Brassói Lapok, 1928. augusztus (34. évfolyam, 173-198. szám)

1928-08-01 / 173. szám

Szerkesztőség dr- Kiadóhivo­ : -it- Nyomda BRASSÓ, KAPU-UCCA 6*-66 SZÁM POLITIKAI NAPILAP XXXIV. évfolyam 173. szám Főszerke­sztfi SZELE BÉLA dr. Szerda, 1928 augusztus hó 1. TELEFON-INTERURBANI Szerkesz­tőség és kiadóhivatal 1977 és 62 az£q 1 Ak­k­or a Brassói Lapok se izgasson az állam ellen– kiáltotta közbe Bratianu válaszába egy liberális honatya a szenátus szombati ülésén. A Brassói Lapok ne izgasson az állam ellen! Hát mikor izgatott az állam, a román állam ellen a Brassói La­pok? Tessék kimutatni, tessék bizonyítani, s ha ez sikerül, a Brassói Lapok egyévi tiszte­letpéldányát adjuk a tiszteletreméltó szená­tornak. Ez az ostoba vád, — mert lehetetlen más egyébnek minősíteni, — mint állandó ref­rén hangzik vissza minduntalan, valahány­szor a romániai magyarság fájdalmairól, pana­szairól, nemzeti mivoltának és jogainak a védelméről van szó. A Brassói Lapok a haza, a román nép és nemzet ellen izgat. Mintha a Brassói Lapok fosztana­k meg milliókat anya­nyelvük szabad használatától, törvényes lét­alapjától, az otthon és a föld biztosságától, a közrend és törvényesség oltalmától! Mintha nem is a románság nagy tömegei, gyökérrel és tradícióval bíró politikusai és a közvéleményt hiven visszatükröző lapjai harsognák szünte­lenül és világgá hallhatóan a kormányzat bű­neit! A Brassói Lapok ne izgasson az állam ellen! Az állam ellen való izgatás váljon, ha a Brassói Lapok nyíltan, férfiasan, elszántan a magyar nemzet jogaiért és a közélet tiszta­ságáért harcol? Ha a múlt és a jelen erősza­kosságai és visszaélései miatt támadja,­­ nem az államot, nem a román népet, nem is a ro­mán nemzetet, amely iránt való tiszteletét so­hasem tagadta meg, hanem a kormányt, a több­séget, a törvényhozás mai rend­jét s mindazon szerveket és tényezőket, melyek törvényesség és méltányosság helyett elnyomást és igazság­talanságokat cselekszenek. És ha azt mondjuk ma, amit idáig is hirdettünk, s aminek Gyárfás Elemér a türel­metlenség és hatalmaskodás csöppet sem elő­kelő ellenmondásai és kiszólásai közepett oly bátor és méltó hangot adott, hogy iskolai sé­relmeinkkel, ha rákényszerítenek, a Népszö­vetséghez fordulunk, nem az állam ellen iz­gatunk, de még csak nem is a kormányzat el­len, hanem egy törvényes lehetőséget, a hely­zeti kényszer ultima ratioját ragadjuk meg. A békeszerződés a kisebbségi kultúráknak bi­zonyos kereteken belül nyelvi és nemzeti sza­badságokat biztosít és ez a szerződés a Nép­­szövetség védelme alatt áll! Ha tehát a román kormány szerződésbeli kötelességét nem telje­síti, aminthogy esze ágában sincs teljesíteni, untalan adott frázisaival csak ámítani és le­szerelni akarván, akkor a magyarság, mint akár a németség, csak törvényes jogával él, ha Genfhez fordul és a szerződés becsületes be­tartásának szükségére hívja fel a figyelmet. A miniszterelnök úr úgy beszél Angelescu iskolapolitikájáról, s a kormány eddigi maga­tartásáról a kisebbségi kérdésben, mintha Is­ten tudja, micsoda hálára indító jótéteményt gyakoroltak volna irányunkban. Közben azon­ban maga elárulja, hogy tíz évvel a békeszer­ződés megkötése után „az állam érdekeivel összhangban“, végre meg akarják oldani a ki­sebbségi kérdést. Ismerjük már ezt a megol­dási akaratot, s azért kerül előtérbe Bukarest helyett Genf. Más kérdés, hogy mikép jár el a Népszö­vetség. Ha Bratianu és társai bíznak is ismert elfogultságában és kisebbségellenes magatar­tásában, ez az igazságkeresés kötelességén nem változtat. És ha Genfbe megy is a magyarság, ez ép oly kevéssé az állam ellen való izgatás, mint ahogy Madgeary, akivel Gyárfás Elemért akarta lekisebbíteni a miniszterelnök, nem iz­gat az állam ellen, mikor a kormány bukását kezeteik . Másfélmillió fejes sikkasztás a Bihoreana bank élesdi fiókjánál A Hók igazgatója és pénztárosa hosszabb idő óta manipuláltak a váltókkal és a betétekkel, amelyeknek csak a fele összegét írták be a bank könyveibe.­­ Bűn­vádi feljelentést nem tettek ellenük, — csak elcsapták őket, — mert a hozzátarto­zók anyagi garanciát vállaltak a kárösszeg megtérítésére . A Bihoreana likvidálja az élesdi fiókot Nagyvárad. (A Brassói Lapok tudósí­tójától.) Nagyvárad pénzügyi és bankkörei­ben most nem esik másról szó, mint arról a másfél millió lejes sikkasztásról, a­mely a Bihoreana Bank élesdi fiók­­intézeténél történt, s ami újabb megrázkódtatás elé állította, —­­ legalább pillanatnyilag,­­­­ az amúgy is meg­rendült Bihoreanát. Ismeretes az, hgy a Bihoreana Nagyvá­rad legrégibb román pénzintézete, a múlt év folyamán súlyos válságba sérült és szeren­csétlen áruüzletei miatt a felszámolás előtt ál­lott. A bank tőkéjének nagy részét elvesztet­te, s csak úgy sikerült magához térnie, hogy a Banca Naţionala, Banca Românească és az Albina bankok vállalták a szanálást és a be­tétesek elfogadták a éves moratóriu­mot. A Bihorteana szanálási művelete teljes erővel meg is indult, S most ezt a munkát megzavarta az élesdi fióknál felfedezett sik­kasztás. A Bihoreanának évek óta fiókintézete volt Élesden, amely az ottani és környékbeli la­kosság betéteivel szép forgalmat bonyolított le. Iskola revizorból bankigazgató Az élesdi fiókintézet kifogástalanul mű­ködött addig, att­ig az intézet élére nem állí­tották Antonescu Virgilt, aki azelőtt nem igen foglalkozott bankügyletekkel, mert Élesden volt iskolarevizor. A bankkarriert azonban nem volt nehéz elérni, mert Antonescu úr a liberális párt élesdi tagozatának titkára volt, s így, mint befolyásos ember, nagy szerepet játszott a hatalom árnyékában, s annak szá­mottevő tényezője is volt az események irá­­nyításában. Megtették őt bankigazgatónak.­­ Különben egyéb számottevő tevékenységei is voltak, amennyiben ő állott az élén annak a mozgalomnak, amely keresztülvitte, hogy a járásbíróságot áthelyezték Élesdről Barátká­ra. Beavatottak szerint ennek a mozgalomnak különösen azért volt híve, mert a legutóbbi választásoknál az élesdiek többsége a nemzeti­­ parasztpárt listájára szavazott. Ezek után csak természetes, hogy az előkelő pozíciót betöltő Antonescu Virgil rettenthetetlen híve volt Mo­­soiu generálisnak, a liberális párt biharme­­gyei fejének, akit úgy állított mindig a vá­lasztás elé, hogy új Farkasházy Zsigmondja lesz az élesdieknek, akik a magyar rezsim idején valósággal bálványozták az ügyüket szívén viselő Farkasház­y Zsigmondot. A po­litikai tevékenység mellett Antonescu Virgil­nek azért maradt elég ideje arra is, hogy, mint bankdirektor, a Bihoreana élesdi fiókját igazgassa. De ebben az igazgatásban nem várt pénzügyi zökkenő állott be. Jön a bankrevizor! Az élesdi fióknál ugyanis revíziót kellett tartani. Ez úgy történt, — amint mondják, — hogy a fiók valamelyik betétese panaszt tett a bank ellen. A központ kiküldötte revizorát, Mania Ioachimot, hogy ellenőrizze a volt is­­kolare­vizor működését és a vezetése alatt álló fiókot. Ez a revízió ugyancsak alapos volt és az alapossága mellett megdöbbentő eredmény­nyel is járt. A valódi revizor ugyanis megál­lapította a most már nem iskolairevizor bank­­igazgatóról, hogy nagy hiányok vannak a fióknál. Rájött a revízió során arra, hogy a be­tétesek közül, akik gyümölcsöztetni helyezték el pénzüket a bankban, leg­többnél csak a betéti összeg fele volt bevezetve a bank könyveibe, míg a másik fele nemcsak a könyvekből, de a kasszából is hiányzott. Ugyancsak baj volt a váltóknál is, ahol szintén manipuláltak. Marta Joachim revizor megállapítása szerint ezt a manipulációt úgy a betétekkel, mint a váltókkal Antonescu Virgil bankfőnök és Anesie pénztáros együttesen követték el. A revízió meglepő eredményéről Marta Joachim jelentést tett a bank központ­jának. Az eddigi megállapítások szerint más­fél millió lej körül van az összeg, a­mellyel a bankfőnök megkárosította a Bihoreanát. A sikkasztás megálla­pítása után a két bankembert azon­nal elcsapták, de bűnvádi feljelentést nem tettek ellenük, mert Antonescu felajánlotta, hogy a családja megtérí­ti a hiányokat. Ennek a revíziónak eredménye beleját­szott a közigazgatási politikába is. Antonescut ugyanis fel akarták venni a megyei tanács jel­­ölő listájára, amelyre vonatkozólag a válasz­tás a jövő hónapban lesz. Azonban a revízió után elállottak ettől a liberális pártvezetőség­ben és Antonescut törölték a tervezett me­gyei listáról, így tört ketté Antonescu Virgil bankigazgatói karrierje és már-már előlege­zett közigazgatási pályafutása. A betétesek és a váltótulajdonosok részé­re tájékoztatásul megállapítjuk, hogy a váltó- és betét­anyagot behozták Nagyváradra a központba. Itt ejtik meg a revíziót véglege­sen, és annak megtörténte után az élesdi fi­ókot likvidálják. Ezt a munkát Marta Joachim bank­revizor végzi. Ez ma Nagyvárad és Bihar megye pénz­ügyi köreinek nagy szenzációja, amit minden­áron szerettek volna véka alá rejteni a nagy nyilvánosság elől. A nagyváradi újságok nem is írhattak egy sort sem a Bihoreanu élesdi fi­ókjának ügyéről, mert a bank igazgatója, dr. Zsere Miklós, a szenátus alelnöke, egyrészt felkérte a lapokat, hogy a nagyváradi pénz­ügyi piac érdekében ne írjanak a dologról, hiszen úgyis megtérül a kár, másrészt az ér­deklődés alkalmával még azt is tudtukra ad­ta a szenátus elnöke, hogy ha meg is írnák az esetet, „betelefonál a cenzúrának“. Szomorúan jellemző képek az itt megír­tak, közgazdasági és közéletünkből, mert azt megértjük talán, — ha nem is vagyunk azon a véleményen, — hogy a Bihoreanu igazgatósá­ga nem tesz bűnvádi feljelentést másfélmil­liós sikkasztás esetében. De hogy a szenátus al­elnöke ennek a díszes közjogi pozíciónak a viselője, azzal akarja titokban tartani ezt a büntetőtörvénykönyvbe ütköző cselekményt, hogy különben betelefonál a cenzúrának, ezt igazán nem akarjuk megérteni semmiféle ma­gyarázattal sem. Ebben a véleményünkben — úgy hisszük ■— az olvasó is csatlakozik hoz­zánk, kb.

Next