Brassói Lapok, 1929. február (35. évfolyam, 25-47. szám)

1929-02-01 / 25. szám

s Fiatal leány Irta Máraí Sándor Budapest, január 30. A Döbrentei tértől a Klauzál utcáig egy fiatal leánnyal ültem szemben a villamosban. Mindig valami jó történik velem, ha villa­mosba ülök Kár, hogy egészen szegény ember vagyok, akinek nincs módja villamoson járni, mert egészen mindegy, hogy mire költi el azt a pár pengőt, amije van, s nem lesz semmivel gazdagabb, ha nem jár taxin, mint ahogy jár. Én ezt pontosan kiszámítottam, hogy nem érde­mes villamoson járnom, mert szegény vagyok, adósságaim vannak, s ha villamoson járok taxi helyett, akkor éppen úgy nincsen pénzem, mint ahogy most nincs, mikor nem járok villamoson. Vannak ilyen reménytelen komplexumok az emberben. Ha felülök a villamosra, az olyan nekem, mint egy utazás. Lehetőleg menetirányba ülök, az ablak mellé, mert szeretek jól élni. A ren­geteg látnivalótól egészen kábult leszek, gyak­ran megesett, hogy a végállomásig utaztam, vadregényes és soha nem látott városnegyedeken át, a múltkor egy hülyét kisértem így ki az Uj Szent János kórházba egy villamoson, a hülye egész után nevetgélt és a legjobbakat mondta, a kórház előtt ő figyelmeztette az ápolóját, hogy már megérkeztek, s vidáman, ugrándozva sietett be a hülyék kapuján az intézetbe. Most egy fiatal leányt láttam. Az ember azt lát­ta, ami akad. Rózsaszín volt és világos­kék. Renoir színei voltak, megcukrozott, zsú­folt, törékeny, rózsaszínben és világoskékben tartva. Az arca olyan édes volt, mint a tömeg­cikkben készült szirupangyaloknak, szőke és liknis, egészen valószínű­tlenü­l ízléstelen, s mé­gis kellemes a maga közepes ízlésében. Nem hordott csizmát, félcipőben szállt föl a nagy hi­degbent. Füstszínűi harisnyája volt, lakk topán­ka (szándékosan írom így, hogy topánka, mert nem cipő volt aklábán, hanem topánka), két fekete maslinal a kivágás fölött. Nyúlánk volt, de azért rendes ötven kiló, nagyon arányos. Fü­­lére csapott filckalapja volt és csikókor bundá­ja. Középosztályi­­urilány volt. Húszéves múlt egy perccel. Ott, a szemem előtt múlt el húsz éves, mikor a kalauz visszaadta neki a négy fillért abban a pillanatban múlt el húsz éves, sóhajtott is hozzá egy keveset, inkább szuszo­gott egy kissé melankolikusan, ahogy a nők szoktak, mikor öregebbek lesznek. Komolyan nézett ki az ablakon, a jegyet kettyüs kezében tartotta,­ nem gyűrte össze, úgy tartotta, mint egy virágot az élőképben. Olyan jólnevetten lelt a villamosban, mint egy leánynevelő intézet szalonjában, vasárnap délután, mikor a ked­ves Testvér társaságában látogatót várnak a növendékek. Nem forgatta el a fejét, mikor rá­néztem, barátságosan és udvariasan nézett vissza, nem volt a szemében gőg, se udvarlás, olyan volt, mint egy egészen fiatal állat meleg és ártatlan szeme. Nem nőtt gondolat se mö­götte." Ez a szem míg folyton csak kifelé nézett a világba, s az egész világ bebámult ezen a két szemen, két kis zsebtükör, ami állandóan csak tükrözi a képet, de nem adja semmiféle mű­helynek befelé tovább, hogy a felvételt lefi­­xálják odabenn. Fogai épek voltak. Fogai any­­nyira épek voltak, amennyire fogak ezen a földön épek lehetnek, ahol hideg és meleg, édes és keserű csábításai és behatásai ólálkodnak a fogakra. Egy kis, egészen halvány szeplő volt ez forra henyén. Nyáron ez a szeplő biztosan erősebb, akkor leül a tükör elé és sokáig nézi és citrommal dörzsöli. Az embernek az volt az impressziója, hogy beszél vele. Valahogy teljesen egyre ment, hogy beszél-e, vagy hallgat. Minden mondanivalója, egész megható szókincse ott volt az arcában, mint egy elszói­árban, kezdők számára. Kö­szönés, első gyakorlat, öcsém számt­an f­el­ad­at­át im­a, én most megyek meglátvgatni barátnőmet, akinek beteg az édesanyja. Valami ilyesmi. Ha az ember egy új nyelvet, vagy egy új embert kezd tanulni, az mindig ilyen dadogással kez­dődik, az élet és a szótárak közhelyeivel. — A közhelyek minden poézisa ott ragadt az ajkán, mint egy maszatos kis rúzs. Idn­ét, hogy egy napon nyögni fog és kín­lódni és sírni és gyufát iszik, de csak félig issza ki a poharat, s hazamegy kedves szüleihez, a­kik babusgatják és lábujjhegyen járnak és be­csinált csirkét főzetnek neki. Én már régen nem 0 úilevél-írásomokat ! © naponkénti futárral in’éz a 4S 1 Wagons-Lits&Cook * Menel'epyn­’oáája fKoroma-szállo) @ vízumként 50 leiért. 10109 # láttam ilyen steril, egészen gondosan csomagolt állapotban fiatal leányt, valahogy nem is sze­mély volt, hanem mintája és modellje a fiatal leánynak. Valahogy olyan céltalan volt, olyan becsomagolt és frissen a műhelyből, lehet, hogy éppen most szállítja le a Gondviselés a megren­delőnek, aki beállítja majd egy kis élet kiraka­tába és egypár énig henceg vele. Semmiféle kvalitásai nem voltak. Nem volt háziasszony és nem volt félvilági nő. Az egész világból jött elő egy pillanatra, az ős­műhelyből, ahol az ilyen céltalan modellek készülnek, ilyen a min­ta, ami­ után rendel az ember, amit aztán per­sze kap, az egészen más, alig hasonlít reá. Nem volt iparművésznő és nem volt freudista, ez nem. Nem volt ez senki, csak egy fiatal leány. A jó és a rossz még­ két felől álltak az oldalán és marakodtak érte, de nem nyúltak hozzá. — Mire született, egy ilyen leány ebben a rettene­tesen zsúfolt világban, ahol éjjel nem lehet elaludni, mert egyre hallja az ember, ahogy az emberek fogaikat csikorgatják és nyögnek is vesztődnek­­és pimaszkodnak? Mit célzott vele a Teremtő? Lehet, hogy ez csak olyan ráadás az emberiségnek, egy darab szaloncukor, hogy eszünkbe jusson a gyermekkorunk. Semmire sem jó és semmire sem rossz. Egy kissé mintha aludna még és álmában mosolyog. Lehet, hogy a nagymamához megy a Klauzál­ utcába és út­közben meg fogja enni a farkas. Mikor felállt és leszállóit akkor láttam, hogy a cipősarka fölött egy kis lyuk van a ha­risnyáján. Egészen rosszkedvű lettem, micsoda hanyagság az ilyesmi, ilyen gondatlanul kibo­csátani egy modellt a gyárból? ­8. oldal, 29. szám. BRAOSO­ ..A KIN­X IV29. Februai 1. mqtff gap i! V^!«,*9^taaWr*WFW’»'e'>AJ8t*'9Z fi kilági­áliu­mi politikája f­eszélyezteti a békét Lesújtó angol kritika a csehek kisebbségi politikájáról London, január 30. Hyka, a londoni cseh követség tagja, Lon­don egyik klubjában előadást tartott, melyben a csehországi kisebbségekről azt állította, hogy kitűnő sorsuk van. A hallgatóság élénk ellenmondásokkal fogadta ezeket a fejtegetéseket. Sir Probert Cower a lapokban utasította vis­s­s­sza Hyka állításait. Azt írja, hogy a viszonyok a cseheknek megfelelhetnek, de nem felelhet­nek meg az európai kultur­színvonalú népek­nek. Majd részletesen cáfolja Hyka állításait, végül pedig rámutat arra, hogy a Csehszlovákiában és a Balkán-álla­mokban levő állapotok veszélyeztetik a világ békéjét. yyyyyyVVTWVTVWWVvVVy­rWVTVTVVVVV­mTZTVmTVVmTVm­TTTTTTTTTTTTTT Újból fellázadt a spanyol hadsereg Primo de Rivera diktatúrája ellen Az ország legnagyobb tartományát hatalmukba kerítették a zendülő csapatok m­á­r­i­s, január 30. A spanyol határ közelében fekvő Ceret járási városból kapott jelentések szerint a Spanyolországból érkezők azt állítják, hogy a hadsereg körében ismét zendülés tört ki Primo de Rivera diktatúrája ellen. Több helyőrségben az összeesküvők befo­lyása alá került csapatok megszállották a vá­rost és kezükbe vették a hatalmat. Közvetlenül Madridból származó távira­tok is megerősítik a hadsereg újabb lázadásá­nak hírét. A nemzetgyűlésben állítólag maga Primo de Rivera jelentette be, hogy a hadse­reg elégedetlen elemei az elmúlt éjszaka fo­lyamán megint zendülést akartak kirobbanta­ni, a mozgalom azonban mindenütt meghiu­­­ rmym7mymmyymm7m?ynmyyTyymm7mnf sült, kivéve Ciudad Real tartományt, az or­szág legnagyobb közigazgatási területét, a­melynek hasonnevű székhelyén a garnizan egyetlen tüzérezrede nyíltan fellázadt. A tüzérezredben többségbe jutottak a forradalmi tisztek, s parancsokra a le­génység kivontatta az összes ágyukat és megszállta a várost, amelynek pol­gári lakosságból természetesen számo­san csatlakoztak a diktatúra elleni fel­keléshez. Primo de Rivera határozottan hangoztat­ta, hogy a legerélyesebb intézkedéseket tette a forradalmi mozgalom elfojtására s biztosítot­ta a nemzetgyűlést, hogy rövidesen helyreál­lítja a rendet. Milyen okmányok szükségesek a rádióengedély megszerzéséhez? Brassó, január 30. :Már többen érdeklődtek szerkesztőségünk­ben afelől, hogy milyen okmányokra van szük­ség a rádióengedély megszer­zéséhez? Tudvalévően, a rádió­engedélyt hosszú eztendőkön át csak protekcióval s megfe­lelő menyiségü valutával fel­szerelt emberek tudták meg­szerezni s igy sokan még most is csak azért riadoznak a rá­diótól, mert élénk emlékezetükben él még az a nem is távoli idő, amikor még a rendőrségek valóságtan razziákat rendeztek a rádiótulajdo­nosok ellen. Meg kell állapítanunk azonban, hogy román állampolgárok számára a rádió­engedély megszerzése ma már hasonlít­hatatlanul kevesebb akadályba ütkö­zik, mint néhány hónappal ezelőtt, s az egész lényegében nem áll másból, mint a román állampolgárság igazolá­sából. Aki rádióengedélyt akar, annak a következő okmányokat kell a kérvényhez mellékelnie: l'­gy erkölcsi bizonyítványt a polgármesteri hi­vataltól, vagy községi elöljáróságtól, amelyre 22 lej értékű okmánybélyeget ragaszt a folya­modó, az állampolgársági bizonyítvány hiteles másolata s végül maga a kérvény 12 lejes ok­­mánybélyeggel felszerelve. A mellékletekkel és bélyegekkel szabály­szerűen felszerelt kérvényt azután a legköze­lebbi postaigazgatóság hivatalához kell benyúj­tani, amely néhány héten belü­l azután rend­szerint minden különösebb akadékoskodás nél­kül meg is adja az engedélyt. Nincs szükség tehát a kijárókra, akik kü­lönféle ürügyekkel és súlyos nehézségek hazu­­dozásával súlyos vámot vetnek ki a kérvénye­zőre.­­ A kérvény és a mellékletek megszer­zése és benyújtása oly egyszerűek, hogy azt mindenki maga is elvégezheti, s a kérvénnyel a legközelebbi postaigazgatóságot megtalálni semmiesetre sem nehezebb, mint, mondjuk, a kezdő rádióamatőrnek készülékén a Rómát. ­SZPre .

Next