Brassói Lapok, 1932. szeptember (38. évfolyam, 198-223. szám)
1932-09-01 / 198. szám
I SZEPTEMBER 1. A konverziós mentőcsónak „Hiába minden, megoldás nincsen". Argeloianu parlamenti beszédéből. A hajó nyilvánvalóan sülyeslt, zivataros tenger közepén, amelyet az összes világtérképeken úgy jelöltek, hogy: világválság. Az iránytű felmondta a szolgálatot, a kapitányok, kormányosok és tisztek zsebrevágták a busás fizetést, de minden ígéretük a megtalálandó part irányában áltatásnak bizonyult. Ha a kétségbeesett utasok néha fenyegetően a nyakukra másztak vállukat vonogatták és szertemutogattak a viharzó óceánon, nézzétek, ez a hajó is sülyed, az is, amaz is. Mert ennek a tengernek a neve: világválság. De mikor már megijedtek az utasnyáj vészjósló arcától, nagy vonakodva mégis kezeltek leeregetni egy mentőcsónakot. Rá volt írva: konverzió. Ahogy a daruk jajongva megcsikordultak, hogy leeresszék a mentőbárkát, a tisztek még végigrikkantották a fedélzeten: „Leborulni és hálaimát zengeni nekünk, hogy megmentünk benneteket!" A sokaság leborult, kezet-lábat csókolt, hálaimát mondott s azután szorongva várta a menekülést. De a tisztek végigkacsintottak gyakorlott szemükkel az utasok arcán és rámutattak egy külön csoportra, amelynek garmadája hallgatagon állt ott, de éppen némaságukban volt valami ijesztő. Arcuk barna volt, mint a földtelen tűrő tömege, amely paloták és autók hetyke zaját hordja hátán. És mély ráncok szaladtak keresztül a viharedzett öreg utasok arcán, mint évezredes korbácsütések nyomai. A tisztek rájuk mutattak. — Ezek menekülnek, nekik van rá a legnagyobb szükségük. Akkor a hopponmaradt utasok zaja felzúgott. Illedelmes kérésre nyújtották fel két iskolásgyermek-ujjukat és kiabáltak karban és külön-külön: — Mi is akarunk, alattunk is sülyed a hajó! Iparosok üres kezet emeltek az égnek, mert végrehajtók kiragadták belőle az utolsó kenyérkereső szerszámot is. Kereskedők statáriális adóvégzéseket és benelük brilliánsainak zálogcéduláit lengették. Nyugdíjasok, hadirokkantak beváltatlan utalványok csomóit emelgették. A földbirtokosok is igazolták nyomorukat, milliós váltókat mutogatván és fennhangon rajongtak. Nem fut jól a csikó, sem a versenytéren, sem a kaszinóban és a búzáért is keveset szurkol le a szenzor. Vegyenek fel minket is! És felrajongott mindenki a hajón, minden rangból, foglalkozásból, fajból és korból. Nem is szólva a hajófenék patkánysűrű népességéről, akik egyéb vagyon híján csak puszta, amúgy is nyomorúságos életüket szerették volna konvertálni, meghosszabbítani kicsikét, lehetőleg a partraszállásig. Mert a hajó bordázatán nagy sebek hasadtak és sokan fulladtam felpuffadtan úszkáltak már a beáradó ár tétjén. Könyörgő karok erdeje emelkedett a viharos égnek. Mindenki rárohant volna az egyetlen nyomorult kis mentőbárkára. A kormányosok azonban vállat vontak és szóltak: „annyian nem férnek rá. És felmentek dús bufelejtő lakomára a legfelsőbb fedélzetre, ahová legkésőbb nyomul fel az ár. Elbusult zúgolódás zengett a nyomukba, de csak mennyire az utasok bátorságától tellett, mert a nagyon hangosak számára mindig készen állott a sósvizben áztatott, keménysebzésü hajókötél. Akkor az egyik aranypaszomantos cinikus mosollyal odasétált a morgó tömeghez és odaköpte nekik, kivéve a pipát a szájából. .. . . n. _ Ugyan ne esenkedjetek annyit, H hiszen az a mentőcsónak is aligha menekül az örvényből, ha elsülyedünk. Nincs megoldás, nincs menekvés. — Urunk, okos urunk, nagy urunk, gazdag urunk, hát akkor mi lesz mindnyájunkkal? — visítottak fel mindenfelől.ő azonban vállat vont, ő nem érezte magát feleletre kötelezve és felballagott a többiek után a legfelsőbb fedélzetre.Az utasok pedig kalapácsoló szívvel néztek szét az örvénylő horizonton, a közelgő tél jéghegyei és dermesztő szelei csebe. •V •ti • mélyen leszállított árak mellett Wilhielm Oberth N. G.-nél BRASSÓ, KORONA-szállóval szemben A végletek találkoznak Amerika és a szovjet Japán ellen — Közös fradikikötőt építenek — Orosz rendelések tömegét kapja az amerikai hadiipar Berlin, augusztus 50. Német politikai körök különös érdeklődéssel kisérik a szovjet és Amerika között folyó tárgyalásokat. Újabban feltétlenül beavatott forrásból az a hír terjedt el, hogy a newyorki Chaise National Bank negyvenmillió dollár kölcsönt ad a szovjetnek. A német lapok rámutatnak arra, hogy a bejósolt orosz-amerikai közeledésnek ez az első jelentős lépése, amelyet azonban rövidesen újabbak fognak követni. A német közlemények a leghatározottabban állítják, hogy a kölcsön realizálásával egyidejűleg bekövetkezik a szovjet diplomáciai elismerése Amerika részéről. Ugyanakkor Amerika eltörli az eddig követelt háború előtti orosz adósságokat. Ezek a tartozások a cáridőkből maradtak fenn s eddig vita tárgyát képezték, mert Oroszország nem akarta elismerni azokat. Ennek a nagy engedménynek az az ára, hogy a jövőben a szovjet összes hadiipari rendeléseit amerikai cégeknek fogja adni. Ebből a célból Amerika és a szovjet között egyezmény létesül, amely részletesen megszabja a politikai és gazdasági együttműködés részleteit. Papen és Hitler között meghiúsult az utolsó tárgyalás is Karhatalom ködme alatt tufiál med a német birodalmi unities! A centrum és Hitler koalíciói között — Nemzeti szocialista lesz a birodalmi gyűlés elnöke Berlin, augusztus 20. Kedden délután a német birodalom szinte háromhónapos izgalom és hol csendes, hol véres polgárháború után elérkezik ahhoz a határkőhöz, amelynél eldől nemcsak a Papen-kormány, hanem az alkotmányosság, vagy a diktatúra kérdése is. Az utolsó 24 óra leforgása alatt, a német politikai csoportok elkeseredett versenyfutásának finisében ismét bizalmas tanácskozások voltak a kormány és a nemzetiszocialisták, továbbá a centrum és a nemzetiszocialisták között. Egészen logikus és szükségszerű volt mind a két megbeszélés, mert egyrészről a kormánynak van szüksége a hatalmas ellenzéki tábor pillanatnyi jóindulatára, vagy legalább is semlegességére, másfelől pedig az ellenzéknek is fel kellett készülnie arra, hogy a Papen-kományt megakadáyozza a parlament feloszlatásában és a diktatúra bevezetésében. Mindkét oldalról tehát az az álláspont győzedelmeskedett pillanatnyilag, hogy az alkotmányosság látszatát meg kell őrizni. A münsteri beszámoló után Papen kancellár és Gaál báró birodalmi belügyminiszter visszataztak a német fővárosba, ahol hétfőn együttesen fogadták Hitlert, a nemzetiszocialista párt vezérét, s ez a tárgyalás rendkívül érdekes, bár a jelek szerint teljesen eredménytelen volt. Papén ugyanis arra kérte Hitlert, hogy a nemzetiszocialisták a birodalmi gyűlés megnyitásán szüntessék be az obstrukciót és ne szavazzák le a birodalmi kormányt. A tárgyalásokról szóló jelentések szerint sem Papén, sem Hitler nem adták fel álláspontjukat s a horogkeresztes vezér kijelentette, hogy a kancellár kérését nem teljesítheti. A másik tárgyalás a nemzetiszocialisták és a centrum között játszódott le. Ennek az volt a célja, hogy a két párt magatartását határozzák meg a birodalmi gyűlés megnyitó ülésére. A két párt megállapodása szerint a nemzeti szocialisták nem csinálnak botrányt, hogy Klara Zetkin kommunista képviselőnőt megakadályozzák a korelnöki szék elfoglalásában, hanem megelégednek a formális tiltakozással. Erre azért van szükségük, mert nem szabad megakadályozniuk ez új parlamenti elnök és tisztikar megválasztását, különben már idejük sem volna arra, hogy a birodalmi gyűlés feloszlatásának terve ellen nyomatékosan tiltakozhassanak. A centrum és a nemzetiszocialista párt tehát megegyezett s a birodalmi gyűlés premierjén nemcsak ebben a tekintetben támogatja egymást, hanem abban is, hogy a tisztikar élére odavigyék a maguk embereit. A birodalmi gyűlés ugyanis az ünnepélyes megnyitó után még egy ülést tart a tisztikar megválasztására. A nemzetiszocialisták és a centrumpárt megegyezése értelmében a birodalmi gyűlés elnökévé nemzetiszocialistát választanak, legnagyobb valószínűség szerint Stör képviselő személyében. Az egyik alelnöki méltóság a centrumé lesz. A centrum jelöltje Esser képviselő. Hírek szerint az egyik alelnöki tisztre Sckenert, a Graf Zeppelin parancsnokát is jelölik. PAPENÉK S HINDENBURG ELŐTT Papen kancellár, Gaul birodalmi belügyminiszter, Schleicher tábornok és Meissner, a Hitlerrel folytatott tanácskozás berekesztése után Neudeekbe utaztak, Hindenburg birodalmi elnökhöz, akinek jelentést tettek a politikai helyzetről, a birodalmi gyűlés megnyitásával előálló helyzetről és a birodalmi kormány gazdasági programmjáról. A pártok nagy izgalommal készülnek a birodalmi gyűlés megnyitására. Ezt megelőzően a nemzetiszocialista képviselők a Kaiserhof-szállóban. Hitler főhadiszállásán összegyűltek és hűséget esküd Üzlet, üzlet... Ami a kereskedelmi részt illeti, az amerikai ipar biztosítékot kap, hogy tömeges rendelésekben lesz része Oroszországból Az amerikai kormány így akarja enyhíteni a munkanélküliséget. Politika, téren pedig a szovjet és Amerika egyesült ereje helyre fogja állítani az egyensúlyt a távolkeleten és megsemmisítik a jelenlegi japán hegemóniát. Ez az utóbbi kérdés annyira égető Amerikára nézve, hogy mielőtt még az orosz-amerikai megállapodás létrejött volna, máris amerikai mérnököket küldtek Keletszibériába, akik a japán tenger felé eső orosz parton tengeri kikötőbázist építenek. A kikötők a legkitűnőbb amerikai mérnökök vezetése alatt épülnek. A washingtoni kormány a mérnökökön kívül szakmunkások egész seregét bocsátotta a szovjet rendelkezésére és a legmodernebb amerikai gépeket szállíttatta oda, hogy az építendő stratégiai pontok a legfejlettebb haditechnika minden vívmányával el legyenek látva. A kikötőt természetesen az orosz és amerikai flotta közösen fogja használni — szükség esetén... Így került szövetségbe, sőt mondhatnánk barátságba, a világ két legeltérőbb felépítésű állama. Amerika, a legfejlettebb kapitalista ország és az orosz szovjet, a kommunista államrend képviselője. A két félelmetes világhatalmat főleg a legutóbbi idők két döntő jelentőségű eseménye kényszerítette szövetségbe: az ottawai angol világbirodalmi konferencia és japán imperialista rablóhadjárata a távolkeleten. Az ottawai konferencia határozatai: az angol világbirodalom tartományainak egymás közti fokozott áruforgalma. Amerika számára kivitelének érzékeny csökkenését jelenti, Japán terjeszkedése pedig a gyarmatosított Kínában veszélyezteti az amerikai gazdasági érdekeket. Az amerikai-orosz barátkozás nagy riadalmat okozott nemcsak Japánban, hanem Európában is. A legérzékenyebben sújtja, Németországot, amely az utóbbi időben felhagyott eddigi oroszbarát politikájával s most válaszul a szovjet elvonja tőle hatalmas ipari rendeléseit. A berlini jelentés is hangsúlyozza, hogy német hivatalos körökben óriási megdöbbenést váltott ki az amerikai-orosz szerződés hire. A rapallói egyezmény, amely a német-orosz barátság alapja volt, ezek után szinte semmisnek tekinthető. tek a vezérnek. Megfogadták, hogy parancsait és utasításait mindenben híven fogják követni. De éppen olyan lázasan és aggodalmasan készül a birodalmi kormány is a parlament előtt való bemutatkozásra. Számolnak azzal, hogy a fővárosban délután zavargások, vagy legjobb esetben is tüntetések lesznek s éppen ezért az egész berlini rendőrséget nadókészültségbe helyezték. A Reichstag épületének környeíze a rendőrség és katonaság szállja meg s igy a német birodalmi gyűlés szuronyok és gummibotok védelme alatt tartja meg megnyitó ülését. Dolgoznak a vasgárdisták Egy színdarab miatt inzultálták Galacon a zsidókat és szembeszálltak a rendőrséggel Bukarest, augusztus 50 Galacon hétfőn este a vasgárdisták, mintegy kétszázan, felverték a várost és megverték, inzultálták az utcákon és nyilvános helyeken talált zsidókat. A garázdálkodás ürügye az volt, hogy a Galacon játszó zsidó színtársulat egy ilyen című darabot szerepeltet a műsorán. A marasesti fronton semmi újság. A kivonult rendőrök, kiknek még a revolvereit is elvették a vasgárdisták, csak megerősített osztagokkal akadályozhatták meg a nagyobb vérengzést és pusztítást. Lelkesen ünnepelték a hazatért magyar olimpiai bajnokokat Budapest, aususitus 30 Hétfőn este hazaérkeztek az olimpián részt vett magyar tornászok, birkózók, atléták és hölgy vívók. A hivatalos üdvözletre Pelle világbajnok válaszolt. A fogadtatásra több ezer főnyi tömeg gyülekezett össze, amely lelkesen ünnepelte a bajnokokat és vállon vitte őket autóikhoz. Az olimpikonokat végig a városon lelkesen ünnepelték. Kínai matrózok lázadása egy angol hajón Róma, augusztus 30. A „Haliotis" angol petróleumszállító hajó fedélzetén lázadás tört ki. A hajó huszonhat főnyi kínai legénysége a rossz bánásmód miatt fellázadt, megtámadta a kapitányt és a hajó hat angol tisztjét. A kapitányt súlyosan megsebesítették. A lázadás még a kikötőben történt és a gyorsan előhívott olasz katonaság megfékezte a matrózokat, akiket most szigorúan meg fognak büntetni. A bukott bankok betéteseinek izgalmas gyűlése Bukarest, augusztus 50. Viharos gyűlést tartottak tegnap a bukaresti Eintracht étteremben a bukott bankok betétesei. Ventura elnök megnyitó beszéde során örömmel üdvözölte az aradi betétes társakat, akik bűnvádi feljelentést tesznek a Banca Marmorosch aradi fiókja ellen. Óriási felháborodás kísérte Nicolae Joan gimnáziumi tanár bejelentését, hogy a Banca Nationala likvidálni akarja a Banca Marmorosch nála fennálló ezerkétszázmillión felüli tartozását és azt kívánja hogy a bank aktíváiból kétszáz millió is többet kapjon, mint amennyi a követelése. Coanda a konverziós törvényt bírálta. Elefterie ügyvéd felszólalásakor majdnem botrány tört ki, amelyet egyes verziók szerint a Banca Marmorosch által felbérelt egyének akartak rendezni. Végül Foriza rokkant kapitány számolt be Blank Arisztiddel folytatott tárgyalásairól. Állítólag a bankvezér megígérte a betétesek követeléseinek figyelembevételét. A gyűlés izgatott hangulatban ért véget. „A hajfény“ hajhiíjiéniát is jelent: Hogyan óvjuk meg hajunk egészségét? Ha utána *lelitjük minden fajmosás után a Feketefejü „hajfénnyel"! A Feketefejü „hajfény" a megpuhult haji, újra rugaink_a *®sz' — adstringálja — és eltávolítja a hajból a lúgos maradványokat — tehát neutralizálja. A haj sima és rugalmas lesz tiszta fényben ragyog: a Feketefejű „hajfény" a haj fiatalítója. A „hajfény" minden Feketefejű Extra-shampoon csomaghoz mellékelve van. Ehhez járul a praktikus habszemvédő, mely lehetővé teszi, hogy a fejmosást nyitott szemmel végezzük! Képviselet: Bartmes, ügynökség, Braşov. B. L. 3. OLDAL