Brassói Lapok, 1928. június (34. évfolyam, 122-145. szám)
1928-06-02 / 122. szám
2. oldal, 122. szám, BRALDOI LAPOK 11928. június 2. a kínai kérdés * Japán, úgy jelentik, újabb csapatokkal szállotta meg Mandzsúriát. A kínai kérdés ezzel új fejezethez jutott el, azaz helyesebben: visszatért oda, ahonnét elindult. Mert — és ez az egész kérdés lényege. — évezeredek óta és most is: Mandzsúriáról van itt szó, mivelhogy az egész kínai problémának Mandzsúria a nyitja, Kínának Mandzsúria a kapuja. Az a terület, amely az Argun, az Amur, az Usszuri folyása, a Góbi-sivatag, Korea és a tenger között terül el, amely körülbelül háromszor akkora, mint amekkora Románia, évezredek óta bölcsője minden hatalmi törekvésnek. Innét indultak el a fehér hunok, hogy meghódítsák Kínát és Indiát. Innét indultak el Nyugat felé Attila ősei. Innét indult el Kublaj kán Kína felé, s hiába volt a kínai fal. 1644-ben Szuncsi, a mandzsu vezér innét űzte el Pekingből a Ming-dinasztiát, a mandzsuk tartották hatalmukban Kínát 268 esztendőn át, egészen a mandzsu császári dinasztia bukásáig, s a kínai köztársaságig Heimet Mandzsúria hatalma? Mindössze tizenkét—tizennégy millió lakosa van, ám ez ez ország fekszik a tenger kapujában, Kína fölött, s a kínai császárság akkor bukott meg amikor Japán, a szigetország, először kezdett ázsiai kontinentális politikát, — tehát világpolitikát — csinálni, s amikor így először fedezte föl, hogyha Mandzsúria az övé, ura az egész Keletnek. Japán előtt élt az oroszok is felfedezték és miután 1860-ban már az Amurig előrejutottak, be akartak fészkelődni Mandzsúriába. Itt kezdődött az orosz—japán küzdelem, 1894- ben Japán megszállotta Port-Artúrt, Mandzsúria főkikötőjét, mire az európai hatalmak tiltakoztak, ez ellen, — mondván, hogy megvédik Kínát. A japán—kínai háború után így Japán nem mehetett bele Mandzsúriába és mert Oroszország ráadásul még bérbe is vette Port-Art űrt, sőt megkezdte a mandzsu vasút építését, kérlelhetetlenül el kellett következnie a japán—orosz háborúnak. Mukdennél, mandzsu területen, győzött Japán, s azóta Mandzsúria — japán terület. Csangcsoban, a madzsu diktátor, csak előretolt sereghajtója Japánnak, mint ahogy az övéi a mandzsu vasutak, a szén- és aranybányák.Japán számára hallatlanul fontos terület ez. Mint ahogy Kató miniszterelnök mondotta: kétszázötvenmillió japán száméra van hely a mandzsu földön. Fában és ércekben gazdag, megtenni a búzát, az árpát, a rozsot, a zabot, a rizst, a pamutot, az indigót, a burgonyát és a dohányt: kell-e ennél különb és kívánatosabb terület a japán törekvések számára? Az Egyelült Államok vették észre legelőször Japán nagyszabású tervét. 1910-ben Knos amerikai külügyi államtitkár tiltakozást jelentett be az ellen, hogy Japán kínai területen főhatalmi jogokat gyakorol. Mi lett erre a válasz? Japán nyíltan visszavonta katonaságát— és két év múlva megbuktatta a kínai császárságot. Kinát Japán-öv veszi azóta körül. Japáné Koera, Japáné Formoza, Japáné a Csedzsi sziget, a Sárga tenger bejáratánál, Japán áll Tiencsinben s Japáné most Mandzsúria is. A kínai kormánynak eddig sem volt hozzá sok köze s a térképeken hiába kinai terület az, Mandzsúriában Japáné a bánya s a vasút, japánoké a rengeteg új ültetvény s a japánoké a fegyver. Japán Mandzsúriát akarja s azt mondja, hogy a kínai kérdésbe csak azért avatkozott bele, hogy megvédelmezze mandzsúriai érdekeit. Ez magyarul annyit jelent, hogy Japán Mandzsúriát is azért akarja, hogy megvédelmezze magának ezentúl is a kínai érdekeit. ▼▼▼VTWTWTTTWTVTVyyTTTTTTVTTTTW Hölgyek figyelmébe! Modern hölgy csak modern hölgyfodrász szalonba jár, az újonnan átalakított párizsi mintára berendezett RÜLL hölgyfodrászat a legkényesebb igényeknek is megfelelően a hölgyközönség szolgálatára áll. Speciális vas- és vízondolálás és hajvágás. Manicur. Alfajfestések minden szinben A leg modernebb hajmunkák bondo Tranzformáció. — Tomburier választék. A hölgyközönség szives pártfogását továbbra is kéri Rttkar MÁTYÁS fodrász Kapu utca 66. szám, (a Korona mellett). Kellön bejárat az udvar felől. Gyergyótölgyest és környékét magához ölelte a Regét A fojtogató ölelésből hat-hét ezer magyar kiáltoz pártfogás után — A gyergyótölgyesi kommunizmus és a régi nemzetipárti vezérek színeváltozása — Hetekig nem lát kenyeret a lakosság s napi keresete 70—80 lej — És töméntelen uj élet fogan a nyomorúságban Gyergyótölgyes. (A Brassói Lapok kiküldött munkatársától.) Gyergyótölgyest és környékét magához ölelte a Regát. Magához ölelte magyarostól és erdőstől. Azért ez a kettő volt a fontos az új közigazgatási ravaszkodásnak. A magyarokat Csikmegyétől vették el, — maradt ott úgyis elég!— az erdők?, az erdők pedig, a közbirtokossági erdők, csakolyan jóltejelő fejőstehenek a Regátban is, mint mindenütt a Székelyföldön Gyergyótölgyes és környéke csakhamar nyögni kezdett a Regát fojtogató ölelése alatt. És feljajdult. Hiszen addig a nevét is alig hallotta Neamtu megyének. Uj fővárosa pedig, Piatra-Neamtu, a földrajzi távolságtól eltekintve, is iradatlan messzeségbe esett tőle. Gyergyótölgyes és környéke tehát nyögött és jajgatott . Vagyunk még itt is magyarok! Kettős iránya volt ennek a jajgatásnak. Szólott a magyarság zöme felé, hivatalos formában is, aztán szólott a kormány felé. A kormány észrevette, s mosolygott. A magyarság nem vette észre, s nem is mosolygott. — Gyergyótölgyes, Holló, Borszék, és a többi elszórt községek magyarsága politikai szempontból elveszítette a jelentőségét- Neamtu megyében szavazhatnak úgy, ahogy akarnak. Kisebbségi listát ott úgy sem lehet fellállítani, paktumot kötni sem lehet. A hat-hétezer főnyi magyarság így sorsára hagyódott És elhagyatottságában, minden támogatás nélkül, keserves küzdelmet kezdett, hogy visszacss tolódjék a magyarsághoz, Csíkmegyéhez. Egyetlen ereje volt hogy az ottani románságnak is jobban megfelelt Csíkszereda, mint megyeszékhely. Kijárók és memorandumok árasztották el a kormányt A kormány azonban még mindig mosolygott. — Lehet hogy az ottani románságnak is jobb Csíkszereda, mint Piatra-Neamtu, de az ottani románság nemzetipárti. Megkezdődik a metamorfózis a magyarság nyögött tovább és valami keserű daccal megkezdte a harcot a maga kis, de neki annyira fontos helyi érdekekért. Iskolák ... egyházak ... A románságnak volt okosabb és jövedelmezőbb útja is. A régi nemzetipárti vezérek, Branea Tódor katolikus lelkész és Niculescu Aurél bankigazgató-kereskedő-fakitermelő lassan, de biztosan liberálisok lettek. Érdekes metamorfózis volt A pártállási eltolódással megváltoztak az indulatok és a lelkek is. Addig a magyarság és a románság jó egyetértésben voltak egymással, most a magyarság azt vette észre, hogy védelmező frontot kell csinálnia régi barátaival szemben. Le kell azonban szögeznünk it hogy a front nem a románság tömegével szemben áll, hanem csak a „színeváltozott“ vezetőkkel szemben. A nép érdeke, mint mindenütt ott is ugyanaz, legalább néhanapján kenyér a puliszka helyett. Sajnos azonban, a régi vezetők hatalma átváltozásokkal egyenes arányban nőtt. Kezdődött a kisajátításokkal. A tölgyesi római katholikus hitközség a saját temetőjéből kapott 800 négyszögölet. Ugyanakkor a gyergyószentmiklósi görög keleti egyház, amelynek akkor egyetlen tagja sem volt s most is leszámolhatod a tagokat a tíz ujjadon, tizenegy hold elsőrendű erdőt kapott. A tölgyesi görög katolikus eklézsiánál a pap is, kántor is, harangozó is részesült az agrárreform áldásaiból. Az elvett magánjavak 70.000 holdnyi területéből semmi se jutott a magyaroknak. A kormánynak viszont meg kellett hálálnia, hogy a vidék néhány emberen látszólagos liberális szint kapott. A metamorfózis befejeződik A liberális szia változás okos és gazdaságos volt Braneanak is, de különösen Niculescunak. Összeköttetéseivel erdőt szerzett, s fakitermeléshez fogott. Már mondottuk, hogy bankja is van és boltja is van. Hamarosan a vidék egész gazdasági ütemverése rajta ment keresztül. A liberális recept szerint csinálta. És amikor erejét a maga teljességében érezte, amikor az egész falu neki dolgozott, akkor egy merész és mindenképpen zseniális ötlettel megcsinálta a tölgyesi kommunizmust. Ez a kommunizmus így nézett ki: Niculescu volt a gyűjtőmedence, az Állam, akihez minden pénz befolyt, de aki semmi pénzt nem adott ki. A munkások robotoltak, ő pedig ellátta a munkásokat mindennel. Bonokat adott ki, s ezekért a bonokért az ő boltja kiszolgáltatta a szükséges cikkeket. Csak az ő boltja! Bont adott a csizmadiához, kovácshoz, szabóhoz, mert a csizmadia, kovács, szabó, mind-mind az ő szolgálatában állott. Kényur volt ő a maga portáján, aki kiküszöbölte alattvalói közül azt a bizonyos gyűlöletes pénzt. Miért kell pénz, ha mindennel ellátja alattvalóit? Természetesen az illő keretek között. A bonrendszer törvényesített szokás lett Tölgyesen, s ha a munkások dühöngtek, Niculescu szelíden mosolygott. — Én pénzt nem adok! Keressetek máshol munkát. Az iga nyikorgott tovább, mert élni a tölgyesieknek is kell, még akkor is, ha ennek az életnek a puliszka, a nyüves túró és az avas szalonna adja meg a minedennapi rányadó eret Niculescunak tehát nagyon jól beütött a liberálissá vedlés. Jobban beütött, mint a liberális pártunk. Kitűnt ez a választásokon, amikor a falusiak azt mondották: — Ha Niculescu a nemzeti pártra szavazna, akkor mi mind liberálisok lennénk. Az utolsó ütközet Mindezek érthetővé teszik, hogy az új közigazgatási helyzet nem volt kedves sem a románoknak, sem a magyaroknak. Visszakivánták, viaszagóhajtózták Csikmegyét A liberálisok sem voltak még annyira könyörtelenek. A nép bajáról nem tudtak, a régi vezetőket pedig hűséges liberálisoknak ismerték meg. Engedélyezték a szavazást: Csikhoz, vagy Neamțnhoz akarnak-e tartozni az elcsatolt községek? A községtanácsok szavaztak. Legelőször Tölgyes is produkálta a következő eredményt: 8 szavazat Csík, 2 szavazat Neamţu. A főszolgabíró dühösen ordított a tanácstagokra: — Afara. A prefektus telefonált a kormányhoz, a borszéki községtenácsot feloszlatták, e többi községekben pedig meg sem ejtették a szavazást. Ezt már nem is a kormány csinálta. Ez a prefektus műve volt Nagyon megszerette már azt a vidéket ahol közbirtokossági erdők vannak. ő is, a subprefektus is és lefelé az egész közigazgatási szervezet Hiszen csak rászennek a közbirtokosságokra: ennyi és ennyi fára volna szükségünk! Kitűnő állapot ez. Neamtul megye prefektusa bizonyára nagy irigységgé gondol Csik megyére, mert az csupa ilyen közbirtokosságokból áll Világért sem engedi viszszacsatolni Tölgyest és vidékét Legalább a fejőstehén egyik csicse maradjon nekik. Mirőlunk elfelejkeztek Ebből a rettenetes zűrzavarból, különös metamorfózisokból, hivatalosok és nem hivatalosok érdekhajhászásából és a napról-napra növekedő nyomorúságból sikoltoznak felmik az elszakított magyarok: — Mirólunk elfelejtkeztek! Igen, elfelejtkeztünk róluk, Gyergyótölgyes lelkes katholikus papja szaladgált, kereste a pártfogókat nyaggatta a magyarpárti vezéreket: gondoljanak néha-néha ránk is. Semmi sem történt. Miért is történt volna? Az a néhányezer főnyi magyarság politikailag nem hasznosítható. Segítséget viszont mit nyújthatna nekik az Összmagyarság? Semmit Legföljebb erkölcsi erőt legföljebb azt a megnyugtató tudatot, hogy ismerjük sorsotokat tudjuk bajaitokat, veletek érzünk és valljuk, hogy hozzánk tartoztok. Ennyit adhatunk nekik. De mikor ez annak a lekapcsolt néhányezer magyarnak olyan sok, majdnem minden. Bizakodást és erőt ad az újabb küzdelmekre és egyszerre levezeti azt az elkeseredettséget, ami az elhagyatottság érzésének a legjellem- zőbb és legveszedelmesebb következménye. Figyeljünk már fel a gyergyótölgye si magyarok panaszkodására. Hátha a biztatáson kívül egyéb segítséget is vihetünk nekik. Nagyrészük napszámos, hetekig nem látnak kenyeret, s dohosodott lisztből főzött puliszka mellett húzzák az igát, amivel naponta 70—80 lejt keresnek. És életet adnak nyolc-tíz gyermeknek. Kacsó Sándor