Brassói Lapok, 1930. július (36. évfolyam, 148-157. szám)

1930-07-03 / 148. szám

n. Károly király első felesége fiáról, a királyról és a múltról beszél Látogatás Lambrino Zizi neuilly-i villájában Pária, július 1. Csendes kis uccában, csinos kerti házak kö­zött van Lambrino asszony villája. A kapuajtó nyitva, nyitva a házajtó is, csengetni sem kell. Kopogok. Erre belülről csengetés hallatszik, motoszkálás, végre a kis lépcsőházszerű elő­szobában egy pruszlikos, feketeszemfi, fekete­­bar­ román cseléd lép. Mosolyogva üdvözöl, a­mikor megmondom, hogy kit keresek. Beszól a mellékszobába valamit románul, bevezet a szaténba és a félig nyitvahagyott ajtón keresz­tül hallom, amint tréfásan ét nevetve unszolja az úrnőjét. Az úrnő pedig, amint a zajból hallom, ép­pen egy házban dolgozó varrónőnek ségit. A szalon kicsi, de előkelő és jól berendezett Szép, rusztikus bútorok, gyönyörű csipkele­gye­zők. A zongorán egy Károly-kép. Aláírva 1915-ös dátummal franciául: „Az első bálunk emlékére, éljen a boldog jövendő, Carol“. — A falon lóg egy másik kép is,, ami már bejárta a világsajtót: Carol és Jázi együtt a házassá­­guk napján. A kandallón Zizi asszony kisfiának a képe, roppant he­lyes, tíz év körüli lurkó, akinek vonásaiból szembetűnő a hasonlatosság az apjával. Néhány nógató szó hallatszik a szomszéd­szobából, aztán belép egyszerű, otthonias vise­letben, könnyű anyagból készült sárga tűzszerű ruhában egy feketehajú asszony, akinek körömfeke­te hajában alig észrevehető­en, de mér jelentkeznek az ősz szálak. Az arca még mindig nagyon szép, lelkes és értelmes. A haja rövidre vágva, a szemei feketék. — Sokan jönnek most hozzám kédezősködni — mondja sóhajtva és bánatosan mosolyog, — pedig én is esek az újságokból értesülök eseményekről. Nem is tudott azokról senki sem pontosan az egyetlen Miklós hercegen ki­vitt. — Milyen ember Miklós herceg? — Nagyon kedves fiú. Valamikor tokád to­lólk­ozt­am vele, amikor még két gimnazista volt. Hisz több mint tíz év különbség van közte és a bátyja között. Akkoriban nagyon jóban vol­tunk egymással, emlékszem, még egy motorbi­­edelit is ígértem neki, de aztán közbejöttek az események és nem válthattam be az ígérete­met. De a cigarettákat én szereztem neki, Lopva, mert a bátyja akkor nem akarta, hogy cigaret-De az én kedvemért elnézte neki... — Mindez persze régen volt, nagyon régen. Amikor még együtt nőttünk fel a királyi gye­rmkekkel, teáikor még az édesapám együtt bridzsezett Ferdinánd királlyal. Az édesapám egyébként nem volt generális, csak katonatiszt. A nagybátyám volt generális. Édesapám nem keresés a rangot, a kitüntetést. Igaz ember volt, aki nem rangokkal tüntet, hanem beéri azzal,­tani. De akkoriban nem volt szokatlan dolog, hogy egy katonatiszt a királlyal kártyázik, mert a király is, családja is meglehetősen el­vegyültek alattvalóik köreiben. Együtt tenmiszeztünk a királyi gyerekekkel és az udvari bálokon is többször találkoz­tunk. — No de miért beszélek önnek erről? Miért is beszélek egyáltalán. Most olyan nehéz és komplikált Károly helyzete. Nem szabad ne­kem is megnehezítenem. — Igaz, hogy ön is Bukarestbe utazik? — Nem igaz. Most júliusban, mint ezt kü­lönben minden évben teszem, Moldovába me­gyek birtokunkra. A fiam szünideje alatt ott maradunk, hisz annyira szereti azt az orszá­got. De írja meg, hogy utazásom semmi összefüggésben sincs az ese­ményekkel. — Házasságom Károly herceggel legitim volt. Odesszában 1918-ban áldotta üteg frigyünket egy ortodox érsek, Chavarsky püspök és a házasságunkat legalizálta a román követ­ség is. Megvan még a kezemben ez a házas­ságlevél. Igazán nem volok ambíciómn. Nagyon jól tud­tam, hogy sohasem lehet belőlem királyné. — Milyen ember volt a herceg? Milyen em­ber a király? — kérdeztem hirtelen Zizi Loza­­bicinotől — Én csak a herceget ismertem. Bátor, lo­vagim, jellemet férfinak ismertem, hiszen ezért szerettem bele. Mióta elváltunk egymás­tól, egyszer találkoztam csak vele öt évvel ez­előtt, amikor a Regina Hotelben laktam, Pa­rtiban, a fiammal, Mircea­ Carollal, aki most 10 és féléves, ő akkor látta először el egyetlen alkalommal a fiát. — Ismeri az apját a fiú? — Hogyne. Természetesen nem mondottam Jhpim tabletták Spinsal oldat, ASPtftia ogedOIARO ■ világon. , hogy miért nem lett király az ap­jából, csak azt feleltem: Mert nem akart. Most, amikor megtudta, hogy mégis király lett az apjából, nem is csodálkozott. Demokrata érzésű kisfiú, iskolába jár és ra­jong a mechanikáért. Repülőgépeket élet és fivóta akar lenni. Büszke vett arra, amikor meghallotta, hogy az apja repülőgépen tért vissza Romániába. —r. —l. A kézírás mindent elárul annak, aki ismeri titkait! Ez a magyarázata annak, hogy Budapesten nemrég óriási sikert aratott egy erdélyi grafológus-újságíró, nagy felkészültséggel megírt munkájával. A mű címe : II MODERN GRAFOLOGII Írta: Bíró Józssef 280 ábrával, igen ízléses kiállításban a Pantheon adta ki. — Ára 220 lei. — Szállítja a „Brassói Lap!*“ Könyvosztálya 2 B.L Debrecenből döntő kijelentéseket fog tenni az Ottó-ügyről Bethlen István Debrecen, július 1. A királykérdés még mindig élénken foglal­koztatja Magyarország lakosságát. Tegnap De­recske községben tartott gyűlést a független kisgazdapárt és a legfőbb programmpont a magyar trón ügye volt. A gyűlés, amelyen többezer földműves je­lent meg, követelte, hogy ha ebben a nagy­­jelentőségű kérdésben határozni akarnak, ezt semmi esetre ne tegyék a lakosság más kérdezése nélkül. A trón betöltése nem történhet meg csak­is népszavazással, — hangoztatták egyöntetűen a Gróf Bethlen István miniszterelnök egyéb­ként valószínűleg már a legközelebbi napok­­ban Debrecenben beszámolót tart a királykér­désről. Állítólag ezen a beszámolón fog az Ottó ügyre vonatkozólag az első döntő kijelentés elhangzani. TmTT?TTTtlTT?TTTTTm?TmmTTTmmtmmTTTTTTTT Megkezdődött a nagy hajsza A mogproh és zsidók ide elhullott a nagyváradi érettségi küzdelemben román egy se hahóti Nagyvárad, július 1. Ebben a városban jobban fáj, jobban is fájhat, ami az iskolákban történik. Hiszen Nagyváradon tanítottak közel egy évszázadig a premontreiek, akiket kiüldözt­ek innen. Akik­nek nem sietett a segítségére egyetlen román közéleti tényező sem, holott tudta, a maga bő­rén érezte, hogy mi az: jó professzor a kated­rán, igazságos és elfogulatlan. A promentrei gimnáziumban a fehér-reve­­rendás tudósoknál békében száz és száz román tanuló nevelke­dett, aminthogy százakra rúgott a zsidók száma is és reformátusok is akadtak a padsorokban legalább ugyanannyian. De az oktató tanár sohasem nézte a katholikus intézetben se a vallását se a nemzetiségét a diákjának, azt nézte, tud-e és azt várta, hogy ember legyen belőle s egyengesse az útját jóelőre a gimná­zium boltíves falai alatt. Bnd János a román nemzetiségű magyar mi­niszter éppenugy, innen került ki, mint dr. Lázár Aurél a nemzetiségi küzdelem előhar­­cosa, vagy dr. Zigró Miklós, az új liberáli­sok erdélyi pártfőnöke. A románok közül éppenugy lehetett bárki szín jeles, mint ahogy volt is az átkos elnyomó magyar uralo­m alatt és mint ahogy nem lehet és nincs ma már a középiskolákban sem elő­meneteli lehetőség a kisebbbségi diák számára. Még most a felszabadító demokrácia tizedik esztendejében is Anghelescu elpusztíthatatlan szelleme ural­­kodik a romániai közoktatásban és minden szemforgató farizeuskodás hiába­való, ahol a valóságot úgy illusztrálja maga a könyörtelen élet, mint most a nagyváradi érettségi vizsgák alkalmával. Egy kolozsvári tanárt, Th. Capidan profesz­­szort küldöttték ki vizsgabiztosul és már az írásbelin elhullottak a kisebbségi di­ákok. Százkilencvenöt jelentkezőből egyharmad bu­kott el, de az elbukottaknak nyolcvan százalé­ka magyar, vagy zsidó vallási­. Viszont a Gojdn lyceam román szekciójá­nak 34. tanulója közül egyet sem buktattak el, de a magyar tagozat 15 diákjából már négy nem felelt meg, míg a zsidó Lyceum tizennégy érettségi írásbelire jelentkezője köztü­ hetet utasított a bizottság vissza. De talán még a bukási százaléknál is jobban beszélnek ezek az osztály­létszámok: 15 ma­gyar fiú a magyar tagozaton és 14 zsidó diák a Lyceumban. Alig 30 kisebbségi fiatalember te­hát, aki el tud vergődni a bakkalaureatusig, ugyanakkor amikor a békeévekben a gimná­ziumban és főreálban legalább 70—80 volt egy egy évben az érettségizők száma. Borzalmas statisztika, amely ily végzetesen figyelmeztet egyetlen megmaradt értékünk, a városi intelligencia pusztulására. Tervszerű politika vitte a kisebbségeket romlásba és most ugyanez ismétlődik meg szellemi téren is. Július 3

Next