hatásmódjukról ke­veset tudunk, kezdettől fogva bizonyos fehérjéknek tulajdonítottak alapvető szerepet az emlékezés fo­lyamatában. Fehérjék közvetítésével kíséreltek meg átvinni bizonyos tanult információkat először nem „tanított" halakba, majd rágcsálókba is. E kísérleti állatok agyából egész sor olyan kismolekulájú fe­hérjeszármazékot (peptidet) sikerült kivonni, amelye­ket nem idomított állat szervezetébe juttatva, az il­lető információ elsajátítását megkönnyítették, idő­ben is meggyorsították. Rágcsálóknál bizonyos fehér­jehormonok (adrenokortikotrop hormon, pigmentsej­teket serkentő hormon, antidiuretikus hormon) hatá­rozottan elősegítik a feltételes reflexek kialakulását, vagyis a „tanulást" és azok tartós rögzülését is. A központi idegrendszert alkotó több milliárdnyi idegsejt (neuron) valóban minden mesterségesen szerkesztett számítógépet megszégyenítő számú és fajtájú működési elem közötti kapcsolatra teremt lehetőséget. E kapcsolatok szerkezetét és működé­sét ma már eléggé ismerjük. Sokkal kevesebbet tu­dunk viszont azokról a folyamatokról, amelyek az idegsejtek belsejében mennek végbe és amelyek olyan maradandó nyomot hagynak maguk után, hogy évek, évtizedek múlva is felidézhetők. Ha az emlékezés anyagi szubsztrátumát még csak kevéssé ismerjük is, annyi bizonyos, hogy az emlékezésben résztvevő idegsejtek bizonyos átkapcsolódási pon­tok, ún. szinapszisok útján továbbítják a tárolt és felidézett információkat. A kaliforniai egyetem két kutatója, Gary Lynch és Michael Baudry patkányok agykérgéből készített szeleteken vizsgálták az agy­sejtek működési áramait. Már korábban ismeretes volt, hogy bizonyos agykérgi területek előzetes inger­lése még hónapok múlva is megkönnyíti ugyanazon részek működési áramának a jelentkezését. Ez az ún. „hosszú időtartamú potenciácé" (LTP). Kiderült, hogy a LTP-ben résztvevő szinapszisok ingerület-át­vivő anyaga, ún. mediátora egy glutaminsavnak nevezett aminosav. Lynch és Baudry patkány-agyké­reg hippocampus-tekervényéből készített metszeteket, azokat elektromos úton ingerelte, s egy óra múlva, újabb 5 percig tartó ingerlés után feldarabolta a metszetet, majd a szinapszisok membránjaiban meg­határozta a glutaminsavat fajlagosan kötő receptor­struktúrák mennyiségét. Kiderült, hogy a LTP-nak ki­ ■ • a - ® r • biokémiára tett agyszeletek idegsejtjei szinaptikus membránjai­ban jellegzetesen növek­­szik a glutaminsavrecepto­­rok száma. Ez a jelen­ség együtt járt a szeletek elektronmikroszkópos sze­­rkezetének sajátos változá­saival is: az idegsejtek citoplazma-nyúlványai, a dendritek is megvastag, megnőtt az idegrostok és a dendritek között k­ialakuló szinapszisok száma is. További fontos felisme­rés volt, hogy a LTP jelen­sége a neuronokban a­ kalcium-ionok jelenlététől is függ. A glutaminsav-r­eceptorok számbeli növeke­dése a LTP folyamán csa­k kalcium jelenlétében kö­vetkezik be. Lynch és Ba­udry egy olyan enzimet mu­tatott ki az idegsejtek a­­embránjában, amely a kal­cium-ionok hatására váli­k aktívvá és véglegesen „ki­csomagolja", vagyis feltárja a glutaminsav-recepto­­rokat a sejtfelületen. Az enzim a „kalpain"-ok csa­ládjába tartozik és egy fodrinnak nevezett fehérjére hat, amely az idegsejte­k membránjának belső ol­dalán helyezkedik el. Jodrin enzimatikus elbon­tása a membrán külső f­elén elhelyezkedő receptor­struktúrák feltárulásához és így a dendritszerkezetek megvastagodásához veze­­t. E folyamatok szerepét az emlékezésben Lynch és Baudry a következőképp­en képzeli el: az odavezető idegrostok útján érkező impulzusok hatására foko­zódik a kalcium-ionok b­ejutása az ingerelt idegsej­tekbe. A kalcium-mennyi­ség növekedése az idegsejt belsejében aktivál egy, d­ membránhoz kötött calpain enzimet. Az enzim elbon­tja a membrán belső olda­lán található fodrinnak nevezett fehérjemolekulákat. A membrán folytonossági­g helyenként megszakad, de egyidejűleg korábban re­­jtett glutamát­ kötő receptor­struktúrák is szabaddá v­álnak benne. Ennek követ­keztében a membrán s­okkal érzékenyebbé válik a következő ingerlésekkel szemben. Egyidejűleg meg­változik a citoplazmatiku­­s dendritnyúlványok alakja is. A jelenségeknek ez a sorrendje függetlennek tű­nik a neuronok és idegr­oszok belsejében eddig fel­tárt nyugalmi és ingerü­leti folyamatoktól. Az ismertetett kutatás­ok elsősorban azért jelen­tősek, mert olyan tartós szerkezeti és működésbeli változásokat tártak fel a központi idegrendszer neuronjaiban, amelyek is­métlődő ingerületi folyama­tok kapcsán alakulnak ki és amelyek hosszú időn át kimutathatók az idegsejt­ekben. Nagyon valószínűnek tűnik, hogy több száz v­agy éppen több ezer ilyen „hosszú időtartamú poti­enciáció“-nak kitett és en­nek következtében szerk­­ezetileg és működésében is módosult neuron között kialakuló változatos kap­csolatok képezik mind a rövid, mind a hosszú me­mória alapját. A kutatá­­sok eredményei tehát­­biz­tató alapot szolgáltatnak­­ ahhoz, hogy további vizs­gálatokkal mind e neuro nők közötti kapcsolatok pá­lyáit, mind pedig magát ,ak az emlékezési folyamat­nak az anyagi szubsztrát­umát is feltárják. Dr. MÓDY JENŐ SZELLEM I­S LÁTÓHATÁR A természet patikája Tél lévén, megpróbálunk olyan gyógynövényeket ajánlani, amelyeknek termése (olykor) az üzletekből beszerezhető. A koriander — gömbölyű bordázott termését használjuk fel — a Földközi-tenger keleti mellékéről származik, s már a római szakácsok is ismertek. A világosbarna-drappos színű termés illó­olajat, keményítőt, C-vitamint és tanninokat tartal­maz. Az illóolaj szélhajtó és enyhe görcsoldó ha­tású. Ezért a termést egyedül vagy teakeverékek ré­szeként használjuk. Kiváló fűszernövény, amelyet a húsipar, a háztar­tások és a likőripar egyaránt felhasznál. Ennek a kistermetű, az­­ ernyősvirágúak családjába tartozó növénykének szín­tén a (kaszat)termését hasz­náljuk, ez ugyanis illóol­­ajban (3—7%) gazdag. Ét­vágyjavító és szélhajtó­­látású. Különösen hatékony csecsemők görcsös hajtó éki fájdalmainak megszün­tetésében. Egy kávéskan­­álnyi magra 2 deci jövő­vizet töltünk és egy perc­­ forralás után negyedóráig állni hagyjuk és leszűrj­­ük. A főzetből félóránként­­óránként fél kávéskanáln­­yi mennyiséget adunk, lan­gyosan, cukor nélkül. A köménymagot fűszer­ként a sütőipar, húsipar és likőrgyártás is felhasználj­a. Koriander Kö­mény Itt a könnyű ház Az idevágó szakirodalom szerint a lakásépítésben használt betontégla épületelemek négyzetméteren­kénti súlya .1 000—1 500 kilogramm, ami azt jelenti, hogy a háromszobás, mellékhelyiségekkel rendelkező földszinti lakás súlya 200 tonnára tehető. Az épü­letelemek súlycsökkentése tehát ésszerű követelmény, de ennek megvalósítása csak abban az esetben bi­zonyul hasznosnak, ha a könnyű épületelemek is olyan hő- és hangszigetelő tulajdonságokkal ren­delkeznek, mint a nehezek. Úgy tűnik, hogy a hazai próbálkozásokat most újabb siker koronázta, u­­gyanis a bukaresti építőanyagokat kutató és tervező intézet szakemberei olyan betonból készült különle­ges házelemeket állítottak elő, amelyek súlya négy­zetméterenként alig 160 kilogramm, vagyis nyolcszor könnyebbek, mint az eddig felhasználtak. A pehely­könnyű falelem lényegében két, üvegszállal megerő­sített, mindössze egy centiméter vastag betonlemez­ből áll, amelyek közé olcsó, valamint könnyű hő- és hangszigetelő­ anyagot tömnek. Érdemes megjegyezni, hogy mind a gyártástechno­lógia, mind pedig a gépek és berendezések bejegy­zett találmányként szerepelnek. A fallemezekből egy­előre földszinti lakás készült, a következő kísérletek viszont egy kétszintes ház problémáinak megoldását tűzték célul. Gépsorok A hazai iparosodás egyik, az erőteljes korszerűsö­dést igazoló vetülete a gépcsoportok és automata gyártásvonalak alkalmazásának fokozódó térhódí­tása. E rendkívül komplex ipari berendezések gaz­daságosságát — a legkomplikáltabb alkatrészek is gyárthatók így — számos hazai gyár és üzem gya­korlata példázza. Hogy ne menjünk messze, vessünk egy futó pillantást a tehergépkocsi-vállalat üzem­csarnokaiba: a feldolgozó- és szerelőműhelyekben 810 gépcsoport (vonal) működik, amelyek 5 677 szer­számot használnak. Ezek együttesen mintegy 4 000 szerszámgépet helyettesítenek. Nem beszélve arról, hogy termelékenységük két-háromszor, esetenként pedig még többször is meghaladja a klasszikus gé­pekét. A robotok családjának egyszerűbb tagjai a mani­pulátorok, amelyek egyszerű, folytonosan ismétlődő munkák elvégzésére programozhatók. Ez a változtat­ható programozású karos manipulátor csavarokat hajt be megszabott helyekre Bonyolult méréssorozat előzi meg a szemorvos dön­tését A képünkön látható „maszk" komplex műszer, megkönnyíti a szemüvegre szoruló páciens szemér­tékeinek pontos megállapítását Kalandozás a világegyetemben (TV-jegyzet) A gondolkodás örömét és izgalmát élem át már hetek óta minden csütörtökön este a TV-készü­­lék előtt, s velem együtt százezernyi, milliónyi TV-néző, akiket kézen fogott Carl Sagan és ér­telmes bolyongásra indult velük a világegye­tembe. A 150 fős forgatócsoporttal 12 országban, mintegy 100 millió dollárért készített „kozmikus szupershow“-t az USA-ban több mint 140 mil­liónyian látták. Ausztriában 500—600 ezer nézőt, érdeklődőt bilincselt le adásonként a New York állambeli Cornell Egyetem neves asztrofiziku­­sának és exobiológusának műve. A világegyetem — a kozmosz, amely az ókori görögök értelmezésében a céltudatos, emberi megismerést lehetővé tevő rendezett világmin­denséget jelentette — című sorozattal Carl Sa­gan, úgy tűnik, arra vállalkozott, hogy közért­hető eligazítást nyújtson és „rendet teremtsen“ a természettudományok felfogh­atatlannak tetsző világában. Az első rész a „kozmikus óceán partjainak", a közeli és távoli égitestek arculatának egyéni eszmefuttatásokkal gazdagon átszőtt leírását ad­ja, természetesen „csak“ vázlatosan. Majd, a nála mind gyakrabban felfedezhető könnyedség­gel, kultúr­históriai eszmefuttatásokra vállalko­zik. Egyszerre csak az alexandriai könyvtár jelentőségéről beszél nekünk, akik lélegzetvissza­fojtva — magam is és még sokan, jegyzettömb­bel — hallgatják. A második részben — még emlékezünk rá — a Földön kívüli élet lehetőségeivel és elképzelhe­tő formáival foglalkozik, miközben — akár egy sci-fi regényben — elkalauzol bennünket a koz­mikus életformák — például a Jupiter légköré­ben létezhető — egyelőre csak elképzelhető vi­lágába. A harmadik részben a bolygók egymásra, a Földünkre — beleértve Földünk élőlényeit — való hatásával, ezek tudományának titkaival, a titkok feltárásával, feltáróinak kutató, kereső vívódásaival,­ küzdelmével — Kepler — foglal­kozik. A VILÁGEGYETEM mind formailag, mind tartalmilag értelemmel készített, nagyszerűen illusztrált, érdekfeszítő program. A sokszor ta­lán különösnek tűnő lírai hangvétel a szigorúan tudományos megállapítások közben azt bizonyít­ja, hogy a világegyetem titkának kutatása min­denekelőtt intellektuális-érzelmi élményt kíván nyújtani és nem a kozmosz rideg rendbe fog­lalt leírását ígéri. Sagan, azzal, hogy bemutatja az univerzum lenyűgöző szépségét, elsősorban le akar bilincselni és hozzá akar járulni ahhoz, hogy a megszokott szűk környezetünknél sokkal messzebbre lássunk. S akikben — a sorozat ha­tására — kialakul az alaposabb tudás igénye, azoknak ajánljuk mindazon terészettudományos kiadványokat, amelyek éppen ennek az igénynek a kielégítésére kerültek könyvkereskedéseink, könyvtáraink polcaira. VÁRADI MÁRIA M CZKL­O IL*JI U/S­ Külön Mi is tulajdonképpen az eka-alumínium és melyek a tulajdonságai? — kérdezi Stauble Krisztina sep­siszentgyörgyi olvasónk. A gallium története érdekesen fonódik össze Mengyelejev orosz tudós munkásságával, aki 1869- ben készítette el a kémiai elemek periódusos rend­szerét. A galliumot Paul Emil Lecoq de Boisbaudran francia vegyész fedezte fel 1875-ben (és keresztelte galliumnak Franciaország egykori latin neve, Gallia után), vagyis hat évvel a periódusos rendszer elké­szítése után. Ennek ellenére Mengyelejev előre meg­jósolta ennek a fémnek a létezését, mi több, jó néhány tulajdonságát le is írta. Az orosz tudós eka­­alumíniumnak nevezte a későbbi galliumot — utalva annak néhány, az alumíniummal közös tulajdonsá­gára. A meglepő az volt, hogy Mengyelejev 5,9—6,0 gramm/cm3-re becsülte a gallium fajsúlyát, felfe­dezője pedig, aki kezében is tartotta a fémet, úgy találta, hogy csupán 4,7 gramm/cm3. A későbbi el­lenőrző vizsgálatok 20° Celsiuson megállapították, hogy e kémiai elem fajsúlya 5,904 gramm/cm3! Mengyelejev még azt is megsejtette, hogy az isme­retlen elem valószínűleg alacsony olvadáspontú fém, de azt még ő sem tételezte fel, hogy ez mindössze 29,75 C-fok, ami azt jelenti, hogy a gallium már az ember tenyerében megolvad. E vonatkozásban mind­össze két fém tesz túl rajta: a cézium és a higany, amelyek olvadáspontja 28,50, illetve mínusz 38,87 C- fok. A „különcködés" nem áll meg ennél a pontnál. Érdekes, hogy nagyon tág hőmérsékleti tartomány­ban: 29,75 C-foktól 2 230 C-fokig megőrzi folyé­kony halmazállapotát, s még ezen a rendkívül ma­gas hőmérsékleten is alig párolog. Ugyancsak e­­gyedülálló az a tulajdonsága, ahogy túlhűtve még hónapokig, akár mínusz 15 C-fok alatt is, csepp­folyós állapotban tartható. S ha már a furcsaságok leltározásánál tartunk, el kell mondanunk, hogy szi­­lárduláskor térfogatát 3,2 százalékkal növeli (akár a víz megfagyásakor), s hogy a szilárd állapotú Naprendszerünk határát a Pluto bolygó pályáján túlra kell tennünk, ahol jórészt hidrogéngázból és kozmikus porból álló felhő található. Ebből az „ős­­ködnek" nevezett térségből indulnak útjukra az üstökösök. A bolygórendszer keletkezése óta mintegy 18 milliárd üstökös látogatott el központi csillagunk közelébe. Pierre Méchain francia csillagász 1786. január 17-én egy olyan, korábban nem ismert üstököst pil­lantott meg, amelyről Fred Éneke német asztronó­­mus számításai kiderítették, hogy meglepően rövid pályán végzi keringését a Nap körül. Énekéről (pá­lyaszámítójáról) kapta a nevét és mindjárt a „ret­tegett" Halley-üstökös után következik hírességben. 3,3 év alatt kerüli meg a Napot, egyben az ismert legrövidebb pályájú üstökös. Közvetlenül a napkö­­zelpont előtt és után megfigyeléséhez rendszerint elegendő egy kézi látcső is, sőt, 1795-ben az Urá­nusz bolygó felfedezője, William Herschel szabad szemmel is látta (látványa néha valóban olyan, mintha a tiszta, nyári éjszakákon felderengő M 31-es jelzésű tömör csillaghalmazt észlelnénk a Herkules csillagképben). Felfedezése óta hatvanszori látoga­tását tanulmányozták már. Állandó ellenőrzés alatt áll. A modern kor csillagászai megfigyelték, hogy pályamozgása ellentmond a Newton-féle gravitá­ciós törvénynek, továbbá nem követi pontosan a Kepler-féle bolygómozgási útvonalakat sem. Kerin­gésideje egyre rövidül — mind korábban érkezik ,­s é­s a fém sokkal rosszabbul vezeti a villanyáramot, mint a cseppfolyós állapotú. A gallium eléggé elterjedt a földkéregben, e vo­natkozásban az ólommal hasonló helyet foglal el, de feldúsulva nagyon ritkán fordul elő. Legfonto­sabb ásványai a germanit és gallit, amelyekben 1,5—2 százaléknyi gallium található. Ipari előállítá­sa főként cinkércekből és bauxitból történik, amelyek tonnánként 20—100 grammnyi galliumot tartalmaz­nak. A fémkivonási technológia alapját a feldúsított érc többszöri elektrolízise képezi, amelynek eredmé­nyeként úgynevezett „négykilences", azaz 99,99%-os tisztaságú fém keletkezik. A galliumot furcsa, egymásnak ellentmondó tu­lajdonságai tették rendkívül sokrétűen felhasznál­hatóvá. Különleges hőmérőkben 30 és 2 230 C-fok között nem higanyt, hanem galliumot használnak. „Hideg forraszként" alkalmazzák olyan helyeken, ahol az összeillesztendő tárgyakat nem szabad fel­melegíteni. (Ilyenkor a por alakú galliumot rézzel, nikkellel, ezüsttel vagy arannyal keverik.) Alacsony olvadáspontja miatt automatikus tűzjelző- és tűzoltó­rendszerek érzékelőjeként elengedhetetlen fontos­ságú. A galliummal „ötvözött" üvegnek jelentősen megnövekedik a törésmutatója; ha pedig gallium­­oxidot kevernek az üvegmasszába, akkor az így ké­szült lemezek jól átengedik az infravörös sugarakat. Lévén kiváló fényvisszaverő (folyékony állapotban a ráeső fény majdnem 90 százalékát visszaveri), a gal­­liumozott tükrök igen keresettek a csillagászatopti­kában. Radioaktív izotópját daganatok helyének meghatározására használják. De nélkülözhetetlen a félvezetők világában is, mivel kiderült, hogy az ar­zénnal alkotott vegyülete (GaAs) jobb minőségű félvezető, mint a germánium vagy szilícium. Az űr­technikában is nélkülözhetetlen, mivel megvan az a tulajdonsága is, hogy a fényt közvetlenül villamos energiává tudja átalakítani. Ez viszont napelemek készítésére teszi alkalmassá, napközelségi pontjába. Ha ez a „sietség" folytató­dik, a Naptól mért távolsága csökken, s közel 40 ezer év múlva bele fog zuhanni a csillagba (40 e­­zer esztendő egy üstökös életében röpke idő). Tudo­másunk szerint a Napba zuhant már a Howard— Koomen—Michels üstökös 1979 augusztusában, va­lamint még két másik is, 1981 januárjában, illetve júliusában. Amikor a Napot a legjobban megközelíti, másod­percenként annyi atom szabadul ki jégbezárt mag­jából, amennyi tízes számlálható a harmincadik hat­ványon. Az anyagveszteséggel egyidejűleg a mag összezsugorodik, tömege sűrűsödik. Az ilyen üstökös magja jobbára már csak por és kődarabok halma­zából áll; jelenlegi tömege 8x100M tonna, átmérője 3 kilométer. Egy darabkája 1908 júniusában „önálló­sította" magát és minden valószínűség szerint pá­lyát változtatva, a Föld irányába való zuhanás köz­ben, a Köves-Tunguszka térsége fölött az ugrássze­rűen növekvő hő hatására szétrobbant. Legutoljára 1984. március 27-én haladt el a Nap mellett — 52 millió kilométerre —, kevéssel a Mer­kur bolygó pályáján belül. 1980 őszén előrejelzett fényessége a várttól messze elmaradt. Valószínű, hogy a jövőben csak nagyobb távcsövekkel lesz megfigyelhető. KÓSA-KISS ATTILA Az oldalt szerkeszti: DANCSU KATALIN Érdekes természeti jelenségek Vesztébe rohanó üstökös BL 1. SZÁM 4-5. OLDAL

Next