Brassói Lapok, 1927. október (33. évfolyam, 221-247. szám)
1927-10-01 / 221. szám
2. oldal, 221. szám. IIKASSOI KAPOK 1927. október 1. Kolduló nyugdíjasok írgéreteikkel fiscetik fel a foányásszolg. Itólzettségeit DÉVA. (Hunyadmegyei szerkesztőségünktől.) A nyugdíjasok általánosan siralmas helyzete közismert. Az erdélyi állami f bányák és kohók nyugdíjas munkásainak helyzete azonban a szokottnál is rosszabb és elszomorítóbb. A vajdahunyadi, gyalári, kudzsiri, nagyági, nagybányai stübt nyugdíjas munkások, akik évtizedeken keresztül morzsolták le testi erejüket az állam bányáinak sötét odvaiban és kohóinak perzselő poklaiban, ma öregnapjaikra odajutottak, hogy nyugdíj helyett fiatalabb munkástársaik jószívűségéből és koldulásból tengetik nyomorúságos életüket, mert az állami több mint két éve nem gondoskodik az amúgy is sovány nyugdíjak folyósíthatásához szükségeltető pénzek kiutalásáról. A bányamunkások nyugdíjait a betegségetyző pénztárak fizetik, azonban ennek nem tudnak amiatt megfelelni, mert az ipar és kereskedelemügyi minisztérium a munkásoktól levont tagdíjakat nem utalja át és már közel 10 millió lejnyi összeget tesz ki a hátralék, amivel az állami az országos betegségétgző nyugdíj és baleset alapjainak tartozik és emiatt a betegsegélyző pénztárak nem fizetnek.Az állam, a munkásoktól beszedett pénzeket rendeltetési céljától elvonja, azokat más célokra fordítja és emiatt az éhenhaláshoz közelálló, életüket már-már alig tengető nyugdíjas bányászok és kohászok, a betegsegélyző pénztár kegyeiből csak néha-néha kaphatnak 300 — 400 lej előleget. Minden eddigi kérés, könyörgés, utánjárás, eredménytelen maradt. A Bányamunkások Országos Szövetsége, egy újalbbbi lépést tett ezen fájó seb orvoslása érdekében. Mrazec ipar- és kereskedemügyi miniszternek a Zsilvölgyében való tartózkodását felhasználta arra, hogy Damaschin állami bányaügyi vezérigazgató útján memorandumot juttasson a miniszterhez, melyben feltárva a nyugdíjas bányászok és kohászok siralmas helyzetét, szívhez szóló szavakkal kérték a gyors és erélyes intézkedést. A karikásküldöttséget Damaschin vezérigazgató biztosította, hogy a nyugdíjasok kérését pártolólag fogja a miniszter elé terjeszteni és a maga részéről is mindent el fog követni, hogy ezen visszás és szégyenletes állapotoknak vége szakadjon. Ha Damaschin vezérigazgató ígéretét tényleg valóra váltja, úgy a szegény és nyomorgó bányásznyugdíjasok a jövőben nem koldulásból, nem fiatalabb munkatársaik jószívűségéből, nem a betegpénztárak kegyeiből, hanem évtizedes verejtékes munkásságuk árán kiérdemelt szerény nyugdíjaikból fogják életüket tovább tengethetni. A bányák mélyén és a kohók izzó levegőjében eltöltött egész élet munkássága árán e jogot megszerezték, szerényen csak ennek megadását kérik. ■ halotthamvasztás. is a katholikus egyház írta: Péter /Antal dr. A Brassói Lapok szept 30-iki számában a halotthamvasztással kapcsolatosan Paclisean Zeno és dr. Floznik Györgyre hivatozik, mint akik szerint az egyház azért is tiltja a halottégetést,... »mert azt nem látja öszszeegyeztethetőnek a feltámadásba vetett hittel.« Nem hiszem, hogy akár Pacliseanu, akár dr. Floznik ezt a kijelentést tették volna, mert az egész kath. tan sehol sem tanítja, hogy a halottégetés nem férne össze, nem volna öszszeegyeztethető a feltámadásba vetett hittel. Ha bárki az egyház tanításából kimutatja ezt a tételt, bebizonyítja azt, hogy a halottégetés és feltámadás összeférhetetlenek: az illetőnek azonnal fizetek 100.000 L, azaz Egyszázezer lejt. De hát miért tiltja a katholikus egyház a halottégetést? Először azért, mert az undok és utálatos dolog. Bárminő művészettel rendeznék is be a krematóriumokat bármily rövid idő alat is égessék el a holttestet, egyetlen jó ízlésű ember sem kívánja még elképzelni sem, mi történik az érckoporsóban az elégetés alatt. De ezt mondhatják, hogy mégis csak jobb, hogy ez az undokság rövid idő alatt elmúljon, minthogy 20—30 évig tartson. Erre megint azt felelem, hogy a földmélyében a feloszlás természetes: a krematóriumban a feloszlás erőszakos, ez a rövid ideig tartó erőszakos feloszlatás a legjobb esetben is sokkal utálatosabb, mint a földmélyében a csendes elporladás ha 60 évig tartana is az. Másodszor tiltja az egyház a halotthamvasztást, mert az sérti a kegyeletet. Sérti a kegyeletet undokságánál és utálatosságánál fogva; sérti a kegyeletet erőszakosságánál fogva és különösen azért mert az erőszakos gyors alhamvasztás gyors feledést eredményez, pedig az emlékezés kegyeletünknek egyik oszlopa: a virágos sírok háláiknak jelen a kivilágított sírok szeretetünk és így kegyeletünk megnyilvánulásai. Tiltja az egyház harmadszor azért, mert a holttestek eltemetése alkalmasabb eszköz arra, hogy a halhatatlanságban és feltámadásban való hitünket ápolja, és a keresztény sírok hatalmas emlékeztetők arra, hogy tettélünk is számolnunk kell. A krematórium pedig azt akarja hirdetni, hogy a halállal vége mindennek, fölösleges tehát a túlvilágtól félni. Tiltja az egyház a halottégetést negyedszer azért, mert a halottégetés hívei nyíltan vagy burkoltan, de az örök igazságok lerombolását célozzák. A halotthamvasztással is a kegyeletet akarják kiölni a hálás megemlékezést elnémítani, a halottakért való imát megszüntetni, a viszontlátás reményétől a kesergő sziveket megfosztani, a feltámadás hitét a lelkekben tönkretenni s mindezekért adnak cserébe egy marék hamut, melyet az ügyetlen cseléd egy nap szódakarbonás skatulyába tehet hogy gyomornedv tultengés esetén felhasználjuk. Az egyház százszor és százezerszer kijelentette, hogy a halotthamvasztás egyetlen kinyilatkoztatott igazsággal sem ellenkezik. Csupán csak a híres jezsuita P. Noldinski az innsbrucki egyetem tanára volt eddig 100,000 példányban közkézen forgó Theológia Morálisában 100,000-szer azaz egyszázezerszer hirdeti és 35 évi tanári működése alatt legalább 20.000 azaz Húszezer hallgatónak hirdette, hogy a halotthamvasztás egyetlen kinyilatkoztatott igazsággal sem ellenkezik, de mindig újból és újból előállnak fogadatlan próféták, akik katholikus férfiak szájábaadnak olyan állításokat, melyeket azok soha sem mondottak és a kath. egyháznak nyakába akarnak kötni olyan tanokat, melyeket a kath. egyház soha sem tanított, hogy igy üthessenek egyet az egyházon. De ha a halottégetés nem ellenkezik egyetlenegy kinyilatkoztatott igazsággal sem, miért oly szigorú akkor az egyház? Azért mert az egyháznak nemcsak joga, de szent kötelessége is a kinyilatkoztatott igazságokat őrizni, márpedig nem teljesítené ezen szent kötelességét ha engedné az örök igazságok elhomályosítását. Vagy talán helyesen cselekszik az a gazda, aki megengedi, hogy egész évi termését, tehát minden kincsét magában foglaló csűre körül a gyermekek tüzet rakjanak? Éppen ezzel a gondoskodással mutaja az egyház, hogy csak egyedül ő becsüli meg a Krisztustól kapott kincseket, egyedül ő védelmezi azokat, és egyedül ő benne van meg Krisztus tanításának sérthetetlensége, mert semmi körülmények között fel nem adja azokat. De hát nem revideálhatná-e az egyház eddigi álláspontját? Hogyne, sőt már sokszor revideálta is és volt idő mikor az egyház megengedte, hogy a holttesteket elégessék. Azonban most egyáltalán nincs oka a revideálásra. Hogyne volna, hiszen a közegészség ügye ez csak elég fontos ok?! A közegészség ügye fontos dolog, de a közegészséget miért nem kezdik a köztisztasággal. Hiszen a mig a városok utcáin halomszámra gyűl a szemét, míg pl. Ujgalacban a legnagyobb szárazság idején is pocsolyák veszik körül a lakóházakat, melyeknél b alja rothadt, belseje dohos; mig megtűrik a halottégetők, hogy ezrek és ezrek nyomorogjanak a nyomor tanyákon, addig úgy hiszem, hogy a közegészség érdekében halottégetésről beszélni több mint farizeusi szemforgatás. Aztán tessék figyelembe venni: még a temetők nem fertőztek meg senkit, de volt eset rá, hogy a vízvezeték tífuszjárványnak lett a terjesztője. Hát van a közegészség érdekében még elég tenni való és ha már mindent megtettünk, úgy, hogy a közegészséget semmi más nem veszélyezteti csak a temetők, akkor nyugodtan kérhetik az egyháztól a halottégetés megengedését, maga az egyház fogja legnagyobb örömmel megengedni a halottégetést De sokszor előfordul, hogy valaki végrendeletileg azt hagyja hátra, hogy holttestét égessék el. Vannak ilyen végrendeleti kikötések, ezt elismerem. De vannak sokszor más kikötések is, melyeket az állam semmiseknek tart. Pl. valaki meghal, és végrendelete felbontásakor azt olvassák ki a végrendeletből, hogy gyermekei soha se lépjenek házasságra. Ezt a kikötést a törvény egyszerűen megsemmisíti, így tehetne az állami a halotthamvasztással is; keresztény államokban a temetésnek rendes bevett formája az elföldelés, tehát minden más temetési kuódnak kikötése a végrendeletben érvénytelen. De ha az állam ezt nem teszi, az sem nagy baj. Az ilyenek holttestét az egyház nem részesíti a szentelményekben. Aki életében durván megsértette az egyházat, aki nem akart az egyház áldásaiban részesülni annak halála után senki sem kívánhatja, hogy, az egyház oda vigye a visszautasított áldásokat. • Tehát mégis van remény, hogy lesz idő midőn az egyház nem tesz kifogást a halottégetés ellen. Remény van, sőt volt már eset is rá, mikor az egyház megengedte a halottégetést, de az a beállítás, hogy az egyház nem tudja összeegyeztetni a feltámadás hitét a halott hamvasztással, vagy az,, hogy ismét egy második Galilei esettel állunk szemben, annyira magán viseli a tájékozatlanság bélyegét, hogy az még csak a szomszéd Magyarországon is óriási kacajt váltana ki. Végül ismételten kijelentem, hogy aki bebizonyítja, hogy az egyház azért nem engedi a halott hamvasztást, mert ezt nem tudja összeegyeztetni a feltámadásba vetett hitével, annak abban a pillanatban kifizetem az Egyszázezer lejt Monitorul Oficialt gyámság alá helyezték BUKAREST. (A Brassói Lapok tudósítójától.) Élénkem emlékezetes még az a 70 milliós sikkasztási botrány, amely a hivatalos lap adminisztrációjában történt. A pénzügyiminiszter elrendelte, hogy a jövőben a hivatalos lap adminisztrálását a [énzügyimiinisztériumban fogják végezni igyu lövések a Dnyeszter partján BUKAREST. (A Brassói Lapok tudósítójától.) A Lupta közlése szerint az ukrajiai szovjet hadsereg, mely jelenleg a Dnyesztre partján tartja nagy gyakorlatait, tegnap fegyverrel és ágyúval átlőtt a román területre. Bricusca község mellett Orhei megyéből a folyó partjára több lövedék esett, melyek közül az egyik rombadöntött egy házat. Sok ház a szilánkoktól sérült meg. Hasonló eseteket jelentettek Cetatea Albi környékéről. A lövegek itt is sok kárt okoztak. A lakosság közt nagy rémület tört ki. A hatóságok vegyes román—orosz bizottágot küldtek ki a határsértés megvizsgálására. 1