Brassói Lapok, 1930. július (36. évfolyam, 148-157. szám)
1930-07-03 / 148. szám
n. Károly király első felesége fiáról, a királyról és a múltról beszél Látogatás Lambrino Zizi neuilly-i villájában Pária, július 1. Csendes kis uccában, csinos kerti házak között van Lambrino asszony villája. A kapuajtó nyitva, nyitva a házajtó is, csengetni sem kell. Kopogok. Erre belülről csengetés hallatszik, motoszkálás, végre a kis lépcsőházszerű előszobában egy pruszlikos, feketeszemfi, feketebar román cseléd lép. Mosolyogva üdvözöl, amikor megmondom, hogy kit keresek. Beszól a mellékszobába valamit románul, bevezet a szaténba és a félig nyitvahagyott ajtón keresztül hallom, amint tréfásan ét nevetve unszolja az úrnőjét. Az úrnő pedig, amint a zajból hallom, éppen egy házban dolgozó varrónőnek ségit. A szalon kicsi, de előkelő és jól berendezett Szép, rusztikus bútorok, gyönyörű csipkelegyezők. A zongorán egy Károly-kép. Aláírva 1915-ös dátummal franciául: „Az első bálunk emlékére, éljen a boldog jövendő, Carol“. — A falon lóg egy másik kép is,, ami már bejárta a világsajtót: Carol és Jázi együtt a házasságuk napján. A kandallón Zizi asszony kisfiának a képe, roppant helyes, tíz év körüli lurkó, akinek vonásaiból szembetűnő a hasonlatosság az apjával. Néhány nógató szó hallatszik a szomszédszobából, aztán belép egyszerű, otthonias viseletben, könnyű anyagból készült sárga tűzszerű ruhában egy feketehajú asszony, akinek körömfekete hajában alig észrevehetően, de mér jelentkeznek az ősz szálak. Az arca még mindig nagyon szép, lelkes és értelmes. A haja rövidre vágva, a szemei feketék. — Sokan jönnek most hozzám kédezősködni — mondja sóhajtva és bánatosan mosolyog, — pedig én is esek az újságokból értesülök eseményekről. Nem is tudott azokról senki sem pontosan az egyetlen Miklós hercegen kivitt. — Milyen ember Miklós herceg? — Nagyon kedves fiú. Valamikor tokád tolólkoztam vele, amikor még két gimnazista volt. Hisz több mint tíz év különbség van közte és a bátyja között. Akkoriban nagyon jóban voltunk egymással, emlékszem, még egy motorbiedelit is ígértem neki, de aztán közbejöttek az események és nem válthattam be az ígéretemet. De a cigarettákat én szereztem neki, Lopva, mert a bátyja akkor nem akarta, hogy cigaret-De az én kedvemért elnézte neki... — Mindez persze régen volt, nagyon régen. Amikor még együtt nőttünk fel a királyi gyermkekkel, teáikor még az édesapám együtt bridzsezett Ferdinánd királlyal. Az édesapám egyébként nem volt generális, csak katonatiszt. A nagybátyám volt generális. Édesapám nem keresés a rangot, a kitüntetést. Igaz ember volt, aki nem rangokkal tüntet, hanem beéri azzal,tani. De akkoriban nem volt szokatlan dolog, hogy egy katonatiszt a királlyal kártyázik, mert a király is, családja is meglehetősen elvegyültek alattvalóik köreiben. Együtt tenmiszeztünk a királyi gyerekekkel és az udvari bálokon is többször találkoztunk. — No de miért beszélek önnek erről? Miért is beszélek egyáltalán. Most olyan nehéz és komplikált Károly helyzete. Nem szabad nekem is megnehezítenem. — Igaz, hogy ön is Bukarestbe utazik? — Nem igaz. Most júliusban, mint ezt különben minden évben teszem, Moldovába megyek birtokunkra. A fiam szünideje alatt ott maradunk, hisz annyira szereti azt az országot. De írja meg, hogy utazásom semmi összefüggésben sincs az eseményekkel. — Házasságom Károly herceggel legitim volt. Odesszában 1918-ban áldotta üteg frigyünket egy ortodox érsek, Chavarsky püspök és a házasságunkat legalizálta a román követség is. Megvan még a kezemben ez a házasságlevél. Igazán nem volok ambíciómn. Nagyon jól tudtam, hogy sohasem lehet belőlem királyné. — Milyen ember volt a herceg? Milyen ember a király? — kérdeztem hirtelen Zizi Lozabicinotől — Én csak a herceget ismertem. Bátor, lovagim, jellemet férfinak ismertem, hiszen ezért szerettem bele. Mióta elváltunk egymástól, egyszer találkoztam csak vele öt évvel ezelőtt, amikor a Regina Hotelben laktam, Partiban, a fiammal, Mircea Carollal, aki most 10 és féléves, ő akkor látta először el egyetlen alkalommal a fiát. — Ismeri az apját a fiú? — Hogyne. Természetesen nem mondottam Jhpim tabletták Spinsal oldat, ASPtftia ogedOIARO ■ világon. , hogy miért nem lett király az apjából, csak azt feleltem: Mert nem akart. Most, amikor megtudta, hogy mégis király lett az apjából, nem is csodálkozott. Demokrata érzésű kisfiú, iskolába jár és rajong a mechanikáért. Repülőgépeket élet és fivóta akar lenni. Büszke vett arra, amikor meghallotta, hogy az apja repülőgépen tért vissza Romániába. —r. —l. A kézírás mindent elárul annak, aki ismeri titkait! Ez a magyarázata annak, hogy Budapesten nemrég óriási sikert aratott egy erdélyi grafológus-újságíró, nagy felkészültséggel megírt munkájával. A mű címe : II MODERN GRAFOLOGII Írta: Bíró Józssef 280 ábrával, igen ízléses kiállításban a Pantheon adta ki. — Ára 220 lei. — Szállítja a „Brassói Lap!*“ Könyvosztálya 2 B.L Debrecenből döntő kijelentéseket fog tenni az Ottó-ügyről Bethlen István Debrecen, július 1. A királykérdés még mindig élénken foglalkoztatja Magyarország lakosságát. Tegnap Derecske községben tartott gyűlést a független kisgazdapárt és a legfőbb programmpont a magyar trón ügye volt. A gyűlés, amelyen többezer földműves jelent meg, követelte, hogy ha ebben a nagyjelentőségű kérdésben határozni akarnak, ezt semmi esetre ne tegyék a lakosság más kérdezése nélkül. A trón betöltése nem történhet meg csakis népszavazással, — hangoztatták egyöntetűen a Gróf Bethlen István miniszterelnök egyébként valószínűleg már a legközelebbi napokban Debrecenben beszámolót tart a királykérdésről. Állítólag ezen a beszámolón fog az Ottó ügyre vonatkozólag az első döntő kijelentés elhangzani. TmTT?TTTtlTT?TTTTTm?TmmTTTmmtmmTTTTTTTT Megkezdődött a nagy hajsza A mogproh és zsidók ide elhullott a nagyváradi érettségi küzdelemben román egy se hahóti Nagyvárad, július 1. Ebben a városban jobban fáj, jobban is fájhat, ami az iskolákban történik. Hiszen Nagyváradon tanítottak közel egy évszázadig a premontreiek, akiket kiüldöztek innen. Akiknek nem sietett a segítségére egyetlen román közéleti tényező sem, holott tudta, a maga bőrén érezte, hogy mi az: jó professzor a katedrán, igazságos és elfogulatlan. A promentrei gimnáziumban a fehér-reverendás tudósoknál békében száz és száz román tanuló nevelkedett, aminthogy százakra rúgott a zsidók száma is és reformátusok is akadtak a padsorokban legalább ugyanannyian. De az oktató tanár sohasem nézte a katholikus intézetben se a vallását se a nemzetiségét a diákjának, azt nézte, tud-e és azt várta, hogy ember legyen belőle s egyengesse az útját jóelőre a gimnázium boltíves falai alatt. Bnd János a román nemzetiségű magyar miniszter éppenugy, innen került ki, mint dr. Lázár Aurél a nemzetiségi küzdelem előharcosa, vagy dr. Zigró Miklós, az új liberálisok erdélyi pártfőnöke. A románok közül éppenugy lehetett bárki szín jeles, mint ahogy volt is az átkos elnyomó magyar uralom alatt és mint ahogy nem lehet és nincs ma már a középiskolákban sem előmeneteli lehetőség a kisebbbségi diák számára. Még most a felszabadító demokrácia tizedik esztendejében is Anghelescu elpusztíthatatlan szelleme uralkodik a romániai közoktatásban és minden szemforgató farizeuskodás hiábavaló, ahol a valóságot úgy illusztrálja maga a könyörtelen élet, mint most a nagyváradi érettségi vizsgák alkalmával. Egy kolozsvári tanárt, Th. Capidan profeszszort küldöttték ki vizsgabiztosul és már az írásbelin elhullottak a kisebbségi diákok. Százkilencvenöt jelentkezőből egyharmad bukott el, de az elbukottaknak nyolcvan százaléka magyar, vagy zsidó vallási. Viszont a Gojdn lyceam román szekciójának 34. tanulója közül egyet sem buktattak el, de a magyar tagozat 15 diákjából már négy nem felelt meg, míg a zsidó Lyceum tizennégy érettségi írásbelire jelentkezője köztü hetet utasított a bizottság vissza. De talán még a bukási százaléknál is jobban beszélnek ezek az osztálylétszámok: 15 magyar fiú a magyar tagozaton és 14 zsidó diák a Lyceumban. Alig 30 kisebbségi fiatalember tehát, aki el tud vergődni a bakkalaureatusig, ugyanakkor amikor a békeévekben a gimnáziumban és főreálban legalább 70—80 volt egy egy évben az érettségizők száma. Borzalmas statisztika, amely ily végzetesen figyelmeztet egyetlen megmaradt értékünk, a városi intelligencia pusztulására. Tervszerű politika vitte a kisebbségeket romlásba és most ugyanez ismétlődik meg szellemi téren is. Július 3