Brassói Lapok, 1930. november (36. évfolyam, 242-266. szám)
1930-11-06 / 245. szám
0£VQS2Lehatelít és igazgató bácsiak ! Amikor az igazgató-főorvos szekundát ír a „kollega urnak...” Az új egészségügyi törvény szigorú középiskolai rendszert vezet be az állam közegészségügyi intézményeibe Törvényszakaszok, amelyek a kórházi orvosokat a segédszemélyzettel állítják egy nívóra Személyi és politikai ellentéteknek szolgáltatják ki a fiatal orvos-generációt ! Brassó, november 4. Az új egészségügyi törvénnyel kapcsolatos elégedetlenségek az ország orvostársadalmát nemzetiségi különbség nélkül egy táborba tömörítik össze. Részletesen foglalkoztunk már a törvénynek az orvoskamarákra vonatkozó, speciálisan kisebbségi sérelmet jelentő rendelkezéseivel, de egyoldalúak volnánk, ha nem adnánk hangot azoknak az elégedetlenségeknek is, amelyek éppen a törvénytervezőkhöz legközelebb eső orvostársadalmi rétegben az állami szolgálatban álló kórházi és más egészségügyi intézményeknél foglalkoztatott fiatal orvosgenerációban egyre erőteljesebben nyilatkoznak meg. Az állami szolgálatban álló orvosok túlnyomórészt egészségügyi intézményekben tevékenykednek és a különböző kórházakban, laboratóriumokban, hivatásukat minisztériumi feinevezés útján töltik be, az illető intézmény igazgató-főorvosának irányítása mellett. Az új egészségügyi törvény ezeknek az igazgató-főorvosoknak jogkörét feltűnő módon kibővíti és ezzel egészen új alapokra fekteti a kórházi orvosok és az igazgató-főorvosok közötti eddigi jogviszonyt, kimondottan az alantas orvoskategóriák kárára. A törvény 4. fejezetének 220—232 szakaszai a középiskolára emlékeztető módon körvonalazzák meg az igazgató-főorvosok és alantas orvosaik viszonyát és indokolatlanul olyan szituációt készítenek elő, amely az ország egészségügyi intézményeinek inkább több kárára, mint hasznára lesznek. A törvény negyedik fejezetének 227. szakasza kötelezi az igazgató-főorvosokat, hogy időszakonként írásbeli jelentéseket terjeszszenek fel a minisztériumhoz az alantasaik aktivitásáról, teljesítményeik értékéről és minőségéről. Az évi aktivitási jelentésekről év végén statisztikai kimutatások készülnek, amelyekből gyorsan áttekinthető módon állapítható meg minden egyes alorvos és egészségügyi alkalmazott tevékenységének értéke. Ennek megkönynyítése érdekében az érdekeltek önmaguk kötelesek egy aktivitási kimutatást vezetni, önmagukról, amelyet hierarchikus főnöküknek adnak át Ezt a főnök ugyancsak véleményezni köteles A minősítési táblázatok az egyes kerületi igazgatóságokhoz futnak be, ahol a kerületi igazgató ugyancsak felül-osztályoz, megadja az illető diplomás alkalmazott évi rendes érték minősítését. Ezt az érdekelteikkel a kerületi igazgatóság közölni fogja. Fellebbezni az osztályzatok ellen csakis a minisztériumi adminisztratív bizottság útján lehet, amely három tagból áll. A 228. szakasz továbbmenőlegesen az ország valamennyi egészségügyi intézményét és azok alkalmazottait öt minősítési kategóriába osztja. A 228. szakasz kimondja, hogy a minősítéseket figyelembe veszik a helyek változtatásánál, az előléptetéseknél, kitüntetéseknél, sőt az újabb kinevezéseknél is. Akinek rossz a minősítése, az megöregedhetik a helyén? Nem, a törvény 230. szakasza azt rendeli, hogy mindazok, akik két egymásután következő évben rossz minősítést kapnak, elveszítik szerzett rangjukat az előléptetéseknél és előbbeni pozíciójukat csakis abban az esetben szerezhetik vissza, ha két újabb egymásutáni évben jó jegyeket érdemelnek. Viszont az a főnök, aki a minősítéseknél valótlan adatokat ír be, akár pro, akár kontra, külön fegyelmi tanács előtt kell feleljen tettéért. Az új egészségügyi tanács „orvosnebulói“ a 230. szakasz értelmében tíz napon belül fellebbezhetnek a kerületi egészségügyi igazgatóságokhoz, ugyanakkor, amikor a minisztériumi Comisia Administrativához is bejelentik sérelmeiket. Az utóbbinál azonban meg kell jelennie úgy a rosszulminősített alorvosnak, mint a kerületi igazgatónak is, személyesen. Viszont: a rossz kalkulust nem az igazság esetleges kiderítése fogja megváltoztatni, hanem a későbbi jó magaviselet. Szóval, megint csak a kerületi igazgató kerül felül és az állami alorvos alulmarad. Ezenfelül a minisztérium elvárja, hogy a jó jegyért küzdő diplomás alkalmazottja külön is ki fogja magát tüntetni az igyekezetben. A 4. fejezet 232. szakasza hasonlóképpen rendelkezik a klinikák, a kórházak, állami egészségügyi intézmények segédszemélyzetéről is. Az új egészségügyi törvény végrehajtási utasítása még nem jelent meg és így nem tudni, milyen gyakorlati eszközökkel hajtják végre az állami egészségügyi intézmények orvosszemélyzetének ezt a furcsa megrendszabályozását. Attól eltekintve ugyanis, hogy a törvény fent idézett rendelkezései szomorú vallomást képviselnek a minisztérium véleményéről saját kinevezettjeivel kapcsolatban, lehetetlenség nem találnunk természetesnek, hogy a magas intellektuális nívót reprezentáló állami közegészségügyi alkalmazottak, a klinikák, kórházak és egyéb intézmények orvosai magukra nézve megszégyenítő módon sérelmesnek látják ezt a rájuk hozott iskolai rendszert. Ám egzisztenciálisan is érinti sokukat az a tény, hogy állásuk, sőt jövőbeli előmenetelük e»é©«a©®©»©®«®®»«---------------------------is ki van szolgáltatva felettes kollégájuknak, az igazgató-főorvosnak, aki szigorúan kihegyezett ceruzájával egy-kettőre beírja a végzetes szekundát, ami könnyen az egész küzdelmes pálya kettétörését is jelentheti. Az ország számos közegészségügyi intézményében az igazgató-főorvos sokkal fiatalabb, mint alárendelt kollégája, sok intézménynél pedig nem is szakorvos került az illető szakintézet élére. Milyen végzetes differenciákat idéz fel a törvény ilyen esetekben, az félő, hogy módunkban lesz látni már a közeljövőben. Szándi Iván: nem említjük meg a kérdés politikumát, amely ugyancsak könnyen lehet mozgatórugója egyes személyi ellentétek egzisztenciáramenő kirobbanásának. A törvény idevonatkozó rendelkezéseitől eltekintve a kórházi orvosok (medic auxiliarele, sedundar-ok) ugyancsak meg vannak fosztva attól az eddigi joguktól, hogy rendelőt nyithassanak. Ez a rendelkezés anyagilag szorosan az állami intézménynél élvez-Mi javadalmazásukra utalja őket. Most, hogy a kórházi szolgával egynivójó minősítésben fognak szerepelni a minisztérium nyilvántartásában, közvetlen főnökük kénye-kedvének kiszolgáltatva és mégis kollegiális alapon. — ezt a lényegében véve szabad pályát lateiner-kategóriává alakítja és azt a veszélyt rejti magában, hogy egyesek a politikát még jobban belecsempészhetik az egészségügy védelmi szervezetébe Kisebbségi szempontból, — mondanunk sem kell— újabb kiváló organizáció a kisebbségi orvosok csendes blokádjára. Olyan Csendes blokádra azonban, amely esetleg egy egész életre ható keserves tanulságot eredményezhet. Megállapíthatjuk, hogy ez a furcsa ellenőrzési rendszer, — bármily indokoltnak is látszik sok esetben, — nem a kodifikátorok célját fogja megvalósítani, hanem éppen ellenkező eredménnyel, az állami vonatkozású intézményeink belső békéjét ássa még jobban alá. November 6 AZ EPOCA: Stirbey herceg volt az, aki megmérgezte Románia erkölcsi és gazdasági életét Bukarest, november 4. A resicai üzemek igazgatósága ma este ül össze, hogy döntést hozzon Stirbey herceg, az eddigi elnök távozási szándékával kapcsolatban. A misztikus múltú és zavaros jelenti herceg már hónapokkal ezelőtt bejelentette lemondását, az igazgatóság azonban mindezideig még nem döntött a kérdésben. A beavatottak úgy tudják, hogy az igazgatóság minden további nélkül elfogadja Stirbey herceg lemondását, mert a herceg a király visszatérésével politikailag lehetetlen helyzetbe került s igy véglegesen külföldre kíván költözködni. Helyét minden valószínűség szerint Baliff tábornok foglalja el. Ezzel a régebb keletű közgazdasági szenzációval kapcsolatban az Epoca most remükve érdekes cikket közöl. Gyászkeretben számol be Stirbey herceg múltjáról és politikai szerepléséről. A cikk címe: Temetés, tartalma pedig rendkívül súlyos kritikája a herceg egyéniségének, sőt egyes kitételeiben egyenesen becsületsértő. Többek között megállapítja, hogy Stirbey herceg volt az, aki megmérgezte Románia erkölcsi és gazdasági életét s abba a lehetetlen balkáni helyzetbe kergette az országot, amivel most minden ereje megfeszítésével küzd. A vakmerő és kegyetlen kritika óriási feltűnést keltett egész Bukarestben. Szerkesztői üzenetek D. P., Constanţa. Tessék megreklamálni a sorsjegyet. Nincs kizárva, hogy a bécsi cég elküldte önnek, de mivel Romániában nem szabad árusítani, a postán, megsejtve, hogy mi van a levélben, elkobozták. Azért kell ügyelni az ilyenféle vásárlással. B. P., Kézdivásárhely. A határozottan helytelen és tilalmas eljárás ellen (a durva magatartásról nem is szólva) az igazgatósághoz kellene fordulniok panaszukkal. Alkalmilag mi is személyesen közvetítjük a sérelmeket. Épületes beltelek. A kisorsolásnál annyi illetéket fizet, mintha az eladott ház után fizetné: 7,92 százalékot. Csak egyszerű kérvény kell a pénzügy igazgatósághoz, semmi más, 11 lejes bélyeggel. 28248 sz. előfizető. Ott a városban kell informálódnia a vízdíj visszamenő szedésének a jogáról, mert a rendszer nem mindenütt egyforma. Minden esetre feltűnő és furcsa, hogy öt évre visszamenően akarják megfizettetni. Mivel bizonyára nem lesi egyedül a sérelmével, forduljanak a primárhoz, vagy a bírósághoz. Az önkéntességhez érettségi kell, az idő előtt való katonáskodás lehetséges, de körülményes. Kétségbeesett. A törvény azt mondja: az özvegy, ki férjével mint tisztviselővel két évig terjedő ideig együtt élt, a férjnek járó nyugdíj 26 százalékát kapja, amely minden többletházassági év után az ötödik évig 8 százalékkal emelkedik, önnek tehát joga van özvegyi nyugdíjra. Aggódó férj. Még annyira a kutatás és kipróbá-I lás stádiumában van az a „gyógyító“ módszer, hogy hiába kérnének orvosságot attól a bécsi dok- s tortól. Az ilyen természetű betegségnek ma is az operáció az egyetlen mentő, vagy élethosszabbító gyógyítása. Kívánságát egyébként közöltük bécsi tudósítónkkal. Ha művészi kivitelű MODEM BÚTORT akar, tekintse meg SzékelyRéti erdélyrészi bútorgyár r.t. Marosvásárhely brassói fióküzletének Kolostor-ucca 33. elegáns bútortermeit. Romániában messze elöljáró technikai felkészültségünk lehetővé teszi, hogy az új Idők architecturéjának leegyszerűsített formáit 3 évi garanciával igen olcsón rész) ' ‘fizetésre is árusíthassuk. . zg. 8341 ül .