Brassói Lapok, 1929. május (35. évfolyam, 97-118. szám)

1929-05-01 / 97. szám

2. oldal, 9­. szám). pandájukat.... a külföld még nem felejtette el a liberálisok régi bűneit. Az elégedetlen katonatisztek. Amikor a külföldi gazdasági lapok e cik­kei eljutottak hozzánk, bizonyos katonai kö­rökben megállapították a következőket: Ha a külföld nem bízik a mai kormányban és tud­ni sem akar a liberális kormányról, akkor ki vegye át a kormányt? E két legnagyobb poli­­tikai párton kívül csak tömeg nélküli pár­­tocskák vannak még az országban, akik nem alkalmasak az ország vezetésére. És most következik az a­­puccsterv , mely oly nagy izgalmat keltett az utolsó na­pokban. A román hadseregben nagyon sok tábor­nok van, sokkal több tábornokunk van, mint rnrfiTTiTnir tttttttttttttttttttt Franciaországnak. A tábornokok egy része meg elég fiatal és így a rangban utána következők még sok évig várhatnak, míg előléphetnek. Az elégedetlen törzstisztek között mozga­lom indult meg, hogy a mai helyzetben nekik kellene az ország vezetését a kezükbe venni. Hta a politikusok nem alkalmasak a kor­mányzásra, úgy csak egyszerűen utánozni kell a jugoszláv példát, ahol a katonai diktatúra alatt elcsendesült minden politikai villongás. Hogy mennyire komolytalan ez a nagy garral hirdetett puccskísérlet, bizonyítja az is, hogy azonnal elcsendesedett minden mozga­lom, mikor nyilvánosságra került, hogy a kor­mány olyan törvényt tervez, mely a generáli­sok szolgálati éveinek számát leredukálja , hogy ily módon nyisson utat a tiszti előlépte­téseknek... * UK.XLSOI LAPOK Különös merénylet egy sopronmegyei faluban Miért lőtték le Schreiner Emil volt konzul és feleségét l sokat és kénytelenek lettek napszámos mun­­i­kára áttérni. Ezért nagyon gyűlölték az autó­kat és ez a gyűlölet annyira hagyományossá lett a faluban, hogy az autósoknak hol csak tehették, borsot törtek az orruk alá. Sehol az országban annyi szerencsét­lenség nem történt keresztbe fektetett gerendák és elszórt szegek miatt, mint a sopronbánfalvi határban. Hauer Ferenc azután elmondotta, hogy a Mannlichert azzal a gondolattal fogta rá az el­haladó autóra, hogy nem ártana a falu anyagi romlását előidéző alkalmatosságon bosszút ál­­lani, de nem gondolt arra, hogy a gyerme­kes bosszúvágyból leadott lövéssel kárt tegyen az utasok életében is. A lövés eldördült és a Mannlicher golyója Schreiner konzult a comb­ján találta el. Feleségének is combját fúrta át a golyó és felszakította a comb ütőerét is. Mindkettőjüket beszállították a soproni kór­házba, ahol Scheinernén­k vérátömlesztéssel igyekeznek segíteni. Állapota azonban annyira súlyos, hogy valószínű­leg csak az egyik lá­bának teljes amputálása árán sikerül az életnek megmenteni. . A tragikus katasztrófát előidéző sopron­­bánfalvai suhancot a rendőrség a beismerő vallomás után letartóztatta és átadta az ügyész­ségnek. Sopron, április 29. Szombaton délután tragikus szerencsét­lenségnek esett áldozatul .Sopronban­­falván Schreiner Emil volt konzul. Schreiner konzul, a felesége és az anyósa autón utaztak keresztül Sopronbánfalván, amikor az egyik utcában hirtelen lövés dör­dült el s a konzul és a felesége vértől elborítva, ajultan estek össze az au­tóban. A titokzatos szerencsétlenség körülményeinek tisztázására megindított csendőri nyomozás rö­­v­idesen megállapította, hogy a lövést Hauer Ferdinánd sopronbánfalvi munkás házából adták le. A házkutatás alkalmával az épület padlásán egy Mannlicher-fegyvert találtak, a csendőrök, a rejtélyes merénylet tettesét azon­ban nem sikerült megtalálni. Vasárnap azután jelentkezett a csendőr­ségen Hauer Ferdinánd tizenhétéves fia, Hau­er Ferenc kőműveslegény, aki a következő vallomással tisztázta a tragikus esetet: Amikor Schreiner konzul autója a falun áthaladt, éppen a padláson tartózkodott és a régi Mannlicherrel játszott. A sopronbán­­falviak, akik régebben fuvarozásból éltek, az autók és különösen a teherautók elterjedése óta elvesztették legjövedelmezőbb foglalkozá­s»rmv7TTTTmfrm»mvmmT»mTmmTmmTTTTTTTTTTTTfmTm FODOR LÁSZLÓ (Budapest): LEVÉL AZ UTÓKORHOZ Mélyen tisztelt Nagysád! Ne háborodjék fel azon, hogy Önt, az Utókort, egyszerűen Nagysádnak nevezem. De folyton azt olvasom, hogy a korok szülnek: gondolatokat, diva­tokat, zseniket, bűnöket, sőt még gyereket is. A ko­rok e fokozott szülési tevékenységéből én tehát pri­mitív fogalommal arra következtetek, hogy Ön, ked­ves Utókor, tulajdonképpen nő. E feltevésemben az is megerősít, hogy a költők állandóan flörtölnek ön­nel és mindenáron be akarnak jutni a hálószobájába annak ellenére, hogy Sekszpij még igen jó kondíció­ban van. Hogy miért írom Önnek ezt a levelet? Tudja, Asszonyom, a szegény író, amikor az emberélet út­jának feléhez közeledik, hirtelen gondolkozni kezd. Más pályán az ember ezt már korábban is megteheti, de a mi mesterségünkben a sok írástól nem jutunk hozzá a gondolkozáshoz, így hát csak elkésve jutnak eszünkbe ifjonti könnyelműségeink, a cigarettatár­cák, amiket a zálogházban felejtettünk és a halhatat­lanságunk, amely már szintén rég elkelt valamelyik árverésen. Valóban, ha elvonul előttünk az a rengeteg írás, amellyel adóztunk színpadnak és rotációsnak, a legnagyobb szerénytelenség mellett is csak azt ál­lapíthatjuk meg, hogy nagy baj van a halhatatlansá­gunk körül. És ezt bölcsen tudnók akkor is, ha kor­­társaink, a művészet előkelői és az esztétika jelesei nem juttatnák lépten-nyomon az eszünkbe. De hál Istennek eszünkbe juttatják. Minden le­hető alkalommal. Ezért írom önnek, kedves Utókor, ezt a levelet. Azaz bocsánat! Nem írom, csak szer­zem. Hiszen nem vagyok író, csak szerző. És mint ilyen, ezennel tisztelettel bejelentem az Utókornak, hogy ne számítson rám. Mert a szerzőnek, aki a kő­­szerencsés pillanat juthat osztályrészül. De semmi­­szemcsés pillanat juthat osztályrészül. De semmi­esetre sem lehet övé az Utókor, a Pantheon, amely urnában őrzi a kihűlt szíveket, az ércszobor, ame­lyet megkoszorúznak az unokák és bepiszkítanak a verebek! Nem lehet az övé a nagy gondolat, amelyet a jövő század emberisége örökölni fog, nem lehet az övé az az egyetlen mondat, amelyet vezércikkírók idézhetnének, ha más nem jut az eszükbe, vagy ame­lyet márványba véshetnének sírja fölé, hogy fenn­hangon olvashassák halála századik évfordulóján, sőt a színpadi szerző halálának nincs is századik évfor­dulója, sőt a színpadi szerző egyáltalában nem hal meg. Hiszen csak azok halnak meg, akiknek távozá­sát észrevesszük. A költők. A szerzők halhatatlanok. Övék a kollektív halhatatlanság: a típusnak, a paránynak halhatatlansága. A homokszem halhatatlan­sága a gránitsziklával szemben. Hiszen csak a mar­sallok halnak meg, a közlegény örökké él. Csak Buddha távozott el, de a kuli nem tűnik el az idő­ben, csak assziszi Szent Ferenc költözik egy másik világba, a szent, aki himnuszt irt a naphoz, de a ka­kas, aki millió évek óta nem tud újat mondani a nap­ról, örökké ott áll a szemétdombon. Az emberek ész­re sem veszik, hogy már régóta egy másik kakas fi­gyel a poszton. Csakugyan! A színpadi szerző halha­­a­tatlansága a kakasé. Az egyik átveszi hangot a má­siktól. Az egyén eltűnik nyomtalanul, de a kukoréko­lás, a mókás kedv, a mulattatás, a játékcsinálás örökkévaló. A mulattató szerző tehát mondjon le az egyéni halhatatlanságról és nyugodjék bele a mesterség hal­hatatlanságába. Ő maga tűnjön el a balfenéken és fTTTTTTTTTTTTVTTTTyVTVTTTTVTTTTyTVT Első Erdélyi Qrth. Zsidó Fiuinternátus 32. Szeptember 1-én nyílik _ , meg Oradean (Nagyváradon) a* •' VlUimernJVlS. Szigorúan vallásos családi nevelés, állandó tanári felügyelet, olcsó és jó ellátás Komoly érdeklődők­­_________nek^prospektust^küldök. HEITHER MIKSA Oradea, Avram lánca (Kossuth) utca 2. 1929. május 1. sírkövére véssék rá, hogy: „Tálalva van!“ vagy pedig „A hintó előállott!“ Amint tehát látja, kedves Utókor, a magam ré­széről alázattal és hódolattal csatlakozom ama igazsá­gos véleményhez, hogy csakis az idő az, amely egy szó értékét igazolja. Az emberi és művészeti igazságok győzelmét csak az emberöltők hozzák m­eg. Néha egy emberöltő nem is elegendő. Mit akarok tehát? Semmit. Csupán egy kis tü­relmet. Ha valóban az idő az, amely az értéket iga­zolja, akkor mély tisztelettel arra kérek mindenkit, aki illetékesnek tartja magát az ítéletre, hogy várjuk meg az időt. Szerintem az a kérdés, hogy ki fog kor­társaink közül az utókorba szerencsésen megérkezni, az csak magában az utókorban derül ki. Ne állítsunk ki tehát már ma csekkeket az utókor számlájára, és ne adjunk már ma opciót a jövőre! Az szó, ha nagy pillanatokban ösztönszerűen a jövőbe néz, ne a maga jövőjét lássa, hanem az emberiségét! Az Író­nak nincs más kötelessége és hivatása, mint hogy írjon. A témát, amely a kezébe kerül, szolgálja min­den kis és nagy tehetségével. De ne sandítson a sa­ját halhatatlansága felé. Mert van abban valami nagy­szerű, vigasztaló és igazságos, hogy az utókor fö­lött nem uralkodhatunk. Nem tudhatjuk, melyik el­felejtett kéziratunkat, vagy megszületendő gondola­tunkat hozza majd egyszer napfényre diadalmenet­ben az utókor. Írni tehát Uraim! Jót és rosszat! Na­gyot és kicsit! Verset és prózát! Tragédiát és kaba­réjelenetet! Hiszen két dolgot nem tudunk soha: hogy milyen tehetségesek és milyen tehetségtelenek va­gyunk. Még csak nem is sejthetjük, melyik monda­tunk az, amely túléli az időt. Mikor csúszik a tollba valami, ami dacosan és diadalmasan tör át száza­dokon. Mikor születik meg és mikor fog megszület­ni az a munka, amely után nyugodtan meghalha­tunk. Úgy érzem, hogy az utókor kérdésében minden­kinek szerénynek és alázatosnak kell lenni. Hinni kell az idő igazságszolgáltatásában, de beszélni nem szabad róla. Oh, hány halhatatlanunk van, akik éle­tükben nem is gyanították, hogy halhatatlanok. Ami nem csoda. De még a kortársak sem gyanították, pe­dig a kortársaknak kitűnő érzékük van az örökké­valóság iránt. Épen ezért nagy óvatosságot ajánlok. Az ember sohasem tudhatja! Hátha már rég szobrok vagyunk az Erzsébet-téren, csak még nem tudunk róla. Hiszen éppen az a száz­­esztendő hiányzik, a­mely alatt az ilyesmi kiderül. Volna tehát egy tiszteletteljes indítványom. A szent meggyőződések csatái dúljanak tovább, villog­janak a kritika nemes és hasznos fegyverei, csak az utókort hagyjuk ki a játékból. Az utókor szeszélyes és kiszámíthatatlan. Az utókort nem érdekli, hogy X szerkesztő mit írt Y íróról. Az utókor nem nézi a könyvek példányszámát, és a színházak pénztári je­lentéseit. Mindenkit lebeszélek tehát, hogy bízzék az utókorban, mert oda még azok is bejuthatnak, akik­nek földi életükben sikerük volt. Hordjuk csak tovább gyarlóságaink súlyát és bizzunk rendületlenül az igazságban. Egyetlen kon­tár sem fog bejutni az utókorba. Hiszen ő az egyet­len, aki nem téved. Még a vak Homérosz is eljutott hozzá, pedig nem is volt protekciója. Békesség tehát a földön minden tollforgató embereknek, írjanak és szeressék egymást. _A csüggedés óráiban pedig jus­son eszükbe: Hans Sachs suszter volt és mint költő lett halhatatlan. Lehetünk még mi is halhatatlan suszterek. luzernben tárgyalják a jugo­­szláv-magyar optánspört Belgrád, április 29. Mint ismeretes, Jugoszlávia ellen is pert tettek folyamatba az ottani magyar optánsok, s ebben az ügyben szintén közvetlen tárgyalásokra határozták el magukat az éredekeltek. Magyarország és Jugo­szlávia most megegyeztek abban, hogy a tárgyalá­sokat május hó 6-án Luzernben veszik fel. '»7TtTTTT»7TTT7TTTVTTTTTTTTTTVTTT* Astra (Apolló) Mozgó "~~ Ismét megkezdődött a nagy fil­mek sorozata. Hétfőn és kedden A titokzatos hatalom lesz vetítve. — Szerdától: Az első csak Anny Ondra világfilmje fut. Következő bemutatók „Ramóna", és Biró Lajos világhírű műve után készült film a „Sárga liliom“lesznek.

Next