Brassói Lapok, 1934. április (40. évfolyam, 75-97. szám)

1934-04-01 / 75. szám

mmm «URM XL. évfolyam Werkeság?" Vasárnap 75 szám. Szele Béla dr. 1934. évi április 1 ELŐFIZETÉSI AU­AK: Belföldre, portai szétküldéssel postautalványon átutalva, vagy a kiadóhivatal pénztárához befizetve havonként 60 lej. Aki pénzbeszedő megbízott m­ap fizet, az beszedési díj címén Brassóban további 2 lejt, vidéken 6 lejt fizet havonta. - Kézbesítési díj havonként 8 lej. - Külföldre negyedévre 300 lej, félévre 600 lej, egész évre 1200 lej. - Magyar­­országon negyedévre 12 pengő, félévre 24 pengő, egész évre 48 pengő - HI KDE ÜSSEK díja hirdetési oldalon 5 lej, páros (bal) szövegoldalon 0 lej, páratlan (jobb) szövegoldalon 6 lej négy­zetcentirméterenként. Hirdetési díjak előre fizetendők. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Brassó, Károly király utca­­36—58. telefonszámok kiadóhivatal 82., szerkesztőség 83. )­­­ I MOLTER KÁROLY: Húsvéti cikk egy újfajta palotáról Emeletes haza! Ezt a szép jelzős­ kifejezést csak úgy futólag veti oda, duzzadó sovinizmusok idején, a­­Ta­nú'" szerkesztője, Németh László. A fortagáz­­készítő Nyugat és a pattanásig feszült Köz­ép­­európa és Balkán plattenein, mint ráhullott forró vízcsöpp, párává sistereg ez a gyönyörű jelszó, pedig a diplomáciai kofálkodás már a gyermek előtt is hitelét veszti. De ugyanek­kor árván ténfereg a hadilármában Julien Benda békítő bölcsesége is. „Discours á la nation Européenne.“ Nem lehet tudni, mit un jobban a közönség: az enteute-ok és alliance­­ok fegyverzaját,­­ testületi­­osztályt, vagy osz­tály­szenvedély­t-e, vagy a népegyedek gazda­sági és érdekpolitikai csoportosulásának híg el­méleteit? Minden elkopott már, aludni volna jó, é­s íme, az éber írói lelkiiismeret megint húsvéti szóra buzdul: építeni kell tovább az emeletes hazát! Aki látta Le Corbusier fantasztikus képeit, a mérföldes térfogatú gúlaházakat, melyek mindegyikében egy-egy városnyi tömeg lakha­­tik egyéni komfortban, aki elhitte, hogy a füg­gőkének és egymás fölé tenyésztett parkok, az utcányi lakosztályok emeletei tízezrek egész Életigényét szolgálhatják egyszerre, azok meg­próbálhatják elképzelni az emeletes hazát is. A bécsi Marx-udvarok kisközségek, kezdő kol­­lektívumocskák csupán a francia építőmester terveihez képest, de a Le Corbusier házvárosai is csak akolnyi látomások a Németh László álmához viszonyítva. Mert az emeletes haza méreteiben messze túlszárnyalja a régi, szűkre- szokott hazafiak gondolkodását és a technika mai állása, meg a civódó kisnemzetek retoriká­ja idején mégis — az egyetlen életlehetőség. A nemcsak fölfelé, hanem szélességbe is kiter­jesztett Svájc, melynek emeletes hazája lelki traverzeken nyugszik, az egyetlen magasabb realitás mai alacsony szuronyhazafiságunk re­ménytelenségében. Maholnap ugyanis kilőnek a messzehordó ágyak az ország közepéből a másik országba. És a repülők az órák törtsei alatt meglátogat­hatják egymás duodec­honának fővárosait. Igen közeli szomszédok lettünk, vagy tucat­nyi nép a Dunamed­encében, s ha akarjuk, ha nem, ha még egy Irtóháború árán, vagy anél­kül,­­ kénytelenek vagyunk a mai költői utó­pia holnapi megvalósulásához a követ hordani. Ami most még művészi Szavak játéka, holnap alapárok, tégla és vakolat lesz, ami most fél­­rebillenés a reálpolitikától, az egyensúly lesz és matematika, gyógymód a mai kuruzslás he­lyett. És a szobatudósokon mosolygó perc-köz­gazdászok, vagy sperc-államférfiak ellenére ki­kényszerül, a földből nő ki majd emeletes ha­zánk, mely nélkül Európa-ország körvonalai még csak elő sem bontakozhatnak. Mindenkinek van ugyanis egy hazája, melyet szeret és amelyben háborítatlanul élni akar. Nem is lényeges e haza milyensége, tartalma, államformája, úgyse szerethetünk egy másik tökéletesebbet jobban. Mint ahogy nem a vá­rosegyén gazdasági és etn­ikai természete köti az embert egy-egy civilizációs csomóhoz: súly­talan, anyás intimitások, iz és élmény hajszál- romságai, az emlékek rétegei azok, amikből a szülőváros és haza iránti szeretet fölépül. Igaz, hogy most a honszeretet patetikus kellé­keit szedték megint elő, most folyik az új fér­­finevelés a heroizmusra és következményeire, éledőben a misztikus erők és korbáccsal vetik félre a józanság apostolait: nő a gyűlölet az emeletes hazák iránt! Minden földszint lázad, nem­ bírják el a falat, ha emelettel rakják meg őket, azért — ó, dicső logika, — előbb a szom­szédos földszint-hazát le kell rombolni. Azért most a legnépszerűtlenebb a Németh László eszméje, a legnevetségesebb, valószínűleg a leg­hasznosabb és legkrisztusibb is. Nézzünk kissé a mélyb­e, illetve magasára és higgye, aki hin­ni tudja, mert lehetetlen ... * Feleségem karót vásárolt a székely gazdá­tól, aki lerakja az árut az udvaron. Angilsom zsörtölődik a vásár fölött: ilyen rossz karót csak az vásárolhat, aki nem ért hozzá! A gazda karba teszi kezét: — Csak az tudhatja, hogy a karó jó-e, aki beleül! Anyósom sértetten fordul a házba, én ureg vallate­, kezdem az atyafit: — Red, Bátya, tavaly is szállított nekünk karót? — Én igen. De tavaly még ott laktak a ve­vőim a megyeháza mellett. Akkor azért is drá­gább volt a karó. Még látni se tudom a me­gyeházát. Mindjárt megharagszok. 523323 — A megyeháza miatt? — Attól. Ott soroztak katonának a háború­ba, ahol íregsántultam. — Hová való, Bátya? — Nyárádm­ogyorósi. Itt a Szekéren a cí­mem. — Isten éltesse. Szóval nem szentföldi? — Az úr miket beszél. Mért volna az a né­hány katholikus község a szomszédunkban szentföld? Nem szentebb az, mint mi vagyunk. Tám azért a sok rózsafüzérért? — Megálljon ked, Bátya, ne kezdjünk itt fe­lekezeti csatát! Akármilyen hitvallású az em­ber, a másikét is meg kell becsülni, mert egy­­testvérek vagyunk egy emeletes vallásban. — A tiszteletes úr is mond ilyeneket ná­lunk. De az olyan tréfás ember Valami baj van nála az emeletőn, — szokta mondani a sógo­rom. No, jó egészséget! •M" Emeletes haza, emeletes vallás, ezek azok az eszmék, amelyek miatt legkönnyebben jut m­a­­napság az ember az eme­etes marha címhez. Atomizált társadalomban ki hisz az égbolt egyetemes csillagainak? Ki lát a hon anyagi földszintjéről a szellemi emeletekre? Hogy melyik az első emelet? Egy újvidéki magyar mesélte nekem Szabadkáról lefelé jövet, a bács­kai vonaton: — Valahányszor Topolya felé meghallom a „ly“-nélküli beszédet, hogy „Topolán a golát gömböly golóval lövik,“, de amikor az itteni szerb meg a német szó üti meg a fülemet, ak­kor tudom igazán, hogy otthon vagyok. Kell ez a három nyelv, hogy egészen otthon érez­­­­zem magam... Tudom, hogy igy vágyik a szepességi hon­polgár is a német, tót és magyar nyelvek bár­mi'-egységére is nem menetek nagyot, ha a" ro­mán, német és magyar trió hasonló otthonias­­ságát hirdetem az erdélyi szivekben. Tudora, tudom, ezt nem illik bevallani, sokkal elegán­sabb és hazafiasabb cinikusan és szellemesen az ellenkezőjét bizonyítani. Annyira divat a gyűlölet, hogy idejön, a haza első, többnyelvű emeletére nem illik megtalálni a lépcsőt. Hogy a fülünk ellentmond a szánknak? Le kell vág­ni azt a fület, mely megbotránkoztat. A honi második emeletről viszont divat be­szélni. Azért én, aki nem vagyok azon járatos, éppen csak megemlítem: a dunai országok gaz­dasági egymásrautaltságát. Ez a legnépesebb emelet, komoly bölcsek és sikerek egyformán lakják. Naponta bújnak össze itt, milyen jól elélhetnének, ha a földszint nem ragaszkodnék az autarkiához. Eleven szellem uralkodik oda­­fönt, némi sóvárgás a földszinti javak után és a nyelvek könnyű és felületes kezelése. Ipa­ri és kereskedelmi árucikkek nevei röpködnek a levegőben, kartelek, trösztök szidják, vagy követelik a vámokat, zajos emelet ez, nem az én világom. A harmadik emelet meddő lakóhely, a sziták és elméletek hazája. Itt székelnek a világné­zetek, az osztályképviselők. Itt születnek az orcákon a Szociális tűzrózsák, próféták lejtenek csábtáncokat társadalmi rendszerek ritmusára, ideológusok rendelnek délelőtt, délután és tu­datalattomos szerelmek lihegnek a szalonok­ban. Népes emelet ez, pedig a nép innét szinte ki van zárva. Fölötte a negyedik, az utolsó emelet, melynek lakóit Európa minden orszá­gában egy-egy Németh László toborozza. Ez a toborzás a „minőség forradalmát“ hirdeti, az erkölcs és szellem új nemességét, mely tudja, hogy alatta mi történik és egyformán ismeri a haza emeleteinek lakóit. Munkája a magas­ban az alkotás, bírálat, invenció és összefogás, az emeletek megtérése és az igyekezet, hogy más házak emeleteit rábírják a földszintek összeépítésére. Csak a földszintes házak különbözők, az emeletek azonosak. S valamennyiért tetején la­kik a szabadság. A földszintek termelnek, az első emelet kultúrát ismertet kölcsönbe és ro­­konszenvet épít ezáltal, a második árucserét könnyít, forgalmat, gazdasági vérkeringést se­gít elő, a harmadik emeleten politizálnak és filozófálnak (ősi ösztönök kielégülésére) s a ne­gyedik emeleten a cselekvő gondolat mértéke szerint választják ki az egész emeletes haza leghasznosabbjait... E piától naivság szerint épült emeletes háza, melyet a „Tanú“ szerkesztőjének ötletéből a magam szokáséra fölvázoltam, fölhasználhatná a korporációs és a kollektív szellem eredmé­nyeit. Nem bántaná a fajok érzékenységét, csak a pártokat nem ismerné el, a párt-elfo­gultságokat irtaná, a nemzeti és nemzetközi sallangokat. Ezeket már az iskolában állítaná tagaswérfi szászi olddal ! ^’îsze­esipenami árusításba nem bocsátható MA: LASSÚK ! ____­ __ *

Next